Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-17 / 14. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUAR 17., KEDD Tanulmány a város színházi életéről Megtervezte Vác színpadát Mint arról annak idején beszámoltunk, a Vác Városért Alapítvány az elmúlt év októberében jeligés ösztöndíjpályázatot írt ki olyan helytörténeti tanulmányok megírására, illetve forrásanyagként felhasználható dokumentumok felkutatására és rendszerezésére, melyek alapján, képezhetik egy a város II. világháború utáni történetét szerteágazóan bemutató tanulmánykötetnek. Mécs László Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld Május. Rózsálló reggel. Remény, Ígéret, harmat. A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat. Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára. A kakas még az ólban pitymallatot rikongat, az égbe fúrt. pacsirta fittyet hány éji gondnak, dalától messze rebben bimbóról bánat, szender. A ház előtti kertben a kis padkán egy ember. Apokaliptikus, vad formája és nézése: e félszemére vak és helyén gödör van vésve, haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla, bakancsa és kabátja dróttal van összezárva. A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi? Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán, vad összevisszaságban, befonva minden ösvény, s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény. Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül: ...Az Élet mosolyogva száguldott hajnalhintón, harmatja, csókja égett minden új emberbimbón: s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták ágyékok szép vetését... a földet letarolták... fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, hogy csirában megöljék, mi újra él, mozog... S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: Bátyám én lelket oltok az evangéliumból, midőn kobzom jóságos zenéjú verset költ: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! 100 éve született Mécs László Egy elhallgatott költő üzenete A pályázatra tizenegy — egyéni, illetve szerzőpárok által benyújtott — pályamű (pontosabban: kutatási terv) érkezett, közülük az elbírálásra felkért szakértő zsűri, illetve az alapítvány kuratóriuma végül is tízet talált ösztöndíjra érdemesnek. Az egyik ilyen pályázatot Koch Aurél grafikusművész, díszlettervező nyújtotta be, mégpedig „Pro szcénium” jeligével. — Amint az a jeligéből is kitűnik, Vác e századi históriája egy kulturális vonatkozású szeletének, a színjátszás helyi történetének feldolgozására vállalkoztam — mondta lapunknak Koch Aurél. — A kutatás során, mely munkát már el is kezdtem, levéltári anyagokra, a korabeli sajtóban a témakörben megjelent cikkekre, kritikákra, valamint saját emlékeimre támaszkodom elsősorban, de mindezek mellett más kortanúk élménybeszámolóinak felhasználását is tervezem. — Vácott a település eddigi történetében állandó színtársulat, vagy úgynevezett kőszínház soha nem működött. Milyennek minősíthető ennek ismeretében a város e századi színházi élete? — Azt kell mondanom: ha nagyon erőteljesnek nem is nevezhető századunk elmúlt évtizedeinek váci színházi élete, mindig a város méreteihez, lakosainak számához illő mozgalmasság jellemezte azt. E mozgalmasság mindenekelőtt az 1922-ben alapított, s hosszú kényszerszünet után ma már újra élő Váci Reménység Egyesület, a piarista gimnázium, a Karolina Katolikus Elemi Iskola, vagy a Lőwy Sándor (ma Boron- kay György) Gépipari Szak- középiskola amatőr színjátszóinak, illetve a Madách Imre Művelődési Központban viszonylag nagy rendszerességgel fellépő profi színtársulatoknak volt köszönhető. „Táti, a geg királya” címmel Jacques Tati francia színész-rendező filmjeiből mutat be válogatást a budapesti Francia Intézet január 18. és 27. között. Az Oscar- és Delluc-díjas komikus munkáit 19 órai kezdettel vetítik az I. kerületi, Fő utcai intézményben. A Kisvárosi ünnepet tekinthetik meg az érdeklődők elsőként szerdán. Táti írója-rendező- je és egyúttal főszereplője — Megemlékezik tanulmányában a város közelmúltjának országos hírű, vagy „csak” helyben nagy népszerűségnek örvendő színházi egyéniségeiről is? — Előrebocsátva, hogy hosszú-hosszú sor állítható össze azok neveiből, akik valamilyen módon Vác- hoz, illetve a színjátszáshoz egyaránt szorosan kötődtek a város e századi történetében, kijelenthetem: lehetőség szerint természetesen valamennyiünkről szó lesz a tanulmányban. A „csupán” helyben népszerűséget kivívott, amatőr színházi emberek (így színészek, rendezők, intézmény- vezetők) közül — természetesen a teljesség igénye nélkül — megemlíthetem például Fodor Lászlót, Hajdú István, Pólyák Katót vagy Gerőfi Rózsit, akik mellett Füredy Mihály, illetve Kassai Vidor révén két országos hírű profi színésszel is büszkélkedhetett a korabeli Vác. Utóbbi amellett, hogy rendkívül népszerű színészként tartották számon, még valamiről nevezetes: arról, hogy Jászai Mari férje volt. — A mai magyar színházi, illetve filmélet jeles személyiségei között is számosán vannak olyanok, akik is az 1947-ben készült játékfilmnek. A „Hulot úr nyaral” című negyvenkét esztendeje forgatott műben „született meg” Hulot úr legendás alakja, az „örök kispolgár” kalandjait Táti több filmjében is nyomon követte. A művész legismertebb munkája csütörtökön szerepel a Fő utcai intézmény műsorán. 1952-ben készült „A nagybácsim”, amelyet pénteken játszanak. valamilyen módon Váchoz is szorosan kötődnek... — Ez valóban így van. Érintőlegesen ők, vagyis többek között a váci születésű Rudolf Péter színművész, illetve Jancsó Miklós filmrendező, a ma is a városban élő Somoghy Kálmán gyártásvezető, vagy a Vácott iskolába járt, s nemrégiben elhunyt Fónay Márta művésznő is megem- líttetik majd a tanulmányban. — Ön 1980 táján többed- magával felvetette: a Szegedi Szabadtéri Játékok mintájára Vácott is útjára kellene indítani egy hasonló kulturális-színházi vállalkozást. Bár az akkor többé-ke- vésbé lelkesen fogadott, ám máig is csupán szép tervnek megmaradt ötletről régóta nem lehetett, illetve lehet hallani, gondolom nem mondott le a megvalósításról. — Nem mondtam le, mivel véleményem szerint Vácnak és vonzáskörzetének szüksége lenne egy nagyszabású nyári színházi fesztiválra. Ennek megvalósításához a szegedi Dóm térhez hasonlóan teljesen körbeépített, iskolák és egyházi intézmények vagyis nem lakóházak övezte, s nagyszerű akusztikájú Konstantin tér révén Vác kiváló helyet tudna biztosítani. Jómagam vázlatosan már meg is terveztem a színpadot, illetve a nézőteret, melyek csakúgy mint Szegeden, szétsze- relhetők lennének. Ribáry Zoltán Magyar művész Velencében Jovánovics György szobrász- művész mutatja be alkotásait a júniusban megrendezésre kerülő centenáriumi Velencei Bien- nálén, a nemzetközi képzőművészeti élet legrégebbi, s egyik legrangosabb fórumán. Mint a magyar pavilon nemzeti biztosa, Kovalovszky Márta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze elmondta: az alkotó pályájának legjelentősebb munkáival ismerkedhetnek meg a biennálé magyar pavilonjának látogatói. Négy templom tornyát látom ablakomból. Szobámból kitekintve vagy autóból, vonatfülkéből kémlelve a világot, sokszor elgondolkodom azon, vajon milyenek lennének Magyarország falvai és városai templomok nélkül? Talán rájuk sem ismernénk! Ehhez a kérdéshez közel állónak érzem a sokszor idézett megállapítást: „Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül”. Hazánkban az elmúlt évtizedekben a templomokat nem pusztították el, de jól tudjuk, hogy a vallásos embereket szinte Isten házának falai közé szorították. És megnyomorították, mert milliók nőttek fel úgy, hogy nem tanulhattak egyházi iskolákban, s műveltségük féloldalasra sikeredett. Nem tanulhattak, nem olvashattak Mécs László-\erseket sem. Házikönyvtárak sokasága nélkülözi a ma száz esztendeje született premontrei szerzetes-költő műveit. „Az élet örök búcsúzás. / Ó bár csak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a Messiás” — írta az 1937-ben megjelent, rendjének színeire emlékeztető „Fehéren és kéken” című verseskötetében. Tizenkét évvel később betiltották a premontrei rendet. Mécs Lászlót 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatta az ÁVO. 1956-ban rehabilitálták, de 1978-ban bekövetkezett haláláig elhallgattatták. Rendtársai, barátai, tisztelői közül sokan túlélték az önmagát halhatatlannak kikiáltó diktatúrát. És átörökítik Mécs László költészetét! A napokban Fényi Ottó gödöllői premontrei perjel, az újraindított Szent Norbert Gimnázium igazgatója hívta fel figyelmemet kedves levelében a Csorba Simon: Illés próféta századik születésnapra. S nekem már volt mihez nyúlnom. A sorra előkerülő, lappangó kéziratokból az Uj Ember 1991-ben adta ki a „Magyar Misekönyve” című Mécs-kötetet, amit nem sokkal később követett az „Anya kell!” című versgyűjtemény. Lehetőségeihez képest, a Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesülete is ápolja a költő emlékét. Rendszeresen megjelenő értesítőiben számos Mécs László-verset közölt. Ezek egyike a Kóborló elődöm című, amely Tinódi Sebestyénhez szólva a magyar nemzet egybetar- tozásának lehetőségére hívja fel a figyelmet a harmincas években: „Lehetünk szétvágva harminchét határba / s hordhatjuk a mézet a közös kaptárba, / csak a Méhes álljon ragyogón, kitárva / új határok felett minden égi tájra.” Kolozsvári Grandpi- erre Emil szerint a magyar irodalom legszebb sorát írta Mécs László ekképp: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a fölü!” A gödöllői premontrei gimnáziumban a harmadik újrakezdés harmadik évében már 180 tanulóba oltják a tudást, nemesítik, lelkűket. Balázs Gusztáv Jacques Tati-filmek a Francia Intézetben
