Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-26 / 22. szám

_§ PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1995. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK 7 Az akarattal nincs baj A labdarúgók számára csak a feljutás elfogadható Jászberényben a körösiek A hazánkban első ízben tavaly kiírt magyar amatőr-jégko­rongba jnokságban két Pest megyei csapat is szerepel. A Nagykőrösi Farkasok és a Váci Darazsak egyaránt egyedi névvel vonult be a magyar hoki történetébe. A profi színvo­naltól messze álló pontvadászatról és saját együtteséről kérdeztük Huber Zsoltot a Farkasok csapatkapitányát. — Ön szerint ez az amató'r- bajnokság mennyiben különbö­zik a profi-ob 1-től? — Úgy érzem, hogy felfo­gásban, tehát akaratban min­denképpen fel tudjuk venni a versenyt az első osztályban sze­replő csapatokkal. Ami viszont a gyorsaságot és a játékerőt ille­ti, biztos, hogy óriási különbsé­gek vannak például az UTE és a mi gárdánk között. — Hol tudnak önök készülni a bajnoki fordulók meccseire ? — Hazai mérkőzéseinket és az edzéseket Jászberényben a Lehel HC pályáján tartjuk. Na­gyon sokat köszönhetünk Csil­lag Györgynek a létesítmény egyik vezetőjének, aki még azt is el tudta intézni, a számunk­ra, hogy néhanapján a jászberé­nyi ifikkel játszhassunk edző­meccset. Kezdetben saját költ­ségeink árán jártunk le koron- gozni, és csak később a bajnok­ság közben találtunk szponzo­rokat. Meg kell természetesen említenem a nagykőrösi önkor­mányzatot, mert ők is jelentős összeggel járulnak hozzá csapa­tunk szerepléséhez. Együtte­sünk papíron 25 főből áll, de a mérkőzéseken jobbára csak 22-en szoktunk részt venni. — Van-e valamilyen sza­bály arra, hogy milyen jégko­rongmúlttal rendelkező játéko­sok léphetnek jégre ebben a bajnokságban? — Természetesen vannak ilyen irányú megkötések, mert ezek nélkül a mérkőzések sok­szor komolytalanokká válná­nak. A bajnokságban csakis olyan emberek szerepelhetnek, akik ifjúsági és felnőtt korosz­tályban sem voltak első osztá­lyú játékosok. A jövő idénytől kezdve pedig, már a sisakra szerelhető rács is kötelező lesz a komolyabb sérülések elkerü­lése érdekében. Ébel Attila Két korcsoportban Gyermekfocigyoztesek Tavaly a tóalmási sportcsarnok­ban fociztak a gyerekek, idén az impozáns tápiószentmártoni teremben játszottak a hagyomá­nyos kupaviadal szereplői. Két korcsoportban 8-8 csapat in­dult. Az 1984. augusztus elseje után született fiatalok Napke­let-kupa viadalát két csoport­ban kezdték. Az egyikben Hé- vízgyörk és Túra, a másikban a Góliát FC és Tápiószentmár- ton végzett az első két helyen. Az elődöntőben: Tápiószent- márton—Hévízgyörk 2-1, Tú­ra—Góliát FC 0-0, a továbbju­tást jelentő hétméteres rúgáso­kat a Túra 2-1-re nyerte. A 3. helyért: Góliát FC— Hévízgyörk 3-0, az 1. helyért: Túra—Tápiószentmárton 1-0. A legjobb kapus címet Mester József (Tápiószentmárton), a legjobb játékos titulust Kátai István (Túra) érdemelte ki. A gólkirály Zsóka Viktor (Hévíz­györk). Megjutalmazták a leg­fiatalabb játékost is, az 5 esz­tendős Bereczki Zoltán (Tápió- szecső) volt a Benjamin. A két évvel idősebbek a Benji-kupáért küzdöttek. A 3. helyért: Szolnok—Túra 2-1, az 1. helyért: Tápiószecső— FTC 1-1. A 7 méteres rúgásokat, s egyben a kupát 4-3-as ered­ménnyel a Tápiószecső nyer­te. A legjobb kapus: Zsadon Zsolt (Tápiószecső), a legjobb mezőnyjátékos: Horváth Áron (FTC), gólkirály: Szergej Kuz- nyecov (FTC). A tápiószecsői Zrínyi Mik­lós SE, valamint a Pest Me­gyei Labdarúgó Szövetség szervezésében szombaton újabb viadal lesz Tápiószent- mártonban. Az 1980. augusz­tus elseje után született labda­rúgók reggel nyolctól 17 óráig játszanak majd. A bírónő' elfogultsága Alan Dershowitz, az egykori amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok Mike Tyson ügyvédje kijelentet­te: a nemi erőszak vádjában bűnösnek talált, és hatévi börtönbüntetésre ítélt védencét súlyos méltánytalanság érte a per során. Dershowitz hangsúlyozta: éppen a bíró(nő) személye miatt nem vonultathatott fel az ügy kimenetelét megha­tározó szemtanúkat a védelem. Az ügyvéd szerint az 1992 márciusában lezajlott tárgyalás során Patricia Gifford bírónő (korábban szexuális bűnesetekben ügyészként működött közre) elfogultsága okán nem en­gedélyezte a védelem fontos tanúinak meghallgatását. Dershowitz hite szerint hárman is azt vallották volna a bíróságon, hogy Tysont és az állítólag megerőszakolt szépségkirálynő-jelöltet, Desirée Washingtont már az indianapolisi szálloda bejáratánál is félreérthetetlenül „bizalmas közelségben” látták. — Noha Tysont májusban várhatóan szabadlábra he­lyezik, azért az ügyet korántsem tekintjük lezártnak. Továbbra is azon leszünk, hogy bebizonyítsuk: a profi ökölvívás egyik legnagyobb alakja igazságtalanul töl­tött el éveket az Indiana Youth Center nevű börtönben — mondta Alan Dershowitz. Nehéz tavasz elé néznek Üllőn Január végén már a tavaszra koncentrálnak a labdarúgás szerelmesei, s ebben semmi kivetnivaló nincsen. Ám ah­hoz, hogy reális elvárásokat, célkitűzéseket lehessen felállí­tani, ha csak néhány gondolat erejéig is, érdemes feleleve­níteni az őszi csatákat, diadalokat, csalódásokat egyaránt. Ha ezt megtesszük az ócsai körzeti labdarúgó-bajnokság­ban, akkor azt kell hogy mondjuk, jól szerepelt — a másik három élbolyhoz tartozó együttes mellett — a megyei má­sodosztályból kiesett Üllő SE csapata. Ha viszont emléke­inkben még visszább keresgélünk, akkor az Üllőiek első he­lye már nem is tartozik felejthetetlen teljesítmények közé. — A ’92—93-as idényben még a megyei I. osztályban játszottunk — kesergett Sal- lai Ákos az együttes szakosz­tályvezetője. — Két év alatt két osztályt léptünk hátra, ami egyszerűen méltatlan az üllői labdarúgás hagyománya­ihoz. Hosszú évekig szerepel­tünk a megye legmagasabb osztályában, s a nyolcvanas évek közepén a Szabad Föld Kupában a legjobb nyolc közé kerültünk, ahol a Diós­győr állított meg minket. Fel sem merült bennünk, hogy valaha még a körzeti bajnok­ságban kell majd küzdenünk a bajnoki pontokért. — Hogy érzi, miben kere­sendő a nagy visszaesés oka? — Azt kellene mondanom, hogy erre nem lehet magyará­zat. Ám két dolgot szeretnék kiemelni, ami érzésem sze­rint mindenképp közreját­szott a bekövetkezett változá­sokban. Az egyik a játékosok hozzáállása. Sajnos egyre in­kább rendszerré vált, hogy mindössze négy-öt játékos járt edzésre, ami ugye még a körzeti bajnokságban sem en­gedhető meg, a magasabb osztályokról már nem is szól­va. A másik tényező szerin­tem, a játékosok fegyelme­zettsége. Két-három játéko­sunk ugyanis nem tudja tarta­ni a száját játék közben, s en­nek a csapat itta meg a levét. — Lesz-e ezen a téren vál­tozás? — Szükség van rá, s már történt is elmozdulás pozitív irányba, ezt mutatják az őszi eredményeink is. A célunk ugyanis egyértelműen az azonnali visszajutás a megyei másodosztályba, s a srácok megértették, hogy ez csakis kemény, fegyelmezett munká­val érhető el. Az ősszel há­rom-négy igazi húzóember — Szél László, aki egyben házi gólkirály, Palkovics Ist­ván, Pringeli Tibor, Kármán Sándor — is akadt a csapat­ban, de mondhatom, hogy aki pályára lépett az SE színe­iben, az mind hasznos tagja tudott lenni a csapatnak. — Sikerült együtt tartani a csapat gerincét a kiesés után ? — Igen, szerencsére sike­rült, s ezért bízom teljes hittel a sikerben. Az ősz folyamán ti­zenhárom játékos állt rendel­kezésére Krausz István játé­kos-edzőnek, s jelenleg is azon dolgozunk, hogy ez a szám tovább növekedjen, a csapat erősödjön. Már biztos, hogy Kalenda Árpád a Multi Rocco csapatából hozzánk iga­zolt, s nagyon valószínű, hogy az MTK játékosa Gerendái Géza — Bagón, Szigetszent- miklóson és a Malév együtte­sében játszott kölcsönben — és nálunk folytatja pályafutá­sát kölcsönjátékosként. Továb­bá szó lehet még egy-két játé­kos érkezéséről, hiszen a kö­zéphátvédünk, Fót Gábor, ä visszavonulás gondolatával foglalkozik, s már az ősszel is csak külön kérésemre vállalta a játékot. A legnagyobb „iga­zolásunk” azonban, hogy Blá- zer István továbbra is a mi já­tékosunk maradt. — Csökkentek-e az anyagi lehetőségeik? — Jelentősen nem. Az ön- kormányzat továbbra is haté­konyan támogat minket, amit ezúton is szeretnék megkö­szönni a csapat és a vezető­Gödölló' körzeti labdarúgó-bajnokság A feljutás a cél Vácszentlászlón A Vácszentlászló az elmúlt években állandó résztvevője volt a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságnak, az ősztől azonban már a gödöllői körzetben gyűjti a pontokat a csapat. A feladat tehát adott: visszakerülni a megyébe, amilyen gyorsan lehet. Egyelőre a második helyen álí az együttes. Az 1994-es év nyaráig Kovács Sándor, jelenlegi polgármester vezette a gár­da edzéseit. A kiesés után aztán kérte az egyesület ve­zetését, hogy mentsék fel, mondván a váltás jót tehet a csapatnak. Kovács Sándor azóta a serdülőkkel foglal­kozik, de a Mészáros József sportköri elnökkel történt egyeztetés alapján készség­gel nyilatkozott a felnőttek­ről is. — A vácszentlászlói csapat Varga István irányí­tása alatt játszotta a mérkő­zéseket az idei bajnokság­ban, melynek kezdetén egyértelmű célként a felju­tást jelöltük meg. — mond­ta Kovács Sándor. Úgy tűnt képes lesz az együttes a me­gyei másodosztályba való visszakerülésre, hiszen a nyár folyamán nem távozott senki, sőt új igazolásokkal tulajdonképpen még erősöd­tünk is. Ä bajnokság első félidejében a várakozásnak megfelelően szerepeltünk, riválisainkat legyőztük, csu­pán a Galgahévíz és a Mo­gyoród elleni vereség jelen­tett kisiklást. Meghatározó teljesítményt nyújtott Bö- röczky István, a Vácszent- lászlóra visszatért Kókai Zoltán, valamint a legtöbb gólt szerzett Kovács And­rás. Mindent összevetve te­hát sikeres őszi szezont tud­hat maga mögött az egyesü­let, hiszen egy ponttal lema­radva a Hévízgyörktől a má­sodik helyről nézhetünk a folytatás elé. — Milyen eredménye­ket értek el a korosztályos csapatok? — Az ifjúságiak és a serdülők egyaránt a hatodik helyen állnak. Jelentős elő­relépésről az utóbbi gárda esetében beszélhetünk, hi­szen a legnépesebb, tizenöt gárda részvételével zajló pontvadászatban játsszák mérkőzéseiket, s a tavalyi utolsó helyhez a jelenlegi hatodik mindenképp figye­lemre méltó. Mellettük egy öregfiú együttes is szerepel a bajnokságban. — Hogyan alakul majd a sportélet 1995-ben Vác­szentlászlón? — Mint mondtam, a fel­nőttekkel szeretnénk feljut­ni, s jó esélyünk is van rá, már csak azért is, mert tava­szi sorsolásunk kedvezően alakul. A felkészülést meg­kezdtük, s támogatóink — a mezőgazdasági szövetkezet és az önkormányzót — által nyújtott anyagi segítséggel nyugodtan tudunk dolgoz­ni. A feltételek adottak, a többi már a csapaton múlik. Réti József A felnőttbajnokság állása 1. Hévízgyörk 12 10 1 1 47- 7 31 2. Vácszentlászló 12 10­2 44- 8 30 3. Valkó 12 9 1 2 49-19 28 4. Dány 12 9­3 28-11 27 5. Veresegyház 12 7 1 4 50-13 22 6. Galgahévíz 12 6 2 4 27-15 20 7. Aszód 12 5 2 5 27-20 17 8. Mogyoród 11 5 1 5 20-15 16 9. Erdőkertes 12 3 2 7 12-30 11 10. Pécel 12 3 1 8 19-20 10 11. Szada 11 1 2 8 8-34 5 12. Vácegres 12 1 2 9 13-68 5 13. Zsámbok 12­• 1 11 6-97 1 Mogyoród—Szada-mérkőzés eredménye nem szerepel a A táblázatban. ség nevében. Tavaly 1,5 milli­ót kaptunk tólük, s biztos va­gyok benne, hogy az összeg idén is hasonló mértékű lesz. Két füves pályánk van, s a nyáron a kapott pénzből sike­rült az öltözőket, zuhanyzó­kat, s a pályát felújítanunk. A körülményeink tehát adottak a feljutásra, s erre a fiatalok miatt is nagy szükség lenne. Az ócsai körzetben ugyanis mindössze öt ifjúsági csapat van, s így fiataljaink rendkí­vül kevés játéklehetőséghez jutnak. Félő, hogy elkallód­nak. A serdülők bajnoksága viszont színvonalas, velük ko­molyabb gond nincs. Ezenkí­vül van egy öregfiúk csapa­tunk is, tagjai szintén rendsze­resen pályára lépnek. Szeret­nénk egy focisulit is létrehoz­ni az általános iskolában, s a közgyűlésünkön felmerült egy kézilabda-szakosztály fel­állításának gondolata is. — Mikor kezdik a felkészü­lést? — Február 7-én kezdjük majd meg a felkészülést a baj­nokságra, s a márciusi rajtig öt edzőmérkőzés szerepel a csapat programjában. Nehéz mérkőzések várnak ránk a ta­vasszal, de célunk eléréséhez le kell küzdenünk a ránk váró feladatokat, s akkor egy kicsit helyre tesszük megtépá­zott tekintélyünket. Nagy János A Fotex súlyos veresége A Fotex VSE férfi kézi­labdacsapata a Bajnokok Ligája A-csoportjában súlyos, 30-18 arányú ve­reséget szenvedett a hor- Vát Badei Zagreb együt­tesétől. A Zágrábban 10 ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen a magyar bajnok és világváloga­tott Éles József nélkül lé­pett pályára. Noszály Sándor bravúrja Noszály Sándor bravúros győzelmet aratott Heilb- ronnban a 125 ezer dol­lár összdíjazású nemzet­közi teniszversenyen. A főtábla első fordulójában 6-7, 6-4, 7-6-ra nyert a német Karsten Braasch ellen, s ezzel továbbju­tott. Európa-bajnoki selejtező" A magyar ifjúsági labda­rúgó-válogatott (18 éve­sek) március 29-én Szé­kesfehérvárott Anglia vá­logatottját fogadja Euró­pa-bajnoki középselejte- ző mérkőzésen. A vissza­vágót április 25-én Wal- sallban rendezik.

Next

/
Thumbnails
Contents