Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
— A Petőfi Társaság vasárnap délelőtt az Akadémia' dísztermében 'nagyszámú közönség előtt tartotta még e havi felolvasó ülését, amelyen Pékár Gyula elnök bejelentette, hogy Japánban .Wetzge» XAndor hazánkfia kezdeményezésére megalakult egy japán Petőfi-Társaság a legelőkelőbb japán Írók é» politikusok vezetése alatt. Havas István főtitkár kör tői Szárnyalásu beszédben emlékezett rneg a Szózat századik évfordulójáról és Kállay Miklós olvasta fel a Nemzeti Színház által elfogadott darabjának, „A roninck kincse“ című japán tárgyú színmüvének egy drámai elevenségü jelenetét. Érdekes véletlen, hogy a japán Petőfi-Társaság hire összeesett egy japán tárgyú mű bemutatásával a Petőíi-Társaságban. Gáspár Jenő titkár felolvasta Kemény György, Ameriká- ban élő kültag néhány szép költeményét. Kztán Gy allay Domokos kültag székfoglalójául felolvasta egv jelképes szép elbeszélését, rendkívül mély hatást keltve. Pékár Gyula elpök avató beszédében rámutatott „Gyallay apostoli működésére, amellyel a pusz tulásra Ítélt erdélyi magyarság lelkét akarja megmenteni“. A közönség szünhi nem akaró tapssal ünnepelte az elnök és a felavatott író beszédeit, amelyek nagy hatást váltottak ki. Végül Madár V,gúla „Emlékek és vallomások Petőfiről" címmel mélyen«zántó jellemzését adta a költőnek: Petőfit — úgymond — az iskoláztatás minden vonalán a magyar nevelés tengelyébe ketléne állítani. A politikai hatás az egységes nemzeti világnézet ék érzésvilag kialakulásában jelentkezne. A közös világnézet közelebb hozná egymáshoz az osztálybeli, faji, felekezeti érdekellentétek által széttagolt társadalmat. A zárt ülésen a társa ság meghosszabbította a Singer és IVolfner céggel a Kosznrü kiadását, melyről a tagok egyhangú lelkesedésnél állapították inog, mily magas színvonalat kép visel. A zárt ülésen ■bemutatták, a megürült két tagsági helyre beérkezett ajánlatokat, nevezetesen Agyag falvi Hegyi István és Földi Mihály ajánlásait. - Tiszteletbeli tagnak Lörinczy Györgyöt ajánlottak, i Kültagnak jelölték a Petőíl-kuWu'sá terén érdemeket szerzett két szobrászmestert, Kisfaludi-Strobl Zsigmondit _ és Imx Elekvt. A közgyűlésén megejtendő , t.isztü jitásf beszélték meg és egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy a jelenlegi tisztikart je’ölik, szám- vizsgálónak pedig az elhunyt tiéczy István helyébe , dr. lázár Bé'át jelölték. Este ünnepi lakomára gyűl- 1 tek össze a tagok, akik feltűnően nagy számmal je- I leniek meg. Az estén elsősorban a magyarságáért { küzdő erdélyi írót, Gyallay Domokost ünnepelték.