Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-23 / 19. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1995. JANUÁR 23., HÉTFŐ Az áldozatok többségé izraeli katona Halál a Szentföldön Huszonnégy halálos áldozatot követelt és hatvanhat ember sebesülését okozta a Hamász által elkövetett öngyilkos merénylet a Szentfóldön. A PFSZ vezetője részvétét fejezte ki, míg az izraeli államelnök határozott ellenlépéseket követelt a jeruzsálemi kormánytól. Rabin miniszterelnök a merénylet miatt nem vett részt az Auschwitz fölszabadításának 50. évfordulóján rendezett megemlékezésen. . A Ciszjordánia részét képező történelmi Szamáriában tegnap az elmúlt esztendők egyik legvéresebb merényletét hajtotta végre a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom. Bét-Líd palesztin falu közelében két Ha- mász-merénylő megközelített egy izraeli katonák által is látogatott út menti kioszkot, ahol fölrobbantották a magukkal vitt pokolgépeket. Az első öngyilkos merénylő a kioszk falánál működésbe hozta a pokolgépet, s már ekkor több tucat sebesült, illetve halott hevert a földön. A robbanás után a közelből azonnal polgári személyek és katonák érkeztek a sebesültek megsegítésére. Abban a pillanatban érkezett a második öngyilkos merénylő, aki szintén fölrobbantotta a magára kötözött pokolgépet, amely újabb halálos áldozatokat követelt, illetve további sebesüléseket okozott. Lapzártakor a jeruzsálemi rádió huszonnégy halálos áldozatról, illetve a hatvanhat sebesültről adott hírt. Az áldozatok többsége a Szamáriában szolgálatot teljesítő izraeli katona. Helyszíni beszámolók szerint a terep ötvenméteres körzetben szétroncsolt emberi testrészekkel és végtagokkal volt terítve. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője, tanácsadója, Ahmad Tibi útján fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. Éter Weizman izraeli államelnök a tegnapi merénylet után kijelentette, hogy elérkezett az a pillanat, amikor a zsidó államnak határozottan föl kell lépni az iszlám fundamentalisták ellen. A vészkorszak áldozatainak emléket állító jeruzsálemi Jád Vásém Intézetben tegnap Auschwitz fölszabadításának 50. évfordulójára emlékeztek. Jichak Rabin miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben a merénylet miatt nem vett részt az eseményen. A miniszter- elnököt helyettesítő Amnon Rubinstein kultuszminiszter fölavatta a deportálásokra emlékeztető, s marhavagont ábrázoló emlékművet. Hering József Kérdések, a kétkedések sorjáznak bennem már-már tudathasadásos állapotot előidézve. 1994 novemberében kezdett itthon is világossá válni, hogy az október 17-i római magyar rendezvényen Apor Vilmos vértanú püspök boldoggá avatását Elio Toaff római rabbi próbálta megakadályozni. Pontosabban kell fogalmazni: amikor arról esett szó a Római Magyar Akadémia nyilvános kerekasztal-konferenciáján — „A magyarországi holocaust áldozataira emlékezve” —, hogy Apor püspök is kiállt a kikeresztelkedett zsidókért (is), akkor az említett római rabbi kivonult az ülésről, majd a nemzetközi sajtónak nyilatkozott. A La Repubblica című lapban kijelentette: mindent meg fog tenni a Szentszéknél Apor püspök boldoggá avatása ellen... Hogy a vádaskodások, amelyeket a sajtó világszerte terjeszt, alaptalanok, azt nem kell bizonygatni. Megalázó is lenne! Azt azonban jogosan kérdezhetjük: mi köze az egyik szuverén egyház ügyeihez egy másik szuverén „egyháznak”? Jogosan kérdezhetjük, mi, keresztények: mit szólna a zsidóság, ha mások elöljárói beleszólnának az 6 ügyeikbe? Ilyen, közelmúlti előzmény után, katolikusként megalázottan olvastam azt az Új Ember 1995. január 8-i számában, hogy „...két nagy történelmi egyház — a római katolikus és a református egyház —- valós arányszámánál kisebb arányban részesül a költségvetési támogatásból. Ez azért történt, mert mindkét egyház vezetői tiszteletre méltó bölcsességgel és jóindulattal úgy döntöttek, hogy a nagyok engedhetik meg maguknak az adakozás örömét a kisebb felekezetek — elsősorban és döntően az izraelita felekezet — számára. Ilyen módon tehát az izraelita felekezet valós számarányánál nagyobb arányban kap támogatást, méltón történelmi intézményeihez és méltón természetesen a holocaust következményeihez.” (A katolikus és a református egyház néhány százalékról még szerk.) 1991-ben időlegesen mondott le. — A Nem jön Budapestre az RMDSZ Fenyegető' román kormánylépések A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a román kormány hét végi állásfoglalásai következtében lemondta részvételét azokon a megbeszéléseken, amelyekre Viorel Hrebenciucnak, a román kormány főtitkárának, a Nemzeti Kisebbségi Tanács koordinátorának ma kezdődő budapesti látogatása alkalmából kerül sor, és amelyekre meghívást kapott. Markó Béla és Takács Csaba, az RMDSZ szövetségi, illetve ügyvezető elnöke erről levélben tájékoztatta Viorel Hrebenciucot. A két elnök egyben ma délutánra Európa nem civakodó szomszédokat vár a középeurópai térségből, hanem olyan országokat, amelyek az integrálódást megelőzően fel tudják oldani a köztük fennálló feszültségeket — jelentette ki Vladimír Meciar. A kétnapos hivatalos látogatásra kedden Budapestre érkező szlovák mi- niszterelök ez alkalomból szombaton a Galánta melletti Sopomán magyar újságírónak nyilatkozott. Meciar szerint nincs összehívta Marosvásárhelyre a szövetség nyolc legfőbb vezetőjét magában foglaló operatív tanácsot, hogy a legmagasabb szinten foglaljanak állást a szövetséget érintő új fejleményekkel kapcsolatban. Pénteken délután a román kormány — mint az MTI már jelentette — közleményben ítélte el az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának létrehozását és a szövetség vezetőinek az autonómiával kapcsolatos állásfoglalásait, az önkormányzati tanács felszámolására szólította fel a magyar érdekképolyan kérdés, amelyről vendéglátójával, Horn Gyulával ne lenne kész tárgyalni, s ezek közé tartozik a bősi erőmű is. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva a szlovák kormányfő elképzelhetőnek tartotta a kétoldalú megállapodást, s utalt arra, hogy az erőmű ügyében — évekkel ezelőtt — kialakult vitának tulajdoníthatóan „a kétoldali viszonyban és bizalomban bénulás állt be”. Meciar szerint a kölcsönös hajlandóság kölviseletet, ennek megtagadása esetére bírósági eljárás megindítását és „más alkotmányos eszközök alkalmazását” helyezte kilátásba. Markó Béla és Takács Csaba Viorel Hrebenciuc- hoz intézett — szombati keltezésű, tegnap közzétett — levelében sajnálattal tájékoztatta a kormány főtitkárát az RMDSZ döntéséről, és rámutatott: „A román kormány közleménye új helyzetet teremtett, megkérdőjelezve, hogy a kormány őszintén törekszik a magyar kisebbség problémájának megoldását célzó párbeszédre”. csönös sikert eredményezhet, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy — mint a szlovák miniszterelnök hangsúlyozta — „Horn miniszterelnök úr valamivel nehezebb helyzetben van, mint én”. „Bős után a kisebbségi jogok értelmezésének kérdése a másik fontos problémakör, ami Szlovákiában már régebben némi feszültséget okoz” — mondta Me- éiar. A nagyvilág hírei * Visszaérkezett Rómába szombaton a késő esti órákban ázsiai körútjáról n. János Pál pápa. A katolikus egyház feje a Fülöp-szigete- ken, Pápua Új-Guineában, Ausztráliában és Srí Lankán tett összesen 11 napos körutat. íf Tegnapra virradóra Nyugat-Japán földrengés sújtotta övezeteiben megkezdődtek a meteorológia által elő- rejelzett esőzések, ami tovább nehezíti a hajléktalanná vált emberek helyzetét, s növeli a földcsuszamlások veszélyét. Agyvérzéssel kórházba szállították Heikki Haavis- to finn külügyminisztert. Az 59 éves politikuson sikeres műtétet hajtottak végre: állapota javul, jelenleg intenzív osztályon ápolják. * A csecsen fővárosban az orosz csapatok több tucat orosz katona megcsonkított tetemére bukkantak, s a holttesteken kínzások nyomai láthatóak. A borzalmakról az Interfax hírügynökség tudósítója számolt be a helyszínről, részben személyes tapasztalatai alapján. * Csaknem százezer korrupciós ügyet tártak fel tavaly Kínában. A lebukott párt- és állami tisztségviselők, vállalatvezetők 68 százaléka megúszta pártfegyelmivel. Meciar nyilatkozata A civakodó szomszédság veszélye VÉLEMÉNY Valaki végre mondja meg... Az „adakozás örömével” semmi bajom. Sőt! Magam is boldog vagyok, ha adakozhatok, ajándékozhatok. A sajátomból! De kérdezem én: amikor a katolikus — és református — egyház teljes vagyonát (az egyház tagjainak közös vagyonát, s 86-87 százalék keresztényről van itt szó!) egy tollvonással elrabolták; amikor a nemzet szellemi-erkölcsi felemelkedését szolgáló iskoláit bezárták; a szeretetteljes betegápolást beszüntették — és hosszan sorolhatnánk az ismert intézkedések rettenetes hatását és következményeit, amelyek a nemzet nagy százalékát érintették, ki állíthatja, hogy az egyházak vezetői — a hierarchia csúcsán állók — szabadon rendelkezhetnek a mi közös tulajdonunkkal? Azzal, amit jogtiprás vett el, s a „demokrácia” csak töredékét óhajtaná visszaadni, azt is csak tíz évre elosztva, részletekben! Eközben, mint tudjuk, a zsidóság nem kárpótlási jegyet, hanem teljes kártérítést igényel. Mégpedig úgy, hogy ha a háború alatt elhurcolt és vissza nem tért személynek nincs örököse, akkor a tetemes összeg az izraelita hitközségre — egyházra — száll. Vagyis ebben az esetben is ki kell fizetnie a magyar államnak — nekünk mindnyájunknak — a pénzt. Kérdezem: ha egy katolikus vagy református, vagy egyéb keresztény egyházhoz tartozó, mondjuk a Gulagokon vagy Rákosi— Kádár akasztófáin elpusztult magyarnak nem maradt örököse, megkaphatta/kaphatja-e az ő egyháza a kárpótlási jegyet utána? Bizony nem! Pedig talán egyenlő jogú polgárok vagyunk. Kérdezném — ha lenne kitől! — azt is: kik és hol, de legfőképp milyen adatok alapján döntenek az említett „arányszámokról”? Hiszen a mi Hazánk olyan hely, ahol az állam nem tudja, milyen a népességének az összetétele. Sem a származást tekintve — s így bizony eléggé kétes értékű a „nemzetiségi önkormányzatok” léte is, de elkerülhetetlen és kivédhetetlen a szomszéd országok vádaskodása is a nálunk élő nemzetiségek tekintetében, mert jószerével hiába bizonygatjuk, hogy csekély a létszámuk az elszakított magyarok millióival szemben! Az itt élő nemzetiségeknek az igényei nem lehetnek olyanok, mint az egy tömbben élő százezreknek-millióknak! Sem az iskolát, sem egyebeket tekintve. Míg a sokaságnak az autonómia is járhat. De nem tartja nyilván államunk a felekezeti hovatartozást sem, így az is nehezen igazolható: melyik egyháznak miből mennyi jár. Pedig jó lenne tudni, de le'galább azt kellene tudni, hogy amit elvettek, az visszajár! Nem kifogás és nem érv, hogy a súlyos paphiány miatt az egyház „nem tud mit kezdeni” az ingatlannal, nincs pénze a felújításra, a rendbehozatalra! Eközben még arról is lemond, ami „segélyként” járna neki, s ezáltal nekünk, az egyház tagjainak. Amerikában — s ki tagadná, hogy az a „demokrácia őshazája”? — már az első kérdőív arról faggat: fehér vagyok-e vagy fekete, netán kreol vagy sárga; s ha fehér, akkor európai-e vagy más, stb. Es bizony, a nép- számláláskor a vallásom felől is érdeklődnek! Ez így természetes, hiszen az államnak kötelessége ismernie államalkotó polgárait, hogy a legjobban tudjon gondoskodni róluk, a javukat szolgálja! Tudom, mi „bűnös nép” voltunk évtizedeken át, de mostanában mintha azt hangoztatnák vezetőink, hogy mi is demokráciában tengődünk! Akkor tehát nem rasz- szizmusnak, fasizmusnak, antiszemitizmusnak ítélendő, ha a legközelebbi bárminemű felmérésnél válaszadási kötelezettséggel faggatóznak a kérdezőbiztosok vagy „népszámlálók” arról: magyar vagyok-e vagy német, netán román vagy szlovák, s hogy katolikus, református, izraelita avagy szektatag. Nemcsak azért, hogy saját államom a legmegfelelőbben tudja kielégíteni igényeimet és megszabni számomra az elvárásait. Hanem azért, mert az utókornak is súlyos felelősséggel tartozik minden illetékes! Az utánunk jövőknek is tudniok kell(ene): kik éltek a Kárpát-medencében — mondjuk — Trianon, Párizs és négy évtized kommunizmusa után. ^írÍLctxsJ £ (Stolmár G. Ilona)
