Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-13 / 11. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1995. JANUAR 13., PENTEK Hagyományőrző gyerekek Leányfalun Tánc, játék, néphagyomágy Az ifjúság apostola volt Két hónappal ezelőtt alakí­tott egy néptánccsoportot Leányfalun az általános is­kola alsó tagozatos tanuló­iból Sallainé Rigó Erika hivatásos előadóművész, aki három éve lakik a tele­pülésen. Korábban Jászbe­rényben a Jászsági Népi Együttesben táncolt, amely- lyel 1977-ben Ki mit tud?-ot nyert, majd a deb­receni Délibáb Népzenei Együttes tagja volt. Össze­sen több mint négyszáz koncertet adott az ország legkülönbözőbb részein, de fellépett Európa szá­mos országában, sőt az Egyesült Államokban és Ausztráliában is. Jelenleg pedig fiatalok néptáncok­tatásával foglalkozik Szen­tendrén, s két hónapja Le­ányfalun is. — Nálam a gyerekek „anyanyelvi szinten” sajá­títhatják el a mozgást — mondta a tanárnő —, ami azt jelenti, hogy nem kore­ográfia szerint egy-egy adott táncot tanítok, ha­nem lépéseket. Ezeket a lé­péseket aztán a gyerekek szabadon fűzhetik egymás­ba, ami nagyobb teret ad az improvizációra, az önál­ló ötletekre, mintha „be­magolnának” egy táncot. Véleményem szerint ezzel a módszerrel sokkal job­ban megmaradnak a gyere­kekben a lépések, ame­lyekre építve bármilyen műsort elő lehet adni. Je­lenleg egyébként éppen dunántúli tánclépéseket ta­nulnak. — Milyen érdeklődés mutatkozott a gyerekek kö­rében a néptánc iránt? — Az általános iskola alsó tagozatában minden osztályban tartottam egy- egy bemutatót, amelyek nagy tetszést arattak. Je­lenleg az érintett osztá­lyok tanulóinak mintegy egyharmada látogatja a foglalkozásokat töretlen lelkesedéssel. — A foglalkozásokon ki­zárólag táncolni tanulnak a gyerekek? — Nem. A néptánc mel­lett foglalkozunk népi játé­kokkal, néphagyományok­kal, népszokásokkal is. Te­hát mindennel, ami szoro­sabbá teheti egy fiatal kö­tődését népéhez, hazájá­hoz. — Miért gondoltátok úgy — fordulok a gyere­kek felé —, hogy szeretné­tek eljárni a táncórákra? — Én már négyéves ko­rom óta ezt csinálom, na­gyon szeretek táncolni. Nekem nagyon megtet­szett Erika néni bemutató­ja az iskolában. Tetszenek a népi játékok, és szeret­ném a hagyományokat is jobban megismerni — kia­bálják fennhangon, egy­más szavába vágva. — Láthatja, milyen lel­kesek — veszi vissza a szót a tanárnő. Ha esik, ha fúj, ha hideg van, ezek a gyerekek mindig itt van­nak, mert szeretik, amit csinálnak. Nem akarok be­lőlük feltétlenül nagy tánc­művészeket nevelni, mind­össze azt szeretném, hogy minél több fiatalnak a vé­révé váljon a népünk ha­gyományai, szokásai irán­ti tisztelet. Ha ezt néhány gyereknél sikerül elér­nem, már megérte. (fenyvessy) Ha visszatekintünk a XIX. századra, láthatjuk, hogy ez a korszak sok neveze­tes embert adott a történe­lemnek, köztük sok neves egyházi méltóságot is. IX. Pius és XIII. Leo pápa mellett a kereszténység nagy alakja volt még eb­ben az évszázadban az olaszországi születésű Bos- co János. Az ő egyénisége — pap lévén Don Bosco néven vonult be az egyház történetébe — fényesen ra­gyog e nagy század megany- nyi híres alakja között. Don Bosco 180 éve, 1815-ben született, sze­gény parasztcsalád gyer­mekeként. A nincstelen- séggel dacolva igen nehéz körülmények mellett tudta csak elvégezni középisko­lai és teológiai tanulmá­nyait. Ifjúként és felszen­telt papként is különleges szeretettel gondozta, taní­totta a züllött, veszendő sorsú fiatalokat. Hozzá csatlakozott társaival meg­alapította a szalézi rendet, melynek elsődleges célja mind a mai napig a nehéz sorsú fiúk és lányok neve­lése. Tetteiért az egyház és a nép már életében az „ifjúság apostolaként” tisz­telte. De vajon miben rej­lett e nagyszerű ember rendkívülisége? Egyetlen szóval kifejez­ve: életszentségében. Ab­ban, hogy egész személyét kimagasló szellemi képes­ségeit, lebilincselő egyéni­ségét, adottságait — Jézus példáját követve — ember­mentő hivatásának szentel­te: az elárvult, otthonta­lan, csavargó fiatalok éle­te és lelke megmentésé­nek. Szeretetteljes, okos és megértő pedagógiai módszerével még a legel- veszettebb embereket is a jó útra térítette, és ezért sok kiváló ember került ki kezei alól. 1864 és 1868 között Don Bosco templo­mot építtetett Szűz Mária a Keresztények Segítsége néven, majd négy évvel ké­sőbb, 1872-ben egy másik élő „emlékművet” állított fel a Szűzanya tiszteleté­re: a Segítő Szűz Mária Le­ányainak Intézményét. Don Bosco 1888. január 31-én halt meg Torinóban, és gyertyaszentelőkor he­lyezték örök nyugalomra. 1934-ben XI. Pius pápa avatta szentté az ifjúságért tett életműve elismerése­ként. Ébel Attila Félévi bizonyítvány Január közepe van, s erről minden diáknak ugyanaz jut eszébe: nyakunkon a félév. Igaz, a hátralévő két hét alatt még lehet javítani (vagy rontani) a bizonyít­vány eredményein, de alapjaiban az már nemigen vál­tozik. Pedig akad olyan szülő is, aki most várná el cse­metéjétől a gyökeres változtatásokat. Hallgassunk meg néhány alsó-közép-felső fokú intézményben tanu­ló diákot, hallgatót, hogyan várják illetve nem várják a félév végét, a félévi bizonyítványt. Sanyika (csak így szólít­ja mindenki a magas szem­üveges fiút) egy vecsési ál­talános iskola 8. osztályába jár. — Szakközépiskolába szeretnék menni, a számító­gépek érdekelnek. Nagyon fontos a mostani bizim ered­ménye, mert az számít majd leginkább a továbbta­nulásnál. Szerencsére azok­ból a tárgyakból elég jó va­gyok, amelyekből a ponto­kat számolják, nekem ide a matematika és a fizika tarto­zik elsősorban. Magyarból persze lehetne jobb is a je­gyem (3-as vagyok), de nem tudok mindenből zseni lenni — mondja viccesen, de látom rajta, hogy majd­nem komolyan is gondolja. — Mi a kedvenc tantár­gyad? — Természetesen a ma­tek. Sokan nem értik az osz­tályban, lesz is aki megbu­kik belőle, de én meg azt nem értem, hogy mit lehett ezen nem érteni. Aki egy ki­csit figyel az órán, az bizto­san megérti. Igaz, ehhez jó tanár is kell, olyan mint a miénk, Ági néni. ő ismerte­tett meg bennünket a számí­tógéppel is, ő keltette fel az érdeklődésemet. — Mióta ismered a szá­mítógépet? — Az ötödik osztályban kezdtük az alapműveletek­kel, azóta több programot is írtam egyedül. — Mi szeretnél lenni? — Egyelőre úgy néz ki, hogy programozó matemati­kus, de ez még változhat. Majd meglátom, milyen lesz a középiskola — mond­ja a tizenévesek komolysá­gával, és sajnálkozva elbú­csúzik, mert már egész kis csapat vár rá. Észtert régóta ismerem, csinos és igen jófejű lány. A budapesti Bem József Pe­dagógiai Szakközépiskola 3. osztályába jár. Amikor a félévet említem, elhúzza a száját. — Már te is kezded? — támad rám. — Otthon mást sem hallok nap mint nap csak azt, hogy mennyire az utolsó pillanatban vagyunk már. Tudom, anyunak igaza van, de egyszerűen nincs időm ennél többet tanulni. Az egész napom, az egész hetem be van táblázva. Ta­nítás után hazarohanok, eszem és már jövök is visz- sza különspanyolra vagy másnapokon táncra. A ma­radék időmben csak tanulok. — Milyenek lesznek az osztályzataid? — Éppen a héten derült ki, hogy a pszichológiából is megkapom a négyest. Egyébként majdnem min­denből négyes leszek, egy vagy legfeljebb két ötösöm, és remélhetőleg csak ugyan­annyi hármasom lesz. Ez azért fontos, mert a szüleim kitalálták: ahhoz, hogy tán­colhassak, négy egésznek kell lennie az átlagomnak. Megértem, hogy nekem akarnak jót, mert továbbta­nulásnál a főiskolai pont­számba ez már beleszámít, csak azt utálom, hogy tánc­cal zsarolnak. — Te óvónőnek tanulsz. Talán, divatos szóval mond­hatnád úgy is, hogy motivál­nak. — Mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg az, hogy el kell érnem ezt az át­lagot, ami elég nehéz lesz, mert év eleién kissé „fásítot­tam”. — Miből leszel a legjobb? — Remélem, hogy tori­ból megkapom az ötöst, esetleg énekből is. — Legrosszabbb? — Matekból biztosan hár­mast kapok, mert a mostani legutóbbi nagydolgozatom hármas lett, így ahhoz állok a legközelebb. Pedig ez igazságtalanság, mert akár­kinek megmutattam a dolgo­zatot, mindenki azt mondta, hogy lehetne akár ötös is, de legalább négyes. Alig volt hibám. De ez egy na­gyon szigorú tanár, nem osztogatja az ötösöket. Karesz a monori József Attila Gimnázium második osztályába jár. Úgy tudom, nem szeret tanulni, azért óvatosan megkérdezem: — Milyen félévi bizonyít­ványra számítasz? — Nem számítok semmi­lyenre, egyszerűen kapok valamilyet. — Milyen lesz az a vala­milyen ? — Nem szívesen nyilat­kozom — mondja nyeglén, — Tudod mit, elmondom mégis, de úgy írd meg, hogy ne ismerjenek rám. Oké? — Megállapodunk. — Szóval lesz két buká­som: töriből és magyarból. A többi kettes, hármas és tesiből ötös. Ez a pillanat­nyi helyzet. Igaz, van két hetem a javításra, de az ille­tékes tanárok nem túl jóin- dulatúak. Direkt nem felel­tetnek, így nem tudok mit tenni. Lehet, hogy magyar­ból írunk még valami dol­gozat-félét, de rajtam már csak a csoda segíthet. — Mit szólnak majd a szüleid, amikor megmuta­tod a bizonyítványt? — Miért, mit tudnak szólni? — kérdez vissza flegmán. — Szóhoz sem jutnak majd. Egyébként ná­lam hagyománya van a fél­évi bukásnak, tavaly is ez volt. Majd év végére kijaví­tom. Úgyis csak az év vége számít! — nyugtatja meg önmagát és búcsúzik, mert mindjárt indul a busza. Katival a Budapesti Taní­tóképző Főiskola könyvtá­rában beszélgettünk. Szi­gorlatra készül. — Fontos neked a félévi eredmény? — Természetesen, en­gem már nem a szüleim hajtanak a tanulásra, ha­nem az ösztöndíj ösztönöz. — Olyan sokat kaptok? — Nem sokat, de azért megéri jól tanulni. Most ép­pen úgy állok, hogy sokat számít ez a szigorlat, ugyanis határon vagyok. Ha hármasra vagy négyes­re vizsgázom belőle, akkor négyes lesz a féléves átla­gom, ha ötösre sikerül, ak­kor összességében is ötös leszek, vagyis 4,57, de az már ötös. — Milyen tantárgyból szigorlatozol? — Pedagógia-pszicholó­gia összevont szigorlat. A többin túl vagyok, ezenkí­vül hét vizsgám volt már. Az elővizsga-időszakban letettem néhányat, így sike­rült időt hagynom magam­nak erre az utolsóra. — Miért fontos a szigor­lat eredménye azon kívül, hogy ezen múlik a félévi át­lagod? — Azért, mert beleszá­mít a diplomajegybe is. És hát egy kezdő tanítónál nem mindegy, amikor el akar helyezkedni, hogy mennyire volt jó pedagógiá­ból és pszichológiából. Ne­künk ezek a fő tantárgya­ink. — Mennyit tanultál egy- egy vizsgára? — A legtöbbre három na­pot, így sikerült beoszta­nom azt, hogy minden ne­gyedik napon vizsgázzak. Erre az utolsóra egy hetet adtam magamnak. Remé­lem elég lesz. . — Mit csinálsz majd, ha túl leszel ezen a vizsgán is? — Megünnepeljük a cso­porttársaimmal és a bará­tommal. Először egy bulit rendezünk a barátnőmnél, utána elmegyünk együtt sí­elni. Nekünk is jár egy kis pihenés. Tényleg fárasztó ez a vizsgaidőszak. — Hová mentek síelni? — Szlovákiába, a Cho- pok déli oldalára. Van ott egy turistaház, ahol már várnak minket. Tavaly is ott pihentük ki a szellemi fáradalmakat. Ilyen a kép, így félévtáj­ban a diákok között. Van aki fél, másokat nem érde­kel a végeredmény. Van akit zsarolni kell, és olyan is, aki tudja, magának ta­nul. Tudom, mit éreznek. Én is voltam diák, nem is olyan régen. Lehet, hogy hihetetlen, de azok voltak a legszebb éveim. Simon Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents