Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 5-ös doboz
5 Nem voltak egymásnak szánva. (Beszély.) 1846-ban még jelentékeny korlátok zárták el egymástól a társadalom különböző osztályait, főként vidéken. Nemcsak' a távolabb állók éltek egészen más-más világban; de a középnemesség és honoratior osztály is élesen meg volt különböztetve. Csaknem szerencsétlenség és megaláztatásként jegyezték a családi krónikába, ha a tekintetes szolgabiró ur leánya orvoshoz, paphoz vagy tanárhoz ment férjhez. A ki maga kereste kenyerét, ha eszével is, és hófehérségü kenyeret, az alantabb állott olyanoknál, a kik ősi örökségükből éldegéltek. Tiszteségesen öltözött, jómódú, tudós, miveit lelkésznek hajlongani kellett akárhány rongyos, tudatlan, szurtos háztáju tekintetes előtt. Nem azért említem ezeket, mintha épen csodát mondanék mai olvasóimnak. Világért sem tettünk szert még olyan tisztult nézetekre, hogy az elismerés az érdemhez, a befolyás a tehetséghez egyenlő mértékkel méretnék. Oh a régi czopfból, rongyból, hagyományból, a szabadabb irányú fejlődést gátló nyűgökből maradt még bőven; mentői távolabb megyünk a fővárostól, annál több. Ha a fővárosba a végre állított múzeumot a nemzet, hogy az ősök által használt tárgyakat őrizze meg: némely tekintetben egyes vidékek is múzeumoknak tekinthetők, melyekben az ősök ferde szokásai, újkori viszonyaink közt még ferdébbekké válva, őriztetnek. Nem lehet azonban tagadni , hogy 1846 és 1869 között mégis óriási a különbség. A társadalom alakja, irányeszméi gyorsan változnak vidéken is. Nagyobb városokból sebesen terjednek az új bűnök és új erények. Történetünk 1846- ban veszi kezdetét. I. Fal község végső házai»' nál föl-fölcsaholnak a kutyák, valami távolról hallszó csengettyü-szóra. Acsengety- tyii-szó egyre közeledik, a kutyák mind többen es hangosában ugatnak, a helység végső házának lakója tekint, hogy mi okozza a zajt; négy lótól röpített szán siklik el ajtaja előtt, s mire ö szerencsés jó estét kivánna, a szán már elhaladt, be is fordult egyik utczasarkon a helység más ut- czájába. Hangos kutyacsaholás támad a csendverő csengettyű-szóra, mérgesebb előtte és körülötte, lankadó már itt az alsó végen. •\\\ 'u\íl(fP/ Petőfiné, Szcndrey Júlia (1847.) Mindenki figyelmes lett és mindenütt kitalálják könnyen, hogy az ifjú Ojtozi Pista jött haza ünnepelni. Észrevették otthon is, a helység leguribb lakában, s a nagy kapu •'in Erdőd vára (Szatmármegyében.) csikordultára gyertyával lépnek ki az ajtón a család tagjai: tisztes öreg urhölgy, két felnőtt hajadon, két ifjú férfi és a ház feje, tajtpipás, hárász sipkás öreg ur. A tajtpipa nem ég, de azért kezében tartja tekintélyül; úgy fogadja legifjabb gyermekét és az új nevelőt, ki most jön a házhoz először. Csókból, kérdezgetésből már künn is sok jut a 16 éves ifjúnak, míg társa, a 24 — 25 évesnek látszó nevelő szótlanul és meglehetős kellemetlenül várja az őt nem illető családi jelenet lefolyását Rá is kerül a sor azonban; maga az öreg ur szólitja: Isten hozta Barna ur, tessék besétálni! Barna végzett jogász; az ügyvédi esküt is letette; csakis azért fogadta el a felügyelőséget az ifjú Ojtozi mellett, hogy tekintélyes házaknál némi ismeretséget szerezzen, mielőtt a gyakorlathoz kezdene. Az öreg Ojtozi Lénárd háza pedig nagyon tekintélyes; a megyebeli mágnásoké után rögtön következik. Az érkezőket már Ízletes vacsora várta, és kevés melegülés után helyet is foglaltak. A nagyságos asszony mellett jobb felöl a nagyságos ur ül házisipkájával; táj tp ipáját is csak ott tette le, széke mellé támasztván. Tulfelöl az édes anya beezéje, Pista urfi; azon alul a legidősebb fivér, Muki urfi, lentebb az öregebb leány, Mimiké. Tulfelöl megfordítva, mert az apa kedvencze, kisebb leánya Anna, fölül ült bátyján, András urfin. Végül két teríték volt még, egyik az öreg nőtlen számtartónak, a másik az új- tag, Barna ur számára. A figyelem középpontját Pista úr fi képezte: kínálták, tömték eledellel; tudakoztak e<részsé£e után; beszélték közbe a háznál tör- tént eseményeket: hogy kik voltak vendégeik s magok merre jártak, mióta ö nem volt itthon. Barnára nézve mindez idegen világ volt, különösen hideggé téve az által, hogy az ö jelenlétét észre sem látszának venni. Ott ült szegény; fogyasztó, eledelét, mely végül jutott hozzá, és néz- ' te a tányért. Közben, ha vizsga tekintete átfutott a család tagjain, megint lesüté szemét, nehogy illetlennek tartsák a merő tekintetet. Kiállha- tatlan helyzet az: ott ülni egy asztalnál, étkezni egy családdal és minden percz- ben érezni, hogy nem tartanak magukhoz illőnek, betanult művészettel lenéznek, annál kegyetlenebbül, minél közelebb vagy bocsátva
