Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

10

Képviselőház 1908. évi május hó 12.

a magyar nép számára kiadott vezérelvben benn- foglaltatik az az intelem, a melyet a magyaroknak szem előtt kell tartaniok, de egyszersmind kivesz- szük belőle a részünket mi is. Hát mi, románok, tótok, szerbek annyira sülyedjünk, az önök tisztelet- érzetében, lovagiassági érzetében, politikai felfogásában, hogy ez emberiség hasznos tagjai soha se lehessünk, hogy levetkőzzük nemzetiségi érzületünket és olvadjunk bele a magyarba, németbe, vagy más nemzetbe ? A midőn ezt nem tesszük, az önök nagy mesterének báró Eötvös Józsefnek tanitását követjük \(Zaj.)

HÓdy Gyula: Beleolvadtál az oláhok közé. (Zaj. Elnök csenget.)

Lukács László: Ilyen indokolatlan nemzeti törekvések Magyarországon különböző világításban jelennek meg. Ifjúkoromban lelkesülve tanultam a magyar iskolában a bécsi testőriskoláról. Akkor nagyon jól betanultam a leczkémet, szépen elmondottam, jeles osztályzatot kaptam, de nem tudtam felfogni, hogy milyen óriási hordereje van ennek a kérdésnek. Csak később, férfiukoromban, a mikor ismét végiglapozgattam diákköri tanulmányaimat, akkor láttam, hogy olyan testőriskoláról van szó, a mely Bécsben alakult, a mely Bécsből gyújtotta meg a tudomány és a nemzeti műveltség lángszövétnekét és áthozta Magyar- országra és itt a sziveket lángra lobbantotta, behozta a szent lelkesedés tüzét a magyar szivekbe, a magyar nyelv, a magyar irodalom, a mgyar nemzeti érzület érdekében. T. i. mi volt a törekvés ? A magyarságot be akarták olvasztani és gondolták, hogy ezt a magasabb német kultúra által tehetik meg. Ezért kiválasztották a magyar főnemesség legkiválóbb fiait, meghívták a bécsi udvarhoz, testőrökké avatták őket, bevezették az udvari élet minden titkaiba. Megnyíltak előttük a szalonok ajtai, résztvettek ünnepségekben, de azután fölébredt bennük a magyar fiú és észrevették, hogy egészen idegen kultúrkörben vannak, idegen eszmekörben élnek, megtanultak szépen németül, öltözködtek a bécsi divat szerint, udvaroltak a bécsi hölgyeknek, de ezenközben eszükbe jutott, hogy: »Igen t. barátaim, hát miféle kultúrát szolgálunk mi itt ? Hát a mi édes magyar nyelvünk nem képes fejlődni ? Nem vagyunk-e mi képesek magyar nemzeti irodalmunkban ugyanezeket a dolgokat fejleszteni, mint a mely dolgok művelésére szép szerével, nem erőszakkal, de az udvari fény és légkör hatásával akarnak bennünket rávenni ?

Megtanulták a német nyelvet, a német kultúrát, de azért szivük mélyén nemcsak nem lettek németekké, hanem ellenkezőleg, lelkesedést merítettek mindebből a magyar nemzeti kultúra fejlesztésére és művelésére. Ez a lényege a bécsi magyar testőriskolának. Üdv neked és dicsőség magyar nemzeti szellem, a mely ellenállani tudtál annak a légkörnek, a mely ki akarta irtani a nemzeti műveltség vágyát lelkedből. Abból a légkörből, a mely téged meg akart fojtani, élő oxigént tudtál bevenni a lelkedbe és ezt terjesztetted

Magyarország rónáin és Magyarország lakossága körében.

Hasonló eset történt nem régen Hódmezővásárhelyen. Mi akkor a szegedi államfogházban szenvedtünk többen.

Förster Ottó: Kissé korán eresztettek ki! ( Derültség.)

Lukács László : Nem is emlékszem, hányadik kopuláczió volt. Akkor történt, hogy az akkori kultuszminiszter ur a délvidéki tanítókat Hódmezővásárhelyre hívta össze, a hol a polgármester és a városi tanács igazi magyar vendégszeretettel fogadták őket. Bankettről bankettre jártak, megismertették velük a magyar irodalom virágait, megszerettették velük a magyar vendégszeretetet és ezen délvidéki román és szerb tanítók nem azt vették zokon, hogy a magyar kultúra termékeit megismerték, hogy a magyar vendégszeretettel megismerkedtek, hanem az fájt nekik, hogy az elválás pillanatában — végén csattan az ostor — azt mondották nekik : ime a magyar vendégszeretettel, kultúránkkal azt gondoljuk, hogy átgyurtuk román lelketeket, meg fogtok szűnni a román nemzetiség iránt úgy érezni, mint eddig és mint átgyürt nemzetiségi egyének nem tudjuk, mikké lesztek.

És mi történt ? Miután el lettek bocsátva Hódmezővásárhelyről, átjöttek Szegedre, hogy onnan szépen családi tűzhelyeikhez távozzanak. Itt felébredt bennük az, a mi felébredt a bécsi testőr-iskola tagjaiban, a nemzetiségük iránti szeretet s meglátogatták azokat a románokat, a kik az államfogházakban szenvedtek. Eljöttek, hogy kezet szorítsanak velünk, kik ott szenvedtünk. A mint az imént mondottam, üdv és dicsőség magyar szellem, a mely nem engedted magad megrontatni Bécs által, úgy azt mondom most: üdv és dicsőség neked román nemzeti szellem, a mely nem engedted magadat megrontatni a hódmezővásárhelyi renegátizmusra vezető szellem által. Quod uni justum, alteri aequam.

Darányi Ferencz: Mi nem vagyunk osztrák állampolgárok !

Lukács László: Régi mondás, hogy nincs semmi uj a nap alatt, hiszen önök, igen t. magyar testvéreink, végigszenvedtek . . . (Nagy zaj. A szónok szavait nem lehet érteni) .... a melyre törekedtek.

És mit mond egy jeles magyar publiczista, Faragó Ferencz ? 1866. évi február 17-iki országgyűlési beszédében a következőket mondta Faragó (olvassa) : »A belpolitikát illetőleg mindjárt előtérbe lép a német államférfiaknak szintén hagyományos kormányzati rendszere, melylyel a birodalom különböző nemzetiségeit megnémetesiteni törekedtek. Ha eddig, 300 év alatt a nemzetiségek meg- németesitése nem sikerült, ezután még kevésbbé fog sikerülni. Nem tudták megfontolni, hogy a német egység kiviteléhez a külön nemzetiségek vallása, erkölcsei és szokásai megrontásával lehet jutni. S mikor czélhoz jutnának, ezen egység épen a népek vallásuk, erkölcseik és szokásaikból való