Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

669

ékesszólása oda lön. Zavarba jött, hallgatott.’

A grófné egy elégületlen pillantást vete húgára. Nadinka megjelente kiragadá öt egy csalódásból.

Hogy ezt egészen megérthessük, előbb ismerünk kell a nagyvilági hölgy sajátké- peni életét. A szűk kör, melyben ragyog, az ö egész birodalma — szépsége a királyi pálcza — imádói serge az alattvalók. Ennél fogva minden más nö vetélytársa, a szép nö pedig természetes ellensége* ki bájainak erőszaka által birodalmát és alattvalóit elrablással fenyegeti.

A grófné nem szerette Setinowot,s mind a világ tudtára egész nyiltan kaczérkodott Csúdin herczeggel. Mindazáltal Setinow her- czeg, mint fönebb megmutattuk, hizelgö birtok vala egy divathölgynek. A kielégi- tett önzés sajátságos érzelmével szemlélte öt lábainál a grófné — midőn egyszerre kipattant a való. Azon ösztönnel, melylyel minden nö fel van ruházva, Setinow első mozdulatára kitalálta ennek titkát, egyszersmind most vévé észre először, hogy húga már nem gyermek, hogy Nadinka szépsége az övét nemsokára el fogja homá- lyositni.

— Nadinka, el ment hazulról madame Pointue?

— El, mamácskám.

Nadinka a nénjét mamának hivta.

— No gyere hát, ülj ide közénk. Her- czeg, ugy-e nem is ösmeri még a húgomat ? Engedelmével bemutatom.

Setinow meghajtá magát ügyetlenül.

— Már volt szerencsém. . . .

— Ej, ugyan! hagyja ezt. . . . Hisz még csak gyermek. . . . Azt gondoltam, hogy nem látta még. — A grófné folyvást Seti- nowra nézett.

Az elpirult.

Ördöngös asszonya! gondolá — bizony mindent észrevesz!

Nadinka elfogulás nélkül szemlélte a tisztet és jutott eszébe, hogy egyszer egy szép reggelen találkozott vele a nyaraló mellett, mikor még szabad volt kénye szerint futkosnia, mint hajdan.

A grófné rendkivül bosszús vala. . . .

— Ön ma ugyancsak jó kedvébe van — mondá — minden ember kikap tőle. Tréfája szúrós, mint a kés. Nincs mód attól me- nekedni. Nem hiába tartják oly gonosz embernek. Gúnyt űzni barátaiból, rokoniból, ez csekélység ön előtt! — Ugy-e való, hogy nem szeret senkit . . . ?

— Szeretem barátimat! — válaszolt Setinow, — vagy, nem bánom Csúdin hercze- get is; higye el, a mit én neki tanácsolok, az csak javára szolgálhat. . . .

— Nadinka, fogass be nekem; eredj, öltözz fel, ma téged is elviszlek.

Nadinka ment.

— Ugy-e szép kis lány ? — kérdi a grófné mosolyogva.

Setinow ráhagyólag inte.

— Még gyermek, úgylátszik, s gondolja csak, már is jegyben jár.

— Jegyben? kiálta fel Setinow.

— Igazán. Hanem ez, természetesen, még titok. De önnek mint atyafinak, megsúghatom. Csak hogy aztán ne mondja senkinek. . . . Igen, tánczol ma este Taglioni?

— Azt hiszem . . . tánczol. . . .

— Jőjön fel páholyomba. . . .

Mindketten felálltak.

Ez alatt Nadinka csendesen visszatért szobájába.

— Szavisna! — kérdé az öreg dajkától: ismered herczeg Setinowot, ki ide jár né- nérnhez látogatni?

— Láttam; ugytetszik, fekete haja van.

— Rósz ember, azt mondják.

— Lehet, de mi közünk hozzá, édes ?

— Kár.

— Ej, mi kár benne, édes gyermekem,

az isten szerelmiért! (Folytatjuk.)