Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

Ben*-*

; . , , , sviiuviai/uaiiaa cl is. 1“ ■

építésére és megvizsgálására. Ez a I

Irodalom és Politika

A Petőfi Táisaság gyűlésén elmondotta Mikszáth fCálo>áa ár.

Érdekes találkozása a dátumoknak, hop- Miskolc mai nagy ir >- ■ dalmi ünnepe csaknem összeesik egy másik, csak az imént lezajlott nagy ünnepnappal: a márciusi

szabadság ünnepéivel.

Ez a március 15-ike„ amely megindítója volt egy nagy politikai folyamatnak, amelyből megszületett a parlamentáris modern állam, sokszor úgy érezzük, mintha valahogy átkivánkoznék az irodalomtörténetbe: tele van irodalmi romanti kával, költői esztétikával, több benne a „mirabile“, mint az „epicum“ —■ cg,y nagy lírai költemény, amelyet egy ezeréves álomból ébredett nemzet szedett dalba a Politika számára!

Ilyenforma a másik oldalon is a helyzet a magyar irotVdommal. A mi irodalmunk virágzásának mindenegyes korszakában sűrűn szán- togatott át a szomszédba a Politika parlag mosgyéire. De ebből soha sem lett azért birtokper. Az irodalom mindig átengedte a barázdája nyomán kelt gazdag vetést a Politika aratásának.

így alakult ki Magyarországon egy sajátságos viszony politika és irodalom közt: nincs még egy nemzet, amelynek politikai szabadság- küzdelmeiben az irodalom olyan szerepet játszott volna, mint a mienkben. A magyar iró tolla hegyére mindig jutott valami a magyar politikai tragikum sötét csöpp- jéből és a magyar politikus sokszor kétségbeesett küzdelmeiben mindig tudott kapni lendületet abból a bizonyos ..Ichor“-ból, amelynek tiszta forrásai felett a Múzsák őrködnek.

Ennek a közös háztartásnak persze voltak jó és rossz oldalai is. A magyar politikában sok volt a romantikus fantázia és sok volt a költői naivitás. A magyar szabadság gondolatába is belejutott ebből valami: a magyar könnyen meg tudott halni érte, de élni nehezen tanult meg vele. Az irodalomba viszont több jutott a nemzeti tartalomból, mint másutt. Ez adott a mi irodalmunknak ünnepélyes komolyságot. Ez az irodalom az élet komoly tartalmát kereste: mert nem is lehetett másforma annak a népnek az irodalma, amely történelmének viszontagságos századain át soha sem szabadulhatott meg a keserű balvégzet sejtelmeitől. A magyar irodalmi lélek is viselte azt a tragikus vonást, amelyet feltalálunk a nagy magyar államférfiakban, akik iä magyar lélek tövéről sarjadtak ki. Ez adott az irodalomnak nemességet. Együtt vérzett az irodalmi géniusz a politikai géniusszal. A vérrel szerzett nemesség adja az előkelőséget. A magyar irodalom mindig előkelő volt: hangjában, érzelmeiben és szellemi tartalmában.

Ha ez a kapcsolat irodalom ős politika között a politikának ideális tartalmat: az irodalomnak pedig- komoly nemzeti ötvözetet adott: — a legtöbbet mégis a nemzeti géniusznak adta, mert- terjeszkedésének egyszerre két dimenziót is biztosított.

Erre pedig nekünk, magyaroknak olyan nagy szükségünk volt, hogy e nélkül itt. a Duna—Tisza medencéjében: Európa viharfészkében

magunkat, államunkat fentartani soha, sem tudtuk volna.

A magyarság viszontagságos története folyamán nem egyszer került a történelmi kényszerűségek vassorompói elé, amelyek kérlelhetetlenül elvágták előtte a fejlődés útját. Egyszer idegen hatalom elnyomatása gázolt bele a nemzeti fejlődés gyenge rügyeibe, másszor ellenséges megszállás igyekezett ki- I irtani még csiráit is a magyar élet- - nek, majd megint pártviszály fordította egymással szembe azokat az erőket, amelyek hivatása karöltve utat törni a haladásnak. Elmaradottság, abszolutizmus, ellenséges megszállás pusztításai, testvérháb >- ruk sokszor parancsoltak: „Aliját miniden vonalon a magyar élet természetes lüktetésének. Államférfiak, exigentiiák tudósai megállhat- tak a rideg realitások barriéreje előtt, de azok a forrófejű emberek, akiknek a világtól egy pár kopott csizma, de a Gondviseléstől egy pár szárny is jutott osztályrészül, korlátlan lehetőségekkel dolgoztak a térben. A magyar Géniusz a költészet, az irodalom, a művészet szárnyain felemelkedett a sorompók fölé: az elmaradott, eltaposott, elnyomott, feldúlt Magyarország fölé odavarázsolt egy ragyogó, egészsé- J ges nemzeti életet ólő, a világkultu- ] ra magaslatai felé nyúló másik Magyarországot erőtartalékul a kétkedőnek, biztatásul a csiiggedő- nek, a győzelem signumául a küzdőnek.

Máskor is volt. idelenn,. az exigen- ciák siralomvölgyében keserű a magyar kenyér, elnyomott a nemzeti köziélek, de odafenn az irodalom Magyarországában már szabad nemzeti életet éltek a magyarok, megtalálták egymást a magasabb célkitűzésekben és megtalálták a kapcsolatokat a nagy nyugati műveltséggel. mely bámulattal adózott a magyar Szellem fénye előtt, így volt ez azokban a történelmi

márciusi napokban is. Az irodalom fújta meg a riadót, amelyre ázsiai hosszú álmából felébredt a nemzet. Boldogan csodálkozott, hogy felfedezte a világot. Szent csodálatában nem a nyomorúságos valóságot látta, de azt a világot, amelyben a költők és irók már régen teljes és független magyar életet éltek. Ennek a világnak a bódulata csudálatos tetterőt adott: az emberek köny- nyükké lettek, nem botorkáltak, de repültek. Fiatalos, határt nem ismerő naivitással fejükben egy izzó atmoszféra nyomásával nekivágódtak a cammogó eseményeknek és osszezuzódtak, — de nem ők. hanem az események! Ezzel át is törték azt a vékonyka réteget, amelyre a circumspectus tétovázás a maga és az ország sorsát építgette. Alatta szabaddá lett a szilárd uj réteg: a rendiség és maradiság foszlányai alatt, a nép a szabad nemzeti gondolatban egybeforrottan, hogy felépíthető legyen reája az uj modern magyar állam.

Egy szerencsés perc szerencsés kezdeményezése volt ez a március 15. De nem egy perc szülöttje. Régóta készült erre a nemzet. Egy Láthatatlan Kéz furta-faragta, csak a forgácsait, törmelékeit láttuk imitt-amott.

A Láthatatlan Kézhez sok ezer látható fej tartozott: más-más gondolatokkal, más-más felfogással, más-más célokkal. A nemzeti genezis sokmillió méhben megy végbe egyszerre, de a fájdalom csak egyeseket, a legkiválóbbakat gyötri. — Tököly, Rákóczi sivár sorsa, a Zrínyi Péterek és Frangepánok vére, Wesselényi gyötrődő rabsága, Széchenyi tragédiája a magyar khaosz vajúdásának szomorú produktuma, így kereste a rendi, fejlődésében visszaszorított Magyarország az

u,e.ymoühiúik osoik annyit ajánlott a rendőrség, hogy keressen magúIW KfW

utat a modern nemzeti magyar állam felé.

De vájjon megtalálta-e volna-e az irodalom nélkül? Ha az olajméccsel világított kis városkák felett, ha a nagy, elhanyagolt, alig lakott pusztaságok felett nem tün- döklik sok száz izzó magyar költőtehetség reflektorától világítva, mint egy nagy világváros fényárja az a Magyarország, amelyben Vörösmarty, Tompa után Petőfi, Jókai, Arany már akikor éltek.

Ez a Magyarország messze világított köröskörül bele Európába, Szabad volt, független és száz per- centben magyar, még akkor is, amikor a minket idelenn a Gesammt- inonarchia egy nagy Bezirkjeként kormányozták. így ismerte a világ és igy éreztük mi is. A politikai, állam romjain az irodalom alapozta és jól megalapozta a magyar hegemóniát. Olyan jól, hogy egy napon megint valósággá lett.

A magyar irodalom ekkor állott hivatása csúcsán, mint a nemzet vigasztalója, jövőjének útmutatója.

Ma is ugyanazon a magaslaton szeretném látni a magyar irodalmat. A magyar nemzeti egység gondolata a magyar irodalom egységében él tovább a magyar Szellem világraszóló üstökösöktől beragyogott világában. Ez a világ nem ismeri gyűlölködő kis népek demarkációs vonalait, de azok felett átnyúlva ölelkezik ezer éves nagy kulturkapcsolatokkal, amelyek ismerősen fonódnak világhírű nagy magyarok nevei köré.

Szívből üdvözlöm Miskolcon a Petőfi Társaságot, amely a magyar szellem e^yik világnagyságának géniuszát őrzi a magyar irodalomban. ■