Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
Baksay Sándor*. 26 idegen szót, még más magyart sem, csak a tiedet, más életet, csak a tiedet, más dalt, csak a tiedet, más tradicziókat, csak a tiedet. Némának kellene lennem, ha a te nyelvedet — noha zengését elfeledtem — nem beszélném.» Ugyancsak idézett életrajzából ismételjük hét éves tanári működését a halasi gimnáziumban, honnét 18G2-ben költözött papnak Csanádra, egy szép virágzó községbe a bajai Duna mellett. Azelőtt is merítgetett már Horatiusból; most hasznát is vette, kivált két sorának : O cives, cives! quaeranda pecunia primum, Virtus post nummos! Noha maga sohasem értett a pénzcsinálás mesterségéhez, szívesen csinált azoknak, a kiknek gondja az ö lelkét nyomta. Ezek a vagyonos, sőt gazdag emberekből álló népes ref. egyházak a Duna mentén, mondhatni, saját zsírjukba túladtak — papiroson. A papiros tele volt zsírral — már mint egyházi adóhátralékokkal, melyeket félt sürgetni és rostéit beszedni. Egynéhány fiatal lelkész, az öregebbek buzdításával, elkövette azt a nagy hazafiatlansá- got, hogy megpróbálta nemcsak megkövetelni, de be is kéregetni, a kunyorálástól kezdve az agyonbeszélésig, sőt még tovább is, semmi eszközt próbálatlan nem hagyva, beerőszakolni azt, a mi az eklézsiáé. Persze ! most könnyen megy a dolog. A hátraléklistát beküldjük az esperesnek, esperes az alispánnak, alispán a szolgabi- rónak, és október elején egyet kukorékol a község háza kakasa: «kukorékú! kurátor! teríts abroszt az asztalra!» Aztán rázza ki a sok pénzt; alig győzzük összeseperni, a mi az asztalon nem férve, szét gurult. Hát a sok szegény özvegy papné és papi árvák? kérdezte annak idejében Szász Károly, utána Csikay, utána Baksay is. A mire Pataj, a jó Dunapataj, másik kérdéssel felelt: Hát az én árváim ? Erre aztán a három esperes nem tudott felelni, csak annyit, hogy «0 cives cives!» Ezt meg Pataj nem értette meg, mivelhogy deákul van. De megértette a többi 24 egyház és egy csinos kis alapot segítettek összerakni a «lel- készi gyámegylet»-nek, a mi a papoknak sincs ingyenben, s ezért az öregebbek, — kiknek úgy sem marad már árvájuk, — távol is maradtak tőle. Bezzeg kapott rajta a fiatalja; mert a fiatal ember szereti ám a feleségét, s fáj a szive, ha arra gondol, hogy ez az édes lélek még özvegyen is maradhat. Ezen és efféle mozgalmakban ott látjuk Baksay kezét is működni, hol simábban, hol némi vehe- mencziával, mindig czélra, sokszor távoli czélra gondolva. Néha talán nem értik, mert hát valljuk meg: nem is bir nagy informáló képesség- I gél, de hisznek benne. 8 a legékesebben szóló | kapaczitáló erő a bizalom, a hit. Azért hát nem j is kell gondolni, hogy ő az ő kicsiny körében talán diplomatizál. Semmi sem világosabb, mint az ő ügykezelése. Legfeljebb közgyűlési megnyitó beszédei, melyek néha a Kisfaludy-tár- [ saság üléseire emlékeztetnek, midőn az espe- resi hangban okvetlenül is fodrot vet az írói i nedű. Csanádról 4 évi szolgálata után Kunszent- miklósra ment Baksay. Ment; de nem ment az könnyen. Gyökeres fát nyár közepén ültetni más földbe! Száll a madár ágról-ágra, de nem ám fészehröl-feszekre! Kivált a kinek, mint ő neki, semmi kielégítetlen vágya nincs; a mi volt, mind teljesülve van mindenben. Még a kathedra is, szokta mondani, sőt a templom mennyezete is, sőt a nép is egészen olyan, a minőről álmodott. Nehéz volt ezt elhagynia, és évek teltek, mig szive gyökeret vert abba a földbe, melyből aztán ki nem szakasztá többé semmi, vagy ha kiszakasztja, el nem ülteti, és ha elülteti, félő, hogy hiába ülteti. Mert volt neki több megtisztelő — «szer n- cséje», mint a leányról szokás mondani, Minden városnak van olyan forrása, hogy: A ki annak vizét iszsza. Vágyik annak szíve vissza. Ilyennek tartják a kunszentmiklósiak is a Bak-ért. Valószínűleg ez fogta meg Baksnyt is. Bár nem mindenkire van ilyen hatása; mert egy időben Iíunszentmiklós papjai gyakran változtak. Volt idő, — hallottuk elbeszélni, — mikor egy kon vent alkalmával egy szobácskábán öt pap volt jelen, a ki mind kunszentmiklósi pap volt. Fördős Lajos, Könyves Tóth Mihály, Szász Károly, Könyves Tóth Kálmán és Baksay Sándor. Másnap Tisza Kálmánnál volt nagy konventi ebéd, ott volt az öt kunszentmiklósi pap is ; el is beszélték Tiszánénak a nevezetes találkozót.— «Hát aztán melyik volt már most az öt között alegkülönb?» kérdezte Dobos. (Ki is kérdezhette volna más?) — «A kit legnagyobb helyre vittek,» — szólt mindjárt valaki. — «Nem; a kit leghamarabb elvittek,» vélte ismét más. — «Nem; — szólt oda egy malicziózus püspök, — a ki
