Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-07 / 287. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1994. DECEMBER 7., SZERDA 9 Változik a szerzői jogi törvény Az Országgyűlés által módosított szerzői jogról szóló törvény 1995. január 1-jén lép hatályba. A Magyar Közlöny 116. számában megjelent jogszabály szerint a jövőben az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának átruházásakor akkor kell szerzői díjat, a szerzői vagyoni jogok védelmi idejének eltelte után pedig járulékot fizetni, ha az kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet közreműködésével történik. Eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotásnak minősül a festmény, a rajz, a sorszámmal és a szerző kézjegyével ellátott sokszorosított képgrafika és iparművészeti alkotás, valamint a szobrászati alkotás és a gobelin. A szerzői díj a vevőt terheli. Mértéke az általános forgalmi adót nem tartalmazó vételár 5 százaléka. A díjbeszedésért és átutalásáért a kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet felel. A múzeum és a muzeális köz- gyűjtemény mentes a díjfizetési kötelezettség alól. A szerzői díjat a művelődési és közoktatási miniszter által kijelölt szerv számára — a miniszter által meghatározott időközönként — kell átutalni. (Korábban az átutalást félévente kellett teljesíteni az Alkotóművészeti Alapítványhoz.) A kijelölt szerv a hozzá befolyt szerzői díjat az alkotás szerzőjének vagy jogutódjának fizeti ki. A járulék kötelezettjére, mértékére, beszedésére, átutalására és a járulék alóli mentességre is a fentiek vonatkoznak, azzal az eltéréssel, hogy a művelődési és közoktatási miniszter által kijelölt szerv a hozzá átutalt járulékot az alkotói tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljaira használja fel. Pályázati felhívás A Pest Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet munkaügyiasszisz- tens-szervező közhasznú foglalkoztatásának támogatására. A pályázaton részt vehetnek azok a Pest megyei önkormányzatok és megyei cigány érdekképviseleti szervezetek, amelyek vállalják cigány munkaügyi asszisztens-szervező foglalkoztatását. Az alkalmazottak feladata a munkaügyi kirendeltségekkel való kapcsolattartás, és az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök által kínált lehetőségek cigány szervezetekhez való közvetítése. A munkaügyi szervező foglalkoztatásával összefüggő közvetlen költségek 90%-át, de maximum havi 30 000 Ft-ot a közhasznú foglalkoztatás támogatása keretében a Pest Megyei Munkaügyi Központ átvállalja. Támogatás csak a kirendeltségeken nyilvántartott munka nélküli személy foglalkoztatása esetén nyújtható. A támogatást elnyert pályázókkal a Pest Megyei Munkaügyi Központ szerződést köt. A pályázatokat 1995. január 31-ig lehet benyújtani a Pest Megyei Munkaügyi Központhoz, illetve kirendeltségeihez. Cím: 1117 Budapest, Kartinthy F. u. 3. Pest Megyei Munkaügyi Központ Tanfolyamok Kiskunlacházán A kiskunlacházi művelődési ház (Kinizsi u. 2.) az alábbi tanfolyamokra várja az érdeklődők jelentkezését: Személy iszámítógép-ke- zeló'i tanfolyam: elsősorban azok jelentkezését fogadják el, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek. A képzési idő 3 hónap, a résztvevők a munkaerőpiaci tréning, számítástechnikai alapismeretek, gép- és adatbázis-kezelés, szövegszerkesztés, valamint az operációs rendszerek tantárgyakat sajátíthatják el. A tanfolyam alapfokú számítógép-kezelői bizonyítványt ad. A tanfolyam díja: 32 ezer forint. Jelentkezni és érdeklődni lehet a művelődési házban. Januárban kezdődik a képzőművész-stúdió, melyre korhatár nélkül várják a jelentkezőket. A stúdióban a rajzolás, a festés, az agyagozás, a portrécsendélet és alakrajzkészítés fortélyait sajátítják el a résztvevők. Jogtanfolyam: Vezeti: Ujj Sándor, a részvételi díj: 1100 forint havonta. Szabás-varrás tanfolyam: Maximum 12 fő jelentkezése esetén indítják. Német és angol kezdő, valamint haladó tanfolyam: A jelentkezők számától függően indítják. Feliratkozni, s a tanfolyami díjat befizetni, valamint érdeklődni lehet személyesen a művelődési házban, vagy a (24)-330-026-os telefonszámon. • • A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívása A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat karitatív tevékenységében a társadalom perifériáján élőknek — kisnyugdíjasoknak, szociális segélyből élő sok- gyermekes családoknak, hajléktalanoknak, menekülteknek (Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Erőspusztán, Nagyhar- sányban) — nyújt segítséget; Úgy gondoljuk, hogy a közelgő karácsony mindannyiunk számára ünnep, a nagy közösség szerete- tét, törődését azoknak is éreznie kell, akik a mindennapokban csak keveset kapnak a társadalom szolidaritásából. Az előző évekhez hasonlóan karácsony előtt támogatást kérünk mindenkitől — vállalkozásoktól, cégektől, intézményektől, magánszemélyektől — annak érdekében, hogy ajándékcsomagokat készíthessünk azoknak, akikhez csak így juthat el az ünnep. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat köszönettel fogadja azokat a pénzbeli és természetbeni adományokat, amelyekkel önök hozzájárulnak ahhoz, hogy a szeretet valóban ünneppé avassa az adományozó és megajándékozott számára is a karácsonyt. A természetbeni adományokat munkaidőben folyamatosan gyűjti a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a Budapest XIII. kerület, Turbina utca 2—4. alatti szociális központjában. Te- lefon/fax: 120-8251. (For- gách utcai metrómegálló.) A pénzadományokat a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Alapítvány Budapest Bank Rt.-nél vezetett számlájára kérjük. Számlaszám: Budapest Bank Rt. 209-23006. (A felajánlott összeg leírható az éves adóalapból.) / •• Az AVU igazgatótanácsának legutóbbi döntései Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának legutóbbi ülésén az alábbi döntések születtek: Az Agrobank Rt. több folyamatban lévő privatizációs ügyben nyújtott hiteligényt az állami vagyont megvásárolni kívánó pályázónak. Az igazgatótanács úgy döntött, hogy az ÁVÜ levélben kérjen választ arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank továbbra is biztosítja-e a hitelekhez szükséges refinanszírozási keretet, és a már kiadott hiteligények alapján van-e lehetőség a hitelek folyósítására. A jövőben is alapvető követelmény marad, hogy a pályázattal érintett személyek jogi érdeke ne sérüljön. A társadalombiztosítás számára mintegy 8 milliárd forint értékű vagyon átadását ajánlja fel az ÁVÜ. Az átadandó vagyonban 21 társaság főként kisebbségi részesedése szerepel. Felajánlanak továbbá 7 ingatlant, közülük 5, a Hungar- Hotelsről leválasztott szállodát, melyeket a társadalombiztosítás kért. Ezeken kívül a Váltó II. Kft. 60 százalékát is felajánlja az ÁVÜ. A két társadalombiztosítási önkormányzat közgyűlései decemberben döntenek arról, hogy elfogadják-e a felkínált vagyont, melynek összeállítása az ÁVÜ és a társadalombiztosítás szakértőinek együttműködése alapján történik. A Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap hozamfizetése elmaradásának oka egyrészt' az alapban lévő ingatlanok után vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség (138 millió forint), másrészt az ingatlanok 11 százalékos értékcsökkenése (347 millió forint). Az ÁVÜ nem tudja átvállalni az illetékfizetési kötelezettséget a Prudent Invest Alapkezelőtől, de — most meghatározott módon — konszolidálja az alapot. A Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól 1993 decemberében az ÁVÜ igazgatótanácsa elvonta a vállalatnál lévő hangarchívum tulajdonjogát a Művelődési Minisztérium kérésére. A szerzői jogok a vállalat tulajdonában lévő két társasághoz, a Hungaroton Gong Kft.-hez és a Hungaroton Classic Kft.-hez kerültek. A hangarchívumban mintegy 70 ezer darab könyvtári egységet tartanak nyilván, melyből körülbelül 75 százalék a komoly- és népzenei felvétel. A hangarchívum tulajdonjogát az ÁVÜ a könnyű- és komolyzenei felvételek elhatárolása után vagyonértéken a két kft.-be apportálja a Művelődési Minisztérium egyetértésével. Az apportálás után a társaságokat privatizációs pályázaton értékesítik. Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanélküliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126-os mellék. Közéleti események Latorcai János országgyűlési képviselő, az MDF, a KDNP és a Fidesz közös főpolgármester-jelöltje ma este fél 6-kor lakossági fórumon vesz részt a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban. (Vénusz u. 2.) A fórum témája: a Csepel Művek múltja, jelene és jövője, valamint a csepeli HÉV fejlesztési tervei. Dr. Tamáska Péter történész, a Vámegyed 4. számú körzetének a Magyar Igazság és Élet Pártja és a Független Kisgazdapárt által támogatott közös képviselőjelöltje, ma délután fél 6-ra kötetlen beszélgetésre várja az érdeklődőket a Toldy Ferenc Gimnázium 37-es termébe (földszint). Meghívott vendégek: Uebmann Katalin szerkesztő, dr. Bognár László, a MIEP alelnöke és Herczeg Ferenc, az FKGP kampányfőnöke. Kampányzáró fórumot tart ma este 6 órakor az MDF XIV. kerületi székházában (Tihamér u. 38.) a Fidesz, a KDNP és az MDF választási szövetsége. A fórumon Surján László, a KDNP elnöke, Tirts Tamás, a Fidesz fővárosi elnöke és Szentgyörgyvölgyi Péter, a választási koalíció budapesti közös kompenzációs listavezetője mutatja be a választópolgároknak Weinwurm Árpád polgármesterjelöltei, valamint a képviselő-jelölteket. Az érdi Benta Szövetkezet klubtermében (Érd, Velencei u. 27.) kampányzáró fórumot tart az MDF, a KDNP és az FKGP érdi szervezetének közös polgármesterjelöltje. Szabó Lajos, valamint az egyéni jelöltek. Vendégek: Schamschula György (MDF), Giczy György (KDNP) és Lányi Zsolt (FKGP) országgyűlési képviselők. Az MDF—KDNP pilisvörösvári közös jelöltjei holnap este 6 órakor választási gyűlést tartanak a helyi közösségi ház nagyterméhez. A fórumon mutatkoznak be a képviselőjelöltek és a közös polgármesterjelölt. Meghívott vendég: dr. Kulin Ferenc és dr. Rubovszky György. Fellép: Kovács Kati énekesnő. Választási gyűlést tart az FKGP és a MIÉP a főváros XVII. kerületében, holnap délután 5 órakor a Dózsa Művelődési Házban (Bp„ Pesti út 113.). Meghívott vendégek: Lengyel Zsolt, a választási szövetség kerületi polgármesterjelöltje, dr. Szabó János, a főváros FKGP—MI- ÉP főpolgármester-jelöltje, Csurka István, a MIÉP elnöke. Kampányzáró nagygyűlést tart pénteken délután fél 6-kor Gödön a József Attila Művelődési Házban (Pesti út) a Független Kisgazdapárt, a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és a Magyar Út Körök Mozgalom helyi szervezetei. A fórumon ismertetik közös választási programjukat, bemutatják képviselőjelöltjeiket, valamint polgármesterjelöltjüket, ár. Bognár László tanárt. Lovas István a Közakarat Egyesületben V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font* 172,10 175,58 Ausztrál dollár 85,10 86,70 Belga és lux. frank (100) 341,70 348,62 Dán korona 17,96 18,32 Finn márka 22,67 23,13 Francia frank 20,47 20,89 Görög drachma (100) 45,58 46,50 Holland forint 62,75 64,01 ír font 169,19 172,65 Japán yen (100) 110,05 112,25 Kanadai dollár 80,43 82,01 Kuvaiti dinár 368,18 375,42 Német márka 70,27 71,69 Norvég korona 16,14 16.46 Olasz líra (1000) 68,26 69,66 Osztrák schilling (100) 9,98 10,18 Portugál escudo (100) 68,69 70,09 Spanyol peseta (100) 83,70 85,42 Svájci frank 8333 85,03 Svéd korona 14,77 15,07 USA-dollár 110,47 112,61 ECU (Közös Piac) 133,96 136,68 * Ideértve a skót és északír kibocsátású angol font bankjegyeket is. A Közakarat Egyesület XI. kerületi szervezete holnap este 6 órakor kezdődő rendezvényének vendége Lovas István újságíró. A találkozót a szokott helyen, Budapesten a XI., Bartók Béla út 61. szám alatt tartják.