Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP HITELET 1995. JANUÁR 14., SZOMBAT • • Okumené A sokszor zátonyra futott és sokak által egy legyintéssel elintézett, gyakran sikertelen ökumenikus törekvéseknek mely irányba kéne történniük? —A Szentháromság irányába. Ő felé kellene haladni. Nélküle ugyanis nincs keresztyénség. Hiszen a Szentháromság hitével áll vagy esik a szövetség, a megváltás és megszentelés tana. A teremtés és újjáteremtés tana minden ízében trinitárius. Mindig a Szentháromság felé fordulunk tehát, és ezt csak keresztyén szeretettel és alázattal tehetjük, aztán keresztyén időszemlélettel. Ez azt jelenti, hogy a kijelentés (kinyilatkoztatás) idő feletti, igazságai örök igazságok, ezek azonban az idők folyamán egyre jobban megvilágosodhatnak előttünk. (Lásd: János apostol). A Szentháromság lényében minden ökumenikus. Itt a földön az emberek között nemcsak helyes rend (ökonómia), hanem tévelygés és ellentét is van. A Szentháromság kijelentésére nézve egyre inkább alakulhat az egység, a rend, a tévedések tisztázása. Bizony, sok mindenben nagyobb az ellentét, mint gondolnánk, de sok mindenben sokkal kisebb is, mint régen gondolták. Az ökumenénak nem kifelé, a ruhák, a szertartások, a szervezeti konstrukció (mégcsak nem is a tanbeli egységesítés), hanem a szeretetegység felé kell irányulnia. A láthatatlan egyháznál is nagyobb, magasabb benső egység, a Szentháromság felé — hiszen ő a teljes egység a „személyek” különböző voltával. Bizony, az emberek között nemcsak különbségek, hanem szakadások és ellentétek is vannak, még bizony egyugyanazon hitvalláson belül is. Éppen ezért a Szentháromság Isten, a Gondviselő Atya, a megváltó Krisztus, a segítő, vigasztaló Szentlélek egyetlen lehetősége és garanciája minden ember egymáshoz való közeledésének, és lelki egységének. Lélekben kell találkoznunk mindnyájunknak egymással. Lehet, hogy van a katolicizmusban egy hozzájuk térítő tendencia. Lehet, hogy a protestánsok történelmi viharok közepette egyedül a protestálást és az ellenzékiséget vitték tovább, és ez hovatovább önmaguk mar- cangolásához vezet. Sok vér és sok könny folyt a felekezeti harcokban. Most a huszadik században fogjunk össze, mert meg vagyok győződve róla, hogy egy plébános atyának többet ér egy hívő református, mint egy hitetlen katolikus, és mindez érvényes megfordítva is. Ökumenikus találkozók lesznek most szerte az országban. Valahogy ilyen szívvel menjünk el. Hörömpő Gergely református lelkész Diósjenő Megjelent a Reformáció és a Keresztyén Nevelés Joó Sándor, Boross Géza és Gyökössy Endre prédikációival hindit” a Reformáció, a Dunamelléki Református Egyházkerület és Püspöki Hivatal folyóiratának legújabb száma. A szerkesztő, Pápai Szabó György folytatja Gombos Gyulának a magyar kálvinizmus válságáról szóló tanulmányának, a „Szűk esztendők"-nek a közlését. Ugyancsak tartalmazza a folyóirat Hegedűs Loránt- nak a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén elhangzott püspöki jelentését. Takaró Tamás esperes a Budapest-déli Református Egyházmegyét mutatja be a lap hasábjain. A „Hitvallók” rovatban Pap Béla és Molnár Mária életével ismerkedhetnek az olvasók. A „Bibliaiskolá”- ban József az álomlátó, az „ Igetanulmány ”-ban pedig Dávid és Salamon története adhat útmutatót. A református pedagógia fő kérdéseiről szóló Boross Géza professzor tollából származó tanulmány szintén megtalálható a Reformációban. Ugyancsak a napokban jelent meg a Keresztyén Nevelés, a Holland—Magyar Oktatásközvetítő Központ családi, gyülekezeti és iskolai lapja. Ebben többek között Gaál Botond és Karasz- szon István fejti ki nézeteit a lap címében is jelzett témakörben. Az „Iskoláink" című rovat lapszemléjében nyomon követhetjük az egyházi iskolákkal kapcsolatos közelmúltbeli fejleményeket. A teljesebb kép kialakításához lapunk is hozzájárult, az „Egységes iskolarendszer Cegléden” című írást a Pest Megyei Hírlaptól vette át a Keresztyén Nevelés című folyóirat. (hardi) Egymillióval több A múlt szombati híradásunkkal ellentétben a veresegyházi önkormányzat eddig nem két, hanem 3 millióval járult hozzá a helyi református templom orgonájának építéséhez. A hibáért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük. A budakalászi római katolikus egyházközség Erős alapra épült a Szentistván telepi templom... A budakalászi római katolikus templom tornyából 1944. május 23-án dobták a mélybe a több száz kilós nagyharangot. Az efféle esemény nem volt ritka azokban az időkben, a háború miatt egyre több helyen kellett nélkülözniük a híveknek a misére, istentiszteletre hívogató, vagy akár csak az időt jelző — talán írhatom így — kedves hangszert. S ahonnan elvitték a harangot, ott bizony szegényebbnek érezték magukat a falubeliek, még akkor is, ha nem voltak templomosak. Hiszen legtöbbjük életének részévé, vált, hangja végigkísérte őket a bölcsőtől a koporsóig. Éppen ezért a harangok kiemelésére, elvitelére összegyűlt a falu apraja-nagyja. így történt ez annak idején Budakalászon is. segít, a közeljövőben elkezdjük az építését. A korábban alakult budakalászi egyházközség tagjainak nincsenek efféle terveik, az ő .templomukra ugyanis magas, karcsú tornyot emeltek. Tehették, hiszen amikor készült — 1907-ben — a hatalom nem gördített akadályt az ilyesmi elé. Építése ség, legalábbis a török idő utáni. S ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen Budakalász a hódoltság ideje alatt csaknem teljesen elpusztult, s a megfogyatkozott lakosság pótlására görögkeleti val- lású szerbek érkeztek. Mivel azonban kevés gyermeket vállaltak, létszámuk megfogyatkozott, s hamarosan Pontosan ötven esztendővel később, az elmúlt év májusában ismét több száz budakalászi gyűlt össze a templom kertjében. Nem véletlenül éppen ekkor, ugyanis ez az esemény összefüggött az évtizedekkel ezelőttivel, csak sokkal örömtelibb volt: ekkor pótolták az annak idején elvitt nagyharangot. Az összegyűltek a templomkertben csoportokba verődve figyelték, miként emeli be a toronyba Gombos Lajos őrbottyáni harangöntőmester és csapata a 420 kilogrammos harangot. Ezen az eseményen magam is részt vettem tudósítóként, így alkalmam nyílt beszélgetni a nézősereggel. Kiderült, hogy az idősebbek közül nem egy jelen volt ötven évvel ezelőtt is, a harang elvitelekor. Többségük azonban csak volt budakalászi, ugyanis 1946-ban, mint sváb származásút, kitelepítették Németországba. Ott érte őket a hír: Réczés András plébános gyűjtést kezdeményezett az elvitt harang pótlására. Persze szívesen adakoztak, s szívesen jöttek el a harang felszentelésére is. Volt, aki 48 év óta először lépett magyar földre. Ezt az emlékemet elevenítettem fel a napokban a plébánosnak, amikor felkerestem, hogy az egyházközség bemutatására kérjem. — Mindenkit meghívtam — mondotta, miközben a kinti hidegre való tekintettel egy csésze forró teát készített számomra a konyhában —, mindenkit, aki valamilyen adománnyal hozzájárult a harang öntésének a költségéhez. A szentelési szertartást egyébként — biztos emlékszik rá — Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök végezte. — Ha jól tudom, az Esztergom—budapesti Egyházmegyéhez, pontosabban érsekséghez tartoznak... — Jól tudja, sajnos valóban elcsatoltak bennünket S zékesfehérv ártól. — Sajnos? — Sajnos, mert engem minden szál ehhez az egyházmegyéhez kötött, ott voltam káplán, majd plébános is. A harangpótlási akciónkat is akkor kezdtük még, amikor Fehérvárhoz tartoztunk, így lehetőségünk nyílt arra, hogy az ottani püspököt hívjuk meg a szentelésre. Az egyházmegyei határok változása a híveket azonban vajmi kevéssé érintette, a hitéletben ez semmiféle változást nem jelentett. Réelőtt körülbelül tíz esztendeig nem volt templomuk a katolikus híveknek a faluban, „elődjét” ugyanis, amelyet 1823-ban szenteltek föl, a múlt század kilencvenes éveiben elmosta egy dunai árvíz. Az említett évszámokból is kitűnik, hogy Budakalászon viszonylag fiatal a római katolikus egyházközczés András továbbra is a régi rendben tartja az alkalmakat, a napi miséket, a keresztelési, esketési és temetési szertartásokat, és mindent, ami egy papíron 4 ezer lelkes gyülekezet plébánosának a feladata. — Vannak persze segítőim is — magyarázta Réczés András. — A 30 tagú cserkészcsapatot például egy lelkes házaspár vezeti. De nem volna könnyű a hittanórákat sem egyedül tartani, különösen 2 esztendeje, vagyis amióta a Szentistván telepi egyházközség is hozzám tartozik. — Ezek szerint Budakalászon két plébánia van? — Hogyne. Szentistván telep első házait a huszas években építették, elsősorban üdülési célzattal. A terület közigazgatásilag akkoriban Pomázhoz tartozott, de még a II. világháború előtt Budakalászhoz csatolták. A káplán viszont továbbra is Pomázról járt ki, egészen a háború utánig, amikor is önállódosott az egyházközség. — Templomuk is van? — Van, de csak egy torony nélküli, ugyanis 1964-ben, amikor építették, nem lehetett másmilyet. Sőt ezt is csak a már meglévő iskolakápolna helyére engedélyezték. Viszont jó erős alapot készítettek az épületnek, olyat amilyenre akár egy torony is kerülhet... Kerülni is fog nemsokára, ha Isten Az elmúlt évben pótolták a háború alatt elvitt nagyharangot Tóth Béla rajztanár műve a budakalászi templomról nem voltak elegendően ahhoz, hogy megműveljék a határt. A környékbeli sváb településekről fogadtak földműveseket, akik aztán lassacskán le is telepedtek Budakalászon. ők alkották a római katolikus gyülekezet magvát. A magyarok Budakalászi telepedése pedig a múlt század kilencvenes éveiben gyorsult fel, akkor, amikor elkészült a falut a fővárossal és Szentendrével ösz- szekötő Helyiérdekű Vasút, a HÉV. Budakalász etnikai és vallási keveredésének fontos állomása volt a II. világháború utáni időszak is, amikor ezernél több németet telepítettek ki, s helyükbe kelet-magyarországi és felvidéki magyarok — és kis számban ugyan, de szlovákok is — érkeztek. Ekkor alakult meg a helyi református gyülekezet is. A nagyközség körülbelül 8500 lakója között egyébként — a főváros környéki településekhez, hasonlóan — mára szinte az ország minden tájékán született található. — S az újonnan beköltözőitek megtalálják a templomot...? — kérdeztem a plébánost. — Hál’ Istennek sokan közülük igen. Háromszor misézek vasárnaponként, kétszer itt, egyszer Szentistván telepen, de mindannyiszor megtelnek a templomok. • Hardi Péter