Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
590 a másikra, s a hátán viszi nem csak magát azt a rósz ütött kopott szűrt, hanem azt a szörnyű nagy félelmet is, mely nem tudja magának megmagyarázni, hogy hát mit is csinált voltaképen, mi bűnt követett el, — s ugyan mi fog történni véle . . . Ezen már Csibrán szomszéd se nevetett . . . talán most először életében, megsajnálta a szomszédot. S ezen egész sajnálatát igy fejezte ki: — Szegény kis Panni! no, nem tesz semmit! . . majd megvigasztallak én! majd se- gitek én mindnyájatokon . . . (Folytatjuk.) ABONYI LAJOS. NEMZETI SZÍNHÁZ. Szerdán, julius 10-ikén uj színmüvet láttunk. > Czime : „Nőm alszik.“ Eredeti vígjáték 1 felvonásban, irta Ozorai Árpád. Máskor nem igen szoktuk megemlitni, ho'gy szerzőt hívták; most nem mulasztjuk el e divatos megjegyzést, mely bókképen finalé-ját képezi csaknem mindig a szin- birálatoknak. Ezúttal megemlítjük; mert a szinmű nem tetszett, (s a szerzőt még is látni akarták; ez azonban nem indit meg — csak a színműről nehány sort) közönynyel, néha visszatetszéssel fogadták, sőt nem égj szer történt, hogy ott kaczag- tak, a hol bizony a szerző nem kívánta. De sebaj, a kurta nem bukik nagyot — s a szinmű ivszámra — vagy negyedóra számra elég kurta, habár némely jelenet és párbeszéd hosszúnak tetszett — csak tetszett; mert az unalom mintha nem elé, hanem visszafelé vinné az óramutatót. Miért Írnánk hosszú bírálatot e műről? Majd még azt mondhatnák, hogy kár örvendő kritikusok, ágyúval verebet lövő vitézek, vagy épen unalmasabbak akartunk lenni magánál e színműnél. Nem írunk hát róla tüzetes birálatot, csak egy tanulságot vonunk el belőle. Néha megtörténik, hogy a közönség nincs egy értelemben a legépebb érzékű, s a benyomásokról legjobban számot adó kritikussal; de leg- többnyire egyetértenek a fődologban. Ozorai müve pl. épen azok közé tartozik, melyekben a közönség egy drámai igazságnak fényes elégtételt szolgáltatott. Mi mindig azt vitattuk, hogy a drámában főkellék a jellemek hű rajza és az érzelmek elevenen találó festése. S mik valónak fő okai, hogy a szinmű nem tetszett? mikben botránkozott meg legjobban közönségünk? — Épen ama belső valóságok elleni vétségekben. Csak épen az érzelmekről szólva, az uj szinműben háromféle belső viszony fordul elő : testvéri szerelmi, és gyermeki viszony. — Mindhárom a képzeletet meg nem ragadó, gyenge, sőt fonák, s e fonák rajz tette sokhelyen csaknem kiállhatatlanná e kis színmüvet. A leány, midőn édes bátyjával beszélget, egyfelől émelygősen gyöngéd. Még ha a két testvér sok évi távoliét után találkoznék is, kevesebb udvariassággal s egyszerűbb bizalmassággal beszélne. A közönség nagyon resteilte a dolgot, mikor a fiútestvér csókot kér húgától jutalomképen. Másfelől a leány sokkal bizalmasabb, mint bátyjához kellene viseltetnie. Szerelmét egy ifjú iránt igen leplezetlenül tárja fel előtte. Ezen innen maradás és tul- hajtás egyaránt mutatja, hogy egymással bizalmasan élő két testvért nem bir hiven képzelni maga előtt a szerző. Hasonlót látunk az anya és leány közötti viszonyban. Se az anya se a leány, még elvétve is alig találja el a hangot, mely a szülő és gyermek közötti viszonyt jellemzi. Mit mondjunk a szerelem rajzáról! A leány egyrészt ábrándos magán szónoklatban, mely merő drámaiatlansága miatt igen unalmas s leírva is alaktalan, nem sziv- ből jövő szóhalmaz volna, nagyon kitesz magáért, sőt zokogva sir is, holott szavai nem festik a megindulást, — másfelől oly könnyen mutatja ki szerelmét és férjhezmeneteli vágyát, hogy semmi női- ség, s kivált fiatal leányi nőiség, nem marad rajta. Bátyjának oly ügyetlenül árulja el szerelmét, mint az életben csak azok szokták, kiknek nincs teljes esze. Minden érzelemnek van valami specificus nyi- latkozási modora — s ezt nem találja el Ozorai. Ha a franczia kis vígjátékot akarjuk utánozni, nem elég csak a mese minél csekélyebb voltát tartani szem előtt. Több természetszerűség kell a belsőbb viszonyok festésében, találóbb vonások az emberekre nézve, s végűi az a „verve,“ mely nélkül halva születik a mű. Oly kelletlen és ízetlen dolgok, minők e vígjátékban előfordulnak, azt sejtetik, hogy szerző nem irói, azt pedig kétségtelenül bizonyitják, hogy nem drámairól tehetség.