Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1995. JANUÁR 7., SZOMBAT 9 Nemzet és egyház Melyiket szeressem? Ez az igazi kérdés. A nemzetet válasszam, amely megtanított beszélni, gondolkodni, tájat, embert tisztelni, becsülni, vagy pedig az egyházat, ahol megtanultam hinni, s szeretni. Sokan vagy egyiket, vagy másikat tartják fontosnak, s csak kevésszer sikerül mindkét érzést, Istent és nemzetet szerető szívet együtt a szívbe, lélekbe költöztetni. Vannak jó magyarok és vannak jó hívők, pedig jó magyar hívőkre lenne szükség. Nézzük meg, hogy mi is az a nemzet. S itt meg is áll a tudomány, mert annyi-annyi értelmezés látott már napvilágot, hogy belekezdeni is nehéz az ismertetésbe. Minden egyes régi szép és újsütetű ismérvet, amit az ember felsorolna, már réges-rég ízekre szabdaltak, s nincs egyetlen egy szilárd pont sem, ahonnan elindulva biztosan meg tudunk maradni itt ma Magyarországon, hogy mi is a nemzet, vagy pláne, mi az, hogy magyar. Van úgy, hogy pontosan tudjuk valamiről, hogy micsoda, s mégsem tudjuk megmagyarázni még magunknak sem. A nemzet ilyen meghatározási képtelensége teljesen azonos az Isten létének meghatározásának lehetetlenségével. Tudom, hogy van, hogy létezik, hogy részt vesz az életünkben, hogy irányít, hogy szeretetre és cselekedetekre tanít, de nem tudom úgy megfogalmazni, hogy más is elfogadja. így hát jobb lenne tán, ha mindkettőt kidobnánk, de nem lehet, mert a nemzet nélkül elvesztenénk anyanyelvűnket, az egyház nélkül pedig hitünket és életerőnket. A nemzet és az egyház tehát az, ami erőt ad és megtart ebben az életben, de a kettőnek mindig együtt kell lennie, mintha sziámi ikrek lennének. Valamikor régen, az idők messzeségében voltak, akik teljes lényükkel hittek abban, hogy Krisztus feltámadott. S bátran ki is mondták, hogy egyedül Krisztuson keresztül vezet az út mindenféle földi és mennyei boldogsághoz. Keresztre is feszítették, vadállatok elé is vetették őket. Aztán teltek-múltak az évszázadok és viták támadtak az egyházban, s voltak sokan, akik magukat nem kímélve képesek voltak meghalni az egyházért. Aztán pedig a nemzetek kezdtek el mozgolódni. Mindenütt egységes nyelvet, nemzeti államot akartak az emberek. S a hazáért, a nemzetért volt, aki mindent hajlandó volt feláldozni. A haza minden előtt! Előbb Krisztusért, majd az egyházért, később a nemzetért, ma pedig a pénzért, vagyis önmagukért tesznek meg mindent az emberek. Miközben önmagáért ez a világ feláldozott már mindent. Istent, nemzetet, családot, szeretetet, tisztességet, természetet, éppen azt vesztette el, ami a legfontosabb — önmagát. Valamikor a magyar ember arca Krisztus-képű volt, majd az egyház felöltöztette mindenféle ruhába, a nemzet fegyvert kötött az oldalára. Mára arcát elvesztette, ruháját eldobálta, fegyverei pedig hasznavehetetlenül rozsdásodnak. S így kiszolgáltatva hol régi, megkopott, fakó, s erőtlen egyházi ruházatát próbálja meg felújítani, ránctalanítani, hol pedig régi nemzeti dicsőségébe mereng, hol ide, hol oda sodródva. Végre már előre kell menni és nem hátra. Tudomásul kell venni, hogy ilyen rettenetes, munka nélküli, könyörtelen pénzvilágban élünk és végre össze kell fognunk, hogy úrrá lehessünk a bajokon. A nemzetnek és az egyháznak egymásra kell hagyatkoznia, támaszkodnia, együtt kell segítenie tagjait. Nem engedheti meg magának a nemzet, hogy az egyház végleg elvesszen, hiszen az élethez szükséges isteni lélekerőt az egyház közvetíti számára. Az egyház pedig nem engedheti meg magának, hogy elvesszen a nemzet, mert Krisztus nem egyfajta emberért és nemzetért jött erre a világra, hanem mindenkiért, minden nemzetért, zsidóért, görögért, magyarért. A nemzet nem mondhat le az egyházi iskolákról, kórházakról, rászorulókat gondozó egyházi szenézetekről. Az egyház pedig nem vonulhat ki a nemzet életéből, nem fordíthat hátat a nemzeti kérdéseknek, hanem segítenie kell a nemzetet imádsággal, tanítással, gondoskodással. A nemzet minden egyes fiának, politikusainak, gazdasági szakembereinek, vezetőinek keresniük kell az egyházat, az egyháznak pedig be kell fogadnia mindazokat, akik tiszta szívvel közelednek Istenhez, hogy nemzeti feladataikat el tudják végezni. Az egyházak pedig szélesre kell tárják a templomok kapuit, hogy kiléphessenek a hívők annyi-annyi év elzártság után a világba és hagyniuk kell, hogy a zsoltár, az ének, az orgona, a lélek betöltse mindazt, ami nem a nemzet. Bereczky Zoltán református lelkész Tök-Zsámbék Január 7.: ortodox karácsony A szerbek hagyományosan vallásosak A Julianus-naptárt használó keleti ortodox egyházakban a karácsony január 7-én van. Keleti keresztény kultúrkörbe tartozó nép a szerb is, amelynek körülbelül 7-8 ezer tagja él hazánk területén. Egyházi, kulturális és szellemi központjuk Szentendre. A fenti dátum adta az apropóját annak a beszélgetésnek, amelyet Gálity Vojiszláv tisztelendő' úrral folytattunk a szentendrei Belgrád-székesegyház melletti parókián. — Mit kell tudni a magyarországi szerb egyházról? — Hivatalos neve: Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, amely magában foglalja egész Magyarország területét. Negyven templomunk van. 39 évi kényszerszünet után, 1990-ben került az egyházmegye élére püspök Krisz- tics Daniló atya személyében. Maga az egyházmegye a Szerb Ortodox Patriarchátushoz tartozik, melynek székhelye Belgrád, élén a szerb pátriárkával. — Hogyan alakult a szerbek lélekszáma a történelem folyamán Magyarországon ? — Mint közismert, a törökök balkáni előrenyomulásakor jelentek meg több hullámban érkező szerb menekülők a középkori Magyarország területén. 1690-ben Csarnojevics Ar- széniusz pátriárka vezetésével körülbelül 20-25 ezer család menekült magyar területre. Ebből 8-10 ezer ember Szentendrén telepedett le és 1745 és 1762 között 7 (!) kőtemplomot emeltek a városban. A szer- bek száma azonban soha nem volt állandó hazánk területén: mindig voltak olyanok, akik visszatértek az anyaországba, illetve újabb bevándorlók is érkeztek. A legnagyobb visszate- lepülési hullám az 1920-as évekre tehető. Természetesen az asszimiláció is hatással volt a magyarországi szerbek lélekszámára. Érdekes, hogy a kulturális és egyházi központként működő Szentendrén ma arányait tekintve kevés, mintegy 120-130 magyarországi szerb él. — Milyen az anyaországi egyházzal való kapcsolattartás? — A II. világháború után az ismert körülmények miatt nagyon nehéz volt a helyzet. Az ateista állam igyekezett lehetetlenné tenni a papok helyzetét. Nem engedték például a Jugoszláviában lévő szemináriumok látogatását. A diktatúra enyhülésekor, 1969-ben mehettek először a papnövendékek a belgrádi szemináriumba. 1990-ben a helyzet kedvezően megváltozott. — Van-e valamilyen kapcsolatuk a nyugati szerb emigrációval? — Természetesen. A kapcsolatok ápolására jó példa a szerbek Magyarországra való betelepülésének megünneplése. Ezt az ünnepségsorozatot 1990 októberében tartottuk. Ekkor a világ minden tájáról ellátogattak ide szerbek. Anyagi segítséget a nyugaton élő szerbségtől pillanatnyilag nincs morális alapunk elfogadni, mert az anyaországnak nagyobb szüksége van rá. így inkább mi is megpróbálunk segíteni a Szerbiában és a Boszniában élő menekülteknek. Az Egyházak Világtanácsa is segíti a délszláv háború sújtotta egyházat és a rászorulókat. Talán egy kicsit félve, mert a világ közvéleménye — szerintem teljesen alaptalanul — kedvezőtlenül ítéli meg a szerb népet. A kollektív bűnösséggel való megbélyegzés mindig alaptalan. — Milyen iskolákat látogathatnak a szerb kisebbséghez tartozók? — A szerb ortodox egyháznak kulturális autonómiája volt a II. világháború végéig Magyarországon. Az egyház szervezte a kulturális eseményeket és fenntartotta a szerbek iskoláit. A Rákosi-rendszerben mesterséges úton létrehozták a szerbhorvát iskolákat. 1990 után ezek az iskolák különváltak szerb, illetve horvát oktatási intézményekre. Jelenleg van egy szerb általános iskola Bat- tonyán és egy általános iskola és gimnázium Budapesten. Ezek állami kezelésű intézmények, és az egyház csak a hittan oktatását biztosítja. A többi szerbek lakta településen csak fakultatív szerb nyelvoktatás folyik. — Mi jellemző a felsőoktatásra ? — A budapesti bölcsészkaron folyik szerb filológiai képzés. Szegeden — úgy tudom — a tervezés stádiumában van egy tanszék felállítása. A pécsi tanárképző főiskola horvát intézménnyé vált, így a szerbek elestek egy felsőoktatási lehetőségtől. — Mennyire jellemző a nyelvvesztés az új nemzedékre? — Sajnos az utóbbi időben igen erős. A 20 évesnél fiatalabbak egy része rosszul, vagy alig beszél szerbül. — Mennyire vallásosak a szerbek? — Azt hiszem, az a legjobb kifejezés, ha azt mondjuk, hogy a szerbek hagyományosan vallásosak. Történelmük folyamán mindig ragaszkodtak az egyházukhoz. Tudatában vannak annak a ténynek, hogy az egyház felvállalta és tudatosan vitte a nemzeti kisebbség vezetésének szerepét, és különösen a török időkben táplálta a nemzeti öntudatot. — Milyen a karácsony megünneplése? Eltér-e a Magyarországon megszokottól? — Mivel az ortodox egyházak a Juliánus-naptárt használják, így 13 nappal későbbre esnek a lényegüket tekintve nyugati egyházéval azonos ünnepek. A mi karácsonyunk így január 7-re esik. Ősi szerb szokás, hogy ilyenkor badnjá- kot, tölgyfát visznek a házba, amit aztán tűzbe vetnek. Ezenkívül szalmát helyeznek el a szobában és az asszonyok karácsonyi kalácsot sütnek. Szokás még a dióval való keresztvetés és természetesen ortodox egyházi énekek éneklése. Sok család állít a szerb hagyományok közt nem szereplő karácsonyfát az ünnepekre. Nem ritka, hogy már december 25-én. — Végezetül egy másik aktuális téma: az önkormányzati választások. Hogyan szerepeltek a szerb képviselőjelöltek? — Szentendrén is bekerültek a kisebbségi önkormányzatba és boldogan tapasztaltuk, hogy magyarok is szavaztak rájuk. Bebizonyította ez a választás, hogy ebben a városban a lakosság nem fél, nem határolja el magát a kisebbségtől, hanem inkább támogatja azt, együttműködik vele. Bán Judit Gálity Vojiszláv püspöki pásztorlevelet olvas fel a grábóci szerb ortodox kolostor templomában a szer- bek Magyarországra történő telepedésének 300. évfordulóján. Háttérben a montenegrói metropolita Szilveszteri számadás Veresegyházon Hagyománynak mondható, hogy az óév utolsó estéjén a veresegyházi református templomban istentiszteleti áhítat során elhangzik az éves beszámoló. Koczó Pál lelkipásztor beszámolt az éves egyházi adatokról: 40 kisgyermeket kereszteltek meg, tizenhatan konfirmáltak, tizenkét házasságkötés történt. Ötven koporsó előtt vettek búcsút elhunyt testvéreinktől. Az istentiszteleteket vasárnaponként közel 200-an látogatták és ez a szám a .jeles, sátoros” ünnepeken megkétszereződött. Tóth Sándor gondnok, beszámolójában számot adott arról a több mint másfél millió forintról, amivel gazdálkodtak, arról, hogy jelenleg is közel félmillió forint tartalék van a következő év kiadásaira, beruházásaira. Az elmúlt évben rendezték a temetőkerítést, vízvezetéket bővítettek, a templom előterét elegyengették és füvesítették, szeptemberben behelyezték a templom új, hátsó ajtaját és korszerű kéményt építettek, ez 25 segítő munkájával egy hét alatt elkészült, ugyancsak gyorsan és minimális anyagi ráfordítással a bejárat elé előtetőt építettek, járdát csináltak. Megkezdték az orgonaépítés előmunkálatait. A nagy terv az új orgona építése. A tervezett új, modem — az öreg orgona már csak nagy költséggel lenne felújítható —, kétmanuálos orgona tervezett ára, szerződés szerint, 7 millió forint. Erre májusban — a polgármesteri hivatal jelentős anyagi segítségével és a hívek áldozatos adakozásával együtt — már 3 millió forint előleget kifizettek (a polgármesteri hivatal 2 milliót adott, a hívek 1 millió forintot adakoztak...) és a következő évben is folytatódik az adakozás, hiszen a terv szerint, Isten segítségével az új orgona december 24-én meg fog szólalni... Tervezik még a megkopott és festésre szoruló torony újrafestését is. A beszámolók után imát mondtunk és az orgonán felcsendült a „református himnusz”, a 90. zsoltár: Teben- ned bíztunk eleitől fogva. Fazekas Mátyás