Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-28 / 24. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1995. JANUÁR 28., SZOMBAT Liberálisok Kis unokáim jóságos lelkek, de azért gyufát mégsem adunk a kezükbe. Nem kellene a tűzzel játszaniok manapság egyes hangadó köröknek sem. Amikor például a nemrég elhunyt Fehér Ferencről azt írta a Kritikában egyik pályatársa, hogy zsidós szemhéja volt, két okból sem értettem. Egyrészt nem vettem észre rajta, amikor 1952—1956 között az egyetemen évfolyamtársam volt, pedig 1956 tavaszán cionista szervezkedés vádjával rúgták ki az elvtársak a bölcsészkarról (legalábbis ezt mondták). Másrészt a tudományos embertan olyan etnikai-testi sajátosságot, hogy zsidós szemhéj, nem ismer. Éppúgy nem, mint ahogyan nem tesz különbséget embercsoportok között az úgynevezett IQ alapján sem (intelligence quotient, azaz értelmi hányados: ezt úgy kapjuk meg, hogy egy ember számokban kifejezett értelmi fejlettségét százzal megszorozzuk, majd elosztjuk az illető életkorával). Hiszen ez az IQ egy-egy ember vele született és szerzett, tehát tanult képességeire, és nem embercsoportok vagy éppen rasszok biológiai adottságaira jellemző. A kérdés megértését nagyban segítette Bognár Józsefnek január 18-án lapunkban megjelent írása, amely elmondta, hogy Amerikában kiötlött liberális szamárságokból errefelé a szoclib, tudlib és tudszoc propaganda szárnyain hogyan lesz szürkeállományú mindenttudás és megcáfolhatatlannak kikiáltott tudományos igazság. Saját szakmámból vett tapasztalatain^ mindenben alátámasztják Bognárt. Sok amerikai kollégát ismerek, voltak, akik nálam végezték posztraduális tanulmányaikat. Azt láttam és látom, hogy a hírhedett liberális egyetemek végzett diákjai — tisztelet a kivételeknek — párjukat ritkítják tudatlanságból és tájékozatlanságból. Tisztességes képzést azok kapnak, akik konzervatív, sőt szinte ortodox egyetemeken végeznek. A liberális szürkeagyak módszere a tudomány területén nagyon egyszerű: éppen tudatlanságuk miatt könnyedén megfogalmaznak valami meglepően újszerűt, és bedobják a tudományos közvéleménybe. Mint a nagy Amerikából jövőt, a korrekt tudomány egy darabig kénytelen komolyan venni az ilyesmit. Majd mire kiderül, hogy az egész nem volt több egyszerű és üres, felfújt hólyagnál, addigra már ott a következő léggömb, a játék kezdődhet elölről. Sokszor már a kérdésfeltevésük is erőltetett, sőt egy régi erdélyi mondással szólva, bolond, mint a tordai malac, melj seggel megyen a váluhoz. Az ilyen újdonságok megvitatása azonban éveket vesz el az igazi kutatástól, mire kimúlnak. Én tehát nem játszanék a tűzzel, nem kezdeném feleleveníteni a fajelméletet, amely azt tanította, hogy egyes jó vagy rossz emberi tulajdonságok szinte kizárólagosan bizonyos embercsoportokhoz, sőt fajtákhoz, rasszokhoz is köthetők, és így vannak magasabb és alacsonyabb rendű fajok. A fajelmélet a hitleri politikának a zsidóság elleni kíméletlen hadjáratában érte el csúcspontját, annyi emberi tragédiát okozva. Korábban azonban szerepe volt az indiánok, szibériaiak es négerek irtásában és rabszolgaságba hurcolásában is. Éppen e tragédiák és a felelősség nagysága akadályozta meg mindmáig, hogy megismerjük a hozzá vezető okokat és folyamatokat. Három osrassz létezik? Furcsa, hogy egy könyv, amely megkísérelte feltárni az antiszemitizmushoz vezető régi, sőt ősi okokat, éppen az áldozatok oldaláról mily kevés figyelmet kapott. J. D. Ber- nalnak, a rosszemlékű Béke-világtanács hajdani Lenin-dí- jas elnökének a fiáról, Martin Bemalról van szó, aki Black Athena (Fekete Athéna, I. kötet, London, 1987) című könyvében a görögök őstörténetéig, tehát legalább háromezer évre viszi vissza az indoeurópai és a sémi (nyelvű) népek valós vagy képzelt ellentéteit. Főleg azonban a 20. századi fajelméletek és a zsidógyűlölet kialakulásának körülményeivel foglalkozik. Meglepő, hogy ebben franciaországi tudósok jártak az élen. Míg Wilhelm von Humboldt 1815-ben küzdött azért, hogy a német zsidóság polgári jogokat kapjon, és „Általában kedvelte a zsidókat, de egyénenként gondosan kerülte őket”, addig a francia Émile Bumouf így írt az 1860-as években: „egy igazi séminek (értsd: zsidónak) sima és fürtös haja van, horgas orra, húsos ajka, zömök végtagja, de vékony lábikrája és lúdtalpa. Koponyája hátul fejlettebb, mint homloka. Gyorsan cseperedik, 15-16 éves korára már felnő. Ekkorra már összecsontosodnak az intelligencia szerveit magában foglaló koponyavarratai, megáll tehát az agyvelő fejlődése. Az árja fajoknál azonban ez sohasem következik be.” Bizonyára erre a szamárságra válasz ma a zsidóságnál roppant magas IQ. Az elméletet tökélyre fejlesztette a szintén francia J. A. Gobineau gróf (1816—1882) 1853—1856 között kiadott könyvében: Tanulmány az emberi fajok egyenlőtlenségéről. Alig kapott visszhangot, mire támogatója, A. de Toctudatlansága és felelőtlensége queville (1849-ben külügyminiszter) így nyugtatta meg: az elvont igazságot jobban kedvelő németeknél nagyobb sikere lesz, sőt onnan fog visszatérni franciahonba. így is lett: a németek fasiszta része valóban megkedvelte a rasz- szizmust, a könyvet pedig közvetlenül a német győzelem után, 1940-ben újra kiadták Franciaországban a zsidógyűlölő franciák további épülésére. Gobineau szerint három ősrassz létezik, a fekete, a sárga és a fehér, és igazán jó tulajdonságok csakis a fehérrel társulnak, a csúcson a germán áll. A netán előforduló tökéletlenségek a másik két rasszal való vér keveredésének a következményei. így a zsidó faj minden jó tulajdonsága a hamitákkal való vérkeveredésnek az eredménye: ezért értenek a kereskedelemhez és a pénzügyekhez, szeretik a luxust, ezért kegyetlenek, és alkalmaznak zsoldosokat. Mielőtt a fajelmélet elérte csúcspontját a hitleri Németországban, Gobineau esztelenségeit olyanok fejlesztették tovább, mint az angol H. St. Chamberlain (1855—1927), Richard Wagner veje. Fő műve A 19. század alapjai (1899) című könyv. A Völkischer Beobachter melléklete a következőket írta róla: Ez a könyv kovácsolta és élezte a német nép számára azt a kardot, amely nehéz élethalálharcában most mindennél fontosabb, felismerései minden felnövekvő német közkincsei, a mozgalom szellemi előkészítője. G. B. Shaw, a nagy drámaíró szerint pedig az igazán tudományos történetírás mesterműve. E mesterműben a rasszok sajátosságait a vér határozza meg. így vannak a nemes és szőke, vidám, büszke, törekvő, kissé könnyelmű árják, míg mások, például a zsidók idegen vér gyermekei, akiket egy minden más néppel szembenálló ellenséges törvény fog össze szétbonthatatlanul. Ez a zsidó rassz a próféták, elsősorban Ezra által szinte mesterségesen lett kitenyésztve, írta volt Chamberlain. A betelepítés legendája Tudjuk, hogy a felelősség a holocaustért a birodalmi fasizmust, Birobidzsánért és az orvosperekért pedig a birodalmi kommunizmust terheli. Hazug dolognak tartom a felelősség nagy részének a nagyhatalmak politikájának alárendelt kis népekre, főleg a magyarságra való hárítását. Emlékezni kell viszont arra, hogy népirtásoknak nem mindig volt esetleg antropológiailag hamisan megfogalmazott rasszbéli háttere. Éppen a zsidóság sokszor vívott már harcot saját nép- és nyelvrokonaival. Az elmúlt néhány évtizedben azzal az etnikailag rokon arabsággal, amely szintén sémi nyelvet beszél, és amellyel ősidők óta együtt élt a Közel-Keleten. A régmúltban pedig kevés ádázabb ellensége akadt a sémi nyelvű népeknek, köztük a zsidóságnak, mint a sémi asszír uralkodók. Mikor II. As- sumászir-apli (Kr. e. 883—859) hadjáratán eljutott a Földközi-tengerig, és megmosta benne fegyvereit, a zsidó és nem zsidó foglyokat válogatás nélkül karóba húzatta, élve felszegeztette az ostromlott várak falára, a fiatal férfiakat és lányokat pedig elevenen megnyúzatta. Majd Kr. e. 701-ben jött Szín-ahhé-eriba, akinek nagyon is húsos volt az ajka, és amint Byron verse mondja Radnóti Miklós szép fordításában: Mint farkas a nyájra, lezúdul, a vad asszír had arany, bíbor ékek alatt, s csillagzik a dárda, akárha a mély Galiléa egén kivirágzik az éj. Az égő júdeai Lákis ostromában, a falakra szögezett és a karóba húzott zsidó foglyok kínjában elefántcsont trónon ülve gyönyörködött a sémi nyelvű király, mint nini- vei palotájának domborművei mutatják. De nem faji, hanem világhatalmi oka volt annak is, amikor Kr. u. 70-ben Titus császár római légiói bevették Jeruzsálemet és elpusztították a templomot. Van egy régi legenda, mely szerint az elfoglalt Jeruzsálemből szétkergetett zsidók egy részét Decebál dák király Erdélybe telepítette, hogy így a rómaiak esküdt ellenségeivel is erősödjék. Tudjuk, hogy Pannónia és Dácia római meghódítása után a keletről jött katonák és népek között betelepültek zsidók is. Főleg azokra a helyekre, ahol keleti csapattestek állomásoztak, mint a Dunaújváros területén lévő Intercisába. Volt közöttük egy Cosmius nevű vám- tisztviselő is, a helyi zsinagóga zenésze. Dáciát azonban feladták a rómaiak, Pannóniát elfoglalták a hunok, és a birodalom Öröksége, a civilizáció a zsidó szórványokkal együtt semmivé lett. Az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikon tudta (135), hogy a bolgárok által a 9. század elején elfoglalt Dél-Al- földön a Duna és a Tisza közelében 866 körül éltek zsidó vallásúak is, akik a szombat ünnepét meg akarták tartani. A Bácskában, a Duna északi partján, Újvidéktől nyugatra, Dunacséb téglavetőjében végzett 1972—1973-as ásatások igazolták ezt, a tudomány által egyébként mellőzött adatot. A késői avar korból származó (tehát a hivatalos felfogás szerint legalább 100 évvel a magyar honfoglalás előtti) temető 268 sírját tárták fel, és bennük 72 olyan római kori tetőcserép-töredék is előkerült, amelyekre a lakosság a zsidó gyertyatartó, a menóra ábráját karcolta be. Kétségtelen, hogy ezen a késő avar kori településen éltek zsidó vallásúak is. Történetkutatásunk még nem ismerte fel, hogy a dunacsébi temetővel válaszút elé került. Amennyiben úgy véli, hogy ezek a zsidó hitűek a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett kazár-kavarok közül valók, akkor el kell fogadnia azt, hogy a kései avar kori temetők népei általában megélték a magyar honfoglalást, tehát 896-ot. Vagy arra kell gondolnia, hogy már a honfoglalást meg nem érő, 8. századi késő avar kori lakosság között is éltek zsidó hitűek. A dolgot bonyolítja, hogy a csébi temető radiokarbon mérései 66 éves ingadozással Kr. után 969, sőt 981 körüli éveket adnak. Lehet tehát, hogy ha honfoglalóink nem is találhattak itt a római korból megmaradt zsidó vallásúakat, élhettek itt olyan zsidóhitűek, akik az avar korban a Balkán délebbi részeiről fogolyként kerültek a Duna-vidékre, főleg a Szerémségbe. Erre utal az is, hogy a zsidó szót valamilyen szláv nyelvből kölcsönözte a magyar, a korábbi felfogás szerint a honfoglaló Árpád népe vette át az oroszból közvetlenül 895 előtt. Az újabb megoldás azt mondja, hogy valóban honfoglalás előtti átvétel, de a nyugat-balkáni szlávból, a szlovén és a horvát elődjéből. Eredete a latin Iuadeus-ra megy vissza, és közvetítője a latin nyelv dalmát nyelvjárása lehetett. Zsidó vallású kazárok Itt kapcsolódok ahhoz, amiről a napokban az Új Demokrata írt: voltak-e az Árpád népéhez a honfoglalás előestéjén csapódott kazár kabarok között zsidó vallásúak is? A kazárok legfőbb vezetői politikai okokból, az arab és a bizánci nyomást ellensúlyozandó, 750—800 között vették fel a zsidó vallást. Mivel pedig Árpád népének elődei egy ideig a kazár birodalom kereteiben éltek, már a kabarok csatlakozása előtt lehettek közöttük zsidó vallásúak. A kijevi zsidó egyházközség kazár tagjai 900—950 között írtak egy levelet, és egyik aláírója a „szavartinak nevezett Szim- szon Jehuda” volt. Ezt a személyt a kutatás hajlamos Árpád népébe sorolni, hiszen egyes források a magyarokat szavarti aszfali-nak hívták. Tudjuk azonban, hogy perzsául kazárok voltak azok, akiknek a neve a türkök nyelvén szabír/szavír/szavarti volt. A csatlakozott kazár kabarok köréből kerülhettek ki, tehát azok a magyarországi zsidó kereskedők, akikkel 965-ben egy zsidó utazó, Ibn Yakúb Prágában találkozott. Egy görög történetírótól pedig tudjuk, hogy 1150 körül karaita zsidó vallású szerémségi káli- zok is harcoltak II. Géza seregében Mánuel bizánci császár ellen. A kérdésre a korabeli források hiánya nehezíti meg a választ. A mintegy 180 Árpád-kori magyar nemzetségnév között vannak héber eredetűek is. Ezek egy része azonban a latinon és görögön keresztül, más része pedig a kereszténységgel, mint bibliai név honosodott meg a magyarban: Simon, Simeon/Semjén, Bamabás-Bartolom/Baracs, Jahve/Ilia, Jónás, Noé, Salamon, Taddeus/Tátika, Zakari- ás/Záh, továbbá Aba Sámuel király második neve. A régi Magyarországon legalább 253 helységet neveztek el ezekből a héber eredetű nevekből, ebből 72 bibliai szentek neve. A maradék 181-ből mindössze 5-re van adatunk 1100—-1200 között, a zöm 1201—1300 között bukkan fel. Ez azt jelenti, hogy a zsidó vallásúak többsége a hajdani kazár birodalom területéről, a mongolok elől menekülve, a kunokkal érkezhetett az országba. Hajdani, mert Kazárország hatalmát Szvjatoszláv orosz fejedelem már 965-ben megsemmisítette. Népei azonban nem pusztultak ki, hanem különböző kisebb erők, például a volgai bolgárok vagy később a kunok uralma alatt éltek egészen a mongplok érkezéséig. Csak 1223 után menekültek a megmaradtak Nyugatra, amikor a kalkai csatában a mongolok megverték Kijev és a kunok egyesült seregeit. Ekkor kerültek nyugatabbra Arthur Koestler (1905—1983) tizenharmadik törzsének zsidó hitű, de nem zsidó fajú népei is, akik között lehettek kazárok, türkök, bolgárok, magyarok, arabok, perzsák és khorezmi alánok, de bizonyára alig akadtak igazi közel-keleti sémi nyelvű és etnikumú népek. Ezek a zsidó hitűek együttesen lettek az ősei a későbbi Oroszország, Lengyelország és Ukrajna nagy lélekszámú zsidó közösségeinek. Én az itt röviden elmondottakból azt a következtetést vontam le, hogy a történelemben tudatlanok, egyébként pedig fölöttébb felelőtlenek mindazok, akik manapság fajelméleteket élesztgetnek. Azaz egy olyan benzineshordó mellett, mint amilyen Kelet- és Közép-Európa története, égő gyufával hadonásznak. Makkay János a történettudomány doktora
