Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
647 Torsy Pált később szeles embernek mondják a színműben, ámbár beszédmódjából ez nem tűnik ki; mert e részben szerző személyei egyformák. Tetteiben nem annyira a szelességet, mint a léha esztelenséget találjuk. Szelesség-e, midőn barátjának hóbortos tréfájába beleegyezik e szavakkal: „Mulatságos tréfa lesz!“ — E mulatságos tréfa pedig oly izetlen, mint a kis gyermekeké, kik kifogyván a játékból, erőltetett haszontalanságokat kezdenek, s olyanokat találnak mulatságosnak, a miben épen semmi mulatságos sincsen. Még különösebbé válik Torsy Pál az által, hogy beléegyezett barátja kívánságába, a nélkül, hogy folyvást eszében volna saját fontos ügye. Miután már szavát adta, akkor „üt homlokára“ és kiált fel: „Hopp, nem lehet .... kutya van a kertben,“ azaz, holnap, úgymond, máshova kell mennie. Ekkor előadja, mily ügyben akar leendő apósához menni, kinek a következő héten átvere- zendő birtokát egy bécsi német, ki a főhitelező, át akarja venni. A két barát intézkedése is igen gyermekes. Úgy egyeznek, hogy Kemenes menjen el Da- dányra, különben is egy ismerősét ott régóta meg akarja látogatni. Torsy az ötvenezer forintot barátjára bízza, vigye el helyette Dadányra; — de át ne adja Dadányinak: mert ez sértve érezhetné magát. Torsy levelet ir Dadányinak és leányának, melybe egy utalványt tesz amaz összegről, mely Kemenestől átveendő. Kérdhetjük, kevésbbé sértő-e az utalvány, mint maga az összeg? — Továbbá Torsy azt hagyja meg barátjának, ne tudjon semmit róla, kitől, kinek van nála és miért az ötvenezer forint! — Pedig ha már tagadná is, oly együgyű volna-e Dadányi, hogy föl tegye Keme- nesnek e részben való tudatlanságát? — Meg hagyja továbbá Kemenesnek, meg ne kinálja az öreget a pénzzel, a mig az nem kéri tőle, vagy elő nem hozza. Hát gyöngédebb eljárás kitenni az öreg urat annak, hogy valakit megszólitson az átadásra, mintha készen kapná?— Mindez nem szelesség, hanem ízetlen ügyetlenség. A mesterkéltség, s a bonyodalom erőszakos és nagy mértékben valószínűtlen kiindulásában a két alig komoly ar- czu fiatal férfiú jelleme egészen unalmassá lesz. Pedig még felfoghatatlanabb a mi következik. Az utalványt és a levelet Torsy nem barátja kezébe adja, hanem azon bécsi németnek, kinek jelleméről igen csekély véleménynyel van, s épen kinek körmei közűi akarja megmenteni Dadányi birtokát. Miért? — Csak azért, hogy majd mérgelődjék a német, hogy maga vitte azon levelet, mely tervét meghiúsitotta. Ezenkívül azt irja apósának, hogy ki ne fizesse ezen németet, a főhitelezőt, az árverés napjáig, hadd kecsegtesse addig magát, s akkor váljék nevetségessé. Ez is csak azért történik, hadd „mérgelődjék az a magyarfaló.“ így van megkezdve az előjátékban a „levél“ története, melyről a vigjáték nevét vette, igy van bemutatva a két főszereplő. Látni, mily gyenge alapon épül az egész vigjáték. Frivol tréfán kapó, magokat szeszélyből tettre szánó férfiak, — se jellemvonások üres főre, üres szívre mutatnak. Már az előjátékban el van rontva a színmű, mely valóban nem vigjáték, hanem vigjátékosdi. A hátralevő három felvonás a levél viszontagságos kalandjait foglalja magában, s minden uj viszontagságánál mindig újra kitünteti a szereplő egyének következetlen voltát. Mindjárt az első felvonásban az öreg Dadányi érthetetlenné lesz e levél ügyben. Tettének fő in- dokakép előre kell bocsátnunk ugyan, hogy megtudta leánya kérőjének Torsynak, máshova utazását, megtudta, hogy az másnak udvarol, (t. i. Kemenes jegyesének). Hűtelenséggel vádolja őt — s ez természetes lehet; de mindez nem menti ki, a mit tesz. Midőn a Torsytól érkezett levéllel kínálják, föl sem akarja bontani — miért nem jött maga? — úgymond. „Tudom, mi van benn*, Léha mentség, egyéb mi is lenne.“ Az életben nem szokás ily könnyen felbontatlanul hagyni a más levelét — csupa gyanúra. S minél inkább hiszi az öreg ur, hogy leánya s talán maga is érdekelve van e levél által, annál különösebb e visszautasitás. Kérlelő leánya kedvéért sem teszi még, hogy a levelet fölbontsa. Igaz, hogy leánya sem esdekel igen szivrehatóan, s kérlelése csak olyan, mintha közönyös ember leveléről volna szó. De ez csak a leány jellemzésében hiba, s egy gyöngéd apát ki nem ment. A leány, ki meg van győződve, mint Etelka, a szerette ifjú hűségéről, már csak azért is jobban sürgetné a levél elfogadását, hogy apja kétségeit eloszlassa. Nem okoskodva, hanem az ékes szólás más női fegyvereivel kell vala Etelkának apját rábeszélni. De ha ezt tenné, mindjárt vége volna a vígjátéknak. Legtöbbször nincs is más indoka az e színműben történő cselekedeteknek. A fölbontatlanul maradó levél nemcsak Tor- syt mint szeretőt, hanem Torsyt, mint tőkepénzest és áldozatra kész embert is illetheti. Etelka segélyt remél Torsytól az apai birtok megtartására is. Hát az apa? Dadányi mielőtt mindez történt, rendre járta volt ismerőseit, kérve, kölcsönükkel segítsék ki bajából; — de hasztalan. Most már megunta a léha mentségeket és az azokat tartalmazó leveleket. — De az ily fühöz-fához kapó ember, kivált mikor a veszély mind inkább közeledik, nemhogy ráúnna a reményre, hanem mindig kétségbeesettebb mohósággal nyúl olyanhoz is, a mit azelőtt visszautasitott volna. Ezen „meguntam“ tehát nem elég világos mentség a levél Tói nem bontására. Tetézi a hibát, hogy igy szól : „Tőle nem is kértem, hálistennek.“ Nem kért hát Torsytól segélyt, habár a „hál- istennek“-et oly ember szokta mondani, ki nem