Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-31 / 26. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1995. JANUÁR 31., KEDD Elhunyt Herceg János Nyolcvanhat éves korában Zomborban elhunyt Herceg János, a jugoszláviai magyar irodalom kiemelkedő alakja, akadémi­kus. Pályája kezdetén néhány éven át Budapesten élt, majd visz- szaköltözött a Vajdaságba, a Kalangya című folyóirat szerkesz­tője volt, a háború után könyvtáros, majd az Újvidéki Rádió munkatársa. Élete alkonyán Doroszlóra költözött, az anyanyel­vet és a magyar közösséget megőrzendő, ott születtek újabb re­gényei és más prózai művei. Herceg szinte minden lapba publi­kált, mindvégig hű kísérője és aktív alakítója volt a vajdasági magyar közéletnek. (s.) Kirabolták Vekerdi professzort (Folytatás az 1. oldalról) Csakhogy a két fiatalember nem tért vissza, mire a profesz- szor gyanút fogott, átnézte a személyes dolgait, s felfedezte, hogy a „fotósok” kiürítették az íróasztalfiókban levő pénztár­cáját, a telefonzsinórt pedig vandál módon kiszakították a falból. Vekerdi József a Pest Megyei Hírlapnak elmondta még azt is, arra gyanakszik, hogy a rablás előtt e sorok író­jával lefolytatott beszélgetését valakik lehallgatták, s ezért ad­ták ki magukat fotósoknak. Megemlítette azt is, hogy két- három héttel ezelőtt betörtek a lakásába, de onnan nem vittek el semmit. Szerinte ekkor he­lyezhettek el a telefonkészülék­be valamilyen lehallgatót. Poprády Gézának, az Orszá­gos Széchényi Könyvtár fő­igazgatójának tegnap hivatalos kommünikében kellett volna megindokolnia a Vekerdi Jó­zseffel kapcsolatos döntését, il­letve az esetleges eltávolítását. Vekerdi József lapunknak el­mondta: vele eddig nem közöl­tek semmit, sőt még a szemé­lyes meghallgatását sem bizto­sítják. Tegnap megtelefonálták a professzornak, hogy bármit is tesz, a meghallgatása nélkül is eltávolítják a munkahelyé­ről. Tegnap az OSZK-ban Ve­kerdi József munkatársai petíci­óval fordultak a főigazgató­hoz, hogy hallgassák meg őket is az antiszemitizmussal és faj­védelemmel vádolt professzor ügyében. Válaszképpen megtil­tották nekik, hogy Vekerdi ügyében bármit is nyilatkozza­nak. H. J. VARHATO IDŐJÁRÁS A felhőátvonulásokból többfelé várható zápor és hózápor. A me- legffonti hatást hidegffonü váltja fel. Az északi szél megélénkül, helyenként viharossá fokozódik, de az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok kö­zött várható. Hol a veszély? Ellenzékünk — sajnos ezt kell mondani — ma 9sak egy dologban közös. Érzi, hogy nagy veszély felé ha­lad az ország. Érzi, de mi­ként a sötétben botorkáló ember, nem látja, nem tudja az igazi veszély forrását. Hadakozik abba az irányba, amerre minimális a kataszt­rófa lehetősége, míg a má­sik oldalról már a nyakun­kon a veszedelem, s <5 észre sem veszi ezt. Ami nem cso­da, hiszen nincs egység, s nincs egy olyan vezérszel­lem, aki legalább halvány kis fényt gyújthatna előtte, hogy lássa az előrevezető utat és a gáncsolókat. egy­aránt. A nemzeti-konzervatív el­lenzék fáklyaszellemű veze­tőit vagy háttérbe szorítják, vagy behódoltak ők is a ha­mis szirénhangoknak, s né­melyek mintha még segéd­keznének is saját kötelük­nek az áztatásában. Az antalli örökséget egye­sek úgy árulják el, hogy az már fájó és torokszorító. Nem leszek talányos, el­mondom nyíltan, mire gon­dolok! Lezajlott a múlt év májusában az a választás, amely saját pártom — az MDF és a többi ellenzéki párt — számára nagyon sú­lyos vereséget hozott. Ta­nulságos lehetne, hogy ho­gyan reagáltunk minderre. Ahelyett, hogy magunk számvetést készítettünk vol­na a kudarc okairól, s egysé­gesen kijelöltük volna a fel- emelkedéshez vezető utat, hagytuk, hogy ezt az ellen­fél tegye meg. Ő diktálja, hogy mennyire lehessünk nemzetiek, mennyire kon­zervatívak, ha el akarunk jutni Európába. Abba az Eu­rópába, amely a kisujját sem mozdítja értünk. Sú­lyos mulasztást követtünk el. Szomorú vagyok, mert bírálnom kell. Szomorú va­gyok, mert azokat kell bírál­nom, akik a szívemhez és elveimhez legközelebb áll­nak. A kisebbik koalíciós párt, amely szövetkezve az MSZP saját szociális elveit is eláruló prominenseivel, odadobta koncként ezt a tar­tásában amúgy is megingott országot, burkoltan, de egy­re határozottabban feltétele­ket kezd nekünk diktálni. Ha feladjuk elveinket — a nemzeti, konzervatív, ke­resztény (keresztyén) szelle­miséget —, még egy vállon veregetést is megkaphatunk tőlük ezért. Kérdem én: megéri ez a vállon verege- tés, hogy eladjuk magunkat az ördögnek? Ne legyünk naivak! Ez a minden hájjal megkent, a médiahatalmat egységesen birtokló, magá­ból intellektuális gőgöt su­gárzó elit, ha be is vesz min­Fantomautok es valós előlegek Ki fizeti meg a kárt? A Speedway nevű szolgál­tató betéti társaságot ta­valy tavasszal hozta létre J. J. tízezer forint induló vagyonnal. A bt. egyetlen beltagja volt J. J., kültagja pedig K. Gy. J. J. — a vád­irat szerint — rendelési szerződéseket kötött, me­lyek alapján a megrende­lők részére vállalta külön­böző típusú gépjárművek Amerikából történő olcsó importálását. Mivel a ko­csik megvásárlásához egyetlen fillérje sem volt, a szükséges összegeket megrendelésekkel kívánta biztosítani. A szerződéskötések so­rán több százezer forintos előlegeket vett fel, s így milliókhoz jutott. A szerző­désben vállalt kötelességeit sem határidőre, sem ké­sőbb nem teljesítette. A gépkocsiszállítások elmara­dását mindenféle adminiszt- 'rációs és szállítási hibákkal indokolta a leendő vevők­nek. Amikor a megrende­lőknek már elfogyott a tü­relmük, s nem fogadták el J. J. indokait, akkor a vád­lott közölte velük — más­más időpontokban —, hogy az állítólagos külföl­di partnere eltűnt az előle­gekkel. Csak néhány sér­tettnek tudta visszafizetni a kapott összeget vagy annak törtrészét. A felvett bruttó előleg közel kilencmillió forint, de még nem jelent­kezett minden károsult. Az ügyészség nagy kárt okozó folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csa­lás bűntettével vádolja a nagy nehezen megkerült J. J.-t A vád tárgyává tett bűn- cselekmény elbírálására a Pest Megyei Központi Ke­rületi Bíróság az illetékes. A tárgyalás nyilvános, de nem biztos, hogy minden kíváncsiskodó befér majd, hiszen legalább húsz meg­károsított család lesz ott. Hogy mi lesz a hiszéke­nyek millióival? A kárt a tárgyalás során a bíróság megítélheti, és akkor a pénzt 15 napon belül an­nak kamataival együtt kell megfizetni. Ha J. J.-nek az ítélet kimondása után a va­gyonából, jövedelméből nem tudják azt levonni, ak­kor a kár soha nem térül meg. Nádor István Tudományos megalapozottsággal Biotanfolyam kertészeknek A Kertészek és Kertbarátok Országos Szö­vetségének választmánya úgy döntött, hogy megalakítja az árutermelők és kertba­rátok tagozatának biocsoportját. Ennek az a célja, hogy az egész ország területén a tu­dományosan megalapozott, környezetkímé­lő biogazdálkodásnak minél több hívet sze­rezzenek. A biogazdálkodás szakmai isme­reteinek, a különböző módszerek és eljárá­sok elsajátítására tanfolyamokat szervez­nek. Elsőként a Budapest és környéke kerté­szeinek, kertbarátainak részére indítottak be egy tanfolyamot a XVIII. kerületi Kon­dor Béla Közösségi Házban. Ezen minden hónap első szerdáján részt lehet venni 17 órai kezdettel. Pontos cím: Budapest 1181, Kondor Béla sétány 8. Megközelíthető a metró Kőbánya-Kispest végállomásáról a 136-os busszal. Mint arról a KKOSZ hírt adott, vidéken is tervezik hasonló tanfolyamok beindítá­sát, miután felmérik az érdeklődők számát. A szervezésre vállalkozók jelezzék igényei­ket a szövetség biotagozátánál. Cím: 2038 Sóskút, Petőfi út 111. (gyé) • • Ünnep helyett Leszerelő katona ül a ku­péban. Vállán az ilyenkor szokásos lepedő az előírá­soknak megfelelő karika­túrákkal, versikékkel tar­kítva. Az egész helyzetben az a feltűnő, hogy az obsi­tos úr szemmel láthatóan örömtelen perceit éli, ko­moran bámul maga elé, rá se bagózik dajdajozó társaira. Lehetséges, hogy arra gondol: oda­benn tán jobb volt, mint a kinti, civil, kenyérfélén vi­lágban... (tó-dor) Nem kell a főnyeremény A szerencsejátékok történeté­ben csak elvétve előforduló esettel áll szemben a macedó­niai lottóigazgatóság. Ugyanis a tavaly novemberi egyik húzá­son egy ismeretlen játékos 10,5 millió macedón dénárt (hozzávetőleg 385 000 német márkát) nyert, de a szabályok­ban rögzített 60 napon belül nem jelentkezett a Balkánon hatalmas vagyont jelentő nye­reményért. Egyes hírek szerint egy, Ausztráliába kitelepültről lehet szó, aki rokoni látogatá­son járt a volt jugoszláv köztár­saságban, és ki tudja, milyen indíttatásból, kitöltött egy szel­vényt. Természetesen az illető­nek a mai napig sincs fogalma arról, hogy eltalálta mind a hat számot, és ezzel a sok fordu­lón keresztül halmozódó fő­nyereményre jogosult, (both) LEVELÜNK JÖTT két albérletbe, csak egy pin­cesarkot juttat nekünk, mi­közben ő fent dőzsöl majd a szalonban. Hagyjunk fel végre a jobb- és baloldalazással. Lássuk be, hogy a sánc nem itt húzódik, ez félreve­zetés, ez egy csapda. A sza­kadék igenis az emberi agyakat birtokló, magát az információs hatalom letéte­ményesének tekintő kozmo­polita csoport és a nemzeti­keresztény értékeket őrzők, azokat az értékeket a mo­dem korba is átültetni kívá­nók között tátong. Fogjunk hát össze mindannyian, mert ha nem, akkor megha­lunk. Fogjunk össze addig, míg a szirénhangokat halla­tó elleneink össze nem őröl­nek bennünket. A régi elv­társak ma már csak múzeu­mi bábfigurák, az új ve­szély pedig itt van a nyakun­kon. Földes György Nagykőrös A szelepkabaré Gondolom, nagyon sokan emlékezünk ~ még azokra a kaba­réjelenetekre, ame­lyekben az éppen ügyeletes zseni humorista ,jól oda­mondogat” a kádári hata­lomnak. Ezeket hívtuk mi szelep­kabarénak. Tudniillik, ha úgy érezték pártunk és kor­mányunk vezetői, hogy a la­kosság fejéből ki kell enged­ni a felesleges gőzt, jött egy humorista, és az ő engedé­lyükkel kimondta az igazsá­got. Ezen mi jót nevettünk, és mindenki megnyugodott, hogy lám, az elvtársak is lát­ják a hibákat, nincs itt sem­mi baj. Azt már kevesen tudják, hogy Aczél György azért ar­ról mindig gondoskodott, hogy a humor a megenge­dett keretek között marad­jon. Elképzelhetetlen volt Kádárról úgy tréfálkozni, mint ahogy dr. Antall Jó­zsefről lehetett. Pedig Ká­dárt az oroszok állították az ország élére, míg Antall Jó­zsefet a nép választotta. Amikor az egyik szilveszte­ri kabaréban arról volt szó, hogy valaki találja meg An­tall József parcelláját, ez ,jó humornak” számított. Nem tudom, mi lett volna a retorzió, ha ez Kádárral kap­csolatban hangzik el. A szelepkabarék soroza­tában 1990-től négyévi szünet következett. Ez alatt a négy év alatt szület­tek a rágalmazó, nemzetel­lenes kabarék. Nem humor­ral bírálták a kormány mű­ködését, hanem gyűlölet­tel. Pedig Sas József sze­rint a Mikroszkóp Színhá­zat a szeretet tartja össze. De Sas úr gondoljon csak az 1990 és ’94 között írt je­leneteire. Ezekből minden áradt, csak a szeretet nem. A tv 1994-es szilveszteri kabaréja ismét szelepkaba­ré volt. Látszólag lehetett bírálni a kormányt, de való­jában csak úgy, mint a rendszerváltozás előtt. Pél­dául Nagy Bandó András volt polgármester úgy hí- zelgett, hogy az már gusz­tustalan volt. „Ezek” azért jobbak, mint „azok” vol­tak, mondta ő. Pedig „azok” alatt lehetett polgár- mester, s nem „ők” váltot­ták le, hanem a kedves pol­gármester úr jött rá, hogy a nyilvános rágalmazásokat jobban fizetik. Veér Gyula Budapest MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség; Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítoszám: 1446. Kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 5. Felelős kiadó: Dr. Giczy György A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., hirdetési osztály. Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150._______ A lapot előállítja a Hírlapkiadói Reszvenytarsasag Fényszedő Üzeme, Budapest. Üzemvezető: Sashegyi Ágnes Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta Rt., Extra Hír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 5352, fél évre 2676, negyedévre 1338, egy hónapra 446 Ft ISSN 1215-847X

Next

/
Thumbnails
Contents