Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

119

tékenység indulatától éhen halni engedé, a 15-ik században, nejét Bragance Mária herczegnőt : innen van a „Bramafan“ név (mely éhség-jajgatást jelent) melyet e kastélynak a vidék lakói adának.

— E mese, melynek hitelességét vitatni lehetne, érdekessé teszi ez omladékokat az érzékeny egyének előtt, kik azt valónak hiszik.

Távolabb néhány száz lépésnyire, van egy régi falhoz — ennek egykori márványburkolatából épített négyszegű torony, mely „Rémtoronynak“ (tour de la frayeur) neveztetik; mert azt, a nép sokáig kisértetek tanyájának hivé. — Aosta város vén asszonyai jól emlékeznek, hogy onnan sötét éjben egy nagy fehér asszonyt láttak kijőni lámpát tartva kezében.

Mintegy tizenöt éve körülbelül, hogy e torony, a kormány rendelete folytán, kijavíttatott és sövénynyel vétetett körül, hogy abban egy bélpok- los lakjék, s úgyszólván elkülönítessék az emberi társaságtól, megtéve mindazon kedvezményeket, melyeket szomorú helyzetében élvezni képes vala.

— A szent-móri kórház köteles volt élelmezéséről gondoskodni, néhány bútorral, s egy kert műveléséhez szükséges eszközökkel láttatott el. — így élt

— egészen magára hagyatva — sok ideig; soha kit sem látott, kivévén a lelkészt, ki őt időszakonként a vallásban erősíté, és azon embert, ki hetenként, megvitte számára a kórházi élelmet. — Az alpesi hadjárat alatt 1797-ik évben, egy katona Aosta városba jutván, egyszer véletlenül a bélpok- los kertje mellett ment el, melynek ajtaja félig nyitva volt, és kiváncsi vala bemenni. — Látott

ben egy egyszerűen öltözött embert;-------fához

támaszkodva — mély gondolatokban merengni. — A belépett katonatiszt zörejére, a magános — anélkül, hogy visszafordult és visszatekintett volna, felkiáltott szomorú hangon : „Ki az itt, és mit kíván?“ — „Bocsánat az idegennek — válaszolt a katona — kivel meglehet, hogy kerted bájos tekintete gyöngédtelenséget követtetett el, de ki téged legkevesbbé sem akar háborgatni.“ — „Ne közelegj — mondá a torony lakója, jelt adva kezével

— ne közelegj; oly szerencsétlen mellett állsz, kit a bélpokol ostromol.“ — „Bármilyen legyen is szerencsétlenséged — felelt az utas — én nem távozom; a szerencsétlenek elől sohasem futottam; mindazáltal, ha jelenlétem háborgat : úgy kész vagyok visszavonulni.“

„Légy üdvöz!“ — mondá ekkor a bélpoklos hirtelen felé fordulván — és maradj, ha bátorkodói, miután megláttál.“ — A katona egyideig mozdulatlan maradt, megdöbbent és elrémült a szerencsétlen látásán, kit a bélpokol egészen eltorzított. — „Örömest maradok — szólt hozzá — ha nem lesz terhedre azon ember látogatása, kit a véletlenség hozott ugyan ide, de mély érdek tartoztat fel.“

B. Érdek! .... én eddigelé mindig csak kö- nyörűletet ébresztők.

K. Boldognak hinném magamat, ha valamivel meg vigasztalhatnálak.

B. Nagy vigasztalásomul szolgál embert láthatni, és hallani az emberi szózat hangját, mely kerülni látszik.

K. Engedd meg, hogy veled néhány pillanatig társaloghassak, és megtekinthessem lakásodat.

B. Édes örömest, ha az élvezetet nyújthat (Ezen szavak után a bélpoklos fejébe széles ka lappot húzott, melynek behajtott karimázata arczát elfedő) Jöjj folytatá — e főhelyre. — Itt művelek kis virágágyat melynek virágai talán megtetszhetnek; eléggé ritkaneműeket találhatsz közöttük. — Megszerzőm mindazon virágok magvait, melyek az Alpeseken vadon nőnek, és iparkodám művelés által azokat megnemesíteni — és megszépítni.

K. Valóban, itt oly virágok vannak, melyek előttem egészen ismeretlenek.

B. Tekintsd meg e kis rózsabokrot; e rózsaszál tövisnélküli, mely csupán a magas Alpeseken diszlik : hanem e tulajdonságát elveszti, és töviseket hajt művelteléséhez és szaporodásához képest.

K. Jó volna hálátlanság jelvényének.

B. Ha e virágok valamelyike megtetszik : úgy leszakíthatod félelem nélkül, s annak magad- dali hordozása mi veszélybe sem fog dönteni — Én ültetőm ugyan e virágokat, gyönyörködöm öntözésükben, látásukban, de hozzájuk sohasem nyúlok. —

K. Vájjon miért ?

B. Félek, hogy azokat beszenyesitném, és kit sem mernék többé azokkal megkínálni.

K. És kinek szán vak ? —

B. A kórházi személyek, kik számomra élelemszert hordanak, nem félnek azokból bokrétákat kötni. — Ugyszinte a városi gyermekek is jelen- keznek némelykor kertem ajtaján. — Én hamar a toronyba megyek, félvén őket megijeszteni vagy nekik ártani. — Látom, mint enyelegnek ablakom alatt, s mint fosztanak meg némely virágomtól. — S ha távoznak felém emelik szemeiket „jó napot