Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
2 1924 március 19. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a tagok tagdijaikaí, ms!y ma is oly kevés ÖSBregben, IQCű koronában van megállapítva, hogy azt mindenei megfizethetné, még sem fizeti« be. Egyesületünk kellő anyagi támogatás nélkül eredményesen nem működhetik, kérjük ezért lagjiinkaf, hogy egyesületünket a tagdijak behzetéséve! támogassák és másokat Is erre a kötelességükre figyelmeztetni szíveskedjenek. A közgyűlés a jelentést egyhangúlag elfogadta. A zárszámadások beterjesztése után a tisztikar megválasztását ejtették meg. A választás egyhangú volt Elnök továbbra is Nemeik Lásziő, az egyesület megalapítója lett. A tisz'ikar többi tagjai is a regiek maradiak. Pékár Gyula és Zsitvay Tibor nem ictgyüléii képviselőket az egyesület ás a szőlősgazdák érdekeinek felkarolása ügyében kifejteit eredményes fáradozásuk elismerése- «én: egyhangú lelkesed.ssei választották meg örökös tiszteletbeli választmányi tagoknak. Eiuíán a 48 tagú választmányt és 3 tagú számvizsgáló bizottságot alakitották meg A közgyűlést kövdőleg tartották nrg évzáró közgyűléseiket a Szőlősgazdák Szövetkezete és a Mübeiysíövelkezet. Makót, Kiskunhalast a kecskeméti szinikeriilethez csatolják. A szinikeiüietek beosztásinak kérdésében még mindig nem jött létre megállapodás. Az eddig folytatott tanácskozások nem jutottak dön ő eredményre, mert a tervezetben felvett városok nagy része nem járul hozzá az uj kerületi beosztáshoz és igy annak végre hajtása elmaradt. A múlt héten ismét tanács lozást folytatlak Budapesten a vidéki szia- igazgatók bevonásával, amelyen Kecskemétről Csáky Antal igazgató és Hidvéghi Ernő, a Szinészegyesűiet alelnöke is részt vett. A tanácskozáson a kerületek beosziásá ban hozlak ugyan módosítás', de ez sem végleges, men a városok nagyrésze még nem nyilatkozol', vagy ragaszkodik jelenlegi igaz- galócához. Csáky igazgató, mint jelentettük, Szolnok elszakadása esetén Makó vagy Szén les városok bekapcsolását kérte a ki esketnéd kerületbe. A tanácskozás nem ellenezte a ké reimet s abban állapodtak meg, hogy Makót és Kiskunhalast csatolják Kecskeméthez. Vi szőni Makó városa eddig nem adott választ, a Csáky eddigi nyári állomása, Békésgyula pedig nem akarja elveszteni a kecskeméti színtársulatot, amelynek működésével teljesen meg van elégedve. Ugyanilyen ellenzésre talált a tervezet a legtöbb város részéről. Szóba kerüli még Nagykőrös is, amely síi vesen látná a kecskeméti tárt utalót pír be tes szezonra. Ez a terv igen célszerű, mert közel fekszik a téli állomáshoz és kevesebb anyagi áldozatot követel az igazgatótól. Amennyiben a színháziéi mit megfelelőin ki építik, társulatunk nagykőrösi szereplésének nem lenne akadálya. A kerületi beosztás kérdése tehát még mindig vajúdik s hamarosan nem is várható végleges döntés. A városok fenntartják a jogot, az hogy általuk kiválasztott társulatokat nyerjék meg és ragaszkodnak a leiük kö.ött szerződésekhez. uvvwvvvvvw/vvvvyA\^vvwvwvvvvwwvvvvwvvvv Kis hírek a Nagyvilágai. Turin közelében egy gyufagyárban borzalmas robbanás történi. Hét sebesültet húztak ki a romok alól. Tizenöt munkást elveszettnek tekintenek. — Az angol tengerészek közölt tifuszos influenzajárvány ütött ki, mely rohamosan terjed. Eddig 70 a betegek száma. — A francia választásokat május 18 án tart ják. — Berlinben szétoszlatod a rendőrség egy tüntető kommunista csoportot. A vezetőket letartóztatták. — Amerika 20 miliő dollárral vesz részt kőlcsönünlben. — A brit birodalmi kiállítást ünnepélyes kere'ek között maga a király nyitja tr,rg — A Tharde nevű angol gőzös a cslaisi csatornában ösz- szeűiközött egy francia gőzössel. Az utóbbi nyomban elsßlyed1. A legénységet sikerűit megmenteni. — Ájrilis 6 an megnyílik a frankfurti nemzetközi vásár. — A ptstdami városi képviselőválasztásokon a jobboldali pártok nagy többséggel győztek. Kis hírek Magyarországból Az uj olasz követ március 25-án érkezik Budapestre. — Do'ogoi a bánya nuiká- sok sztrájkba léptek. Ujibb 53 százalékai béremelést kérnek. — Hegedűs Piter és Strasszer Gyula vámtiszteket a rendőrség koronacrempészéz miatt letartóztatta, — A pécsi bányamunkások körött kommunista agitátorok izgattak. A hatóság megtette a szükséges intézkedéseket. — A Jegyintézet március 18 tói, kis alakú 5000 koronás álla mjegyet hoz forgalomba. — Vasárnaptól kezdve uj friemeli villamoslarifa lép életbe Budapesten. Az emelés 60 százalékos lesz. — Április e’ejfn megszűnik a köztisztviselők liszteliátása. — A Kaim. a fizetés 25 szá< zslékát kéri márciusra, pítlék gyanánt. — A románok elakarják kobozni az erdélyi magyarság kathaiikuj autonómiáját és vagyonát. — A letartóztatott hat koronacsetnpéazt továbbra is fogva tartják. — Tovább tart a vasmunkások sztrájkja. AAAA^SAAAAA/VVVVNAA^VV\VVVSA/VVVA/»/VVVVVVVVVS/VVSAA* Napi hírek. Isten veled. Erdély bérceit, balzsamos levegőjét,' a kies Maros partját, kedves otthonodat örökre elhagytad, az igaz testvéri érzés mintaképe, édes Berta nővérem! Ltlfced felszállott oda, hol nincsen bánat, nincsen szenvedés, hol a szeretet oly bőséges, mint a te szived szere tete volt: az irodalom, a művészet és min den iránt, mi e világon nemes és szép volt. Zajongó lelked felszállott oda, hol a lelkek világa mindezt annyira meg tudja érteni, Testvéreidben talált boldogságodat, ba rátnőídben leit örömödet, jrlss egészségedet megsemmisítette hazánknak tragikus bukása, szeretteidnek elvesztése, összes testvéreidnek Erdélyből való száműzés*. Nem tudtál megválni még a bitorlók zsarnoksága alatt <em attól a jöldtől, mely születésedtől fogva Jbánni örömet, annyi megel aési - * radtál azon rögökön , amelyek a múltról annyi szépet regéltek. Olt maradtál és bánat, bánat után, szenvedés, szenvedés után sorvasztotta nemes lelkedet. Nem tudtad száműzött testvéreidet közvetlen melegíteni szived teljes melegével. Egyre szorította e meleget szivedből a bánat, — egy nagyot dobbant s örökre meg szűnt verni És Trianon átka nem engedte meg, hogy ravatalodon könnyeimet onthassam s koporsódra a felejtheietien megemlékezés virágát helyezzem el. Szerető hü testvéred, a nagy sík róna fiának soha el nem múló szere tete bánata szól jon a meggyesfalvi családi sírbolt által befogadott koporsódra. Pihenj nyugodtan, csendesen. A viszontlátásig „Idén veled“! GRÓF LÁZÁR MIKLÓS — Idójérás. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint változékony, szeles idő várható, hősülyedés- stl és helyenként havazással. — A város 600 milliós kölcíönügyében ma Dékány László h po’gármester es dr. Ssabó Iván bankigazgató Budapestre utaz tak, hogy a Pénzintézeti Központtal végleges megMtapod*st kössenek. — Uj gazdatiszt. Kerekes Ferenc, Kerekes Dezső va ősi gudasági intéző fia a mpokbzn a debrrce i gazdasági akadémián gazdatiszti ok’eve eí ryer' — A kónyszerkölcsön befizetésénél március 24-ig 100 takarékkorwiat 110 paplrkorsnával számítanak. Az államháztartás egyensúlyának heiyreailitasára szükséges állami kölcsön előleget tudvalévőén takarék- koronában kell fizetni. A pénzügyminiszter intézkedett, hojy a március 17-ig bezáróan történő befizetéseknél 100 takarékkoronát 110 papirkoronával számítsák át. Abból a célból, hogy az állami kölcsöa- elöleg befizetését továbbra is megkönnyítse, a pénzügyminiszter tegnap kiadott rendeletével úgy intézkedett, tu gy a március 24 éig bezáróan töiténő befizetéseknél 100 takarékkorona szintén 110 papirkoronával számíttassák. — 80 par cipőt osztottak ki mo délelőtt a varost in*egalció terhire arra szo- lult és érdé néz szegényeknek. A c'pőosziást jövő héten folytatják. — A tiszü orvosi hivatal elhelyezése került a tegnapi tanácsülés napirendjére, A jelenlegi c terep rabéit helyiségre ugyanis a kórháznak égető szüksége van. hagy a szülészeti osztályt felállíthassák. A vá oii tináci tagjai az ülés befejeztével megtekintették a városi erdóhivatai hilyiságé', amely az orvost rendelő elhelyezésére alkalmasnak találtatott. Seemlét tartottak ezenfelül az államrendőrség detektív osztályának helyiségeiben, amelyek a múzeumi szobák átalakításának befejezése után felszabadulnak, A tanács a detektív helyiségeket az erdőhivatal elhelyerésére alkalmiénak ítélte. — Szükséghelyiségnek mégis felel, de a szűk c»igaiép:s3 bizony a nagy- hrgaimu és felek álal tömegesen keresett hivatal részére elég alkalmatlan. — Ébredők! Az Éne. helyi cioooriji lolyó hó 20 án, csütörtökön dé'után 6 órakor Rákóczi-úti hivatalos helyiségében választmányi ülést tart. A tagok pontos megjelenésit kéri az elnökség. — Zársasvacsora. A Kecskeméti Fűszer- és Vegyeskereskereskedők Egyesülete folyó hó 22 én este 8 órai kezdettel férfi tagjai részére társasvacsorát rendez. Eljegyzések Wtgner Vilmos egyesületi elnöknél, valamim az eg/esliet helyiségében, G lieh vendéglősnél csütörtökön estig eszközölhe- 'őr. A vacsorán vendegeket is szívesen látnak. Külön meghívókat az elnökség nem bo- csájt ki. — Országot vásárok. Ahányban márc. 19 én. Jászberényben 23*án, Ódán 24«én, Kiskuihalason 23, 24 én, Kískundorozonán pedig április 6 án lesz országos vásár. Vési- menies helyről mindenfele állat felhajtható. — Trérvngmérkőzés A KAC és a KV- SC szerdán chu in 3 Órai kezdettel a K4C széktói pályáját tréningmérkőzést tart. ‘Az összes jáékosok pontos megjelenését kéri mindkét csapat vezetősége. — Túlzsúfolt a belsőkórház. A várost kórház igazgatósága közli a közönséggel, hogy a kóihtz túlzsúfoltsága miatt kénytelen a t'-teofalv*1-’* ** fertőző osztály, szülészeti dQZLy 1023000' iszobiK kiveieievei o fispiS újból beszüntetni. — Előadás a szóéi álizmusról. Éénk érdeklődés mellett tartotta meg KttonaGlza állami kiiiegitőiskolai igazgató a Katona József Körben, visámap délután, magas színvonalú előadását a szociálizmusról. Ismertette a szociálisams keletkezésének történetét. Megcáfolta a marxizmus téveszméit. Végül a kéresziényszoci'lista mozgalommal foglalkozott, miat a djlgozó munkásságnak őszintén jót akaró akcióval. A társadalom legkülönbözőbb rétegeit képviselő halgató- Ságban élént vnszhmgot keltettek az előadó megállapításai. Előadás után meleg ünneplésben volt része s több hallgató a ma xiz- must bíráló fölvilágosító iratok közelebbi részletei felől érdeklődött. — A nemeH-mpiacon az irányzat lanyha. Az ezüst egykoronás 6670—7ooo, az arar-y haszkoronás 36o—365 joo korona darabonként A «inezüst 165a—175o, a szin- arany 54-554oo, a platina 21o—24?,ooo korona grammonként. — Kisalaku 5010 koronások. A magyar kir. áll. Jegyintézet e hó 18-átói kisalaku 5000 korooás államjegyeket hoz forgalomba, amelyeket a Magyar Pénzjegynyomda R T. ideiglenes helyiségeiben Budapesten nyomtak. A címletek vizjegy és gyapot- szálak nélküli fehér papiroson, világosbarna és ibolyascinben tartott offset- és tipográfiai nyomással készültek. — Adományok fiz anya és cstcsemő- v*dő intézetnek dr. Nagv Mihály ügyvéd 50.C00, Szőlő • és Gyümölcstermelő S övet- «ezei 50Gt0, Zimay Károly polgármester 20.000 és dr. Nyúl Tóth Pál 10 000 koronái adományozott, mely összegért hálás köszö. neiet mond az intézet vezeifs^ge. Úgyszintén hálás köszönetét mond a mozi előadási ügyeletéi dij elengedés ért. — Rablás miatt emelnek vádat Rafael Modot ellen. A hipnotizáló cigány at zony a törvényszéki fogházban várja sorsát. Mint értesülünk, a Királyi ügyészség a Btk. 346. szakasza alapján emel vádat ellene rablás mialt. Az idézed paragrafus értelmében ugyaais rablásuak minősítendő minden olyan lopás, melyet akként kővet el a tettes, hogy áldozatát előbb hipnotikus álomba, vagy önkívületi állapotba helyezi. A rablásért pedig jóval súlyosabb > büntetés jár, mint lopásért, vagy kuruzslásért.