Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
10 AZ ÚJSÁG Péntek, 1910. január 7. TUDOMÁNY. IRODALOM. (-) Shackleton felolvasásai. Berlinből táviratozzak nekünk: Shackleton hadnagy déli sarkutazó ma feleségével Rómából, a hol a király jelenlétében előadást tartott, ide érkezett s néhány felolvasást rendez. Hétfőn Shackleton Budapestre érkezik, a hol keddre van kitűzve előadásának megtartása. A Fetőfi-Társaság nagygyűlése. — Saját tudósi tónktól. — Harmincznegyedik nagygyűlését tartotta ma délelőtt a Petőfi-Társaság a Magyar Tudományos Akadémiának zsúfolásig megtelt dísztermében. A korláton innen a közönség foglalta 1c az utolsó helyeket is, a korláton túl az elnökség, a tagok és a társaság meghívott vendégei foglaltak helyet. Ott voltak a többi között: Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Bárezy István dr. polgármester, Heinrich Gusztáv, az Akadémia főtitkára, Hubay Jenő, gróf Teleki Sán- dorné, Szabónó Nogáll Janka, emőkei Emich Gusztáv és még számosán. Az elnöki asztalnál ültek : Herezeg Ferencz elnök, Ferenczy Zoltán alelnök, Váradi Antal főtitkár és Kéry Gyula titkár. A nagygyűlést Herczeg Ferencz elnök nyitotta meg a következő nagyérdekü beszéddel : Tisztelt, társaság ! Ez az irodalmi társaság, a melynek érdemtelen elnöke vagyok, sohasem lépett fel azzal az igénynyel, hogy Írókat neveljen, vagy hogy közönséget neveljen bizonyos irodalmi irányoknak. Minden költői tehetség a maga felfedezője és utat tör magának a közömbösség pusztáin keresztül, a megértetés és az érvényesülés felé. Vérbeli költő dala pedig még nem igen csendült meg valamely irodalmi iskola szűk padjai között. A mi társulásunk czélja nem is az irodalmi termelés, hanem az irodalom közös és magasabb külső czéljainak szolgálata. Saját hivatásunknak ily szabad felfogását irodalmi őseinktől örököltük, a kik elsősorban azért alkották meg a Petőfi-Társaságot, hogy a magyar iró — még pedig minden magyar iró — számára egyenes hidat verjenek a közönség szivéhez, a mely végre is minden irodalmi vándorút czélja. Ha a mai évfordulót arra használjuk, hogy futó pillantást vessünk általános irodalmi viszonyainkra, két igazságon akadhat meg a tekintetünk. Az egyik az, hogy a magyar föld bőven termeli az olyan költői tehetségeket, a melyek számot tesznek a mai európai irodalomban. Elbeszélőink és színműíróink közül nem egy a külföldi közönség kedvel tjei közé tartozik. És itt újból emlékeztetnünk kell a nagy és döntő fontosságra, a melylyel szépirodalmunk a nemzeti erőtenyezők között bir. Hogy Magyarország mint egységes nemzeti állam szerepel a világ tudatában, az nagy részben annak köszönhető, hogy a Petőfiek, a Jókaiak, a Mikszáthok, a kik Szent István birodalmában születtek, magyarul és magyarokról Írtak. Hogy a külföldön tudnak kulturális képességeinkről és hogy távoli országokban sokan rokonszenvvel és tisztelettel gondolnak reánk, azt nagy részben költőinknek köszönhetjük. Levonhatjuk a tényből a tanulságot: a magyarság nemzeti ereje a kultúrája. Annál erősebb lesz, minél jobban magaslik ki műveltség dolgában szomszédjai közül. A másik feltűnő és gyakran ismertetett jelenséget, mely legújabb irodalmi mozgalmainkban szerepet visz, igy Írom körül: az egyéniség zendülése a köz ellen. Mig a régi Magyarországon a legeredetibb költői tehetség is abban kereste büszkeségét és abban lelte erejét, hogy együtt érezzen a történelmi nemzettel, addig az uj Magyar- ország költői közül némelyek szándékosan keresik az utakat, a melyek elválasztják őket a nemzettől. Midőn a sejt önállósítja magát az egész organizmus rovására, midőn a rész fellázad az egész ellen: ez a dekadenczia félreismerhetetlen jele. Úgy gondolom, az irodalmi dekadenczia nem különálló betegség, csak egyik tüneménye az egész közélet hanyatlásának. Á költő egyáltalában nem annyira független a tömegtől, mint hinni szeretné. Ha látszólag fenn is szárnyal a hétköznapok iszapja felett, egészben véve épp oly kevéssé emanczipálhatja magát az anyaföld vonzása alól, mint a tornyok felett szálló madár. Nem szoktunk e helyen politikai kérdésekkel foglalkozni, de lehetetlen, hogy mi, magyar irók, szemet hunyjunk a veszedelmek előtt, a melyekkel közéletünk elfajulása nemzeti művelődésünket fenyegeti. Nem habozom kimondani, hogy én a mai magyar parlamentarizmust a magyar kultúra és igy a nemzet dúló ellenségének tekintem. Ez a parlamentárizmus az egyéni és párt- önzés állandó pretoriánus-lázadása a nemzet ellen, az atom fölkelése az egész ellen, dekadenczia a szó leggyászosabb értelmében. Ismétlem: a nemzeti fegyelem általános meglazu- lásában látom sok irodalmi különösség végső okát. Az iró, bár sok esetben öntudatlanul is, érzékenyen reagál a közélet jelenségeire. Hamar kiábrándul a szent jelszavakból, a melyeket hazug ajkak koptattak el és fertőz- tettek meg. Miután százszor visszaéltek lelkesedő erejével, bizonyos — egykor gyújtó — jelszava felhangzásakor jéghideg czinizmussal pánczélozza magát. És írásaiból elővillan a dermesztő és fájó gúny, a melyet ma már alföldi gazdáink becsületes arczán Ls látunk. Nekünk mégis úgy tetszik, hogy ez a könnyűség, melylyel az irodalom egy része az országduló viharok áldozatává lesz, a gyöngeség jele. A ki istentagadóvá lesz, mivel kufárok ülnek a templomában, gyenge ember. El kell jönnie az erős költőnek, az igazinak, a nagynak, a ki Petőfi haragos megvetésével tisztítja meg a templomot és jogaiba iktatja ismét a frázisoktól és önzéstől tiszta hazaszeretetei. A rombolók zendülése után el kell következnie az építők zendülésének. Szeretnék hinni, hogy ismét irók lesznek, a kik egy uj mározius tizenötödikén irányt mutatnak a fásult és beteg országnak. Azzal a kívánsággal, hogy az ő napjuk mielőbb felderüljön, köszöntőm a Petófi-Társaság tagjait és vendégeit és megnyitom mai ünnepi nagygyűlésünket. A hosszas és zajos tetszés csillapultával Váradi Antal főtitkár mutatta be főtitkári jelentését. A főtitkár jelentését zajos helyeslés és taps kisérte. Az első felolvasó Palágyi Menyhért volt, a ki »Világfelfogások liarcza« czimen értekezését mutatta be. A napirend második pontja Molnár Ferencz székfoglalója volt. Molnár Ferencz novellát olvasott fel. »Az enyhe tél« volt a novella czime és egy kis leányka iskolai dolgozatát irta meg benne. Szávay Gyula »Mikszáthfalva« c'zimü költeményét lapunk mai tárcza-rovatában közöljük. Az elnök ezután néhány szóval berekesztette az ünnepi közgyűlést. A nagygyűlés után lakomára gyűltek a Fetőfi- Társaság tagjai a Continental-szállóba. A lakomán mintegy ötvenen vettek részt. Ott voltak : Herezeg Ferencz elnök, Bárezy István dr. polgár- mester, Váradi Antal, emőkei Emich Gusztáv, Ferenczy Zoltán, Bérezik Árpád, Pékár Gyula, Kencdi Géza, Kéry Gyula, Szabó Endre, Szabóné Nogáll Janka, Zempléni P. Gyuláné, Szávay Gyula, Hubay Jenő, Jakab Ödön, Lőrinczv György, Molnár Ferencz, Sas Ede, Pakots József, Ferenczy Ferencz, Koroda Pál, Nagy György orsz. képviselő, Lampérth Géza, Harsányi Kálmán, László Mihály, Farkas Pál dr., Sebestyén Károly dr., Prém József dr., Csergő Hugó dr., Kovács Dénes dr., Miklós Elemér dr.. Fehér Jenő dr., Brájjer Lajos dr., Váradi Jenő dr., Tóth Árpád, Haugay Sándor, Szundy Károly, Lesskó János és mások. Az első felköszöutőt Herczeg Ferencz, a Pctőfi- Társaság elnöke mondotta. A legelső magyar ember — úgymond —- a kulturember. Ezek közül a kultureinberek közül az Írókat választja ki és ezekre üríti poharát. Az irók társasága az, a mely legkevesebbet kér és kap, ellenben a legtöbbet nyújtja az országnak. Erre a nobiüs, bőkezű mesterségre emeb poharát, kiválasztván a társaság bárom legfiatalabb tagját: Pakots Józsefet, Harsányi Kálmánt és Farkas Pált, a kik mihamar meg fogják látni, hogy a társaság nem ad nekik semmit, ellenben sokat követel tőlük. Az uj tagok közül elsőnek Pakots József köszönte meg a megválasztatásában nyilvánuló szeretetreméltó előlegezést. Ö és társai szívesen állanak a társaság czéljainak szolgálatába. Bérezik Árpád Bárezy István dr. polgármestert éltette, a ki nagy elfoglaltsága közepette időt talált arra is, hogy az irók gyűlésére eljöjjön. Szabó Endre humoros felköszöntőt mondott az uj tagokra. Váradi Antal Benczúr Gyulát és Hubay Jenőt, a társaság két tiszteletbeU tagját éltette, a kik képben és hangban örökitették meg Petőfi halhatatlan emlékét. Farkas Pál a Petőfi- Társaságra, mint az erős nemzeti érzés és haladás kutforrására ürítette poharát. Hubay Jenő megköszönte megválasztatását és kifejtette, hogy ezzel a kitüntetéssel ismét közelebb jutott Petőfi nagy szelleméhez. Bárezy István dr. polgármester szólalt fel ezután. Nálunk — úgymond — mindenkinek nagyon sok a dolga. Önmagáról is azt szokta hiresztelni, hogy nagyon sok a dolga. Lehet, hogy igaz is. S ha mégis időt szakított magának arra, hogy ebbe a kedves társaságba eljöjjön, tisztára az az indok vezérelte, hogy sok dolga közepette üdülést keressen és találjon a magyar irodalomban. Nagy tetszéssel fogadott beszéde végén a társaság elnökét, Herczeg Ferenczet éltette. Lőrinczy György a mai nagygyűlés felolvasóira ürítette poharát. Sas Ede a hölgyvendégeket éltette. Jóizü humorral telt felköszöntőt mondott Kovács Dénes dr., a ki az összes előző szónokokat pellengérezte ki. Egyébként Kéry Gyulát és Pékár Gyulát, a lakoma rendezőit éltette. Nagy György Váradi Antalt, a magyar irodalomnak egyik úttörőjét éltette. A lakoma a legkedélyesebb hangulatban a késő délutáni órákig húzódott el. A Petőfi-Társaság mai nagygyűlése előtt egy aszódi küldöttség tisztelgett Herczeg Ferencznél, a társaság elnökénél. A küldöttségben, a melyet Kéry Gyula vezetett az elnök elé, részt vettek : Micsinay Ernő takarékpénztári igazgató, Szabó Lajos gimnáziumi igazgató, Faludi Sándor dr. ügyvéd, Glück Adolf dr. ügyvéd, Bolla Lajos és Ofiváth Gedeon dr. gimnáziumi tanárok. A küldöttség az elnök erkölcsi támogatását kérte az aszódi Petőfi-algimnáziumnak főgimnáziummá való fejlesztéséhez. Herczeg Ferencz elnök igen szívesen fogadta a küldöttséget és legmesszebbmenő támogatását ígérte a nemes czcl érdekében SPORT. A magyar-német uszómérkőzésről. A magyar sporttársadalom laikus része határozott vereségnek tünteti fel a magyar úszók magdoburgi szereplését. Hiszen négy staféta verseny közül csak kettőt nyertek, mondják a laikusok. Hogy két stafétaversenyt megnyertek, az a laikusoknak nem imponál, azért egy szó elismerést sem juttatnak jeles uszógárdánknak és nem fogynak ki a gáncsokból, a magyar úszók klasszisát lekicsinylő jel* zőkból, a mikor azon a két stafótaversenyen »lovagolnak«* a melyet némi szerencsével is a németek nyertek meg. Mi is történt hát Magdeburgban ? Az ötször ötven méteres stafétaversenyt 3c/io másodpercz időkülönbséggel, reálisan vesztettük el. Megnyertük volna a versenyt, ha a magyaroknak inkább megfelelő fejesugrással történik a start ? Aligha, mert jeles sprinteruszóink, az egyetlen Halmay Zoltán kivételével, igen rossz formában voltak és bizonyos csak az, hogy ugróstarttal valószínűleg erősen megszorították volna a németeket. Az ötször száz méteres stafétában szenvedett vereség — Halmay Zoltán súlyos taktikai hibájától eltekintve — is jórészt annak tudható be, hogy a magyar staféta két tagja erősen formáján alul úszott. Onody József például 1 p. 10.2 rup.-es időt úszott, huszonöt méteres pályán, holott az utolsó száz yardos bajnokságot 33 méteres pályán 59.8 másodpercz alatt nyerte meg. Vagy Las- Torres Béla, ha betegsége a tréningben nem akadályozza, nem úszott volna I p. 08.6 mp.-nél jobb idő alatt ? így is azonban csak tisztán a szerencse segítette a németeket a győzelemhez, a kik csak annak köszönhették győzelmüket, hogy Breífing a Zaehárral való heves finishben — időben ki nem fejezhető kis különbséggel — hamarább csapta oda a kezét a czélboz, mint Zachár, a magyar staféta utolsó tagja. Mig tehát a németek csak erős küzdelem után győztek a két stafétában, addig a magyarok az általuk megnyert stafétákban imponáló fölényt mutattak. Az ötször százötven méteres stafétát például 10.4 másodpercz időkülönbséggel, több mint tizenöt méterrel nyerte a magyar uszógárda és aratta — szerintünk — legértékesebb győzelmét a négyszer ötven méteres vegyes stafétában, holott ez volt a legbizonytalanabb verseny, miután az oldal-, haton- és mellúszásban a németek esztendők óta legyőzhetetlenek voltak és a mostani magyar-német mérkőzésen éppen ezt a — a németek szerint legbiztosabb — versenyt vesztették el. A magyar-német uszómérkőzés végeredményben tehát beigazolta, hogy a németek uszósportja — főként a londoni olimpiád óta — óriásit fejlődött és ma méltó riválisok a világversenyekben és elsősorban méltó ellenfelei a magyaroknak, a kiknek uszósportja bebizonyi- tottan első klasszist képvisel. A németek uszósportjára tehát a lehető leghizelgőbb az eredmény, daczára annak, hogy a rájuk nézve hízelgő eredményt jórészt annak is köszönhetik, hogy a magyarok az uszóverseny-szezón végével, tehát tultrénirozott állapotban, idegen vízben vívták ki a mérkőzést és a fejesugrás-start elhagyásával olyan előnyről mondtak le, a melyet másodperczekben kiszámítani nem lehet. A magyar uszósport domináló klasszisára rámutatnak az egyéni versenyek eredményei is. Halmay Zoltán például a száz méteres versenyben igen könnyen verte a németek eddig legyőzhetetlennek hitt csodauszóját, Brettinget, Toldi és Elek pedig hihetetlen fölénynyel győztek a németek legjobb melluszói ellen. Az erőkülönbséget a magyarok és a németek uszósportja között tehát csak a magyar-német reváns-mérközés fogja megállapítani, a melyben nem meghaudicapelve fognak a magyar versenyzők a küzdelembe állni. Honi pályán, fejesugrással a magyar úszók alighanem döntő győzelmet aratnak majd a németek ellen. A reváns- mérkózés — mint értesülünk — junius 29-én lesz. * A négy staféta-verseny részletes lefolyásáról még a következő tudósítást kapjuk: Az ötször ötven méteres stafétában Donáth egy métert veszített Opitz ellen, Ónody további fél métert Binner ellen, Ritter Rimanóczyval szemben további két és fél métert szerez, Zachár félreuszik, miáltal Schiele az előnyt szintén növeli; Halmay a térhátrányból Brettinggel szemben másfél métert behoz. Az ötször százötven méteres stafétában Weckesser Gnodyval szemben három métert nyer, Zachár Gubener- rel szemben nemcsak hogy behozza a hátrányt, hanem még tíz méter előnyt szerez. Ezzel el is dőlt a verseny sorsa, mert Hornung, Las-Torres és Halmay kényelmesen úszva, végül tizenöt méterrel győznek. Az öt magyar úszó ideje a következő: Onody .......... 1 p. 57.8 mp, Z achár............ 1 » 47 t H ornung........ 1 » 53 » Las-Torres .... 1 » 52.2 » Halmay ........ 1 » 50 » ö sszesen.. 9 p. 20 mp. A négyszer ötven méteres vegyes-stafétában a fenomenálisan úszó Eleknek köszönhető elsősorban a győzelem, a ki négy méter előnyt szerzett üchicle-vel szemben.
