Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
Sárga folt a Petöfi-szohor leleplezésén — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Kiskunfélegyháza, október 29. Hét város és nagyközség versengéséből Kiskunfélegyháza került kj győztesen és megkapta Petőfinek segesvári menekült szobrát. Kiskunfélegyháza főterén műkőből készült négyszögü alapzaton állították fel a Petőfi-szobrot és most azzal a házzal szemben, amelyben atyjának mészárszéke volt, mutat a demarkációs vonalra, amíg ismét vissza nem helyezik a segesvári vár ormára. Kiskunfélegyháza országos ünnepség keretében készült a szobor leleplezésére. De a helyi érdekeltségek között fennálló politikai ellentétek megrontották a szép ünnepet és mivel a rendezőblzottság Horváth 'Zoltán dr. nemzetgyűlési képviselő vei az élén mindenáron ragaszkodott az október 29-iki dátumhoz, a szoborleleplezés csak elenyészően kis tömeg, főképen iskolásgyerme- % kék jelenlétében történt. Az ünnepségen nem jelent meg sem a kormány, sem pedig a vármegye képviselője. A szoborleleplezés vasárnap dél ben kezdődött. Az egyesült énekkarok a Himnuszt elénekelték, azután a Petőfi Társaság egyik tagja beszédet mondott. Azt hangoztatta, micsoda óriási örvény sötétedik a költő szimbolikus egyénisége és a mai magyar sors között. A beszéd alatt lehullt a nemzetiszinü lepd Költő Miklós hatalmas bronz szobráról, amely mint honvédőrnagyot, kigombolt atillával, vállán mentével ábrázolja Petőfit. Balkezében kardját tartja, jobbjával pedig a csaiasiara uiiiUi. A város nevében Holló Béla dr polgármester vei te át megőrzésre a szobrot. Ezután a küldöttségek néhány szó kíséretében koszorút tettek a szobor talapzatára. Budapest székesfőváros nevében Zilahi Kiss Jenő tanácsnok beszélt. A szobor leleplezésén Kiskunhalas, Szolnok és Szentes városok kiküldöttei jelentek meg. A félegyháziak részéről egymásután vonultak a szobor elé az izraelita hitközség, az orthodox hitközség, a Szeretet és Testvériség és az Izraelita Nőegylet kiküldöttei. A Chevra Khadisa szónoka disszonáns motívumot vegyitett az unn épségbe, amidőn ezt mondotta: — „Ismét sárga folttal jelentünk meg, hódolva Petőfi Sándornak, a lánglelkii magyar költőnek, aki mindig a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjéért küzdött.1* A szoborleleplezést társasebéd követte, amelyről a kiskunfélegyházi állami hatóságok úgyszólván kivétel nélkül távol maradtak. A Petőfl-szobor ünnepélyes felavatása különben március 15-én lesz a kormány és az összes irodalmi társaságok jelenlétében. A kormány erre a célra félmillió koronát szavazott meg. A**««»*»***. ■■•ff▼▼▼▼▼ OOOOOOOOO 00