Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

Szolnok, 1935. január 24. Csütörtök ÍV. évfolyam 7. szám. Lépésről* lépésre A felsőház legutóbbi ülésén el­fogadta a gazdasági cselédek szol­gálati idejéről szóló törvényjavasla­tot. A szociális törvényalkotások sorában fontos helyet tölt be ez az intézkedés. A gazdatársadalom leg­hűségesebb munkatársai, a mező­gazdasági .cselédek nyerik vissza ebben a törvényben azt a szabad költözködési jogot, melyet eddig Szent György-naptól Szent György- napig kezében tartott a gazda. A múltban a szociális reformokból, sajnos nagyon kevés jutott a mező- gazdasági cselédeknek. A régi tör­vények keretén belül, rendeleti utón igyekeztek segíteni helyzetükön, de bizony ez nehezen ment. Pedig ezek az emberek, akik fel­fogásban, erkölcsben és észjárásban nagyon közel járnak a falu kisgaz­dáihoz, valóban megérdemlik a fel­karolást. Hiszen egész Európában nincsen jobb mezőid »sági alkal­mazott a magyar gazdasági cseléd nél. Nehéz hivatás ez, amely volta­képpen már akkor kezdődik, ami­kor négyesztendős korában először hajija ki gazdaasszonyának sárga- peiyhes libáit a libalegelőre Ettől az időtől kezdve egész életén ke­resztül gyönyörű példáját adják ezek az emberek az önzetlenségnek, .hűségnek s az egyszerű evangéliumi életnek. S van e gazda ebben az országban, aki előmenetelét és gyarapodását elsősorban nem a cse­lédjeinek köszönheti? S mégis, milyen messzi voltunk megértésüktől, méltánylásuktól! — Nem váratnak magukra ezután a törvény után a további intézkedések sem. A telepítésnél mindenesetre előnyben kellene részesítenünk az olyan mezőgazdasági cselédet, aki több esztendőn át hűségesen szol­gálta gazdáját. A gazdasági cseléd ma már a husz-harminc holdas gazdának is első munkatársa. Meg lehet állapí­tani, hogy a jobb magyar kisgazda és középbiríokos valósággal sors- közösségben él cselédeivel, munká­saival, akik mindenkor ott állanak mögötte. Amikor tehát a kormány ezt a törvényjavaslatot elkészite te, azon az utón haladt, amelyen a szegény elesett embereket fel kell karolni. A költözködési lehetőség­nek emberségesebb szabályozása tehát a kormány jóindulatáról ta­núskodik. Igaza van Darányi Kálmánnak, az uj földmivelésügyi miniszternek, aki felsőházi első beszédében han­goztatta, hogy sokan nem is hiszik, hogy mekkora hordereje van ennek a kérdésnek. Hiszen negyedmillió gazdasági cseléd van Magyarorszá­gon. Ezek között sokan vannak olyanok, akik egy családból többen is szolgálnak s ha ezek családtagjait is számítjuk, bizony, hogy félmilli­ónál jóval több azoknak a száma, akiket ez a törvényjavaslat érdekel. Valóban megnyugtat tehát mindnyá­junkat a miniszternek az a kijelen­tése, hogy mihelyt a gazdasági ja­vulás bizonyos jeleit tapasztaljuk, a további reformokra is sor kerül. Ha egyebet nem is, azt mégis biztosítottuk ennek a törvénynek a keretében, hogy a mezők szorgal­mas munkásai ne legyenek kényte­Többizben beszámoltunk arról, hogy vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök — a törvényhatóság alakuló közgyfl ésére január 24-én Szolnokra érkezik és látogatásával kapcsolatosan fogja a megye több városa és községe díszpolgári ok­levelét a minisz ereinöknek átnyúj­tani. Beavatott helyről nyert értesülé­sünk szerint Gömbös Gyula mi­niszterelnök és kísérete — az ere­deti tervtől eltérően — a debreceni gyorsvonattal délelőtt 9 6. 29 p.-kor érkeeik Szolnokra. A miniszterelnö­köt Sztranyavszky Sándor, a Nem­zeti Egység országos elnöke, vitéz Marton Béla ügyv. főtitkár, dr. An­tal Istváh miniszteri tanácsos, sajtó­főnök, dr. Kiss Lajos miniszterel­nökségi titkár, Neger Mihály és Etter Dezső párttitkárok, számos főispán, országgyűlési képviselő, valamint külföldi és fővárosi lapok tudósítói kisérik Szolnokra. A po­litikai előkelőségek között dr. Kenéz Béla és dr. Nagy Emil ny. minisz­ter, orsz. gy. képviselők, dr. Án­gyán Béla államtitkár, Fráter Jenő ny. altábornagy, otsz. gy. kéj. vi­selő, báró Vay László, Szilágyi La­jos, Hedry Lőrinc főispánok, Brandt Vilmos ny. főispán, orsz. gy. kép­viselő, dr. Niamesny Mihály, Zsóry Lajos, Sárkány Ernő, Létay Ernő, Zsigmondy Gyula, dr. Tóth Pál, Január 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta a Petőfi Társaság a vendéglátó „Verseghy Ferenc Kör“ rendezésében vidéki nagygyűlését. A megjelent díszes közönség sorai között ott láttuk Borbély György főispánnal és Alexander Imre*alis­pánnal az élén a megye és város előkelőségeit, Szolnok város iroda­lom és művészet szerető közönsé­gének színe javát. Az a hatalmas és rendkívüli mér­tének télviz idején hurcolkodni a sáros, fagyos országutakon. Mert mikor az emberiség jórésze az év utolsó napján, reménnyel telve várja az ujesztendőt és iparkodik minden buját-gondját elfelejteni: annak a szegény mezőgazdasági cselédnek éppen ezen a napon kellett elhagy­nia a meleg lakást és apró gyer­mekeivel együtt nekivágni a végte­len országiaknak. S ha a jövőben nem lesz is mindennap Szentgyörgy- nap, de hogy az évi szerződéses cselédség általános költözködésének Kálmán István, Erödy Harrach Ti­hamér, Hegedűs Kálmán, dr. Mezey Lajos, báró Urbán Gáspár, vitéz báró Hellenbach Gottfried, DésiGétB, vitéz Kenyeres János orsz. gy. kép­viselők és njég számosán a Nem zed Egység vezető férfiai közül je­lentették be részvételüket. Gömbös Gyula miniszterelnököt és kíséretét Borbély György főispán a vármegye és a város küldöttsége élén fogadja a pályaudvaron, ahol a vitézik és a frontharcosok sor­fala között vonulnak át az állomás- épületen és szádnak be a felsora­kozol! autókba. Az érkező előkelő­ségeket a vármegye főispánja vil­lásreggelin látja vendégül a megye­házán, ma'd fél 11 órakor részt vesznek a törvényhatóság alakuló közgyűlésén, melyen báró Urbán Gáspár orsz. gy. képviselő lesz az ünnepi szónok. Innen háromnegyed 12 órakor testületileg vonul át a törvényhatósági bizottság a Városi Színházban tartandó ünnepségre. A Színházba a Tisza Szálloda fe­löli kapun fognak bevonulni a föld- j szinti nézőtérre, mely ez alkalomra a törvényhatóság és Szolnok város képviselőtestülete részére le6z fenn­tartva. A miniszterelnök és seükebb kísérete azoknak a városoknak és községeknek az elöljáróival, amelyek a miniszterelnököt díszpolgárrá vá­tékben megnyilvánult érdeklődés, amellyel Szolnok város közönsége a Petőfi Társaság irodalmi nagy­gyűlése felé fordult, nagyszerű fényt vet Szolnok kulturális fejlődésére és arra a kulturmunkára, amit dr. Tóth Tamás polgármester és Kiss Gábor vezetése alatt működő Ver­seghy Ferenc irodalmi kör fejt ki. A nagy-gyűlés tárgysorozatának bevezetéséül dr. Tóth Tamás polgár- mester a város és a vendéglátó napja március elsejére tétetett, bizo­nyos, hogy sok oktalan szenvedés­től szabadultak meg ezek a derék emberek. A mezőgazdasági munkásság és cselédség sorsa agrár- országban nem lehet közömbös. A magyar kor­mány nem is fog megállni ennél a szociális intézkedésnél, hanem to­vább megy a megkezdett utón. — Viselje szivén a majorok dolgozó népének ügyét, mert ez a nép a mi vérünk. iasztották, a színpadon helyezked­nek el. A diszgyülé>en a megye városai nevében dr. Tóth Tamás polgár- mester, a köiségeK névében pedig Magyar János jákóhalmai róm. kát. p ébanos üdvözli Gömbös Gyulát. Az üdvözlésekre válaszolva Gömbös Gyula nagyszabású beszédet mond, melyben ismerteti a jelenlegi kül­politikai helyzetet és a belpolitikai várható nagyjelentőségű eseménye­ire vonatkozólag ad tájékoztatást. Az ünnepély után a Tisza Szálloda összes földszinti helyiségeiben 306 teritékes bankett lesz, melynek so­rán Borbély György mond pohár­köszöntőt Magyarország kormány­zójára; dr. Kenéz Béla Szolnok város nevében, báró Schilling Fri­gyes pedig az abádszalóki kerület nevében köszönti a miniszterelnököt, majd dr. Rácz Albert a miniszter­elnök kíséretében érkező vendége­ket üdvözli. Gondoskodás történt arról, hogy azok az érdeklődők, akik helyszűke miatt sem a Színházban elhelyez­kedni nem tudnak, sem a banket­ten helyet nem kapnak, felszerelt megafon utján hallhassák az el­hangzó beszédeket. Gömbös Gyula és kísérete — információnk szerint — a Szolnokról 6 ó. 4 p.-kor induló gyorsvonattal utazik vissza a fővá­rosba. nagygyűlése Verseghy Kör nevében költői szár- nyalásu tartalmas beszédben üdvö­zölte a Petőfi Társaság illusztris vezetőségét. Pékár Gyula a Petőfi- Társaság elnöke, nagyvonalú és mindvégig lebilincselő válaszában köszönte meg az üdvözlést. A beszédek nyomán fal viharzó tetszés zaj csillapultával Havas István, a Petőfi Társaság főtitkára lépett a felolvasó asztalhoz és néhány gyö­nyörű szonettjét olvasta fel. — A Ara 10 fillér. Gömbös Gyula szolnoki látogatása A miniszterelnök és kísérete csütörtökön réssel fél 10 őrekor a debreceni gyorsvonattel érkezik Szolnokra A Petőfi Társaság szolnoki

Next

/
Thumbnails
Contents