Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

Péntek, 1925 február 20.

Jókai emlékének áldozott ma

a nemzetgyűlés.

Scitovszlsy Béla elBöh, Klebeísbepg ffiuvaő gróf kuSfaszminiszter

és Peháv beszéde.

H nemzetgyűlés mai ülése.

— Saját tudósítónktól. —

könyv és vándorbot. Jött álmodozva a hadakozók felé, azok, hogy utat engedjenek neki,

érette abbahagyták a csatát.

Jött, elhaladt a tisztelgő ellenfelek közt, azután az országút porából visszanézett rájuk. És — mondja a króníksi — ők, az ellenfelek a költő pillantásának hatása alatt nem folytatták tovább a csatát. Kezet ! adtak egymásnak.

I — Tisztelt Nemzetgyűlés! Én úgy érzem i e percben, a mi nagy Jókaink is igy \ haladt át itt e termen. Elhaladt parlamenti harcunk csatátszüntetö két frontja

A nemzet gyűlés mai ülését Jókai Mól- emlékének szentelte. Scitovszky Béla elnök az ülés megnyitása után a következő beszédet mondotta, amelyben Jókait nemcsak költői, hanem törvényhozói mivoltának szempontjából is méltatta a Ház elnöksége névében:

— Tisztelt Nemzetgyűlés! A nagy centenáriumok sorozatában, amelyek múlt századbeli nemzeti reneszánszunk vezér- csillagainak fényét vetítik szomorú jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór születésenapjának századik évfordulója.

— 1825, a nagy termő esztendő, hintette planétájának sugrrait a szimnágyar Komárom nemesi hajlékára is. melyből fajunk Géniuszának egyik legcsodálatosabb megnyilatkozása indult világhódító útjára.

— A háremszázados letargiájából felébredt nemzeti léleknek a közélet különböző terein egymást követő fellángolása teszi ezt az esztendőt határjelzővé történelmünkben: az iroda lomban Vörösmarty Zalán futásának megjelenése; társadalmi téren Széchenyi első fellépése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával; a politikában a nagy refot-mországgyülés megnyitása.

— Onnan kezdve, hogy Petőfi oldalán egyik vezére a márciusi ifjúságnak, majdnem teljes hat évtizeden át úgyszólván pillanatra se szűnik meg ragyogó tollával, ékes szavával kivenni részét annak a nagy korszaknak politikai küzdelmeiből, mely a rendi alkotmány romjain az uj Magyarországot megteremtette s Mátyás kora óta nem ismert virágzása emelte.

— ár zsenijében nem volt politikai hivatás. de zsenijének hivatása volt a politikában. sőt ennek a Irat évtizedes történelemnek több mint egy dcceniumon át az egyedül thetségcs magyar politika irányításának orszlánrfeze az ő tollának jutott. Hogy nagy kor-társának. Petőfinek, tüneményes meteorpályája véget ért a segesvári csatatéren, épp olyan felsőbb rendelés volt nemzetünk sorában, mint az, hogy a vér+amiságra ’proskribált Jókai géniuszának öröklobogásu pásztoriüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombái között; ott gyűjtse maga köré a szétreblrent írói gárda maradványát a nagy politikai misszióra: megtalálni a költsézet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivekhez. ébren tartani az «Iáiéit betegben a föl- támadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésben való bizodalmát. A Magyar nábob. Kárpátba Zoltán, Az uj földesnr és egyéb müveinek hosszú sora megannyi politikai tett volt az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes ta- nuságíélel a közélet némasúgálran, egy eltiport nemzet életjogáról, élniakarásáról, a magyar lélek elpusztithatalnn őserejéről,

— Mikor az a „tranquilla potest as ‘ végre elérte az alkotmányos élet sorompóinak megnyitását, az 186i-iki országgyűléstől kezdödöleg több mint négy évtizeden át minden országgyűlésen tagja és egyik legszívesebben hallgatott szó oka volt a képviselőháznak. Alig merült föl fontos kérdés, amelyben föl ne emelte volna szavát, hogy- megy értelmezze annyi »ér és vihar után mégis kisarjadt tenné- sét a megvető munkának, melyben oly nagy része volt. Nem a nemzettől idegen hatalomban látta immár annak veszedelmét, csak a nemzeti élettel együtt fölszabadult turáni átok romboló munkáától féltette az uj szabadságot, s annak letéteményesét: a fiatal parlamentarizmust, melyben a nagyiidők, nagy hagyományainak rajongó tiszteletével foglalta el a nemzet bizalmából kijelölt helyét.

— A 61-iki felirat; vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérni engedett egy olyan országgyűlést, amelyben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik mnlja felül a másikat hazaszeretetben. Nyugodtan néz a. viták eredménye elé, abban a meggyőződésben, hogyha véie- ményellcneseinek is jut a diadal, az ország címerével ékesített szent pajzs ott is jó kezekben marad s mikor a hazát egyenlő erővel kell féntarlsm, „a jobb- és baloldal nem lehet egyéb, mint egy szívnek két kamarája.“

— Ezzel a hitvallással kezdi parlamenti pályáját, s ehhez marad Ilii annak egész folyamán. Mimién szónoklatából bőségben árad költői lelkének melege, olykor képzeteiének pazar ragyogása, melancholikus árnyalatú humorának szelíden csillámló fénye, de alaphangjukat mindig a lelkesedés és hálaérzése hatja át az összefogó nemzeti munka áldásaiért, amelyek ifjúsága álmát váljék valóra: c-gy önérzetes, hivatásának magaslatára emelkedett nemzet bekapcsolódását a maga szellemi és anyagi értékeivel a müveit világ nagy kulturkö- zösségébe; azt a Magyarországot, mely nemcsak vérezni tudott ezer évi szabadságának és a nyugati civilizációnak védelmében, de élni tud szabadságával úgy, hogy a békés munka versenyében a külföld tiszteletétől és becsülésétö! környezve foglalja el méltó helyét.

— Ö megtette ?■ magáét, hogy igy legyen, s munkái nevével együtt magyar dicsőséget hordoztak körül a világ minden részében, szavai magyar igazságot védelmeztek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az interparlamentárius unió brüsszeli konferenciáján verte vissza nagy hrtással ellenségeink rágalmait. Jutalma mindezért a dicsőségen, nemzete háláján és a munka gyönyörén tűi alig volt több egy egészében küzdelmes életnél s a Gond visel ősnek annál a kegyelménél, hogy a szeretettel végzett munkából oly időben szólitotta el, amikor még nem is sejthette, milyen uj, mindennél nagyobb megpróbáltatás vár nemzetére, hogy halála után tizenhat esztendővel még az ö bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem leg- kegvetlenebb és legigazságtalanabb vérité- lete hazája testéről, az ő ..édes, szép paradicsom kertjéről(ügy van! Úgy van! a Ház minden oldalán.)

— Magával vitte ma is jeltelen sírjába ragyogó álmait nemzete jövőjéről, de nekünk itt hagyta szomorú napjaink vigaszául gazdag életének emlékét, a maihoz hasonló megpróbáltatásokból való fölemelkedés. biztató tanulságtéfelővel S itt hagyta

elpusztíthatatlan örökségét, mely müveiben időtlen-időkig fogja föntartani az ő Magyarországát egész történelmével, minden tájékának oly ragyogóan leírt szépségeivel. mindennel, amit benne ő szeretett és mi szeretünk s amit lelkűnkből, lelkűnktől soha semmi hatalom és sorsfordulat nem fog elszakítani. (Úgy van! Úgy van!)

— Ezért a drága örökségért való hálánk s élete tanulságaiból láncoló hazaszeretetének intelmeiből is erőt merítő hitünk nemzetünk jövőjében legyen ezen a évfordulón legméltóbb ünnepi hódolatunk Jókai Mór halhatatlan szelleme előtt. (Élénk helyeslés, élienzés s taps.)

— E megemlékezéssel kapcsolatosan konkrét indítványt is kívánok lenni arra nézve, milyen formában vegye ki részét a nemzet képviselete a centenáris évfordulónak maradandó emlékkel való megörökítéséből.-— Eisö indítványom oda irányul határozza el a t. nemzetgyűlés Jókai emlékére az Ehrenfeld-kódex megszerzését s Jókai-kódex néven a Nemzeti Muzeum Széehenyi-könyvtárába örök nemzeti letétként való elhelyezését; adia meg az elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. ( Helyeslés).

— Második javaslatom egyik közelebb múlt ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna.— mondta az elnök — határozza el a t. nemzetgyűlés, hogy

a nagy költő több mint felszázados törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszédjeit egy kötetben összegyűjtve kiadja és a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszi. (Helyeslés.)

Az elnököt nagyhatású beszéde után n iiáz minden oldalán telkesen üdvőzlik.

közt és

mi leeresztett fegyverrel tisztelgünk neki.

Ö átment és haladt tovább a dicsőség utján és a halhatatlanság aranyködéből ő is visszanéz ránk, az ő szép kék isteni gyermekszemeivel . . . Vajha turáni dacunk ellenére mi is úgy tudnánk fogrdni, mint ahogy a Petrárka csatázóíTlf fogadták.

— íme, tisztelt Nemzetgyűlés, e kis krónikás epizód révén a két testvér, politika és költészet ez egyszer ismét szembekerülnek egymással. Nálunk a költészet édeskeveset köszönhet a politikának, de a politika annál többet köszönhet a költészetnek. Nálunk a büszkébb, előkelőbb, hatalmasabb testvérrel, a politikával szemben a költé’szct bizony eddig szerény hamupipőke maradt. Pedig, vallj ük be, a büszke, hatalmas testvér a turáni átok gyászos koraiban gyakran el ernyedt, el is aludt. A hamupipőke — soha. Ez a hamupipőke vagyis a magyar költészet sohase szuny- nyadt el a századok nehéz folyamán, mindig híven virrasztóit és a döntő percekben mindig híven ott költötte, ott rázta fel tettre a politikát Hogy zeng a századokon át sí Zrínyi, Bessenyei. Kisfaludy, Berzsenyi ébresztő szava: „Ébredj, ébredj Árpád fia!“

— Nálunk nem a politika szült költői aranykorokat. Fordítva, nálunk

a költői aranykorok készítették elő a poliiikn, az ország sorsdöntő eseményeit.

Most száz éve, 1825-ben Vörösmarty fújja el a nemzeti újjászületés, a reformkor trombitáját, ugyanakkor ez a hamupipőke, a poézis m?gyár múzsája húsz poétazsenit és tehetséget csókol homlokon a bölcsőjében, hogy az uj jövendő nagy negyven- nyolcas reneszánsz számára a költészet is sereggel állítasson ki. És főként, hogy a nagy szabadságnak reggelén az újjászülető

Klebe!sberg Kimé gróf kultuszminiszter beszéde

— T. nemzetgyűlés! A Gondviselés az egyesek és nemzetek lelkét akként alkotta meg. hogy egyaránt szükségük van fáradságra és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes telkeknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés és a szórakozás nem a léha örömöknek halmaza, hanem a szórakozásban is a nemeset és a szépet keresi.

És Jókai talán nbhan tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzeti lélek kioldhatallan vágyát a szórakozás ntán a legnemesebb és legfel- emelőbb módon elégítette ki.

Jókai a magyar nemzet érzelmi világának egy nagy pedagógusa volt, megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni s nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is, akiknek a magas régiókba való haladás egyébként talán nem volt megadható. Jókaii nagyságához mérten kevés az, amit az állam mai helyzetében az ő emlékének tiszteletére ma megtehet. Az, hogy Jókai-emlékbélyegeket bocsátunk ki. inkább nemzetünknek szolgál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is mindmind elenyésző a nagyságához képest, azt pedig, hogy halála után elég későn csak most fogunk hozzá síremlékének emeléséhez, a nemzetnek, úgy érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell.

T. Nemzetgyűlés! Tóth Kálmán legszebb költeményében megemlékezvén 48-ról. azt énekli meg. hogy a hazaszeretet annyira benne van a száabdságíharcban elesettek hamvaiban, hogv még a széthullott csontok is meg fognak mozdulni, ha mégegy- szer lesz: Előre! Tóth Kálmánnak ez a gyönyörű költői Iátománya most bekövetkezett a reformkor nagv szülötteinél, a reformkor nagv szereplőinél. Ennek a kormánynak, amely a modern Magyarországot megteremtette, lelki óriásai valóban feltámadnak centenárius ünnepeiken. Feltámad Petőfi és Madáes. feltámad Jókai. feltámad Vörösmarthy, feltámad Széchenyi. hog-- miután egyszer már megépítettek egv modern Magyarországot. most uira ide álljanak sorainkba a megpróbáltatások nehéz esztendeiben, a magyar bibliának ezen hét sovány esztendejében, hogv emeljék a mi bizalmunkat jövőnk iránt és tanúságot tegyenek a világ népei előtt a magyar igazság mellett. (Tetszés.) Itt állnak ezek a nagyok a mi soraink között és küzdenek egv boldogabb egv nagyobb Magyarország felépítésén. Mi az ő emléküket csak azzal ünnepeljük igazán, ha minden erőnket megfeszítjük, hogy ne legyünk méltatlanok őhozzájuk. Ezzel a fogadalommal ünnepeljük az ö centenáriumát. <Élénk éljenzés és taps.)

___

T

isztelt Nemzetgyűlés! Ünnepi perc - a nemzet választott politikai egyeteme, úgy érzem, pártkülönbség nélkül ünnepel ma, midőn hódolvr-áldoz egy naev költői lángelme emlékének és van-e szebb, dicsőbb apnál, midőn egy nemzet igy közös akarattal leborul, hogy felemelkedjék és az eszmények magaslatán magábaszáll- jcn és fohászkodva merüljön el a mi nagy nemzeti mesemondónk, aranyi sntáziáju Jókaink boldogító és gyógyító optimizmusában, hogy abból niegifjodva uj hittel, uj reménnyel, uj tetterővel keljen ki e mohácsi idők nagy harcának továbbvivásá- ból. Midőn egy nemzet nagyjai szellemét idézi, voltaképen a maga nemzeti géniuszát idézi és a nagy lángelmék igazábtn csak a nemzeti géniusz napjának szótáradé sugarait. Ma teljes fénnyel töltsön el minket ama Jókai sugárkáprázata, mely talán a legszebben, r legszínesebben viláPekár Gyuía beszéde.

1 git.ia meg nekünk a magyar múltat és jövendőt.

— ünnepi perc . . . Nekem a centenárium e pillanatában egy réges-régi, hatszáz év előtti történeti epizód jut az eszeanbe, melynek szintén költő, a halhatatlan Petrárka r hőse. A welfek és ghi- bollineiK véres harca dúlt akkor Itália lombard síkján s a krónika egy csatát említ, amelynek rohama éppen egy országúton összpontosult. Az ellenfelek éppen vadul gyilkolták egymást, midőn a csata egyszerre cssk váratlanul megállt: az ütköző hadseregek hátrálva engedték szabadon az országutat és tisztelegve eresztették le kardjukat. Mi történt? ,..4 költő ... a költő . . .“ — ez a szó hangzott át az ellenségek sorain és mind az országutat nézték, az országút távlatát, amelynek porából Petrárkn ismert, magánosán vándorló alakja bontakozott ki. Kezében

nemzet ifjúsága Petőfiben és Jókaiban testet vehessen. Magyar Castor, magyar Pollux, két-cgv iker lángelme ők ketten: nem lehet az egyikről a másik nélkül szólni. Ők ketten a magyar nemzet örök ifjúsága, örökké éltető, örökké világító ikefcsillagok.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Azt mondják, hogy a lángelme sine qua non-ja, hogy pontosan'érkezzék, percre szóló pontos- sác'gal szülessék bele korába. Nos, nagy elhivatottsággal, ily pontosan érkeznek ők ketten. Jönnek, az egyik a heves, lobogó- vérű Kiskunságból, a másik, a csengő mesemondó Dunáit‘u!ró!. Mindketten a földhöz, a néphez nyu oak le. lelv.; a tar<o!yuk a népies nye’v vadviiágaival, amelyeket ok majd a megteremtendő uj irodelmi nyelvvé nemesítenek. Jönnek, mert a nagy magyar reneszánsznak szüksége van rajok, Petőfire negyvenkilenc előtt van szükség, Jókaira majd negyvenkilenc után lesz szükség. Petőfi a harcok csalogányainak, a tromhifáknrk szava mellett vérrózsákat tép le férfikebléről, Jókai pedig majd a szivéből nőtt ezeregyéjszakái mesefának’ virágait fogja ontani nemzetére, hogy a mesevirágókka! elborítsa a sebeket, a vérnyomokat. illatukkal ne csak ringasson, feledtessen. hanem ápoljon, gyógyítson, reméltessen. Petőfi a szilaj forradalmiság,- Jókai a mélázó ábrándosság. Petőfi egy sebzetten, ép nemzet élén rohan a nagyszerű halálba. Jókai a végzetes rohrim után mesemondó kézzel vezeti vissza a sebzett beteg nemzetet az életbe. Egyek ők ketten, csak éppen az örök-egy ifjúság jellegzetes két Jánus-arcát tüntetik fél. Egyszer már eljöttek, mert szükség volt rájuk. Most centenáriumuk dicsőségében

ismét itt vannak ők ketten, mert az ismét nagyboté« nemzetnek megint

szüksége van rájuk.

Szüksége van az életerők reménytadó derűs optimizmusára, de szükség lehet és szükség lesz a Petőfi trombitájára is.

— Hódolat e napon Petőfi lelki testvérének! A nemzet illetődötten térdel te a magyar ezeregyéjszaka nagy mesemondójának a csodás mesefája alá, amely közel hatvan éven át oly bőven ontotta szehb- nél-szebb regényvirágait nekünk és az egész külföldnek.

A külföld is bámulatai ismeri cl a magyar mesekirály teremtő lelkűidét,

amellyel istenként alkotta meg rz ő saját külön Jókai-emberiségét. Senki a magyar