Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

10 Kedd Uj Nemzedék 1923 október 28. KÖZGAZDASÁG Üzlettelen a tőzsde Valamivel javultak az árfolyamok — A hetipénz 3—3 és fél százalék r A mai tőzsdei forgalom kezdetén ismét ugyanaz volt a helyzet, mint az előző napokon. A kurzusok va­lamivel jobban indultak, később azonban, mivel újabb vételi megbí­zások nem érkeztek és a spekuláció tartózkodó maradt, lassan ismét lemorzsolódtak az árfolyamok. Ál­talában megállapítható, hogy a kontrexnin most már távoltartja magét mindenféle nagyobb akció­tól. Viszont a publikum, legnagyobb részének nincsen felesleges tőkéje üzletek kötésére. Ezzel magyaráz­ható a forgalom tizlettelensége. A bécsi arbitrázs eladásai megszűn­tek, de ennek eredménye még nem mutatkozik, úgy hogy az árfolya­mok csak kis mértékben tudtak megjavulni. A javulás főleg a malompiacon, A mai tözsdeárfoluamok ezer koronákban ‘ reiegqtg előfordult legmagasabb és legalacsonyabb árfolyam (Zárójelben a legalább! záriad PÉNZINTÉZETEK azonkívül pedig a vaapiacon mutat kozott A majompapirok közül í Transdanutna és a Viktória iránt mutatkozott nagyobb érdeklődés. Ezeken kívül lényegesebb üzlet nem fejlődött ki és a forgalom 12 óra felé sem erősödött meg. Az irányzat kisebb mértékben el­lanyhult, ami előre látható is volt mert a tőzsdeidő első feléhen fel­színre került jobb árfolyamok nye- roséghiztositó eladásokat vontak maguk után és igy az értékpapírok árfolyama valamivel olcsóbbodott. Igen szilárd maradt azonban a tőzs- dőidő második felében a bányapiac, ahol különösen a favorizált érté­kékben bonyolítottak le igen nagy üzletet. A pénzpiacon a hetipénzt 3—3 és fél százalékkal kínálták. Magyar Hitel (670) Osztrák Hitel (124) Keresk. Bank (1145) Angol-Magyar (111) Leszámítoló (90) Agrárbank (—) Magyar-Olasz (41) Jelzálog (53) Hazai Bank (175) Hermes (62) Ingatlan (300) Forgalmi (40) Földhitel (310) Keresi. Hitel (24) Merkur (22) Nemz. T. és Pénzv. (43) Bosnyák-Agrár B. M.-Német Bank Közp. Jelzálog ■Városi Bank M.-Cseh Iparb. Horvát jeíz.* Belv. Takp. Lipótvárosi Egy. Fővárosi Magyar Ált. Moktár Pesti Hazai Első Magy. Bizt, (5000) Foneiére (200) Lloyd Bank* (28) MALMOK (52) (25) (18) (14) (16) (29) (39) (19) (140) (160) (150) (3845) Békéscsabai Borsod-Miskolci Konkordia Első budapesti Gizella Hungária Viktória Kiválymalcm Transdanubia TörökszentmiklÓ! Back-malom Kóburg Csáky Mezőgd. Gepgy. Fegyver Ganz-Danubius Ganz Vili. Kistaresai Győr ü’y-Wolff Kaszab Kühne Láng Lipták Magyar Acél Belga fém M. áll. gépgyár Mótor Oloníárugyár Vegyipar Bopssemann Schlick Schuller Teuiiloli-Dittrich Győri vagongyár Wörner HoffbeiT Franki Kima* Fábián yiMling (50) (102) (73) 090) (49) (105) <336) (50) (90) 720 138 1230 128 100 75 48 55 220 80 340 42 330 26 28 50 50 26.75 19 18.5 23 41 40 23 190 170 190 4350 7000 235 17 51 100 76 215 59 140 395 62 94 706 124 1190 122 90 70 41 20S 75 320 45 315 25 25.25 48 54 20 16.5 20 21 170 180 170 4150 6000 230 16 110 82 209 57.5 125 380 75 105 Rothmüller* (30) 22 25 Mérleg (34) 41 38 Rex Lloyd (15.5) 17 16 Vulkán (242) 245 255 BANYÁK ÉS TÉGLAGYÁRAK Beocsini (1050) 1200 — Borsodi szén (255) 295 285 Szentlőrinci* (125) 160 152 * (47) 35 30 (83) 90 87 S GÉPGYÁRAK (40) 40 — (48) 60 57 (140) 155 150 (1430) 1500 1425 (5050) 5600 5400 (I860) 2000 1850 (124) 133 136 (100) 114 —• (90) 102 100 (60) 67 62 (143) 160 152 (32) 34.5 36.5 (245) 280 260 (140) 160 165 (77) 60 52 (105) 119 125 (30) 35 29 (44) 48 45 (34) 65 64 (97) 120 110 (63) 85 75 (100) 110 103 (80) 105 108 (26) 26 27 (182) 196 193 (90) 98 102 (98) 100 110 (19) 24 — 143) 49. 49 Tégla és cem. Eszt.-Szászv. Bánya és kohó István Dräsche* Magnezit Asphalt Ált. Szén Nagybátonyi Kerámia Újlaki Urikány Salgótarján Bauxit Bauxit Tröszt Unió (195* (335) (700) (60) (465) (2700) (85) (2445) (2001 (145) (250) (1200) (524) (310) (45) Merkur fa Brassói Egyesült fa Guttmann Hazai faterm. Körösbányai Kronberger Lignum Dunaharaszti Magyar cserző Fournier Magyar Lloyd Maíomsoky Uj Nasici Neuschl.-Lichtig 0 Fa (Zürich) Rézbányái Szlavóniai Viktória Bútor Zaboiai Zenta-Rost. Amerikai fa FAIPAR (14.25) (565) (27) (590) (175) (10.5) (18.5) (95) (28.5) (-) (44) (120) (13) (2050) (14) (515) (160) (76) (17) (134) (190) (45) 250 375 800 70 305 3000 90 2650 220 ■ 155 260 1500 540 155 350 55 '4.75 600 30 650 215 13 22 107 32 22 44 120 17 2250 14 580 180 88 18.5 150 200 46 235 390 745 75 360 3050 2530 240 1360 555 385 14 595 660 205 12.5 22.5 115 10 42 140 19 2200 34.5 555 82 21 j.45 210 45 C .inner lakács T. (lí) (16) 15 19.5 14 21 Dorogi gumi (81) 81 32 Gázizzó (29) 35 _ Ili tér ex Lm Dunántúli sertés (35.5) 41.5 88 (60) 60 48 Denies (105) 130 118 Égisz (40.5) 43 42 Horvát cukor (800) 925 875 Egyesült izzó (510) 585 545 Győri textil (20) 22 21 Gyapjumosó (116) 128 124 Papír (52) 60 56 Részvénysör (206) 250 240 Kötőszövet (61) 74 70 Spódium (159) 205 186 Felten (-) 975 900 Flóra (180) — 185 Fővárosi sör (30) 87 83 Goldberger (93) 98 90 Gschwindt (245) 295 265 Haltenyésztő (29) 85 83 Hung. Mütr. (210) 285 250 Juta (165) 200 185 Keglevieh (20) 19 24 Karton (182) 190 195 Royal száll. (125) 165 175 Királyautó (13) 14.5 13.5 Királysör (54) 50 — Klein és Fir (14) 18 16 Klotlld 1100) 100 105 Polgári sör* (500) 855 365 Ligetszan. (24.5) 26 — Cukor 12975) 3450 3350 Lámpa (214) 255 240 Auer (285) 330 — Kender és len (105) 105 110 Pamut (235) 300 270 őstermelő (230) 243 250 Gumi (200) 220 235 Szalámi (36.25) 37 37.5 M. Vasúti Forg. (200) 185 205 Georgia (1260) 715 700 Mezőhegyes! cukor (368) 877.5 383 Marosi petr. (120) 105 — Óceán (34) 39 37.5 Győri Olaj (741 76 70 Pannónia sör (19) 20 19 Phöbus (48.5) 50 55 Püspöki uradalmi pince (21) 22 25 Schwa rtzer (50) 45 55 Szegedi kender (540) 600 570 Szikra (130) 139 141 Stummer (1250) — 1450 Telefon (163) 185 174.5 Déli cukor (440) ___ 4 80 Temesi sör (105) 125 130 Tőrök (421 46 47 Unió (181 23 20 Vasm. vili. (48' — 50 Villányi pezsgő (43) 50 60 Vármegyei mezőgazd W 16.25 15.5 Pálfalvi (53) 57 55 Wander (44) 52 50 ELŐVÉTELI JOGOK Borsodmiskolci 75 — KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK Adrin (450) ____ 4 80 Atlantica (61) 67 68 Levante (725) 775 800 Miskolci (40) 35 40 M. F. T. K. (365) 420 400 Tröszt (118) 146 1S5 Közúti (20.5) 25 24 Városi (36) — 44 Déli vasút (100) 100 106 Államvasut (360) 390 370 Nova (132) 145 140 KÜLÖNFÉLÉK Athenaeum (255) 275 265 Globus (42) 45 42 Pallas (47) 52 49 Rigler (52) 60 56 Révai U50) 175 180 Stephaneum (32) 38 35 Alt. gáz (635) 660 680 Bárdi (25) 29 30 Baróti* (20) 16 17 Bóni (95) 117 108 Ohinoin (63) 66 67 Diana 01-5) 12.5 13.5 Georgia Baróti Lloyd bank Rima Szentlőrinci Dräsche Polgári sör Rothnuiller Mág Gement Törökszentmiklós 670 6 10 17.5 38 Í60 í 40 7 11 36 20 675 12 22 36 175 9.5 A Devizaközpont utolsó árfolyamai Valuták Devizák Napoleon (pénz) 69.000 — Osztr. kor. 27.35—29.55 27.35-29.55 Márka 000001—000002 000001—000002 Szokol 578—622 578-622 Dinár 233—247 233—247 Leva 184—195 184-195 Lei 95-108 94—107 L. márka 0.0250—0.0415 0.0250—0.0415 Lira 890—945 880-935 Franc. fr. 1195—1261 1180—1246 Belga frank 1015-1070 1015—1070 Svájci fr. 3450—3670 3440—366(1 Ang. font 885Ö0—92900 88000—92400 Dollár 19300—20400 19300-20400 Holland frt 7550—7990 7550—7990 Változatlanul stabil a zürichi koronajegyzés Szombati Mai zárlat megnyitás 0.0306 0.0306Vi Budapest Newyork London Páris Milano Prága Belgrád Szófia Bukarest Varsó Béc# 559.50 2528 33.35 U.22M! 16.64 6.84 5.35 2.60 0005% 560.50 2527 33.90 25.10 16.62V2 6.85 5.35 2.671/2 0.0006 0.007814 Az árutőzsdén vontatott a forgalom A gabonapiacon a hivatalos tőzsdeidőt megelőzően az üzleti tevékenység rend« kívül vontatottan indult, mert a mal­mok teljesen tartózkodtak a vásárlástól, a kínálat pedig igen minimális volt A búza névleges ára vidéki paritásban 66 —88 ezer, budapesti paritásban pedig 91 —95 ezer korona között mozgott A piacon jelentékenyebb forgalomra nem igen számítanak, mert az árak erősen tartják magukat és a kínálat nem haj­landó azokat csökkenteni. A rozst állo­másról 57—58 ezer koronával kínálják. A liszt- és örleménypiacon a malom­koncentráció ma is változatlanul hagyta liszt árjegyzését A terményeiké-A piacán az üzleti tevékenység szintén igen jelentéktelen volt Némi érdeklődés csak a zab iránt mutatkozott, még pedig azokkal a hírekkel kapcsolatosan, hogy a külföld részéről ismét nagyobbarányu lett a kereslet. A zab éra dunántúli ál­lomásról 61—62.000 kor. körül mozgott pesti paritásban 67 ezer koronát is kér­tek a zab métermázsájáért Az ár (a- félék és a tengeripiac a tőzsdeidő első felében teljesen elhanyagolt volt ég még névleges árak sem alakultak ki. A mag. piacon a fehérbab, amelynek az export­ja elég jelentékeny, továbbra is lanyha, amit azzal hoznak összefüggésbe, hogy az érdekeltség már annak idején össze­vásárolta a külföld áltel igényelt téte­leket. Ausztria tegnap választotta Képviselőit A bécsi községtanácsot is tegnap választották meg Bécs. okt. 22. A nemzetgyűlési választás egész Ausztriában teljes nyugalomban ment végbe, A szavazóknak a vá­lasztásban való részvétele rendkí­vül élénk volt s átlagban 90 száza­lékot tett ki. A reggeli órák ered­ménye szerint eddig megvdlaszlot- tak 73 keresztényszocialistát, 5i szo­ciáldemokratáé és- 8 nagynémetet- Harmino mandátum sorsa még is- meretlen, Általánosságban a két vezető pártra esett szavazatok szá­ma majdnem minden kerületben je­lentékenyen megnőtt, még pedig a szociáldemokrata szavazatok száma kiváltképen Béosben és az osztrák keleti tartományok egy részében, míg a keresztény szocialista szava­zatok főleg a nyugati alpesi tarto­mányokban. A uagynémetek a vá­lasztásból igen meggyöngülve ke­rültek ki. A nemzetgyűlési választásnak ed­digi eredménye Bécsben a követke­ző: Megválasztottak 27 szociálde­mokratát, 17 keresztény szociális! át. és 1 nagynémetet. A kormány ke- resztényezociálista tagjai egytől- egyig kaptak mandátumot. A nem­zetgyűlési választással párhuzamo­san megválasztott bécsi községta­nácsban nem történt lényeges vál­tozás. A szociáldemokraták erősen tartották magukat, s a mandátu­moknak nem egészen kétharmadára tettek szert. A szociáldemokraták 78, a keresztény szocialisták 41 és a zsidó egységeslista 1 mandátumra tett szert. A többi párt, köztük a nagynémetek is, községi mandátu­maikat elvesztették. A Vorarlberg! tartománygyülós. amelyet ugyancsak tegnap válasz­tottak meg, 21 keresztényszocial is­tából, 4 szociáldemokratából, 2 nagy­németből és 2 tartományi szövetsé­giből áll. Egy mandátum sorsa még ismeretlen. Felelős szerkesztő: CAVALLIER JÓZSEF Kiadja a „Központi Sajtóvállalat B.-T,“ Felelős kiadó: BÁRÁNYÁT LAJOS vezérigazgató 3 Irénen nldtt Moh msndoiiiíf dan imSdsier azarhrt, kottalamont néltei Is. V. Sziotasnl-utea 12. Itt. 17. SrtakeuSa: 4. *_ Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest, V„ Honvéd ntca 10. (Tel.: 5—67. 5 - 68. 5 -69.Í Felel "s vezető: TYSIí:S&ß KA2CLX mfeutlo is

Next

/
Thumbnails
Contents