Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-29 / 305. szám
1 PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK 13 Riport Berkesivei Nagy hiba volt a Pesti Riport részéről, hogy nemrég bemutatta azt a Berke- si Andrást, aki az elkövetett bűnei miatt minden civilizált országban legalábbis életfogytiglani büntetését töltené. Hogy Magyarországon még mindig szabadon él, sőt nyilatkozik ez az ember, az annak a rendszernek a gyengesége, amelyik ilyen bűnösöket futni hagy. Érthető, amikor Ber- kesi azt mondta: politikáról egy szót sem. Mert akkor < elmesélhette volna Thompson kapitány „érdembeli” szennyeseit, a katonapolitikai osztályon végzett aljas működését és ártatlan emberek halálának elősegítését a különböző vérbírák által. Az, hogy olvasói és egyéb „elvtársai” még mindig szeretik — magánügy. De meg kellene kérdezni Dóczy László, Rákosi Gyula, Beéry István, Da- kay István, Faludy István, Kéri Kálmán, Bartha István, Martinovics György és a többi, Berkesi András által megkínzott áldozatok még élő hozzátartozóit is, hogy ők szeretettel gondolnak-e erre a vademberre. Ne fenyegessen meg senkit rágalmazással, hogy őt ártatlanul vádolják meg, hiszen még a kommunisták is börtönbe zárták, ami egy olyan rendszerben, amely még a saját elvtársait is „felfalta”, nem számít érdemnek. Inkább kérjen maga ellen vizsgálatot, és bíróság előtt bizonyítsa be, hogy kegyetlen, szadista múltja a kommunizmus szolgálatában nem felel meg a valóságnak. De ilyet soha nem fog kérni, mert jól tudja, hogy főbenjáró bűnös... Révffy László Leicester (Nagy-Britannia) Műkarácsony és médiabéke Kiskarácsony, műkarácsony, kisült-e már a műkalácsom?... — énekelhetnének akár így is azok, akik műkarácsonyfájuk A jobbközép múltja (III.) A kormány a nemzet érdekében cselekedett A gazdasági életben a lebontást még előbb elkezdte a korábbi, reformkommunista kormány, de a négy év alatt hozott közel 400 törvényből számos olyant találunk, amelyik a piacgazdasági berendezés kialakulásához alapvető jelentőségű: a bankrendszerről, a bankfelügyeletről, a privatizációról, a koncesz- sziókról hozott rendelkezések csak példálózások, hiszen a csődtörvény, a munka törvénykönyve és a többiek ugyancsak e piacgazdaság megteremtését és jó működtetését hivatottak megalapozni. (Ma néhányat ezek közül az új kormány módosítani szándékozik, de ebben részben aktualizálási szempontok érvényesülnek, amelyek minden kormány esetében jelentkeznének, másrészt olyan pártpolitikai megfontolások, amelyek a korábbi törvényhozási intenciókat alapvetően nem befolyásolják.) Ma már mint rémálomra gondolunk visz- sza a hajdani útlevélkérő, devizaigénylő és egyéb procedúrákra. Ugyanígy a történelem előtti időként tartjuk számon az export- és importmegkötéseket, mindenféle, a határon átkelő mozgás értelmetlen szigorát. A rendőrség és katonaság többé nem egyik alárendelt szerve a mindenkori ottani pártszervezetnek és végrehajtója a központi bizottság baljós kénye-ked- vének, hanem a jogállam igényei szerinti magatartást is elvárhatjuk tőlük. Az oktatás uniformizáltsá- gán — bármily csekélyét is — rést ütött az egyházi és magániskolák megjelenése. A lelkiismereti szabadság már nemcsak az alkotmány szövegébe iktatott fügefalevél a látens üldözés és kiszorítás leleplezésére. A jobbközép kormány e tekintetben is jól vizsgázott. Elmondható, hogy a jobbközép kormány mindent példásan megtett egy Európába illeszkedő Magyarország megteremtésére. Vagyis mindazt, ami — ha lehet így mondani — szakmai feladat, egy kormány s a mögötte támogatóként álló törvényhozás belterjes tennivalója. Amíg tehát e kormány és annak elnöke a maga zárt régiójában tevékenykedett, szinte hibátlanul végigvitte a maga és nem tagadhatóan a nemzet érdekében álló célkitűzést. * Az előzőekben röviden utaltunk arra — amikor a magyar társadalom alapbeállítottságáról volt szó —, hogy társadalmunk nagyobb részében konzervatív gondolkodású. Ez a „nagyobb rész” azt is jelenti, hogy nem teljes egészében. A fél évszázad előtti választásokon ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt a választók 40- 45%-a nem a győztes formációkat támogatta. Ennél az igen jelentős kisebbségmellett állva megpróbálnak haladni a korral, és stílusosan mű-Jézuskát köszöntének műcukros műborral... Hiába, no: művilágban élünk. (Hol vannak már azok a boldog idők, amikor mindössze a görög ábécé egyetlen betűje volt a „mű”...) Persze vannak dolgok, amiknek pótlása még napjainkban sem sikerült tökéletesen. A három madár szegfűvel történt mesterséges megtermékenyítése mindenképpen jó példa erre. Az ilyenkor merőben szokatlan álterhességet gyanúsan hosszú kot- lás követte. A mégis világra jött kormánykoalíció annyira természetellenes volt, hogy a megdöbbenéstől először a választók tátogtak helyette. Mára kiderült, hogy életben tartása mekkora erőfeszítéssel jár. Ráadásul teljesen bizonytalan, hogy ez a fészekalj mikor fog repülni. Divatos szavaink közt is rengeteg a művi. A médiabéke például magyarul csupán azt jelenti, hogy tévénézéskor nem kell elsötétíteni. így azonban az is jól látszik, hogy a televízió egyöntetűen kék ugyan, mint a béke színe, ám a nézők feje gyakran egészen másféle színekben játszik. Van, akié lila lesz a dühtől, ha a Híradót nézi; másé pedig fehérré sápad tehetetlenségében, mert bár ő a néző, hétről hétre őt nézik — hülyének. Sokan már csak a tévémeteorológust (médiabéka) tudják békésen végignézni. Ráadásul a legtöbb munkahelyen is gyakran kell most a békát lenyelni. A hozzávaló ízesítők közt akad néhány szintetikus szakszervezetpótló is. A hívogatóan csomagolt hamisítványokat könnyen felismerhetjük arról, hogy a jó szakszervezet mindig csípi a hatalom szemét, az utánzatnak azonban se íze, se bűze. A szervezetien dolgozók szervezetének persze nincs szüksége semelyikre. Pavlovon nevelkedett öntudatos munkanélkülinek viszont elég csak megemlíteni bármelyiket, máris megkeseredik a szája íze... Karácsony múltán itt a szilveszter, amikor néhány óráig mindannyian HISTÓRIA nél más elvek élveznek preferenciát. Távolról sincs arról szó, hogy ők mindannyian megtagadnák a nemzeti értékeket, a keresztény erkölcs kategóriáit, csupán arról, hogy a szándékolt cselekvésben előbbre helyeznek más értékeket. Ezek nem mindig azonosak az ellenzéki csoportokon belül: 1945-ben is különböztek a baloldali blokk pártjai egymástól (volt köztük kommunista, szociáldemokrata, parasztpárti, akkor érdekes módon ez utóbbi jelentette a népi irodalmi hátteret, s egyidejűleg inkább a szegényparasztság képviseletét), s 1990-ben is másmás értéket helyezett előtérbe az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz. (Az a körülmény, hogy 45 év alatt nemcsak a parlamentbe jutott pártok nevei, de programjuk tartalma is jelentős változáson ment át, tükrözi a társadalomban bekövetkezett változásokat.) Természetesen most az 1990-es állapotot, a jobbközép akkori választóinak a törekvéseit, igényeit kell elemezni. Két fő terület elvárásait vizsgáljuk: az egyik a gazdaság, a másik a társadalmi-politikai élet (ideértve a kárpótlás ügyét is). Némileg profán példabeszéddel kell kezdeni. 1948 táján járta az a két utcaseprőről szóló történet, amikor az egyik méltatlankodik, mondván: mégiscsak becsaptak bennünket, mert korábban azt mondták, hogy ha megfordul a világ, majd az urak fogják az utcát seperni. Mire a másik: Jóember, hát nem tudod, hogy most mi vagyunk az urak? Ez az akasztófahumor — mu- tatis mutandis — illik az 1990-es magyar társadalom jelentős részének elvárásaira s a bekövetkezett fejlődésre, helyesebben kiábrándulásra is. (Hogy mennyire fog illeni az 1994-et követő évekre, azt aligha nehéz megjósolni.) Sokan azt várták, hogy máról holnapra beköszönt a jólét, a piacgazdaság Kánaánja. Ez nem köszöntött be, legalábbis nem a többség számára. A statisztikák változva beszélnek egy javuló helyzetű szűkebb rétegről, miközben 35-45%-nái stagnálást jeleznek, s a maradék részre, ami az alacsonyabb értékeken számolva akár a társadalom fele is lehet, de legalább az egy- harmada, csökkenést állapítanak meg. Ezt a hányadot a munkanélküliek, a városi nyugdíjasok egyéb jövedelmet nélkülöző rétege, a kisfizetésűek, a sok- gyermekesek alkotják. Nyilvánvalóan ide kerülnek azok még, akik bárminő oknál fogva a társadalom fogaskerekei közül éppen e négy év során hullottak ki. A szociológusok szerint azok is süllyedni érzik az életszínvonalukat, akiké stagnál. így aztán a helyzetükkel elégeátmehetünk keresztben a hídon, és bárki fújhatja, amit akar — hajnalig. Sokan gyanítjuk közben, hogy ez a demokrácia valahogy mégsem az igazi. Hanem mikor az új évben megérkezik majd a hihetetlennek tűnő gázszámla, az már kézzel fogható valóság lesz. Vagy amikor éjszaka felcsönget majd álmunkból a rendőr, semmiképp ne kötekedjünk vele fölöslegesen, még csak ne is tapogassuk a sötétben: mert az biztosan valódi lesz... Óvári Tamás Budapest Ami a Gulagon nem sikerült... É Most jelent meg magyar nyelven Adolf Wunderlich Tinin"— könyve, Újszövetségemmel Szibériába címen. A szerző evangélikus prédikátor, a második világháborúban mint szakács szolgált a Wehr- machtban, és nemcsak magával vitte az újszövetségi Bibliát, hanem a náci szellemtől megfertőződött honfitársainak hirdette is. Szovjet fogságba esvén, a szibériai lágerek szörnyűségei közepette is ez a könyv tartotta benne a lelket, és ennek az üzenetét tudta közvetíteni sorstársainak. Egy helyen így ír: „A magyarok nagyon szeretik hazájukat. Ez megmutatkozott az istentiszteletükön is. Akár református, akár katolikus istentiszteletet tartottak a magyarok, a végén mindig elénekelték a nemzeti himnuszukat. Ekkor mindnyájan vigyázzba vágták magukat. Az oroszok megpróbálták a magyarokból kiűzni ezt a hazafiságot, de nem sikerült nekik.” Nos, ami a gulagok poklában nem sikerült, azon itthon, a negyvenévi, szovjet vezérlésű kommunista uralom alatt sikeresen dolgoztak. A Himnuszt némelyek már csak „egy dal”- nak mondják, a Szent Korona a címeren „nekik” egy „micisapka”. Pedig ha evangélium és Himnusz nélkül lehet is talán bizonyos sikereket elérni — de Isten áldását sohasem. Veöres Julianna Budapest detlenkedők hányada a négy év során mindjobban emelkedett. A borúlátók kitartóan beszélnek a létminimum alatt élőkről, s szívesen érzékeltetik, hogy ezek az éhínséggel küzdenek. Néha a legelesettebbek között talán ilyen is akad, de érthető okoknál fogva az emberek a korábban elért helyzetükből indulnak ki, s ahhoz járultak a többletigények, amiket a rendszerváltozásba vetett hit táplált. Ehelyett jött a munkanélküliség. Jött a külföldi áruk végtelen tömege is, a megvásárlásukra való pénz azonban nem gyarapodott a kínálattal. Ezért az elérhetetlen kategóriába került sok minden, ami ugyan — még nagyobb hányadban — elérhetetlen volt korábban is, de akkor mindez a külföldi kirakatokban díszelgett, s a távolság mellett az is csillapította az éhséget, hogy az útlevél megszerzése előzetes procedúrával járt. (Folytatjuk) Harsányi László A vármegye kihirdeti az országgyűlési határozatokat Pest vármegye gyűlése 1708. december 29-én Gyöngyösön tanácskozott. A gyűlés legfontosabb feladata a novemberi tállyai országgyűlés határozatainak kihirdetése volt. Rákóczi elsősorban a hadüggyel kapcsolatos kérdéseket foglalta határozatba, a 2. pont tudatta mindenkivel: „Ha a fejedelem úgy kívánja, a haza védelmében fejenként is fegyvert kell fogni, a személyes felkelés módját, idejét és helyét a fejedelem fogja megszabni. A vármegye zászlaja alatt kell megjelenni. ” Rákóczi meghatározta az egyes megyék, így Pest teendőit is. Elsősorban kapitányt kellett kinevezni, a „jobbmódú- ak közül”. A felállítandó alakulatok felfegyverzése a megyék kötelessége volt, de ha puskát és kardot nem tudtak adni, hét forint ellenében hajdúnként mentesültek alóla. A költséget a vármegyének „fel kell osztani a megyében élő nemesek között, nemcsak azokban a megyékben, amelyek insurrectióra (felkelésre) kötelesek” Rákóczi intézkedett a katonák kiállításának módjáról is, eszerint minden járásba „ki fognak küldeni egy-egy katonatisztet, s ezek mellé a megyékben lévő' katonákat rendelnek segítségül, hogy a kiállítandó hajdúkat falunként összeszedjék”. A megyei tisztviselőket utasította a fejedelem: ha a kinevezett kapitányok hanyagságát észlelik, a parancsnokló generálisnak jelentsék. A kapitányok viszont tartoztak sürgetni a megyét a személyek kiállításában, a fegyverek, illetve a pénz megszerzésében. Pogánv György