Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
1 478 y u 1 a y Pálnak. Ön azt állítja, hogy én ön szavait ferdítve és valótlanul terjesztem elé; de úgy tetszik, ön ezt nem bizonyította be egyetlen esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom öntől kérdeni : 1-ör, Mikor mondtam én s mikor közölhetett e lapok szerkesztője oly badarságot *) minőt ön reám fog : hogy az értelmetlenség, számítni nem tudás, és badarság, mint a költői szellem szükségképi alkatrészei, szerepelhetnek. —? 2-or Mikor mondtam én, hogy ön valamely rögeszmét : személyes ellenszenv palástolására vett volna föl? Atalában mikor szóltam önnek személyes ellen-szenveiröl egy szót is? Egész tisztelettel kérdi Szász Károly. *) Uraim, az istenért! ne olvassanak többet egymás iratából, mint a mennyi abban irva áll. Gyulai nem mondja, hogy Szász K. a föntebb aláhúzott sorokat aFigyelőben, vagy másutt, elmondotta; Gyulai csak Szász azon tétele ellen okoskodik, melyben némi következetlenséggel rója meg : hogy t. i. „Gy.mindazt, mit eddig mondott, lerontja, mert ha a próza jelleme a józanság, hideg számitás, s ér- telmesség : hogy lehet prózainak jellemzeni oly irót, ki szerinte örült, túlzó, rakonczátlan képzeletű.“ Erre Gy. megforditja a kérdést, s igy szól : „Ön szerint (nem mondja : ön szavai, állítása szerint s igy ez átalában csak azt teszi : az ön okoskodásából folyó következtetés szerint —) tehát a dagályt, affectatiót, a túlzást semminemű, még aes- thetikai szempontból sem lehet prózaiságnak nevezni; ellenben az értelmetlenség, számitni nem tudás és badarság, mint a költői szellem szükségesképi alkatrészei, szerepelhetnek.“ Ez nem ráfogás, ez csak a kérdés visszája: ha nem lehet prózainak jellemezni az örült, túlzó, rakonczátlan képzeletű irót : ez ipso költői lesz-e? — Mi elvonatkozva a vita alanyától, azt hiszszük, hogy a badarság — ha csakugyan az — sem próza, sem költészet : az, mint ez, mütörvényeken alapul, melyek betöltésének kisebb nagyobb mértéke határozza úgy a vers, mint a próza jóságát. A mi a rögeszme iránti felszólalást nézi : abban meg Szásznak van igaza, Gyulai ellenében. Nem csak azt nem mondja, hogy Gy. „személyes ellenszenv palástolására“ vett fel rögeszmét, hanem a „rögeszme“ szónál s fogalomnál is jóval szelidebben fejezi ki magát. „Gyulai, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, mégis túlzó ós merész állítást par force kivigyen mindent megtagad költőnktől.“— Ez lehetne tévedés, előítélet stb. nem mingyárt rögeszme, s épen nem a „személyes ellenszenv palástolásárfji“ való. — Becsüljük meg egymás véleményét azzal, hogy olvassuk el higadtan s ne hagyjuk az indulatot közbe fér- kezni. A kritika, vagy jelen esetben polémia modorát illetőleg, melyről épen a vita foly, tisztelt barátunk Gyulai felszólálása szembetűnő tanulságot nyújt. íme abban nincs gorombaság, nincs mégcsak illetlen élesség sem, nem mondhatnék, hogy sérti a társadalmi hangot : még is van rajta az élesség némi színe, a mi a vitázó feleket könnyen elkeseríthetné s azon térre taszíthatná, a hol többé nem az igazság kiderítése, vagy nem csupán az, hanem kölcsönös sérelmek visszatorlása volna a rugó. A helyett, hogy az ellenfél állításait egészen tárgyilag, mint pusztán véleményeket, czáfolná, egy folytonos apostrophe-val a megszólított ellenfélnek fejére mintegy olvassa vádjait; az a folytonos ön igy, ön úgy, talán szükséges volt arra, hogy a polémia kellő ,,schwung“-ot kapjon, de arra bizonynyal nem alkalmas, hogy meggyőzzön a személyes indulatok távollétéről. Pedig egy rhétori figura az egész különbség. Nagy irodalmakban, hol az efféle viták külön orgánumokban folynak s egyik fél embere nem sokat törődik a másik félnek érzelmeivel, a polémia ezen, vagy még élesh modora sem tesz kárt; de nálunk, hol egy-egy, évek során felbukkanó aes- thetikai közlöny támogatására is alig képes az ember két- három munkatársat összeszerezni, ha ezek a modorban egymás iránt az élesség tanát hirdetik és gyakorolják, le- hetlennó válik minden szerkesztés. Vagy hát jobb nem is szerkeszteni? bevárni az időt, mikor oly munkatársak bővében leszünk kiknek véleménye semmi árnyalatban nem tér el egymástól? Meggyőződésem szerint a Figyelőnek, ha egyéb érdeme nem volna is, az az egy érdeme megvan, hogy — van! V E <! — Dobsa Lajos a P. Naplóban egy felszólalást intéz a hon képviselőihez a sajtóügy iránt- Meg vagyunk győződve, hogy az országgyűlés, ha már egyszer a sérelmek s teendő reformok részletezésébe bocsátkozott, nem fogott volna egy oly’ fontos ügyet, minő a sajtóé, hallgatással mellőzni : mindazáltal üdvözöljük a felszólalást, mert csak használ az ügynek, minél elébb, s minél többször- hozatik szóba. Tudja-e a tisztelt közönség, mi as; a felelős szerkesztés, ma, az alkotmányos élet 8-dik havában? A felelős szerkesztés az.hogv aláíratnak Y E S. az emberrel egy csomó tiszta lapot — megannyi charta biancát — arra nyomják minden megjelenő számnak egy pár példányát, azt elviszik, isten tudja hova, — bizonyosan nem az alkotmányos hatóságokhoz. E rejtélyes hatalomtól függ aztán elnézni, vagy betiltani a lap megjelenését; talán később, ha a mérték betelt, megtorlási eszközökhöz is folyamodni. „Sötét homályban intézik és szövik komor hatalmak az ivói kétes pályák irányait.“ Dobsa megemlítvén az irodalom fontosságát, mint a mely nélkül Róma nagyságáról mit Y&t. >u > <W* 36 \ t
