Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
88 Erdő szélen. Azok közé a kevés női irók közé tartozik, a kiknek saját egyéniségűk van s kiváló helyre tarthat számot a magyar szépirodalom munkásai között. S a mi nem utolsó érdeme, az, hogy magyar, A magasabb műveltség mindent nivelláló hatása nem törülte el magyar eredetiségét. Alakjai nem különböznek ugyan más társadalom hasonló műveltségi fokon álló alakjaitól, de elhatározó pillanatban temperamentumuk elárulja magyarságukat. Mindezekről meggyőződhetik, a ki számos művei közül pl. a «Tévesztettutak«, «Zárt ajtók mögött«, «A porban született«, «Kutli« stb. regényeit elolvassa. «Előítélet és fölvilágosodott- ság» czimti regénye bármely irodalomban is számot tenne, valamint «Martinija#, mely német nyelven is megjelent, a külföldön is nagy dicséretben részesült. Beniczkyné-Bajza Lenke egyébiránt a regényen kívül más műfajokban is sikerrel kísérli meg írói tehetségét. Százakra megy apró rajzainak száma. Újabban a színpadon is találkoztunk múzsájával s «Rhea grófnője» a nemzeti színház eléggé válogatós közönsége előtt tisztességes sikert aratott. A sokat termelés, mint másoknál, úgy nála is, természetesen sokszor a művészi kidolgozás rovására esik. Nagyobb művei között több van olyan, melynek vége felé már az ellankadás, az elsietés látszik. Szinte látni véljük, hogy az írónő elméje a mű befejezésekor már egy újabb tárgy felé fordult nagyobb előszeretettel s a mese kuszáit csomóját valami nem várt véletlen vágja ketté, holott nyugodtabb fejlesztés mellett lélektanilag inkább indokolható, természetesebb vég is kínálkoznék. Ez a hátrány azonban mind ritkábbá válik újabb műveiben, melyekben a stilus is sokkal gondosabb, elegánsabb, a mi mind arra vall, hogy Beniczky-Bajza Lenkétől, az első írónőtől, kit munkásságáért a Petőfi-társaság is tagjai közé választott, még ezután várhatja az irodalom legértékesebb alkotásait. ERDŐ-SZÉLEN. Erdő-szélen estve tájban Ülni: ebben oh mi báj van ! Lombokon át szürött fénynyel Tarkáll a táj, mint reménynyel Megaranyzott zordon élet, Kegyelemre vált Ítélet. Majd kialvó napsugárral, Halványuló félhomálylyal, Eölzeng a bús, méla ének, Hangja édes fülmiiének ; Édes búja, lángszerelme, Dalra dalva, dalt felelve. Mennyi bánat, mennyi érzés Szól dalában, s mennyi féltés ! Oh ha ember-szivbe szállna, Gyors verése hogy’ elállna ! Kéjbe’, kinba’ fuldokolva, Pillanatban oda volna! Mert a szívünk olyan gyönge, Mint csigának fáj a gyöngye ; Fáj a gyöngye, boldogsága; S lángszerelme szűz virága Ki se nyílott, már is vége ; Szívünk meghalt, és kiége .... Mind setétebb lesz a tájék ; Hegy, völgy, folyó mind egy árnyék. Lassan elhal a madárdal, S a setétség bontott szárnynyal Betakarja a világot, Mint gyász-lepke a virágot .... Erdő-szélen estve tájban ülni: ebben óh mi báj van ! Fényre árnyék, dalra csend jő, Elhallgat a zúgó erdő ; Mint a sirban, olyan csönd van, Hogy szivünk is félve dobban . . . Am az erdő újra éled, Újra szólnak a zenérek ; Hajnal fénye rezg a fákon : Uj öröm van a világon . . . Hát halálunk zordon éje : Annak is vájj’ lesz-e vége ? B. Kemény Endre.
