Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-03 / 284. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZÉT 1994. DECEMBER 3., SZOMBAT Első díjas a veresegyházi gyermekliget Az év lakóháza Pest megyében A szilvamag alakú házsorok a régi magyar falu szerkezetét idézik, mely szerint a település egyik végén a törvényfa állt, a másik végében a templom. Ez a gondolat a veresegyházi gyermekliget tervezésénél szerepet játszott — mondja Zsigmond László építész, a Kvadrum Kft. alapító tagja, a tervező munkacsoport vezetője. Ők is a Makona Egyesülés tagjai, ahhoz a csoportosuláshoz tartoznak, amely a magyar építészek karakteresen körülhatárolható körét jelenti. Az építészcsoport (Mako- vecz Imre tanítványai) azzal a meggyőződéssel élnek és dolgoznak, hogy az ember a természet integráns része, így az emberi hajlék is része a környezet organikus egységének. Nevezik organikus építészetnek is, ezt az ember- centrikus-emberléptékű építkezést. A Fóti útról közelítem meg a község határában meghúzódó kis települést, amely 12 lakóházból (gyermeki hajlékból) és a középpontban elhelyezkedő közösségi épületből áll. Tehát bizonyos magaslatról tekinthetek az óriás „szilvamagra” és a táblára is, amely szerint ide behajtani tilos. Az egészen véletlen — mondta a tervező, aki egyben Veresegyház tanácsadó-főépítésze is —, hogy épp 12 lakóház épült, de így tudták elhelyezni a 120 gyereket. Az alaprajzot fel lehetett fogni egy spirálgalaxisnak is —, tehát a 12 állatövi csillagképről kapták az épületek a neveiket. A homlokzatokat bizonyos értelemben áttételesen a Kos, a Bika, az Oroszlán, a Rák, a Halak stb. jegyében fogalmazták meg a tervezők. Legszívesebben persze egymástól merőben különböző házakat terveztek volna, de ez túlhaladta a lehetőségeket. Egyedülálló az országban ez a gyermekliget; sosem volt lehetőséget kínált a tervezőknek a Pest Megyei Önkormányzat. Ezért is kaphatta a liget nevet, a puszta mezőből gyorsan kinövő kis település, hogy nevében is kifejeződjék egyeAz év lakóháza országos pályázatának, amelyet a Családi Ház című folyóirat szerkesztősége szervez — eredményhirdetése és díjkiosztó ünnepsége december 9-én, pénteken lesz a Pilvax Kávéházban. di volta. Ezek között a falak között bizonyára más életet élhetnek a gyerekek, mint az eddigi otthonokban vagy gyermekfalukban. A kompromisszumot, hogy végül is csak kétféle háztípust tervezhettek, boldogan vállalhatta a Kvadrum (négyen alapították), hiszen példa nélkül álló építészeti feladatot jelentett ez a megbízatás számukra. Május 1-jén volt az ünnepélyes alapkőletétel, és augusztus 5-én a műszaki átadás. Három hónap alatt 3 ezer négyzetmétert épített a három fővállalkozó. (Az Érdi Monoban, az Első Magyar Építő — és Befektető Rt., valamint a Hudák és Társa.) Egy lakóház földszintje 110 négyzetméter, a tetőtere pedig kilencven. A tervezők a nevelőket is bevonták a munkába, hiszen közösen állították ösz- sze a tervezési programot. Ők mondták el, milyen életet szeretnének élni itt, milyen helyiségekre lesz szüksége egy lakóházban a tíz gyereknek és a négy nevelőnek. Egy kerékpározó szőke kisfiút szólítok meg, azonnal mellette terem egy kis füstösképű is, óriási fekete szemekkel. Azt mondják a gyerekek, jó itt, soha ilyen szép nem volt az életük, sok finomat is esznek. És a nagymama azért nem jön el soha látogatóba, mert fáj a lába... Nagyon régen fáj a lába. Találomra benyitok az egyik házba. Frissen sült sütemény illata csap az orromba. Egy hölgy és két nagyobbacska lány sürög-fo- rog a tűzhely körül. Az a lényeg, mondják, hogy együtt sütnek-főznek, és megtanulják a főzés minden csínját-bínját. De ennél sokkal . fontosabb az, hogy együtt legyenek. A konyha svéd módra nyitott, nincs fallal elválasztva sem az étkezőtől, sem a nappalitól. A nappaliban néhány gyerek tévézik. Mindenütt szép, nyers fenyőbútorok; a bajai Téka és az egri Ag- ria egyedi tervezésű darabjai. A házakkal egyidőben azokhoz igazítva készültek. Megnézem a mosókonyhát és a fürdőszobákat is. A kagylókat, a kádakat is a gyerekek magasságához méretezték. Átél lenben a túloldali házban bejárjuk az emeletet is, az egy-két- és háromágyas szobákat. A nevelőnő felhívja a figyelmemet arra, hogy milyen szűkén vannak a gyerekek a hálószobában. A tanuláshoz sem elég az íróasztal, a harmadik gyerek lemegy a nappaliba tanulni. — Tudnia kell az építésznek — mondta Zsigmond László —, hogyan élnek majd a házban. Ä tervezők megnézték a kőszegi gyermekfalut is, hogy okuljanak a tapasztalatokból. Úgy látszik, nem egészen sikerült. Inkább a szép felé hajlottak a praktikus kárára. Bár gyönyörű a galéria, az egyik nevelőnő szerint, szépek a korlátok is, de sokkal kényelmesebben élhetnének, ha a tetőteret is teljesen beépítették volna. A település középpontjában elhelyezkedő közösségi házban nagy a lárma. Gyurmáznak a gyerekek. Itt vannak a tanári szobák, és az igazgatónő irodája is. Ő nagyon meglepődik, amikor elmondom neki, hogy ők a kitüntetettek, „Az év lakóháza” Pest megyében az ő lakóházuk lett. Egyre csak csodálkozik, hogy erről őt senki sem értesítette. Az örömhírt tehát én vittem el a 400 milliós érték fölött őrködő gyermekliget igazgatónőjének. Ónody Éva Erdélyi műemlékek védelmében Az erdélyi, Mezőség néven emlegetett szikár vidék észak-keleti határán fekvő falu, Tancs művelődéstörténetét, valamint a Háromszékhez tartozó Gelence műemlék templomát bemutató füzeteket adott ki a közelmúltban a sepsiszentgyörgyi Baász Művészeti Alapítvány. A Horror Vacui sorozatban megjelent kiadványokat János Mihály, a kötetek egyik szerzője, Sebestyén József építész és Ütő Gusztáv grafikai tervező mutatták be a Püski-könyvesházban. A sorozatcímet viselő Horror Vacui kifejezés az ürességtől való irtóza- tot jelenti —Tájékoztattak a szerzők —, és Huizinga „A középkor alkonya” című munkájából való, eredeti értelmével az üres falfelületek díszítését, betöltését szorgalmazta. Mint hallhattuk: az erdélyi műemlékeket feltérképező füzetsorozat célja a kortárs művészet propagálása mellett a klasszikus művészettörténeti értékek bemutatása. A koncepció szerint úgy, hogy a kiadvány első fele népszerűsítő igénnyel megírt, a második fele tudományos, a szakma érdeklődésére számottartó munka legyen. Két évvel ezelőtt a Németországba települt erdélyi szászok megszerveztek egy településkutatási programot, hozzáfogni szinte lehetetlenség. A levéltárak a belügyminisztériumhoz tartoznak, a dokumentációs anyagok, mivel nem szakemberek gondozzák, rendezetlenek. Az Országos Műemlékvédelmi Főhivatalt a román kultuszminisztérium magához csatolta, s ezzel mintegy megszüntette az intézményt. Az áldozatos munkával megjelent füzetek arculatáról Ütő Gusztáv grafikai tervező elmondta: a vizuális megjelenítés minden esetben alárendelt a bennfoglalt szövegrészeknek. A képi felületek és a szövegmező együttesen sem töltik be a teljes papírfelületet, az üresen hagyott részek, az esztétikai hatáson túl gyakorlati célt is szolgálnak: teret biztosítanak a jegyzeteléshez. A Tancs művelődéstörténetét bemumely kampány '245 település teljes feldolgozásához nyújt lehetőséget. Nekik volt pénzük, nekünk nincs — mondták az előadók, s néhány mondatban felvillantották munkájuk anyagi, fizikai és szellemi hátterét, mozgatóit. Minthogy 40 éve nem történt művészettörténeti kutatás sehol az országban, nincsenek minőségi kortárs katalógusok. Az Erdélyi Múzeum Egyesület elindított ugyan egy ismeretterjesztő sorozatot, de a munka elakadt, egyetlen kiadvány látott csak napvilágot. Évtizedek óta magyar művészettörténész nem került ki az egyetemről, így nincs biztosítva az utánpótlás sem. Az erdélyi templomok kutatásához tató füzetet iniciálék helyett a templom kazettásmennyezetét reprodukáló motívumok díszítik. A helység középkori, gótikus templomát és magát a települést Jánó Mihály mutatja be e könyv lapjain Kun László a falusi lakosságról, az iskoláról valamint az udvarház építésmódjáról, berendezéséről, s az abban folyó gazdálkodásról ír. A kiadványt képjegyzékkel ellátott fejezet zárja. Készítőjük Both András és Jánó Mihály. A gelencei templom falfestészetének elemzője (Jánó Mihály) a Szent László és Szent Katalin, valamint a passiójelenetek falképeit mutatja be. A kiadvány grafikai tervezője Ütő Gusztáv. (r.b.a.)