Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

Tizenegyedik évfolyam. — 5. szám.

Elölizetési árak;

Z-f6*1 érre _ _ ta kor. —ítu.

“*lévre-------e „ —

o

egyedéTiT _ _ 3 _ “

%T hóra _ _ X „ •“

Budapesti üapló-val együtt

h-gési erre _ ao kor. — ttU.

fcé'.ovie ___ 10 m — „

N

egyedévre __ S —

tü? hóra_ _ 1 , 80

Ejryes svam - 6 fiit

Vidéfcen_ _ _ _ _ 8 „

POLITIKAI NAPILAP.

9

Apró hirdetések ára

Sgy seó X dltér

Vastagabb betűvel — — 8 bll«

Hirdetések díjszabás szerint.

'logjotea minden o»n.

• iciseíztJaíg és kiadóhivata«

VL, Király-trteza 80.

Budapest, 1810.

Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE.

Szombat, január 8.

H szent jelszavak.

Herczeg Ferenc, a Petőö-Társaság tegnapi közgyűlésén tartott megnyitó beszédében annak az okát kutatta, hogy az uj Magyarország költői közül némelyek miért keresik szándékosan azokat az utakat, amelyek megszakítják a történelmi magyar nemzettel való érzésközösséget s elválasztják őket a nemzettől. Herczeg Ferenc ezt az egyéniség zendülésének nevezi a köz ellen s a nemzeti fegyelem általános meglazu- lásában keresi ennek a tünetnek a végső okát. „Az író — mondja — bár sok esetben öntudatlanul is. érzékenyen reagál a közélet jelenségeire. Hamar kiábrándul a szent jelszavakból, amelyeket hazug ajkak koptattak el és fertőztek meg. Miután százszor visszaéltek lelkesedő erejével, bizonyos — egykor gyújtó — jelszavak felhangzásakor jéghideg cinizmussal páncélozza magát. És írásaiból elővillan a dermesztő és fájó gúny, amelyet ma már alföldi gazdáink becsületes arcán is látunk.“

Nem az első hang ez, melylyel Herczeg Ferenc alkalmat talál arra, hogy a mai magyar politikai viszonyokat ostorozza. Az a dermesztő, fájó gúny, mely rnár a becsületes alföldi gazdák jó paraszti arcán is megjelenik, intelligens középosztályunk vonásain már régóta állandósult. Herczeg Ferenc ezt hamar meglátta s első s nagyobb súlyú kifejezője lett annak az undornak és elkeseredésnek, melylyel a magyar szellemi élet képviselői nézik a politikai fórumon való tülekedését annak a sok senkinek, aki a haza — mint üzlet. — révén valaki és tényező lett. Régi vidéki házakban látja az ember azt a legrosszabb, de leghíresebb Petőfi-ké- pet, melyen a nemzet nagy költője a segesvári síkon haldokolva szive patakzó vérébe mártva az ujját egy sziklára rá Írja ezeket a szavakat: „Óh hazám!“ ... Ez a szegény Petőfi csak egy kevésizlésii piktor fantáziájában élt, de az utolsó évek zajos „nemzeti küzdelmei“ óta, amidőn minden héten újra kellett megmenteni a hazát az ilyen óhhazáml-emberek az életben is úgy elszaporodtak, mint a sáskák.

Szemüket a piros-fehér-zöld égboltozatra függesztve, sápadt, ihletett arccal járják ezek az emberek az országot: aggódó szivük nekik is vérzik s envérükkel ők is írják .,Óh hazám!“ — És nemcsak Írják, hanem suttogják, mondják, kiáltják, bömbölik az ország négy égtája felé: „Öh hazám!“ — mialatt mind a két zsebüket nyitva tartva zsákmányolnak. Jobb kezük égnek emelve örök honszerelmet esküszik s azalatt balkezük ügyesen harácsol: államkasszából, őrszem-állásokból, közbizalomból, nemzeti reményből, tekintélyből ellopnak, hasznosítanak annyit, amennyit lehetséges. Abból élnek, hogy folytonosan mentik a hazát, mialatt szegény haza valóban tönkre megy. És hogyha jön valaki igaz szándékkal, hogy mentse a hazát, természetesen első sorban ő tőlük mentse, akkor szervezkednek, maffiába állnak, tolvajt, hazaáruiót kiáltanak, mert hiszen az ő monopóliumuk a hon sze- retése; ők a becégjegyzettek. a monopoiiu- mosok. Más mindenki hazaáruló.

Csoda-e, hogy abban az országban, ahol a fdrumon ilyen heje-huja-hangos a non- imádás, minden értelmes és jóizlésü ember tartózkodik a nyílt vallomástól s csak titkon meri szeretni a hazát?’

Adalékok

a magyar protestantizmus történetéhez.

Görcsönyi Dénes álneve alatt fanatizmusáról, elvakultságáról és gorombaságáról hírhedtté lett egy fővárosi tanár, aki az „Alkotmány“ hasábjain — hátul az irodalmi rovat tájékán — doronggal ment neki minden olyan irodalmi terméknek, melyből szabad gondolkodás, liberalizmus, anti-klerikális szellem sugárzott. Ugyanez a Görcsönyi Dénes az „Alkotmány“ mai számában az elismerés és hódolat illatos virágaival kedveskedik — Zoványi Jenőnek abból az alkalomból, hogy „Adalékok a magyar protestántizmus történetéhez“ — cimü munkája megjelent. Nem hátul a robbanó bombák és a büzbombák helyén, hanem elöl. a tárcarovatban, ahol tegnap Zichy Nándort a Szűz Mária aranysarkantyús lovagját dicsőítették, s ahol az ..Alkotmány“-ban általában kitünteni és dicsőíteni szokásos. Görcsönyi híven idézi azokat a részeket a Zoványi könyvéből, amelyek Calvinról állítanak kellemetlen dolgokat s elismeréssel mondja rá: íme ez az igazi protestáns szellem! Zoványi könyvét nem ismerjük, s igy érdemleges véleményt róla nem mondhatunk, Zoványi személye azonban a protestáns autonómia örve alatt harácsoló közkereseti társaság ellen volt pőre óta további pályafutásában is megérdemli az érdeklődést. azonkívül nem érdektelen az sem, hogy az igazi protestáns szellemről hogyan vélekednek a klerikálisok. Ezért teljes terjedelemben adjuk a Görcsönyi tárcáját. Lehet, hogy a Zoványinak nyújtott klerikális pálma félreértésen, s félremagyarázásokon alapszik, de mi a mai magyar protestántizmus történetéhez legfontosabb adaléknak tartjuk azt, hogy vannak Íróink és vannak vezéreink, akik megérdemlik a klerikális dicséretet.

A tárca a következő:

Adalékok a magyar protestantizmus történetéhez.

(Kisebb dolgozatok a magyar protestántizmus történetének köréből. Irta Zoványi Jenő. Sárospatak, 1910.)

Zoványi Jenő egy kötetben kiadta az utóbbi években különböző folyóiratokban mégjeient egyház- történelmi tanulmányait, könyvismertetéseit és azt a sok port fölvert függeléket, melyet a Varga-féle egyháztörténelemhez készítet* s az előszóban ismertette ennek a függeléknek irodalmi visszhangjait. Így együtt olvasva Zoványi dolgozatait, még határozottabban feltűnnek irodalmi munkásságának jeles tulajdonságai, mint amikor kiilön-külön élveztük azokat s még biztosabban megállapítható, hogy neki ma a magyar protestántizmus történetének búvárai között a legelső sorban van a helye. Alapos, széles iátkörii, sokoldalú tudós. Egyformán otthon van a történelemben irodalomtörténetben és theológiában s ítéleteit az igazság keresésének szinte fanatikus vágya sugalmazza.

írói egyéniségének ez a korlátokat nem türo igazságkeresés adja meg az alapszinezetet. Az ő szájában nem csengő frázis, hanem mélyen átérzett és lehetőség szerint meg is testesített valóság az a mondás, hogy „semmiféle felekezeti előítéletnek és elfogultságnak, semmiféle felekezeti szempontnak és érdeknek nem enged tért munkásságában“ és hogy „fötörekvése az ugyanazon mértékkel mérés, a pártatlanságnak ez a legfelső kritériuma.“ Protestáns

voltát természetesen sohasem tagadja meg, de ezt nem is kívánja, nem is kívánhatja tőle senki. Illik . rá az a jellemzés, amelylyel ö Karácsonyi János irói arcképét megrajzolja. „A felekezeti elfogultságot annyira le tudta vetkőzni — irta Karácsonyiról magyar egyháztörténelme kapcsán — hogy noha minden sorából kiérzik a hithü katholikus pap, de ellenséges indulatot, - vagy épen szenvedélyes gyűlöletet a protestáns ismertető sem fedezhet fel nála s nem vethet szemére. Elvégre a maga egyéniségét, lelke meggyőződését a pragmatikus történetíró se rejtheti el és szoríthatja háttérbe teljesen.“ (208). Zováuyinál is lépten-nyomou megszólal a buzgó protestáns, de még a katholikus ismertető is kénytelen megállapítani, hogy emellett a tárgyilagos őszinteségnek" fehér holló számba menő megnyilvánulásaival gyönyörködtet.

Ez a tárgyilagos őszinteség és pártatlanság annál nagyobb dolog, mert Zoványi keresve keresi azokat a tárgyakat, amelyekről az emberek legnagyobb része nem meri vagy nem akarja kimondani a pártatlan igazságot. Szereti az összeboriyoliíott kérdéseket; amelyekről mikor megállapítja az ember az igazságot, folyton kiteszi magát annak a veszedelemnek, hogy betörik a fejét. Akármennyi felekezeti vagy helyi szempont ajánlja is, nem hallgatja e! a megismert igazságot. Sorra veszi a protestáns egyháztörténeti irodalom újdonságait és egymásután megállapítja fogyatkozásaikat s ugyanakkor nagy elismeréssel szól a Szent István-Társulat kiadta egyháztörténelmi emlékekről vagy Karácsonyi János munkásságáról. A sárospatakiak büszkén vallották, hogy Sárospatak reformációja már 1530-ban végbement, iskolája pedig már 1543-ban olyan hírnévnek örvendett, hogy a tanulók messze földről felkeresték s Zoványi minden helyi előítélettel szakítva, bebizonyítja ennek a feltevésnek alaptalanságát. Kimutatja, hogy a sárospataki templomban még a 30-as évek végért is misét mondtak, az iskola pedig semmi esetre sem alapittatott meg 1546 előtt (58). A kálvinisták Kálvjn-kuituszával nálunk soha senki. nem szállt szembe az övéhez hasonló bátorsággal és készültséggel s a genfi reformátorról adott jellemzése — hiszem — igen sok értelmes embert ejtett gondolkodóba. „Calvin — Írja —- elnyomta a nézeteivel szemben nyilatkozó akármilyen, még a legszerényebb ellenzéket is; e célból szigorúan ellenőriztette minden tettét, szavát, sőt arckifejezését is a genovai lakosoknak. Az 1542—46. években nem kevesebb, mint 58 halálos ítéletet hajtottak végre s 76 száműzetést parancsot bocsátottak ki; ugyanezen idő alatt. 800 bebörtönzés történt; 1558—59-ben 400-an szenvedtek büntetést amiatt, hogy' nevettek Calvin prédikációja alatt. A libertinusoknak egyik vezérét, egy ge- nevai szabadságharc vértanújának fiát Bertheiiert és öt elvtársát 1555-ben lázadók gyanánt lefejeztették.!. A boszorkányság ellen is csoportos égetésekkel lépett fel Calvin.“ (221). Kálvin Jánosról hangoztatott ilyen véleményének meg is adta az árát; hosszú pörlekedés, sok izetlenkedés, de végre mégis -szerencsésen végződő vizsgálat, lett szókimondásának eredménye s ennek a kötetnek előszavában hatalmas bokrétát kötött tekintélyes protestáns íróknak. Kálvinról megkockáztatott, tudatlan és nevetséges állításaiból.

Mint a jelen való dolgokat illető közéleti szerep- ságában is szenvedélylyel keresi az elnyomott, a haságban is szenvedélylyel keresi az elnyomott, a hatalmi érdekek által háttérbe szorított igazságot. Azok felé az alakok felé fordul nagy szeretettel, akik elégedetlenek voltak az őket környező viszonyokk, 1 s megfélemlithetetleniil küzdöttek a hatalom visszaélései ellen. Meleg rokonszenvve! kutatja n protestáns türelmetlenség által üldözött vagy tönkretett Dávid Ferenc. Egri Lukács, Alvinczi György, Srii- vásujfalvi Imre, Tolna Dali János, Apáczai Cseri János Stb., történetét s a történelem elsőrendű kötelességének tartja, hogy koszorút fonjon az igazságért elbukottak halántékára. (248.)

Húsz tanulmányt és tiz könyvismertetést kapunk Zoványi kötetében a hires függeléken kívül s ezek között nincs egyetlen egy sem, amelyikben köztörténeti jelentőségű uj adatokra ne bukkannánk., Mindegyik speciális protestáns kérdéseket tárgya! s legnagyobb részüket szeretnők oda állítani a protestáns történelmi munkák és folyóiratok szerkesztői és irói