Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 4. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1995. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK 13 Főpásztori bocsánatkérés « Tisztelt Szabó Úr! > Megdöbbenéssel \ olvastam nagymamája temetésének rendkívül kellemetlen és botrányos körülményeit. Mélyen együttérzek a családdal, hiszen a gyász úgyis megviseli az ember szívét, idegrendszerét, nemhogy még ilyen emberi hibákkal nehezítsük a fájdalmat. Mint a Váci Egyházmegye főpásztora kérek bocsánatot Öntől és minden kedves gyászoló családtagtól és a temetésen részt vevőktől, hogy szereltüktől a végső búcsú így történt. Tudom, hogy helyrehozhatatlan mulasztás volt, mégis kérem mindannyiuk elnézését és bocsánatát, és kérem jóindulattal feltételezni, hogy a történtek oka emberi túlterhelés, félreértés, a lelkipásztorok több irányú elfoglaltsága és nem a személyes rosszindulat volt. Azonnal kivizsgálást rendeltem el az ügy pontos tisztázása miatt, aminek eredményét a napokban várom. Szabó úr levelében a nyilvános publikáció lehetőségét is említi, de bennem felmerül ezzel kapcsolatban a kérdés: hogy ez az újságcikk használ-e nagymamája emlékének, és keresztények között megold-e valamit is? Hozzátartozójukról imáimban megemlékezve, őszinte tisztelettel: Keszthelyi Ferenc váci püspök Méltó emlékezés A Pest Megyei Hírlap nemrég beszámolt róla, hogy Görgei Artúr tiszteletére emléktábla-avatást rendeztek az Apáczai Csere János utca 17. sz. alatt. Örömömre szolgált, hogy egy jelentős lépéssel előbbre jutottunk Görgei Artúr emberi nagyságának, jellemének, rendkívüli stratégiai képzettségének elismeréséhez, az őt megillető, méltó helyére való tételéhez. Ha Pesten járok, első utam lesz, hogy főhajtásai tisztelegjek előtte, mint tettem azt már nemegyszer a Kerepesi temető sírkertjében. Ezzel kapcsolatban az alábbi észrevételemet szeretném közölni: Görgei sohasem volt dandártábornok. Úgy tudom, szabadságharcunkban ilyen egység nem is volt. Amikor Görgei Artúr ’48-ban szolgálattételre jelentkezett, századosi rangot kapott a győri nemzetőr zászlóaljnál. Szeptemberben már mint őrnagy, Csepel-sziget parancsnoka. Ozora után (október 7.) ezredes. November 1-én Kossuth tábornokká nevezi ki. 1949. május 21-én, Budavára vissza- vívása után pedig altábor- naggyá léptették elő(...) Kerékgyártó Béla Cegléd Ha mindenbe beletörődünk... a Tisztelt Szerkesztő- Lak ség! Mélységesen fel- háborít — bár nem lep meg — lapjuk megfojtásának terve. Figyelmemet a címerhasználat megvonására tett kísérlet hívta fel önökre, mert a hatalom által üldözött fél oldalára szoktam állni. Nem fizetek elő, mert az újságárusokat is érdekeltté kell tenni abban, hogy az ellenzéki lapokat megrendeljék, és ne is dugják el — de rendszeresen vásárolom a Pest Megyei Hírlapot, amelynek példányai nyugdíjas barátaim körében is „cirkulál- nak”. (Lapjuk olvasottsága ugyanis sokszorosan felülmúlja az eladott példányok számát.) Törzsgárdájuk kitűnő újságírókból áll, akik a mameluk zsurnalisztákkal ellentétben nem bunkót használnak, hanem hegyes pennát. Külső munkatársakul pedig sikerült neves tudósainkat, íróinkat is megnyerniük, akiknek közreműködéséért minden országos lap megirigyelhetné önöket. Vagy meg is irigyelte? Hogy a lap nem nyereséges, ez csak ürügy az ellenzéki hangok elhallgattatására. Értesülésem szerint a többi, agyontámogatott, minden reklámfogást bedobó, hatalmas nyereményekkel kecsegtető lap sem nyereséges, egyedül talán csak a Nők Lapja. Olvastam annak idején egy interjút az azóta tisztázatlan körülmények között elhalálozott Maxwell sajtómágnással. (Tudvalevőleg a cég dolgozóit tönkretevő multimilliomos baráti körébe hazánkban' igen magas helyen álló személyek is beletartoztak.) Az újságíró azt kérdezte tőle, meg leHISTÓRIA Az időtálló tonett (IV.) Ötven bútorgyár a monarchia területén Szárnyvasút kiépítésével Tomocon keresztül összeköttetést teremtett Béccsel és Budapesttel. Kezdetben úgy tervezte, hogy a morvaországi gyárak félkészárúval való ellátása innen megoldható lesz. Mivel a késztermék iránti kereslet nőtt, Nagyugrócon is hamarosan áttértek a késztermékgyártásra, és az alapanyag-előállító bázis keletre, Galíciába tolódott. A nagyugróci gyár 21 000 négyszögöl területén hat gyárépület és tizenöt lakás volt, s közelében a kastély. A gyárban a hajtóerőt 100 lóerős gőzgép szolgáltatta. A munkások száma négyszáz fő körül volt, közülük 170 volt nő. A központi gyár közelében fiókműhelyek voltak a Bars megyei Oszlányban, Felfalun és Kisugrócon, a Nyitra megyei Privigyén és Zsámbokréton, a Trencsén megyei Bánon és fűrészüzem működött Zay-Ugró- con. A nagyugróci gyár piaca Magyarországon kívül Ausztria, a keleti országok, Németország, Francia- ország, Egyiptom és India voltak. 1868-ban újabb Thonet-gyárak épültek Morvaországban, és újabb sikerek következtek a nemzetközi kiállításokon. Az 1867-es Párizsi Világkiállításon arany-, 1869-ben a Hamburgi Nemzetközi Kiállításon ezüst-, az Amszterdami Nemzetközi Kiállításon arany-, az Altonai Kiállításon arany-, 1870-ben a Casseli Kiállításon aranyéremmel tüntették ki rohamosan szélesedő termékválasztékát. A zseniális feltaláló 1871-ben hunyt el Bécsben. Az idén megjelent amerikai kultúrtörténeti kiadványban nem említik Magyarországot. A mai napig kellő mértékben fel nem tárt kötődésünk Thonet tevékenységéhez azért is fontos, mert Thonet találmánya a bútortörténet fejlődésében korszakalkotó volt, mint az angol Joseph Paxto- né, aki az üveget és fémet használta az építészetben, vagy a francia Gustave Eiffel zsenialitása az építészetben, s az angol George Stephensoné a szállításban, a gőzmozdony megalkotásával. Thonet kitűnő gyakorlati érzéke révén a munkaszervezésben is megelőzte a híres T-modell gyártásánál a futószalagot bevezető amerikai Henry Fordot. A múlt század kilencvenes éveiben mintegy félszáz hajlított bútorgyár fele az Osztrák—Magyar Monarchia területén üzemelt, s ennek fele Magyarországon. A századforduló után alapított budapesti és debreceni gyárak közül a debreceni „Hajdútonett Hajlítottbútor- és Kereskedelmi Rt.” néven ma is készíti a hajlított bútorokat. A folyamat lényegében azóta sem változott. Még mindig szükség van gőzre, fémformára, és a legfontosabb ma is a mesterek érzéke, tehetsége, mert a folyamatot képtelenség lenne automatizálni. A tonettbútor szorosan kötődik a színház történetéhez is. 1888-ban a bécsi Deutsches Volksteather histo- rizáló környezetében a lehajtható színházi fotelok — tonettbútorok — történelmi jelentőségű bútoroknak hatottak. A magyaro- szági színházak közül to- nettbútorokkal rendezték be a Vígszínházát, a Király Színházat, a debreceni, kecskeméti, lugosi, makói, nagyváradi, oravicai, orosházi, szabadkai, székesfehérvári, temesvári, újvidéki városi színházakat. A Tho- net-történet nem íródhat az első sorozattermékkel berendezett pesti „Angol Királyné” Szálloda említése nélkül. S talán Nagyugró- choz kötődik Thonet emberi természetét és magatartását leginkább kifejező történet is. Thonet szorosan kötődött az üzemi termeléshez. Gyakran letagadta magát, s akkor is tette a dolgát, amikor neves látogatói érkeztek. Csak az üzem közelében levő gyönyörű kastélyában rendezett későbbi fogadáson derült ki, hogy azzal az emberrel, akinek a becsületrend, a Ferenc Jó- zsef-rend tiszti keresztje, a koronával ellátott aranykereszt érdemérem, a mexikói Guadelope-rend ékesíthette a mellét, a gyárlátogatáskor mint munkaköpenyes irányítóval találkoztak. Bécs, Brünn, Berlin, A Thonet-kereskedőház Budapesten, a Váci utca 18. alatt het-e gazdagodni a lapkiadásból. A sajtómágnás azt felelte, hogy az újságkiadás természetesen ráfizetéses, de ez másutt megtérülj...) Nálunk is lehetnek olyanok, akiknek megtérül a jelenlegi kormánypárti (?) sajtó birtoklása, amibe beletartozik a lefeküdni nem hajlandó magyar újságok és újságírók, rádiósok, tévések tönkretevése is. Nagy Magyar Nyilatkozónk most nem fog aggódni a La Stampában a magyar sajtószabadságért. A kék pántlikák, fehér keszkenők sem fognak lobogni, lengeni érte a máskor oly harciasán tiltakozók kezében. Mit ér egy-egy magyar ember szava, meddig hallatszik el ott, ahol csak a pénz beszél, meg a hatalom? Mégis úgy érzem, az egész országban tiltakoznunk kell a szólásszabadságnak egy jogállamban példátlan sárba tiprása ellen, melynek egy lépése a Pest Megyei Hírlap ellen indított kampány. Ha mindenbe beletörődünk, egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy Magyar- országon a szabadságjogokból csak a gondolatszabadság marad meg — már ameddig ki nem mondjuk hangosan gondolatainkat. Horváthné dr. Moskovszky Éva Budapest Csak lélekben tiltakoztam A Pest Megyei Hírlap előfizetője, olvasója vagyok, szinte megjelenése óta. Nagyon szeretem ezt az újságot. Sajnálatos módon, éppen most, csak késve tudtam a kezembe venni a lapot (lapokat), s így már nem volt módomban táviratot postára adni tiltakozásom jeléül a lap tervezett szüneteltetése ellen. Csak lélekben tiltakoztam és háborogtam (szó szerint), és imádkoztam is azért, hogy ez ne következhessen be. Hála Istennek, és azoknak az embereknek, akiknek a hangja időben eljutott a szerkesztőségbe, erre nem kerül sor. Örömmel olvastam a lap 31-ei számában a főszerkesztő úr köszönetét és közlését, melynek tiszta szívemből megörültem. Igazán örülök, hogy a Pest Megyei Hírlap továbbra is megjelenhet és olvashatjuk, s nem leszünk ezzel is szegényebbek. Csőke Miklósné Kocsér Hamburg, Amsterdam, Párizs és London mellett Budapesten volt az egyik legjelentősebb kereskedőháza. Ma, amikor értékek devalválódnak, s kultúrákat fednek el új kultúrák, fontos, hogy tudatában legyünk a tárgy- és ipari kultúrának ehhez a fejezetéhez való kötődésünknek, mert ilyen széles választékot és ilyen hosszú ideig életképes használati tárgyakat az ipari tevékenység még nem tudott előállítani egyetlen területen sem. (Vége) Németh Alajos Zsellérek a megyében 1728-ban Zsellérnek a történeti szakirodalom azt nevezi, akinek 1/4-nél kisebb jobbágytclke volt, vagy még azzal sem rendelkezett. A valóságban azonban meglehetősen bizonytalan kategória volt 1767-ig, amikor Mária Terézia úrbérrendezése egységesítette a zsellér fogalmat, 1728-ban országos összeírás volt az országban, ennek Pest vármegyére vonatkozó adatait Petrád Sándor dolgozta fel. Mint megállapította, „A zsellér fogalma még egy-egy járás területén sem azonos, nemhogy a megyében egységes jelentésű volna.” A források alapján két alapvető kategóriát különböztetett meg: a házas, illetve háztalan zselléreket. A házas zsellérek között voltak féltelkesek, ilyenek éltek Zsámbokon, Püspökhatvanban, Kisnémediben. Voltak olyanok is, akiknek nem meghatározott nagyságú szántójuk volt, Dömsödön és Ócsán akadtak olyan zsellérek, akiknek nagyobb szántójuk volt, mint a jobbágyok egyikének-másikának. Pilisborosjenőn éltek olyan zsellérek, akiknek „csekély telekhez tartozó szántója” volt. A házas zsellérek negyedik és ötödik típusába tartoztak Pest megyében azok, akik kaszálással és faizással, iljetve más kézi munkával keresték kenyerüket. Ők voltak a napszámosok. A háztalan zsellérek voltak az igazán elesettek, bár közöttük is akadtak — Sáriban, Ócsán, Albertin írtak össze ilyeneket — némi szántóval rendelkezők. A házat- lan zsellérek helyzete nem sokban különbözött az urasági cselédekétől; sok esetben a gazdaság tartozékának tekintették őket. Pogány György
