Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

651

rangeri dalokba, pajtási mindig hangos ka- | czajjal mutatták ki tetszésöket.

De hogy vajon e diadalok mámorában meg volt-e magával elégedve — azt nem tudom. Annyi bizonyos, hogy gyakran valami le nem irható ízetlenség szállotta meg. Ilyenkor úgy tetszett neki, mintha barátainak barátságán keresztül irigység pislogna, mintha a fiatal leányok kész szívessége ál- arczában szerencsés férjhez menetel gondolata rejtőznék, mintha főrangú hölgyek azért kecsegtetnék hálójokba, mert ő most a divat, mert ő mind a világnál bent van, s mivel egy ily hódításon vetélytársaik a szépségben s piperében halálra mérgelődhetnek. Ilyenkor aztán lecsüggeszté fejét az ür s bágyadtság miatt. Melléhez kapott s érezte, hogy abban oly szív ver, mely nincs zajra, fényre teremtve, hanem egy más életre, egy magasb titok megoldására — akkor roszúl lett belé, s megragadta a bú hegyes körmeivel. Hanem szégyellte is ezt azután, s vágygyal, kimondhatlan gyötrelemmel teljes szive daczára megint folytatta pajtásaival a szilaj csapongást, enyelgett a szalon hölgyeivel, s túltett maga magán a piperkőcz mesterségben.

így telt el nehány év. Setinow abba a kellemetlen életszakba fordult midőn az ember kezdi észrevenni, hogy korosodik. Volt ő szerelmes, a hol s a hogy kezére esett, de sokkal jobban ismerte a világot s életet, hogysem leikéből szerelmes birt volna lenni; igy hát maradt a régi kerékvágásban. Néha rá sem gondolt a szerelemre, másszor pokolba küldte, teljes szivéből.

Egy nyári napon zajos fiatal tivornya volt egy kis mezei lakban, mely Woro- tynszki grófné pompás villája körül esett. Ittak, nevettek szörnyen. Evés után kártyá hoz ültek és puncsot főztek. Frisiben egy csapat fiatal ember érkezék, lett ujjongás bezzeg. Setinow az asztalfőn ült, ivott, mig tölteni bírták, s többet vesztett, mint valamennyi összesen. A kártyázásnak vége hosz- sza nem volt Egész éjtszaka zörgött az ablak a tomboló mulatságtól, egész éjjel hallatszott a dőzsölök zaja és kurjantásai. Világos viradtakor oszlottak szét. Setinow hü- tözni akart a reggeli fris légben s gyalog indult vissza nyári lakába.

Pompás reggel volt. A nap halkan emelI kedék fölfelé s a hajnalfény vígan játszado. zott a Néwa körüli nyaralók tarka födelein A fák hegye is alig mocczant. Madarak röpdestek galyról galyra. A virágok felnyíltak s mosolyogtak a harmat könyei alatt. A lég tiszta volt és illatos. Jobbra egy zöld réten tarka csorda legelt. Távol parasztok mentek dologra s egy pap reggeli misére.

Setinow szégyellni kezdé a dolgot. Átallva gondolt az éji dáridóra, eszébe jutott ba- rátjai neki vörösült arcza s a mohó vágy, melylvel krétához kaptak, hogy felírják az ö veszteségét. Az egész éjszaka, melyet szilaj mulatságban töltött, oly szenvedhetlen- nek, lealacsonyitónak tetszett neki a dicső látványhoz képest, mely szeme előtt terült.

E pillanatban egy tizenhárom éves leányka lebegett eléje, ki fürgén szaladt egy pillangó után. Igéző arczocskája égett a futástól, haja lengett a szélben; nevetve szök- delt és csapongóit, még könnyedebben mint a pillangó, az ö légi vetélytársa. Soha sem látott Setinow szebbet, kellemesbet, mint ez az égi teremtés. Mintha Rafael valamely képéről, mintha az ö angyalai seregéből lebbent volna ide, hogy a tavaszi virágok, a kelő nap sugárai közé vegyüljön, a természet teljes dicsőségére. Setinow szivében egyszerre megviradt, kitárult előtte a min- denség. Egy könycsepp reszketett a szempilláján. Sokáig ott állt, leigézve, nézvén a kedves gyermek után, hogy ugrál s szalad tovább-tovább s még távol is hogyan sil- lámlik majd itt, majd amott az illatos bokrok közül.

Van életünknek olykor egy-egy pilla- natja, melyet semmi rendkívüli esemény, semmi fölöttébb szembeötlő változás nem jelöl ugyan, de mely ránk nézve mindamellett soha nem enyésző s elfeledhetlen fényponttá válik.

E csodaszép reggel enyhe benyomása mélyen fészkelte magát Setinow szivébe. Őrizte, mint szentséget, melyet valaki hitetlenek elöl rejteget. Természetesen nem mondta senkinek, legjobb barátjával sem közölte volna semmi áron. Mint világfia semmitől sem félt annyira, mint a gúnytól, melyet leghamarabb a mély szívvonzalom őszinte bevallása idéz elő. Ettől fogva közeledett Setinow Worotynszky grófnéhoz, s a hir nem sokára imádói egyikeül kürtőié ki.