Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
605 alap meg volt vetve, a két asszony napról napra jobban engedett, s hogy csodát is lehet véghez vinni a földön, azt Csibrán szomszéd megmutatta. Hát még azután, a hogy az istállóba kinézett Zaják szomszéd, nem, ott már nem csak a szeme szája állt el, hanem elhalt kebele is az ámulat miatt. — Hm! . . . csakugyan nem álmodott hát? Nem akarta hinni, hogy az a két ló a Bogár és a Bársony volna . . . Olyan kövérkék voltak, mint a töltött galamb. — Hát e mi? . . . kérdé nagy örvendetes csudálkozással a szomszédot. — Hát hiszen tudja már kelmed, hogy mi, hiszen tudja már az egészet mert rajta kapott . . . — Hát! azért olyan kövérek ezek a lovak ? . . . — Azért bizon, mert jó legelőt kerestem ki nekik az egész nyáron, — felelt nevetve Csibrán szomszéd, — nem a csuda meg a babona rakta rá a húst, hanem a jó élés. . . Zaják szomszéd soha se’ volt még ily boldog életében . . úszott a gyönyörben. . . Csibrán szomszéd folytatta tovább . . . — Láttam, hogy az asszonyok itthon nem viselhetik gondjukat, minden éjjel elvittem őket magammal . . . Zaják szomszéd elérzéku. j ülve szoritá meg a szomszéd kezét . . . — Hát már most mondja csak kigyel- med, mivel szolgálhatom meg ennyi jóságát nász uram! — Már megszolgálta kegyelmed. — Hogy?, .hogy? kérdé amaz bámulva. — Hát épen most, avval, hogy nászuramnak nevezett, és én szaván szoktam ám az embert fogni . . . — Itt a kezem! . . szólt Zaják szomszéd — markát parola elé kitárva . . . — No! . .jól van hát, ebbe’maradunk!.. — Úgy van, ebbe’ maradunk. . . — Pár nap múlva azután, mikor a két kis virgoncz mokány csak úgy játszva hozta be a faluba a két akó uj bort a szomszéd hegyek közül, a két szomszéd együtt pipázott egymás mellett az alacsony ülésen, az egyik a fris eleven kis menyre, másik a gömbölyű lovacskákra gondolt édelegve. Többé nem volt semmi irigyelni valójok egymástól . . . Furcsa az — de még is úgy van, az emberek ha megosztják egymás között örömeiket, több jut mindeniknek, s boldogabbak . . . Hogy Panninak meg Pistának jutott itt a legnagyobb rész, az is bizonyos. ABONYI LAJOS. A THALIARCHHOZ. (Horatiusból.) *) Nézd a Soractét hó borítja, Fehéren állnak ormai, Beálltak a folyók; nem bírja Terhét az erdő hordani. A tűzre rakj; ropogjon a láng, Űzd a hideget el vele. Vidáman fogd Sabini kantánk S hevítő borral töltsd tele. A többit hagyd az istenekre, A kik csak egyet intsenek, S nem vínak többé elheverve Bőszült tengerrel a szelek. *) Adjuk e modern alakú fordítást, próbául hogyan izük Horácz a mai dalformában. Elcsendesül még a szellő is. Bezárja csacska ajkait, Nem ing a Cyprus, az agg kőris, Hallgatva ülnek gályáik. Hagyd a jövőt! Mit sorsod enged, A nap legyen egy éldelet; Ne vesd meg a tánczot, szerelmet, Mig ifjúságod öleled. Míg a vig évek el nem szállnak, Míg aggkorod be nem köszönt S nem lengedeznek szürke szálak Még barna fürteid között. Még kedves a harcz s bajnokjáték, Csatázni büszke versenyen, Ölén az éjnek gyönyört ád még Suttogni ketten kedvesen. Szerk.
