Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
600 spanyol színpad gracioso-ja, kíséri a hőst, mint annak meghittje és barátja, s sancho-panzai bo- hóczkodással űzi tréfáit főnöke magasb érzelmeivel, ily módon a romantikái hősködést a köz élet mindennapi színvonalára szállitván. Szerencsés kifejlés szükségképeni feltétele minden hindu színműnek; s e törvény az, mely elfojta minden nemesb törekvést a valódi tragoedia után. De nem is arravaló Hindustan álmatag mérséklete, hogy abban valaha az igazi tragikai múzsa meghonosul- hatott volna; erős idegű, elszánt akaratú, vészben s viharban edzett nép kell annak. Athenae hatalma növekedésével együtt emelkedik az athenaei tragoedia, összeségében visszatükrözve a szellem minden egyidejű forrongásait; s a ini régi angol drámánk is a reformatio századában s a politikai vajúdás vonaglásai között lön feldajkálva. És most a Szakuntalához fordulunk, kivonva meséjét s egyes jeleneteit, melyekről azt hiszszük, hogy leginkább érdeklik olvasóinkat. Maga a mese egy régi mondán alapul, mely feltalálható azon hitregei eposzok — a Iiámájana és Mahabhárata — egyikében, melyek India régi irodalmában Honiér költeményei helyett vannak, mindezek egy- szermind oly tárházat képezvén, honnan későbbi poéták meriték az anyagot költeményeikhez. Mikép Thebae és Mykenae uralkodó-házai a görögöknél , úgy az indiai mondának is megvan Nap és Hold királyi-háza; e hitregei két nemzetség közöl az utóbbihoz tartozik a jelen drámának hőse. A szinmű egy idylli jelenettel kezdődik, amaz egykor Indiában oly szokott remeteségek egyikében, hova, mint a középkor zárdáiba, vonult a tudományra hajlandó ember, békét s magányt keresvén az országszerte csatangoló zsarnokság és elnyomás közepeit. Talán egy ily magános berekben találta Nagy Sándor a gymno- sophÍ8tákat s itten társalga Onesicratus a bölcs Dandamis-szal, emlegetvén neki holmi barbar phi- losophusokat, mint Pythagoras, Socrates, Diogenes — a mire aztán a hindu igy felelt ,csakugyan úgy látszik neki, hogy azok szellemdus emberek voltak, de nagyon is szenvedőleg viselték magukat a törvények iránt.1 E csöndes remeteségbe vágtat Dusj állta király, kocsisával együtt, vadászás közben s egy futó ántilopot üldözvén. Gyors futásában tüstént megállítja egyik remete hangja, s megtiltja a szenthelyet lakói egyikének (az ántilopnak) vérével szentségtelenitni. Gyöngédség minden állati élet iránt kedvencz thémája az összes hindu költészetnek. A király azonnal eláll az üldözéstől, s a remete meghíja, hogy élvezze vendégszeretetét. A mint a szentelt berken átalhalad, következő szép leirást olvasunk a remeteségről. Király (kocsi-iához.) Nem látod-e Az elszórt rizs-szemet vén fák alatt, Melyeknek odva biztos menhelyül Szolgál fészket rakó kajdács-fajoknak? S itt-ott a sima furkót, melylyel az Ingudi ért gyümölcsét megtörik? — A szende gím vad, mely szelid, kezes, Szavunkra nem riad; — s az ösvényén Fahéjból szőtt vizes ruhák nyoma Látszik, holott csöpögve átvivék Kristály vizeknek tiszta kútfejétől. S im nézz oda! Csatorna mossa a fák gyökerét, Szellőben a viz tükörlapja reng; A gallyak uj zöldjét mérsékli az Elégett áldozatból fölfelé Gomolygó füstnek barna lombozatja. S a most-kaszált mezőn, kocsink körül, Ozborju falka nyugton legelész. A remeték közt tartózkodása alatt a király meglátja és megszereti Szakuntalát, Viszwamitra leányát, ki a remeteség többi szüzeivel nőtt vala föl; s most nehány kedves kis jelenet következik, mely a szerelmes pár szivében hajnalló szenvedélyt festi, felváltva a „gracioso“ boszankodásának otromba humorával, hogy ura ily rögtön pásztori kéjelgés után veté magát. A szeretők egybekelnek, azonban Dnsjantát visszahiják udvarához, és igy aráját ideig-óráig a remeteségben hagyja. A következő scénát egészen kiírjuk; az művészileg van, mint episod, vetve a felvonások közé, s a jellemek és cselekvény könnyed ecsetlésében felismerjük Kálidásza különös ügyességét. Ne is ítéljünk az eseményről, melyen a catastropha megfordul , európai fogalmaink szerint. Előttünk egy brahinán átka jelentés nélküli hang; nem az a babonás hindu előtt, ki még ma is örök rettegésben él, nehogy valamely brahmán titokteljes anathé- mája alá essék. Valóban a hindu ember minden napi életét folytonos árnyék kiséri, a rettegés valamely szellemi kárhozattól, mely jártában-költé- ben soha el nem hagyja. O elátkozott körben mozog, láthatlan igézetektől környezve, minden tette ellenőrizve irigy hatalmak által, kik egyre lesik saját önkényszabta törvényeik legparányibb megszegését, — oly törvényekét, melyekről a halandónak talán sejtelme sincs, s lételöket csupán hatásukról (a büntetésről) tudja meg. Veszedelem és nyavalya teszik büntetését az ily törvényszegésnek; s a szerencsétlen áldozat, bölcsőtiil sirig. a babona e kérlelhetlen Gorgonjai által üldözve vándorol. Ily nép fülében a brahmán átka rettenetesen hangzik! s ne felejtsük, hogy ily érzelmektől valának áthatva e szinműben, mind a költő, mind hallgatói. (Folytatjuk.)
