Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-05 / 285. szám
INTERJÚ PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. DECEMBER 5., HÉTFŐ Kapkodás jellemzi a külpolitikánkat Beszélgetés Csóti Györggyel, a parlament külügyi bizottsága alelnökével Az új kormány úgy viselkedik, mintha meg lennének számlálva a napjai — mondta Csóti György, a külügyi bizottság alelnöke, akivel szerkesztőségünkben beszélgetett Vödrös Attila, Bánó Attila és Deregán Gábor. — Ön a napokban vette át a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének Nagy Erdemkereszt- jét a német nagykövettől. Tudomásunk szerint ez egy különösen magas kitüntetés. — Ezt a kitüntetést eddig két magyar ember kapta meg, mégpedig 1990-ben, a nevezetes határnyitásért. Az egyiket Horn Gyulának, a másikat Horváth Istvánnak hívják. Lehet, hogy egyébként is részesültem volna ebben az elismerésben, de az a személyes véleményem, hogy ez egyben politikai jelzés is. — Ennek valóban komoly jelzésértéke lehet, de ettől függetlenül bizonyára kiérdemelte ezt a magas kitüntetést. Vajon mivel? — Azt hiszem, azért ítélték oda nekem, mert a személyemen keresztül azt a közeget ismerték el, amelyben dolgozom, szűkebb értelemben a Magyar Demokrata Fórumot, de ki merem jelenteni: tágabb értelemben az egész magyar népet. Továbbá azt a politikát, ezen belül külpolitikát, amelyet Antall József közvetlen munkatársaként gyakoroltam, s amelyet most már nélküle kell továbbvinnem. Antall József ügyelt az egyensúlyra Az Antall-kormány külpolitikájával kapcsolatban annak idején bizonyos körökben az a nézet erősödött fel, hogy a német kapcsolatok túlságosan kiemelt jelentőségűek. A hazai sajtó emiatt bírálta is a külpolitikánkat. Milyennek látja ön e kapcsolatokat? — Az Antall-kormány külpolitikájának német irányultságát illetően valóban olyan látszat keletkezhet, amely felületes, téves ítéleteken alapult. Történelmi, földrajzi, politikai okai vannak annak, hogy a Németországhoz fűződő kapcsolataink kiemelt szerepet játszanak. De Antall József nagyon vigyázott arra, hogy ha Bonnba látogatott, akkor utána Párizsba, illetve Londonba menjen, vagy fordítva. Ügyelt a kiegyensúlyozottságra, de ugyanakkor mindenfelé nyitottak voltunk, s nem csupán e három főváros felé. A túlzott német orientációnk képe tehát egy téves látszatra épült, ezzel szemben nem volt az, amikor Hóm Gyula készülődött a kormányzati hatalomra. A kormányprogram kritikája során én kifogásoltam is azt, hogy miért mindig csak Bonnról esik szó és a német kapcsolatokról. Akkor fel is tettem a kérdést: netán Horn Gyulát máshol nem ismerik, vagy nem ismerik el? A július 15-i parlamenti vitáig jóformán csak Bonnról lehetett hallani, s olykor elvétve Bécs- ről. Ami a németországi kül- kapcsolatainkat illeti, a rendszerváltozás előtt, azt követően, illetve napjainkban, azzal kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy ezek mindig is kiemeltek és jók voltak, akár a korábbi századokban is, hiszen ezeknek nem árthatott a közvetlen szomszédság, a közös határ. Persze a németek olykor tettek olyan lépéseket velünk szemben, amelyek számunkra kedvezőtlenek voltak — gondoljunk a fél évszázaddal ezelőtt történtekre —, tehát nem mondhatjuk azt, hogy velük kapcsolatban kizárólag jó emlékeink vannak. De a kapcsolataink hagyományosan jóknak mondhatók, és ez a hagyomány érvényesült az elmúlt negyven esztendőben is. — Hogyan jellemezné az elmúlt négy esztendőt a magyar—német kapcsolatok szempontjából? — A CDU—CSU koalíció az FDP-vel együtt tizenkét éve kormányoz Németországban és mi ehhez a pártcsoporthoz álltunk, illetve állunk a legközelebb. Már a kilencvenes választási győzelmünket megelőzően is együttműködtünk azokkal a nemzetközi szervezetekkel, amelyekben a CDU—CSU meghatározó volt. — Mely szervezetekre gondol? — Az Európai Demokrata Unióra, az Európai Kereszténydemokrata Unióra, illetve ezek világszervezeteire. E szervezetekben én képviseltem az MDF-et, illetve személy szerint Antall Józsefet, amikor pártelnöki minőségében ő nem tudott megjelenni. Ez az együttműködés természetesen tovább mélyítette a magyar—német kapcsolatokat, és Németország a rendszerszerváltozás első pillanataitól kezdve valóban Magyarország első számú gazdasági és politikai partnere lett. A németek támogatták a leghatározottabban az Európai Unióba és a NATO-ba történő csatlakozásunkat és a gazdasági, kereskedelmi együttműködés területén is ők lettek számunkra a legfontosabbak. Mindehhez hozzájárult az a szerencsés körülmény, hogy Antall József és Kohl kancellár között kialakult egy valóban mély barátság. Bármennyire is próbálják ezt ma, s próbálták korábban a velünk nem szimpatizáló körök részéről kétségbe vonni, tény, hogy Kohl kancellár hallatlanul nagyra értékelte Antall Józsefet. Hallgatott rá. Nem tudom, hogy más miniszterelnökre vagy kormányfőre mennyire hallgat, de élő tanúja vagyok annak, hogy a kancellár bizonyos dolgokban kikérte Antall József véleményét és tanácsát, s azokat sok esetben megfogadta. — Ezek a világpolitikával összefüggő kérdések voltak? — Igen, de mindenekelőtt az európai kérdéseket érintették. Például figyelemre méltó, hogyan változott a német politika a volt Jugoa kabátot, ha miniszterelnök leszek.” Antall erre elnevette magát, és azt mondta: na jó, akkor segítsd fel. — Mi maradt meg abból a kapcsolatrendszerből, amelyet az Antall-kabinet négy év alatt mindenekelőtt a Nyugat felé kiépített? — Ez a kapcsolatrendszer ma is megvan. Ám az az érdekes helyzet adódott, hogy Magyarország szocialista kormányfője az a Horn Gyula, aki 1989-ben, a haCsóti György átveszi a kitüntetést szlávia tagállamainak elismerése tekintetében. És ebben jelentős meghatározó része volt Antall Józsefnek, hiszen Németország kezdetben vonakodott elismerni ezeket az országokat. Mindezektől függetlenül tény, hogy Antall József kiemelkedő képességű politikus volt és egész életén át készült erre a feladatra, bár nem lehetett biztos benne, hogy valaha is megadatik számára ez a lehetőség. Tehát felkészült volt és nyilván jobban ismerte a Kárpát-medence és térsége problémáit, mint a nyugati politikusok, így Kohl kancellár, 'aki ezért is vette szívesen Antall József tanácsait. Na jó, akkor rendben — Szinte hihetetlen, hogy Antall József készült e szerepkörre, hiszen korábban semmiféle realitása nem volt annak, hogy az álma valaha is valóra válik. — Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. 1990 áprilisában, már a győzelem után, egy késő éjszakai órán, amikor befejeztük a munkát a Bem téren, Antall József, Tar Pál, O’sváth György, Kiss György és én megbeszéltük, hogy beülünk egy étterembe kicsit beszélgetni. Induláshoz készülődtünk, és O’sváth György fel akarta segíteni Antall Józsefre a kabátját. Mire ő ezt mondta: tudod nagyon jól, hogy utálom, ha felsegítik a kabátomat. Mire O’sváth széles mosollyal így felelt: Nem emlékszel? Fiatal fejjel azt mondtad nekem, hogy „majd akkor en-' gedem felsegíteni magamra Körmendi Iván felvétele támyitás időpontjában miniszter volt. A németek abban a hitben élnek, hogy a határnyitásban övé a legnagyobb érdem. Nyilvánvaló, hogy vannak érdemei, ám az is tény, hogy e köré komoly nimbuszt építettek ki Németországban. Ez az új kormányzatnak kapóra jött, mert a jó kapcsolatok ezáltal is fenntarthatok. Ez egybevág hazánk érdekeivel. Azonban úgy gondolom, hogy Horn Gyula nem jól sáfárkodik ezzel a lehetőséggel. Ellentmondó nyilatkozatai vannak, és az embernek az az érzése, hogy e nyilatkozatok mögött valamilyen szándékosság rejlik. Már a kampányidőszak óta az európai integrációs folyamatokkal kapcsolatban a miniszterelnök — illetve a külügyminiszter — olyan kétértelmű, sőt olykor nagyon is egyértelmű kijelentéseket tett, amelyek alapján olyan látszat keletkezett, mintha a magyar kormánynak nem is lenne olyan fontos az integráció. Mintha a magyar kormány éppen Moszkvától tenné függővé, hogy az integrációs folyamatban hogyan, s miként vesz részt. Hóm Gyula varsói látogatása is erre utal. Ennek során a magyar kormányfő azt javasolta, hogy a visegrádi országok a NATO-tagságot illetően Moszkvával tárgyaljanak. Ezzel sem Walesa, sem a lengyel külügyminiszter nem értett egyet. Mindez zavart okoz Nyugaton és terheli a magyar—német kapcsolatokat is. — Egyáltalán volt-e már Horn Gyulának sikeres külpolitikai megnyilvánulása? — Nem történt előrelépés például sem a szlovák, sem a román alapszerződés kérdésében, azon kívül, hogy bíztató szavak hangzanak el mindkét részről. Ha az ezekkel kapcsolatos találkozók valamilyen eredményt hoztak volna, akkor arról bizonyára tudnánk. Nyilván nem történt előrelépés. A román alapszerződés vonatkozásában különösen sötét a kép és kérdés, hogy létrejön-e egyáltalán. Románia alkotmányát, törvényeit tekintve, ideértve a legutóbbi tanügyi törvényt is és figyelembe véve a jóváhagyás előtt álló, a magyar himnusz éneklését, a magyar nemzeti színek használatát betiltó törvényt, semmi jóra nem számíthatunk. Ma nincsenek olyan meghatározó román pártok és alig vannak olyan politikusok, amelyek és akik megközelítenék az RMDSZ által megfogalmazott elvárásokat. Ezek az elvárások ugyanis egy kétmilliósnál nagyobb népcsoport elvárásai. Ha ezeket nem garantálják az alapszerződésben papíron — és hol van ettől még a* gyakorlat —, akkor ezt az alapszerződést nem írhatja alá egyetlen magyar kormány sem. — Tőkés László nemegyszer hangsúlyozta, hogy a magyar kisebbségek helyzete drámai. Vajon az ő véleménye megjelenik-e a külügyi bizottságban, amikor ott a magyar kisebbségekről szó esik? — Megjelenik, de el kell mondjam, hogy ez az új külügyi bizottság a maga MSZP-s többségével teljesen kezdő ezen a területen. Emiatt nem kívánom az érintett képviselőket elmarasztalni, hiszen nem tehetnek erről. Megválasztották őket, bekerültek a parlamentbe és most tanulják a szakmát. Az ellenzéki képviselők között viszont szép számmal akadnak profik és ők beviszik ezeket a kérdéseket a bizottságba. Mélyponton van a hazai tőzsde — Az új kormányzat irányváltásai a Nyugat felé folytatott külpolitikánkban miként befolyásolják a gazdasági kapcsolatainkat? — Már a választások előtt hihetetlen mértékben csökkent a nyugati tőkebeáramlás Magyarországra. A gazdasági kapcsolatainkban az ilyen jelenség meghatározó. Éz természetes folyamatnak tekinthető minden olyan esetben, amikor szocialista, illetve baloldali választási győzelem várható. A tőke óvatos és tart az efféle hatalmi változások következményeitől. De az a drasztikus visszaesés, ami nálunk bekövetkezett, az példátlan, és azóta sincs jele annak, hogy a folyamat visszatért volna a rendes kerékvágásba. A tőzsde is mindig^jól jelzi a belpolitikai folyamatokat és sajnos tapasztaljuk, hogy jelenleg nálunk a tőzsde mélyponton van. Hiába állítja a kormány, hogy élénkülés tapasztalható, erről szó sincs, a külföldi beruházók nem jönnek. A számok magukért beszélnek. A rossz állapotot csak súlyosbítják a kormányzat szerencsétlen nyilatkozatai. Megmagyarázhatatlan, hogy egy magát szakértőként deklaráló kormány ilyen hibák sorozatát követi el. Számomra a szocialisták ismert, nagyarányú győzelme is meglepetés volt. De legalább ekkora meglepetéssel veszem tudomásul, hogy mennyire meggondolatlanul lépnek, menynyire kapkodnak. Szinte pánikszerűen cselekednek, mintha meg lennének számlálva a napjaik, a hónapjaik. A politikai hatalmuk kiterjesztésére koncentrálnak, és például a gazdasági szférában is rendre elébe mennek az eseményeknek, ha vezető- váltásról van szó. Nem várják meg, amíg egy bank rendes évi közgyűlésén váltják le a menedzsmentet. Még a hátralévő három hónap is sok nekik, ehelyett rendkívüli közgyűléseket hívatnak össze, hogy minél előbb meneszthessék azokat, akiknek a helyébe új embereket akarnak állítani. Más példát is említhetek. Politikai nyomásgyakorlással és egyéb eszközökkel lemondatják a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Ezek nagyon rossz jelzések Nyugat felé. Azt a benyomást erősítik, hogy nincs stabilitás, s nincsenek biztosítva nálunk a piacgazdaság nyugodt feltételei. Mindez egy belpolitikai des- tabilizáció veszélyét is előre jelzi. — Vajon az expó gyors lemondása is rontott a rólunk alkotott képen? — Az expó lemondása hihetetlen mértékben rontotta a kormány, s vele együtt az ország hitelét. A távoli országokban nem is annyira a magyar kormányról, mint magáról Magyarországról alakul ki olyan vélemény, amelynek alapján megbízhatatlannak tartanak minket. Előrehaladott fázisában mondtuk le a világkiállítást, s joggal mondhatják rólunk ezek után, hogy komolytalanok vagyunk. — A kapkodás a két kormányzó párt, az MSZP és az SZDSZ viszonyára is jellemző. Vajon belátható időn belül bekövetkezhet-e közöttük egy látványos szakítás? — Az a személyes véleményem s már fél éve nem rendülök meg ebben a hitemben —, hogy az SZDSZ a jövő év második felében már nem lesz tagja ennek a kormánynak. Legkésőbb szeptemberre ki fognak lépni. Persze elképzelhető, hogy az új alkotmány létrehozása miatt ez valamivel későbbre tolódik, de válságokra lehet számítani, és ezek nem tesznek jót az ország gazdasági és politikai fejlődésének.
