Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-06 / 286. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. DECEMBER 6., KEDD Helyben lehet jelentkezni Súlyos betegen nevelik három gyermeküket Korszerű vizsgabázis Gödöllőn Gyurkovics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára a minap adta át rendeltetésének a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet gödöllői gépjármű-vizsgabázisát. A kivitelezést az előzetes versenytárgyaláson győztes ASA Építőipari Kft. végezte. A műszaki átadás 1994. április 15-én történt meg, a próba- üzemelés pedig június 1-jén kezdődött. Az építkezéshez tavaly augusztusban fogtak hozzá, melynek költségei ösz- szesen 57 millió forintot tettek ki — tudtuk meg Scheiber Ernőtől, a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatóhelyettesétől, a gödöllői vizsgabázis vezetőjétől. Mint mondta, a létesítmény megépítését Gödöllő és vonzáskörzete megnövekedett gépjármű-vizsgáztatási igénye, a korábbi telepek mai igényeket már nem kielégítő színvonala, illetve az ott dolgozók rossz munkakörülményei tették szükségessé. Korábban ugyanis — folytatta Scheiber Ernő — a személygépkocsik vizsgáztatása az Autójavító Vállalattól bérelt területen, a tehergépkocsiké pedig a Duna Volán területén történt, a vizsgára való jelentkezés pedig a városnak egy harmadik pontján. Az új bázison azonban minden gépkocsi vizsgáztatására alkalmas a felszerelés, és a vizsgára helyben lehet jelentkezni. Mint azt Scheiber Ernő elmondta, a bázison évente mintegy 15-16 ezer autót ellenőriznek majd. A csarnokban — amely minden műszeres mérésre fel van készítve — egyszerre három autót tudnak vizsgálni automatikus számító- gépes mérőberendezésekkel. Végezetül Scheiber Ernő hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy végre Gödöllőn is van egy olyan hely, ahol modem technikai berendezésekkel, korszerű mérőműszerekkel, kulturált körülmények között vizsgáztathatják a gépjárműveket. F. R. (S)arctalanok Eleinte zavaró volt, de már megszoktuk őket. A koldusok hozzátartoznak a városképhez, mint a szobrok vagy a szökőkutak. Némelyikük jelenléte annyira állandó egy-egy helyen, hogy akár a térképen is be lehetne jelölni. Az arcukat nem jegyezzük meg, talán mert szégyellnénk alaposabban megnézni őket, de ismerjük valameny- nyiüket. A tolókocsist, aki feltűri nadrágja szárát és látni engedi fénylő műanyag lábát. A táblást, aki mindig a lépcsőnél áll, nyomtatott betűs életrajzát maga elé tartva. Ha elolvasnánk, megtudnánk belőle, hogy hajléktalan, munkanélküli és rokkant. A csonka lábú elénk tárja nyomorúságát, rongyba bugyolált formátlan végtagjáról mindenki elkapja a szemét. A kolduló gyerekek tejfölös poharat emelnek felénk piszkos kezükkel, nem szólnak, csak néznek zavarbaejtőn. Koldusország jellegzetes alakja az a férfi is, aki a Petőfi híd budai oldalán, a piros lámpánál várakozó autók között kéregét. Ablaktól ablakig vánszorog, egyik kabátujja üresen lobog a szélben, másik kezében tartja elnyűtt kalapját, de még egyszer sem láttam, hogy valaki adott volna neki valamit. Ehhez képest kitartó, naponta újra és újra próbálkozik, nem adja fel egykönnyen. A napokban mégiscsak megelégelte a dolgot, gondolt egyet, kiszédelgett a forgalomból, s a járdán „átváltozott" . A kabátot a másik karjára is felvette, fejébe csapta a kalapot, és ruganyos léptekkel elindult ismeretlen célja felé. Hová mehetett? Talán haza, mert biztosan ő is lakik valahol, esetleg felesége is van, aki meleg vacsorával várja, gyerekei is lehetnek, akik a konyhaasztalnál tanulnak. Vacsoráznak, megnézik a híradót, s korán fekszenek, merthogy másnap is dolgozni kell'menni. Lehetséges, hogy nem haza ment, hanem hivatalos elintéznivalója akadt, egy koldusnak is lehet dolga a hatóságokkal. Ha most nincs, az nem jelent semmit, majd lesz. Ma még ők a társadalom egyetlen rétege, akiket nem sarcolnak. De nemcsak a koldus leleményes, hanem az állam is: egy szép napon talán törvény szabályozza majd tevékenységüket, számlát kell adniuk, az APEH pedig időnként ellenőrzi a könyvelésüket. Ha ez bekövetkezik, akkor jön el az igazi demokrácia. A koldus egyenrangú lesz a gazdagokkal, végtére is megalázó, ha valakit még arra sem érdemesítenek, hogy megadóztassák. Ha a rangosaktól elveszi az állam azt a sok-sok milliót, vegye csak el a nincstelenektől is, mert ha a milliomost megadóztatja, a koldust pedig nem, a koldus akkora lépéselőnyre tesz szert, amit a milliomos soha az életben nem tud ledolgozni. Azt hiszem, ezt nevezik esélyegyenlőségnek. P. M. Nyomorúság egy mikebudai tanyán Naponta lehet olvasni, hallani különböző adatokat a mind nagyobb méreteket öltő szegénységről, a létminimum alatt élők számának növekedéséről. Hogy a rideg számok sokszor milyen kilátástalannak tűnő életkörülményeket, helyzeteket takarnak, arról nemrég az egyik mikebudai tanyán járva szerezhettem tapasztalatokat. Utamra Olgyay György, a Családotthon a Gyermekekért Alapítvány csemői PAX családsegítő szolgálatának vezetője kísért el. O már régóta kapcsolatban áll a családdal, s az említett szervezeten keresztül igyekszik enyhíteni nyomorúságukat. Karalyos-Szénási Gyula tanyáját három kutya is védi. Szükség van rájuk, hiszen sohasem lehet tudni, hogy ki milyen szándékkal érkezik a falutól több kilométerre lévő eldugott helyre. A kutyaugatásra elsőként a férfi jelent meg az ajtóban. Botra támaszkodva, hatalmas testét nehézkesen vonszolva botorkált ki a házból. Nyomában a felesége. Láthatóan örültek érkezésünknek, elsősorban persze régi ismerősüknek, Olgyay Györgynek. — Készül már a fürdőszoba — újságolta a házigazda. — Kerüljenek beljebb, érdemes megnézni. Anyagi tartalék nélkül A házban hatalmas felfordulás fogadott bennünket. A bútorok a helyükről elmozdítva, fóliával letakarva, úgy ahogy az a lakásbővítéskor szokásos. A szoba túloldalán a fal egy része hiányzik — nemrég bontották el a kőművesek —, ott lesz a készülő fürdőszoba bejárata. Ottjártunkkor hárman is szorgoskodtak a helyiségben, éppen a következő napi belső vakolást készítették elő. A készülő fürdőszobát egyelőre teljes egészében elfoglalták az állványok, a kőművesszerszámok, ezért csak kívülről vételezhettük szemre az eddig elkészült munkát. Olgyay György, illetve az építőmunkások a további teendőkről tárgyaltak, legelsősorban arról, hogy honnan szerezzenek meszet a vakoláshoz. — Mikor fejezik be a munkát? — kérdeztem a munkásokat a megbeszélés végeztével. — Két-három hét múlva — hangzott a válasz. Tehát még két-három hét... Ennyit kell még kibírnia a családnak ebben az áldatlan helyzetben. Tudom, persze, hogy sokan örülnének, ha csak ennyit kellene várniuk egy fürdőszobára. .. Karalyos-Szénásiék helyzete azonban az „átlagos” rászorultakénál is rosz- szabb, tudtam meg még a látogatásunk előtt Olgyay Györgytől. Nemcsak azért, mert három kiskorú gyermekükkel élnek emberhez méltatlan körülmények között, hanem azért is, mert a megromlott egészségi állapotuk már arra sem nyújt komoly reményt, hogy valaha is gondoskodni tudjanak magukról. A férfi fél oldala béna, a feleségét pedig — aki eddig ellátta — nemrég operálták tüdőrákkal. Anyagi tartalékuk viszont, amivel javítani tudnának a helyzetükön, nincs. Elveszített főbérlet „Lecsúszásuk” néhány évvel ezelőtt kezdődött, akkor, amikor a férfi és az egykori állami gondozott felesége gondoltak egyet, s egy utazásuk alkalmával gyermekeikkel Svédországban maradtak. A svédek azonban nem fogadták be őket, s egy esztendő után haza kellett jönniük. A férfi persze elvesztette az állását, s a házaspár az akkori jogszabályok értelmében a régi főbérleti lakásába sem költözhetett vissza. Megtakarított pénzükből mindösz- sze annyira futotta, hogy Mikebuda külterületén 50 ezer forintért vegyenek egy elhagyatott tanyát. A férfi hamarosan ismét szerencsét próbált. Nem sokkal Svédországba érkezése után azonban agyvérzést kapott, vissza kellett szállítani Magyarországra. Felesége ápolta egészen addig, amíg le nem robbant maga is. Igazán kétségbeejtővé akkor vált a helyzetük, amikor bizonyossá vált, hogy a feleség kórházi kezelésre szorul. Hiszen nem tudták, ki fogja ápolni a férfit, ki fog vigyázni a gyerekekre. Végül a kezelőorvos talált megoldást: az egész családot fölvette a kórházba! Nemcsak a beteg férfit, a gyerekeket is... A gond evvel még nem oldódott meg, hiszen a lakatlan tanyákat gyakran kifosztják..., s ki tudja, nem vet-e szemet valaki a beteg házaspár értékeire, amíg azok a kórházban vannak. A családdal ekkor már régóta kapcsolatban álló Olgyay György a gondot végül egy házaspár átmeneti beköltöztetésével oldotta meg. így legalább volt, aki az állatoknak is enni adjon. A feleség a műtét után már nem tudta úgy ellátni a férjét, mint annak előtte. Kérésükre az önkormányzat küldött egy gondozónőt, aki hetente több alkalommal segít az asszonynak a legfontosabb teendők ellátásában. A nehéz anyagi helyzetükre való tekintettel pedig 5 ezer forint rendszeres nevelési segélyt kapnak, s a gyerekek is kedvezményesen étkezhetnek az iskolában. Szerettek volna hozzájutni a már használaton kívül lévő légi iskolaépülethez is, hiszen ha a falu belterületén laknának, akkor könnyebben tudnának bevásárolni, az ügyeiket intézni, s ha szükségük van rá — segítséget kérni. Ez a kérésük azonban nem talált meghallgatásra... Legalább egy zuhanyzótál Ha az iskolaépületet nem kaphatják meg, akkor a tanyát kell rendbe hozni, lakhatóvá tenni — gondolták Karalyos-Szénásiék. Gyors lépésre volt szükség, hogy még a tél beállta előtt készen legyenek. A legfontosabb a fürdőszoba volt, hiszen ha legalább egy zuhanyzótál van a lakásban, akkor a férfi úgy-ahogy, de mégiscsak tud egyedül tisztálkodni. Pláne, ha ne adj’ Isten! a feleségének ismét be kell feküdnie a kórházba. Az átalakításhoz az alapítvány és az önkormányzat biztosítja a pénzt, Olgyay György pedig szervezi a munkát. Mielőtt továbbindultunk volna, egy percre leültünk beszélgetni a lakás előterében. — Amikor elkészül a fürdőszoba — mondotta búcsúzóul Olgyay György —, ennek a helyiségnek a rendbetétele lesz a legfontosabb feladat. Alighanem igaza lehet, ugyanis a szabadba nyíló ajtó eresztékei meglazultak, résein besüvít a szél... Hardi Péter Pontosságra nevel, edzi a türelmet Makettépítők a főiskolán # Az asztalon kis festékestégelyek, ecsetek, orvosi fecskendő, injekciós tű és egy műanyag repülőgépmakett darabjai. A rendetlenség csak látszólagos. Egyhamar világossá válik a rendező szándék a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola ma- kettező szakkörében és klubjában. Lippai Péter százados, a klub vezetője csodálkozásomat látva elmondja, hogy az injekciós tűt és a fecskendőt a makettek festésére használják. Éppen a festékek kezeléséről, keveréséről, a festés technikájáról esik szó a foglalkozáson. — Három éve működik a szakkör — meséli a százados a szünetben. — Eddig csak a főiskola hallgatói, dolgozói vettek részt a munkájában. Nem titkolt szándékunk, hogy a klubot nyitottá tegyük a lakosság és a tanulóifjúság számára. Főleg az általános iskolák felső tagozatosait és a középiskolásokat várjuk a városból és környékéről. Kapcsolatban állunk a budapesti Bolyai- makettklubbal, velük együtt kívánjuk bekapcsolni a vidéki klubokat az országos vérkeringésbe, s egy országos szövetséget létrehozni. Tervezünk egy időszaki kiadványt is. így szeretnénk népszerűsíteni a makettezést és a honvédséget a gyerekek, de a felnőttek körében is. — Nem láthattam mindent, amit eddig készítettek, mert a modellek nagy része Csepelen, egy kiállításon szerepelnek. Csak néhány repülőgép maradt itthon. — Nem modell — hangsúlyozza Lippai százados —, mert a modell működőképes, a makett nem. Ez utóbbi inkább külsőleg élethű. Készítettünk még harci- jármű-, autó-, hajómaketteket, korhű figurákat az ókortól napjainkig. Az 1944-es varsói felkelést megjelenítettük diográmán, amely díjat is nyert. Megépítettük a „Sivatagi vihar” és a „Vietnam” című diorámákat is. — Kik és hogyan támogatják a klub munkáját? — Tízezer forintot kapunk a főiskolától, és a makettbolt ígért eszközöket. Több díjat nyertek kiállításokon, versenyeken. Debrecenben, a tiszántúli makettversenyen I. és II. helyezést, az országos versenyen, valamint tavasszal a csehországi Zlinben első díjat kaptak. Az említett csepeli kiállításon és versenyen két második és egy harmadik helyezést értek el. Most a IX. nemzetközi repülőgépmakett-versenyre készülnek. Hasznosnak mutatkozik a szakkör, hiszen fejleszti a történeti tudást, a kézügyességet, a technikai és színérzéket. Ezenkívül pontosságra nevel, edzi a türelmet. ^ Zakar Gyuri, a Rákóczi Általános Iskola negyedikese a szakkör legfiatalabb tagja. Egy katonafigurát mutat, mely három centi magas és tizenhárom részből áll. — Hétéves voltam, amikor nyáron a békéscsabai piacon trikót akartunk venni — meséli. — Trikót nem kaptunk, ehelyett repülőmakettet vettem, amelyet szép lassan megépítettem. így kezdődött ez a szerelem. A szakköri foglalkozásra minden kedden délután fél négykor várják az érdeklődőket a főiskola művelődési otthonában. Kopasz János
