Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-07 / 6. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1995. JANUÁR 7., SZOMBAT 9 Nemzet és egyház Melyiket szeressem? Ez az igazi kérdés. A nemzetet válasszam, amely megtanított beszélni, gondolkod­ni, tájat, embert tisztelni, becsülni, vagy pedig az egyházat, ahol megtanultam hinni, s szeretni. So­kan vagy egyiket, vagy másikat tartják fontosnak, s csak kevésszer sikerül mindkét érzést, Istent és nem­zetet szerető szívet együtt a szívbe, lélekbe költöztet­ni. Vannak jó magyarok és vannak jó hívők, pedig jó magyar hívőkre lenne szükség. Nézzük meg, hogy mi is az a nemzet. S itt meg is áll a tudomány, mert annyi-annyi értelmezés látott már napvilágot, hogy belekezdeni is nehéz az ismer­tetésbe. Minden egyes régi szép és újsütetű ismér­vet, amit az ember felsorolna, már réges-rég ízekre szabdaltak, s nincs egyetlen egy szilárd pont sem, ahonnan elindulva biztosan meg tudunk maradni itt ma Magyarországon, hogy mi is a nemzet, vagy plá­ne, mi az, hogy magyar. Van úgy, hogy pontosan tudjuk valamiről, hogy micsoda, s mégsem tudjuk megmagyarázni még magunknak sem. A nemzet ilyen meghatározási képtelensége teljesen azonos az Isten létének meghatározásának lehetetlenségé­vel. Tudom, hogy van, hogy létezik, hogy részt vesz az életünkben, hogy irányít, hogy szeretetre és csele­kedetekre tanít, de nem tudom úgy megfogalmazni, hogy más is elfogadja. így hát jobb lenne tán, ha mindkettőt kidobnánk, de nem lehet, mert a nemzet nélkül elvesztenénk anyanyelvűnket, az egyház nél­kül pedig hitünket és életerőnket. A nemzet és az egyház tehát az, ami erőt ad és megtart ebben az életben, de a kettőnek mindig együtt kell lennie, mintha sziámi ikrek lennének. Valamikor régen, az idők messzeségében voltak, akik teljes lényükkel hittek abban, hogy Krisztus fel­támadott. S bátran ki is mondták, hogy egyedül Krisztuson keresztül vezet az út mindenféle földi és mennyei boldogsághoz. Keresztre is feszítették, vad­állatok elé is vetették őket. Aztán teltek-múltak az évszázadok és viták támad­tak az egyházban, s voltak sokan, akik magukat nem kímélve képesek voltak meghalni az egyházért. Aztán pedig a nemzetek kezdtek el mozgolódni. Min­denütt egységes nyelvet, nemzeti államot akartak az emberek. S a hazáért, a nemzetért volt, aki mindent hajlandó volt feláldozni. A haza minden előtt! Előbb Krisztusért, majd az egyházért, később a nemzetért, ma pedig a pénzért, vagyis önmagukért tesznek meg mindent az emberek. Miközben önma­gáért ez a világ feláldozott már mindent. Istent, nemzetet, családot, szeretetet, tisztességet, természe­tet, éppen azt vesztette el, ami a legfontosabb — ön­magát. Valamikor a magyar ember arca Krisztus-képű volt, majd az egyház felöltöztette mindenféle ruhá­ba, a nemzet fegyvert kötött az oldalára. Mára ar­cát elvesztette, ruháját eldobálta, fegyverei pedig hasznavehetetlenül rozsdásodnak. S így kiszolgáltat­va hol régi, megkopott, fakó, s erőtlen egyházi ruhá­zatát próbálja meg felújítani, ránctalanítani, hol pe­dig régi nemzeti dicsőségébe mereng, hol ide, hol oda sodródva. Végre már előre kell menni és nem hátra. Tudo­másul kell venni, hogy ilyen rettenetes, munka nél­küli, könyörtelen pénzvilágban élünk és végre össze kell fognunk, hogy úrrá lehessünk a bajokon. A nemzetnek és az egyháznak egymásra kell ha­gyatkoznia, támaszkodnia, együtt kell segítenie tag­jait. Nem engedheti meg magának a nemzet, hogy az egyház végleg elvesszen, hiszen az élethez szüksé­ges isteni lélekerőt az egyház közvetíti számára. Az egyház pedig nem engedheti meg magának, hogy el­vesszen a nemzet, mert Krisztus nem egyfajta embe­rért és nemzetért jött erre a világra, hanem minden­kiért, minden nemzetért, zsidóért, görögért, magya­rért. A nemzet nem mondhat le az egyházi iskolákról, kórházakról, rászorulókat gondozó egyházi szené­zetekről. Az egyház pedig nem vonulhat ki a nemzet életéből, nem fordíthat hátat a nemzeti kérdések­nek, hanem segítenie kell a nemzetet imádsággal, ta­nítással, gondoskodással. A nemzet minden egyes fiának, politikusainak, gazdasági szakembereinek, vezetőinek keresniük kell az egyházat, az egyháznak pedig be kell fogad­nia mindazokat, akik tiszta szívvel közelednek Isten­hez, hogy nemzeti feladataikat el tudják végezni. Az egyházak pedig szélesre kell tárják a templomok ka­puit, hogy kiléphessenek a hívők annyi-annyi év el­zártság után a világba és hagyniuk kell, hogy a zsol­tár, az ének, az orgona, a lélek betöltse mindazt, ami nem a nemzet. Bereczky Zoltán református lelkész Tök-Zsámbék Január 7.: ortodox karácsony A szerbek hagyományosan vallásosak A Julianus-naptárt használó keleti ortodox egyházak­ban a karácsony január 7-én van. Keleti keresztény kul­túrkörbe tartozó nép a szerb is, amelynek körülbelül 7-8 ezer tagja él hazánk területén. Egyházi, kulturális és szellemi központjuk Szentendre. A fenti dátum adta az apropóját annak a beszélgetésnek, amelyet Gálity Vojiszláv tisztelendő' úrral folytattunk a szentendrei Belgrád-székesegyház melletti parókián. — Mit kell tudni a ma­gyarországi szerb egyház­ról? — Hivatalos neve: Bu­dai Szerb Ortodox Egyház­megye, amely magában foglalja egész Magyaror­szág területét. Negyven templomunk van. 39 évi kényszerszünet után, 1990-ben került az egyház­megye élére püspök Krisz- tics Daniló atya személyé­ben. Maga az egyházme­gye a Szerb Ortodox Patri­archátushoz tartozik, mely­nek székhelye Belgrád, élén a szerb pátriárkával. — Hogyan alakult a szerbek lélekszáma a törté­nelem folyamán Magyaror­szágon ? — Mint közismert, a tö­rökök balkáni előrenyomu­lásakor jelentek meg több hullámban érkező szerb menekülők a középkori Magyarország területén. 1690-ben Csarnojevics Ar- széniusz pátriárka vezetésé­vel körülbelül 20-25 ezer család menekült magyar te­rületre. Ebből 8-10 ezer ember Szentendrén telepe­dett le és 1745 és 1762 kö­zött 7 (!) kőtemplomot emeltek a városban. A szer- bek száma azonban soha nem volt állandó hazánk te­rületén: mindig voltak olya­nok, akik visszatértek az anyaországba, illetve újabb bevándorlók is érkez­tek. A legnagyobb visszate- lepülési hullám az 1920-as évekre tehető. Természete­sen az asszimiláció is hatás­sal volt a magyarországi szerbek lélekszámára. Ér­dekes, hogy a kulturális és egyházi központként műkö­dő Szentendrén ma aránya­it tekintve kevés, mintegy 120-130 magyarországi szerb él. — Milyen az anyaorszá­gi egyházzal való kapcso­lattartás? — A II. világháború után az ismert körülmé­nyek miatt nagyon nehéz volt a helyzet. Az ateista ál­lam igyekezett lehetetlen­né tenni a papok helyzetét. Nem engedték például a Ju­goszláviában lévő szeminá­riumok látogatását. A dikta­túra enyhülésekor, 1969-ben mehettek először a papnövendékek a belgrá­di szemináriumba. 1990-ben a helyzet kedve­zően megváltozott. — Van-e valamilyen kapcsolatuk a nyugati szerb emigrációval? — Természetesen. A kapcsolatok ápolására jó példa a szerbek Magyaror­szágra való betelepülésé­nek megünneplése. Ezt az ünnepségsorozatot 1990 októberében tartottuk. Ek­kor a világ minden tájáról ellátogattak ide szerbek. Anyagi segítséget a nyuga­ton élő szerbségtől pillanat­nyilag nincs morális ala­punk elfogadni, mert az anyaországnak nagyobb szüksége van rá. így in­kább mi is megpróbálunk segíteni a Szerbiában és a Boszniában élő menekül­teknek. Az Egyházak Világ­tanácsa is segíti a délszláv háború sújtotta egyházat és a rászorulókat. Talán egy kicsit félve, mert a világ közvéleménye — szerin­tem teljesen alaptalanul — kedvezőtlenül ítéli meg a szerb népet. A kollektív bű­nösséggel való megbélyeg­zés mindig alaptalan. — Milyen iskolákat láto­gathatnak a szerb kisebb­séghez tartozók? — A szerb ortodox egy­háznak kulturális autonómi­ája volt a II. világháború végéig Magyarországon. Az egyház szervezte a kul­turális eseményeket és fenntartotta a szerbek isko­láit. A Rákosi-rendszerben mesterséges úton létrehoz­ták a szerbhorvát iskolá­kat. 1990 után ezek az isko­lák különváltak szerb, illet­ve horvát oktatási intézmé­nyekre. Jelenleg van egy szerb általános iskola Bat- tonyán és egy általános is­kola és gimnázium Buda­pesten. Ezek állami kezelé­sű intézmények, és az egy­ház csak a hittan oktatását biztosítja. A többi szerbek lakta településen csak fa­kultatív szerb nyelvoktatás folyik. — Mi jellemző a felsőok­tatásra ? — A budapesti bölcsészka­ron folyik szerb filológiai képzés. Szegeden — úgy tu­dom — a tervezés stádiumá­ban van egy tanszék felállítá­sa. A pécsi tanárképző főis­kola horvát intézménnyé vált, így a szerbek elestek egy felsőoktatási lehetőségtől. — Mennyire jellemző a nyelvvesztés az új nemze­dékre? — Sajnos az utóbbi idő­ben igen erős. A 20 éves­nél fiatalabbak egy része rosszul, vagy alig beszél szerbül. — Mennyire vallásosak a szerbek? — Azt hiszem, az a leg­jobb kifejezés, ha azt mondjuk, hogy a szerbek hagyományosan valláso­sak. Történelmük folya­mán mindig ragaszkodtak az egyházukhoz. Tudatá­ban vannak annak a tény­nek, hogy az egyház felvál­lalta és tudatosan vitte a nemzeti kisebbség vezeté­sének szerepét, és különö­sen a török időkben táplál­ta a nemzeti öntudatot. — Milyen a karácsony megünneplése? Eltér-e a Magyarországon megszo­kottól? — Mivel az ortodox egy­házak a Juliánus-naptárt használják, így 13 nappal későbbre esnek a lényegü­ket tekintve nyugati egyhá­zéval azonos ünnepek. A mi karácsonyunk így janu­ár 7-re esik. Ősi szerb szo­kás, hogy ilyenkor badnjá- kot, tölgyfát visznek a ház­ba, amit aztán tűzbe vet­nek. Ezenkívül szalmát he­lyeznek el a szobában és az asszonyok karácsonyi kalácsot sütnek. Szokás még a dióval való kereszt­vetés és természetesen or­todox egyházi énekek éneklése. Sok család állít a szerb hagyományok közt nem szereplő karácsonyfát az ünnepekre. Nem ritka, hogy már december 25-én. — Végezetül egy másik aktuális téma: az önkor­mányzati választások. Ho­gyan szerepeltek a szerb képviselőjelöltek? — Szentendrén is beke­rültek a kisebbségi önkor­mányzatba és boldogan ta­pasztaltuk, hogy magya­rok is szavaztak rájuk. Be­bizonyította ez a választás, hogy ebben a városban a lakosság nem fél, nem ha­tárolja el magát a kisebb­ségtől, hanem inkább támo­gatja azt, együttműködik vele. Bán Judit Gálity Vojiszláv püspöki pásztorlevelet olvas fel a grábóci szerb ortodox kolostor templomában a szer- bek Magyarországra történő telepedésének 300. év­fordulóján. Háttérben a montenegrói metropolita Szilveszteri számadás Veresegyházon Hagyománynak mondható, hogy az óév utolsó estéjén a veresegyházi református templomban istentiszteleti áhí­tat során elhangzik az éves beszámoló. Koczó Pál lelkipásztor beszámolt az éves egyházi adatokról: 40 kisgyermeket kereszteltek meg, tizenha­tan konfirmáltak, tizenkét házasságkötés történt. Öt­ven koporsó előtt vettek bú­csút elhunyt testvéreinktől. Az istentiszteleteket vasár­naponként közel 200-an lá­togatták és ez a szám a .je­les, sátoros” ünnepeken megkétszereződött. Tóth Sándor gondnok, be­számolójában számot adott arról a több mint másfél mil­lió forintról, amivel gazdál­kodtak, arról, hogy jelenleg is közel félmillió forint tar­talék van a következő év ki­adásaira, beruházásaira. Az elmúlt évben rendezték a te­metőkerítést, vízvezetéket bővítettek, a templom előte­rét elegyengették és füvesí­tették, szeptemberben behe­lyezték a templom új, hátsó ajtaját és korszerű kéményt építettek, ez 25 segítő mun­kájával egy hét alatt elké­szült, ugyancsak gyorsan és minimális anyagi ráfordítás­sal a bejárat elé előtetőt épí­tettek, járdát csináltak. Meg­kezdték az orgonaépítés elő­munkálatait. A nagy terv az új orgona építése. A tervezett új, mo­dem — az öreg orgona már csak nagy költséggel lenne felújítható —, kétmanuálos orgona tervezett ára, szerző­dés szerint, 7 millió forint. Erre májusban — a pol­gármesteri hivatal jelentős anyagi segítségével és a hí­vek áldozatos adakozásával együtt — már 3 millió fo­rint előleget kifizettek (a polgármesteri hivatal 2 mil­liót adott, a hívek 1 millió forintot adakoztak...) és a következő évben is folytató­dik az adakozás, hiszen a terv szerint, Isten segítségé­vel az új orgona december 24-én meg fog szólalni... Tervezik még a megkopott és festésre szoruló torony újrafestését is. A beszámolók után imát mondtunk és az orgonán fel­csendült a „református him­nusz”, a 90. zsoltár: Teben- ned bíztunk eleitől fogva. Fazekas Mátyás

Next

/
Thumbnails
Contents