Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1995. JANUAR 4.. SZERDA Evangélium nélkül nincs megoldás A KDNP fején találta a szöget, amikor létrehozta Keresztényszociális Műhelyét. Szüksége volt erre az országnak is, a pártnak is. A szociális gondolatnak ugyanis nincs ma Magyarországon elkötelezett politikai képviselője. Nem is csoda, hiszen egyetlen párt sem képes — még ha nevében hordja is a jelzőt — egyszerre képviselni a vad kapitalizmus nyerteseit és veszteseit. Mai gazdasági és szociális viszonyainkban fellelhető annak a képnek néhány vonása, amit a múlt század Európája mutatott. A kor nagy problémája a szociális feszültség volt, a sürgető kérdésre megjött a két, egymástól különböző felelet, a marxista és a keresztény. Az alapvető eltérés az emberi személyről, annak szabadságáról és jogairól vallott nézetük különbözőségéből adódott. A különböző nézetek konkrét pártok konkrét programjában realizálódtak. Természetesen nálunk is megjelentek mindkét irányzat képviselői. A szociális kérdés a második világháború után háttérbe szorult. Nyugaton a jóléti társadalom oldotta a szociális feszültséget, keleten is joga volt mindenkinek meríteni a közös kondérból. Változott a kérdésfeltevés, a feladat nem egyes rétegek érdekképviselete, hanem a társadalom egészének harmonikus berendezése és működtetése lett. A féken tartott kapitalizmus, a szociális jelzőt megérdemlő piacgazdaság világában egy néppárt felvállalhatja a társadalom egészének képviseletét. A radikális keresztényszociális pártok szerepét átvették a mérsékelt kereszténydemokrata pártok. Ők formálták a mai Európából azt, amit oly gyakran áhítozva emlegetünk. Tehát ma sok nyugati országban kevésbé a konkrét érdek- képviseletről, inkább a társadalmi igazságosság folyamatos érvényesítéséről van szó. Nem küzdeni kell, hanem tartani a kényes egyensúlyt. (Itt lehetne szólni a fogyasztói szemlélet materializmusáról, de most nem ez a témánk.) Nálunk más a helyzet. Befejezetlen rendszerváltásunkban még nem alakultak ki a szerepek és nem tartjuk be a játékszabályokat. A piac ugyan szűkre szabott, de könyörtelen törvényei fékezetlenek, erősen növelik a társadalmi különbségeket. A törvénytisztelő polgárnak nehéz megmagyarázni miért élhet valaki sokkal jobban az arcátlan nyíltsággal gyakorolt adócsalásból, mint tisztességes munkából. Ebben a helyzetben szükséges, hogy legyenek csoportok — például pártok platformjai —, amelyek felvállalják a leszakadt rétegek képviseletét. Különösen érvényes ez akkor, ha a platform biztos szellemi hátteret tud felmutatni. A KDNP-ben már régóta vajúdott ilyen szándék. Többen felismerték, hogy az a párt, amely szellemi elődeitől olyan kincseket örökölt, mint Prohászka közéleti munkássága, vagy az azt tápláló évszázados katolikus szociális doktrína, nem engedheti meg magának, hogy semmibe vegye ezt az örökséget. Ezen értékek hiteles és korszerű megjelenítése bizonyára formálni fogja magát a pártot is, és az alkalmasabbá válik a keresztény értékek társadalmi képviseletére. A Keresztényszociális Műhelynek folyamatosan tudatosítania kell önmagában — és tudását nem szabad magának megőriznie — mik a szociális tanítás ma különösen aktuális gondolatai, és hogyan jelentek meg ezek már elődeink törekvéseiben is. ügy gondolom, elsőként a keresztény társadalomelmélet legfontosabb alapelvéről a személyiség-elvről kell szólnunk, az emberi személy méltóságáról, annak egyedülálló értékeiről, jogairól. Ezek nem tevékenységéből, hanem létéből következnek. Az egyház tanítása szerint az ember az egyetlen teremtmény, melyet az Isten önmagáért alkotott. A szocializmus az embert csupán a társadalmi kapcsolatok egyik láncszemének tekintette, megfosztva a szabad döntés jogától. II. János Pál kimondja, „A szocializmus alapvető tévedése antropológiai jellegű”. A liberalizmus is téves utat kínál az embernek, amikor az igazságot nem tekinti az emberi szabadság korlátjának. Az állami beavatkozás teljes elvetésével szemben az egyház tanítja, hogy az egyének jogainak védelmében az államnak különös gondoskodást kell tanúsítania a gyengékkel és szegényekkel szemben. Mivel a termelés meghatározó tényezője ma már nem a föld vagy a tőke, hanem maga az ember és munkája, különösen fontos a munka becsülete. Ez többek között a méltányos bérben realizálódik. Érvényesek és sajátos hangsúlyt kapnak korunkban XIII. Leó 100 évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai, a magán- tulajdonhoz, társuláshoz, a munkaidő korlátozásához, a vasárnapi pihenőhöz való jogról. Itt érdemes visszatekintenünk, és a keresztényszociális gondolkodás legnagyobb magyar képviselőjét, Prohászka Ottokárt idézni, aki 1895-ben — amikor a szocializmus még csak riogatta a világot — így írja le a plutokrácia hatalmát: „...a pénzé minden; a munka, a verejték a jog: minden az övé. Elvitte s elviszi mindenkitől, aki gyöngébb és nyomorultabb azt, amit eddig mint sajátját becsült s szeretett...” „...a munka s a munkásegyed soha nem volt jogainak méltányos élvezetében eddig sem; de a tőke uralma és monopóliuma a legridegebb s legkegyetlenebb zsarnokság...”. A jogfosztottak védelmében paptársainak ezt írja: „...álljatok élükre s mondjátok: Emberek bajban van a világ. Jogtalanság és bűn ütötte fel köztünk tanyáját; az pusztít el minket. Jól vigyázzatok! Senkit ne bántsatok..., hanem szedelőzködjetek össze, szervezkedjünk: válasszunk jó képviselőket, csináljunk új jogrendet...” Napjaink magyar társadalmában is a haszon sokak által elfogadott elsőbbségével szemben egy keresztényszociális szervezetnek hangsúlyozni kell a személy méltóságát és jogait. XIII. Leó azt írja, a méltányos bér megállapítását nem lehet átengedni a felek szabad megegyezésének. Ezt a gondolatot talán meghökkentőnek találjuk mindaddig, amíg körül nem nézünk a Moszkva téri rabszolgapiacon. Itt nyoma sincs az emberi méltóságnak, vagy a méltányos bérnek. Nyomorult helyzete arra készteti a munkavállalót, hogy elfogadja a megalázó bért. A munkaerő túlkínálata pedig ellenállhatatlan kísértést jelent a munkaadónak, hogy a nagyobb haszon reményében sokkal kevesebbet adjon a megérdemeltnél. A gyors meggazdagodás reményében sokan nem válogatnak az eszközökben és nem szempont számukra a másik ember egészsége vagy becsülete. Ennek a mentalitásnak nemcsak paprikaügyek a következményei, kisebb-nagyobb megnyilvánulásainak naponta vagyunk tanúi és áldozatai. Ismerjük az önkizsákmányolás magyar szokását is. Sok honfitársunk éveken át lemond a vasárnapi pihenő jogáról, általában nem a mindennapi kenyérért. Ha teljes képet szeretnénk adni a keresztény társadalmi tanításról, nem hagyhatnánk ki a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét, a közjóról és az igazságosságról is szólni kellene. Most azonban lehetőség csak arra van, hogy változó korunk és a szociális tanítás izgalmas találkozási pontjaira utaljunk. Ilyennek tűnik a magántulajdon és a javak egyetemes rendeltetése. Amikor az egyház a Bibliára hivatkozva tanítja, hogy a Teremtő a földet és annak minden javát az emberiségnek adta, hogy használja és élvezze azt, hozzáteszi: az egész emberi nemre gondolt, vagyis egyetlen embert sem akart kizárni belőle. Ez a javak egyetemes rendeltetése. Ezzel nincs ellentétben a magántulajdon. Sőt. A teljes igazságot a két látszólag ellentmondó állítás egymást kiegészítve alkotja. Az egyetemes rendeltetés csak a magántulajdon segítségével valósítható meg. Hiszen ez utóbbi megfelel az emberi természetnek, enélkül a gazdaság nem működtethető. Erről szól a szocialista gazdaság csődje. Az igazság bármelyik oldalát hagyom el, torz képet kapok. Az egyetemes rendeltetés figyelembevétele nélkül farkastörvények működnek, és megjelenik a nyomor. Magántulajdon nélkül pedig működésképtelen a gazdaság. Ez utóbbit saját bőrünkön tanultuk meg, és még emlékezünk rá. De az előbbi tanulságot már elfelejtettük. A biztonságos szocialista tengő- dés idején azt hittük, az igazi szegénység már végleg megszűnt. Jelenlegi, még nem szociális piacgazdaságunkban új élményként tapasztaljuk meg a létbizonytalanság gyötrő érzését. Azt látjuk, hogy egyes rétegek egyre jobban leszakadnak. Ez a kezdeti kapitalizmus kísérő jelensége. Tudjuk, hogy egyszer már erre a betegségre ajánlottak gyógyszert, a marxizmust. De ahogy II. János Pál mondja, az orvosság nagyobb kárt okozott, mint maga a betegség. Mi tudjuk és újra hangsúlyozzuk, „az evangélium nélkül nem oldható meg a szociális kérdés.” Prohászka természetesen ismerte a magántulajdonról és a javak egyetemes rendeltetéséről szóló egyházi tanítást. Környezetében érzékelte a szörnyű szegénységet, evangéliumi radikalizmusa erre megoldást sürgetett, de látta a szocialista javaslat ellentmondásosságát is. „...ha ki is sajátítunk földet, erdőt, várost, falut, műhelyt, gyárat, s ha a technika állami lehetne; de a szükséges expanzív, törekvő, fegyelmezett, kitartó, küzdő, áldozatos lelket, mely termelést hordoz, s fogyasztást intéz, közös birtoklás alapján elő nem teremthetjük.f..) ...az emberen, s az ember munkáján törik meg a centralizáció.(...) ...megterítik az asztalt a felsőbb tízezer számára, s a millióknak csak morzsák jutnak... A magántulajdonnak ez az alakja, s a rajta létesített fogyasztási rendszer bizonyára hibás; azért hasadt ránk a gazdasági életnek második és szerencsésebb korszaka, mikor a munka nyert értékben a tőkével szemben, s mikor a munkás szerepe és joga latba esett a túlnyomó tőkével szemben, s ezt a korszakot a munkaszervezetek, a szakszervezetek harcai és sikerei jellemzik.” A mai európai gyakorlat már tökéletesítette ezt a szociális biztonságot nyújtó rendszert. Ennek hazai megteremtésében nagy szerepe lehet egy keresztényszociális műhelynek. Szegénységünk valós probléma, amit növel, hogy orvoslását az érdekek is hátráltatják. A politikai erők csak ott próbálnak segíteni, ahol szavazatokat remélnek, a nyugdíjasoknál. Nem lehet tagadni ennek fontosságát, de a kizárólagosság felháborító. A családokkal csak ímmel-ámmal törődnek a döntéshozók, a gyerekek ugyanis nem szavaznak. Pedig az a család, amelyik nem képes gyermekét igényesen taníttatni, akkor is szegény, ha van mit enniük. H a keresztény vagyok, szívesen lemondok a kaviárról és a legújabb divatról, de senki ne kívánja, hogy lelkesedjek, ha rám kényszerítenek egy olyan életformát, amely felér a szellemi fuldoklással. A Keresztényszociális Műhely akkor tölti be feladatát, ha magáévá teszi azt a hiteles értékrendet, amelyet a szociális doktrína és annak szellemi gyermekei a magyar keresztényszociális mozgalmak képviseltek, és ezt a biztos mércét használva- kínál megoldást hazai szociális problémáinkra. Harrach Péter KőFeszület Toponáron Olasz Ferenc felvétele
