Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
56Ó SZABADOS JÁNOS. 1839—1891. Szabados János, Szegedváros helyettes polgármestere, a város egyik legtiszteltebb polgára, okt. 20 án meghalt, 52 éves korában. Fiatalabb éveiben az irodalomnak is hivatott munkása, a költészet meleg ápolója volt, kinek 1860-ban «A hazáról és szerelemről» megjelent költeményei sok várakozást és reményt fűztek fejlődéséhez s kritikusai, Erdélyi János és Zilahy Károly, sok dicsérettel halmozták el. Göthétől,Shelleytőlisgyakran fordított. 1863-ban a fővárosból a «Szegedi Hiradó» szerkesztésére hivták meg, s hat évig szerkesztette e lapot, közelismerés mellett, úgy, hogy a képzett és jellemes férfiú a váSZABADOS JÁNOS. ros ügyeinek intézésére is befolyást nyert s 1872-ben tanácsossá választották. Azóta munkássága legnagyobb részét a városi ügyeknek áldozta. A tanügy, a kulturális intézetek sokat köszönhetnek a derék és fáradhatatlan férfiúnak. Nagy tevékenységének a költészet vallotta kárát, mert lantja az utóbbi időkben teljesen elnémult. A «Petőfi-társaság» megpróbálta őt újabb költői munkásságra serkenteni és mindjárt megalakulása után taggá választotta. A költő egy Petőfit dicsőitő magas szárnyalásu ódával tartotta meg a székfoglalóját. Ez volt első és utolsó szereplése a szépirodalmi fölolvasásokat látogató publikum előtt. A költeményt nem követte második, bár a pályatársak közt Jókai volt az első, ki sikeréhez gratulált. A hatvanas évek élénk irodalmi mozgalmaiban nagyon tevékeny része volt. Az ifjabb irodalom zászló alá csoportosítása volt akkor az egyik jelszó és Szabados János Balogh Zoltánnal együtt indította meg az «Uj nemzedék» czimű lapot, mely azonban rövid életű volt, akkor (1862) a politika felé fordulván az érdeklődés. Szabados széptani czikkeket is többet irt az akkori lapokban, mignem Szegedre menvén, egészen új hivatásának élt. Nagy ritkán szakíthatott annyi időt magának, hogy a szegedi napsütötte pusztákon levő tanyájára kimeneküljön a Múzsának áldozni. Nyilvánosságra pedig ritkán adott költeményt. Életrajzi adataiból közöljük a következőket: Sikula aradmegyei községben született 1839-ben. Atyja papnak szánta, de a temesvári szemináriumból kilépett s jogra jött Pestre. Itt gyorsan feltűnt dalaival s az irodalom akkori körei Szegedre távozta után is sokáig föntartották az érintkezést az ifjú költővel. 1864-ben megnősült, elvéve Szeged egyik legelőkelőbb polgárának, Bérezi főkapitánynak leányát, ki most mint özvegye gyászolja. Tanácsnokká választatása után egész légió kulturális és közhasznú eszmét pendített meg s hozott kezdeményezési stádiumba, bár ezek nagy részét csak a rekonstrukezió valósította meg. Az ő érdeméül számítják és pedig joggal, hogy Szeged népiskolai ügye egyike a legrendezettebbeknek a vidéken s a város immár évi 173,000 frtot költ kulturális czélokra. Az ő eszméje volt a tanyai kulturális központok létesítése is, ő kezdeményezte azt a felsőtanyait is, melyet a napokban avattak föl gróf Tisza Lajos, Munkácsy Mihály, Mikszáth Kálmán jelenlétében fényes ünnepélyek közt; eszméje diadalát azonban már csak halálos ágyán érhette meg. Magas műveltségű férfiú, ritka közigazgatási talentum, tiszta jellem és jeles költő volt a boldogult, kinek halála nemcsak Szegeden, de a nagy alföldi város határain túl is igazi részvétet kelt. Szabados János elhunyta fölött Szeged város közgyűlése jegyzőkönyvileg fejezte ki részvétét. Egyúttal elhatározta, hogy nevére kétezer forintos alapítványt tesz a tanitóképezdét látogató leányok részére. Temetése okt. 29-ikén ismét bizonysága volt, hogy mennyire szerették a derék embert Szegeden. A városi tisztikar teljes számban jelent meg, a képviselő testülettel, a különféle állami hivatalokkal és egyletekkel együtt. A dalkör, a szinházi énekkar adta elő a gyászdalokat. Gr. Tisza Lajos és Németh József püspök részvéttáviratot küldött a gyászoló családhoz. A színházban az estén nem tartottak előadást. A gyászszertartás a városháza előtti téren ment végbe, melyet a város közönsége egészen betöltött. Az egyházi szertartás után, melyet Bózsa Ferencz apát-plébános végezett, Tóth Pál városi főjegyző a hatóság nevében megható búcsúbeszédet tartott. A gyászmenet a város összes harangjainak zúgása mellett vonult a belvárosi temetőbe. Az árvaház előtt Lipcsey Adám, a «Szegedi Híradó» szerkesztője tartott hatásos búcsúbeszédet. Mély meg- illetődéssel és fájdalommal mondott búcsút mindenki az elköltözöttnek, kit az irodalom is méltán gyászol, s kiben Szeged városa oly korán elvesztette egyik legjobb polgárát.
