Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-24 / 302. szám
MEGYEI HÍRLAP V. ...■ ■ XXXVIII. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM Ára: 17,50 forint 1994. DECEMBER 24., SZOMBAT Ünnepi számunk tartalmából 2. oldal TÖRÖK BÁLINT A legnagyobb ajándék 3. oldal SÁNDOR ANDRÁS Vagyis ki butítja el a gyermeket? SÁNDOR GYÖRGY Bejöhetnek a betlehemesek? 4. oldal TÓTH BÁLINT Mert hívd ember költő nem lehet KÁRPÁTI KAMIL Mint egy parasztfiú... FODOR SÁNDOR Az ellenség 5. oldal BENEDEK ISTVÁN Emlékezés a Fájdalomherccgre 6. oldal SIMONFFY ANDRÁS Számláló Biztosék ANTAL ATTILA Boldog karácsonyt! 7. oldal FEKETE GYULA Mi lesz veled, kicsi lány? DÖBRENTEI KORNÉL Az oltár 8. oldal HERING JÓZSEF Emlékeim a júdeai Betlehemből SZUHAY BALÁZS Magyar karácsonyt kívánok! 9. oldal DEREGÁN GÁBOR Postán küldött szeretet 10. oldal PAMER NÓRA Ádám—Éva napja és a szenteste NÁDUDVARI ANNA Éjféli misén 11. oldal PAIZS TIBOR Békési László kezében volt a döntés 13. oldal HÉRI VERA Karácsony érmeken FEHÉR FERENC Beszélgetés Kozma atyával M. Tóth Ferenc Angyalhívogató Hol vagytok vigasz angyalai jaj hol maradoztok mennyből a gránát hull csodaáhító gyerekekre ezrével fröccsen szét a repesz dús manna pokolból földönfutók vacogó szíve bújna a földbe vakondként tán melegebb ott mint a gyűlölet vákuumában sátáni csillagszóró serceg a csonka fenyőkön s mint eresz aljáról leütik verebek kicsi fészkét úgy lövi szét a színes kamerába kacsintván tarkaruhás morc bábú (mintha rugóra mozogna) házacskák remegő falait jászolostól gyerekestől bámulja a világ s elfordul lusta közönnyel s nem fordul ki a szájából a kalács meg a pulyka jöjjetek trombitás angyalai éber szeretetnek fújjatok hars riadót sok szőrös fül belecsengjen nyíljanak a zsilipek gátak ne csak egyfele folyjék mindig a pénz ez az illatosított vérgranulátum csillapodjék az aszott gyomrok kannibáli vad éhe ne fanyalodjanak gyenge gyermeki húsra fólfalván az idők testesülő örök álmát jöjjetek jóság angyalai párás takaróval fedjétek vacogó testét honos hontalanoknak s szégyenüket kongó aluljárók közönyhuzjatában mosdatlan testük vad viszketését mennyei balzsam enyhítse s szemük égését bűvös thúlei álom. Madonna Kisjézussal és almával (H. Mending, 1487) Karácsony lehetne minden napunk A karácsonyi jászol előtt térdelek, és szemlélem Istent, aki érettem emberré lett, mert „szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gál 2,20). Lélekben elszál- lok a messzi Szentföldre, térben és időben eltávolodom a mától. Közel kétezer éve történt: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme” (íz 9,5). Ettől a perctől megváltozott a világ folyása. Kívülről semmit sem vettek észre. De ettől kezdve senki sem maradhatott semleges. Aki elhaladt a betlehemi jászol előtt, aki találkozott valamiképpen a Gyermekkel, annak döntenie kellett: Krisztus mellett vagy ellen. Harmadik lehetőség nincs. „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Mt 12,30). Az első karácsony nem volt olyan, mint a mai. Nem volt fényárban úszó karácsonyfa, fűtött szoba, sem ajándékok halmaza. Az első karácsony barlangba köszöntött be, elutasított szálláskeresőknél, az egyszerű pásztoroknál. A valóság azonban ugyanaz maradt: megindult a Megváltás műve, hogy a kereszthalálban és föltámadásban tetőzzék, de tovább folytatódjék a világ végéig, amíg megváltást, kegyelmet, békét, örömöt sóvárgó ember lesz a földön. Ez már az ötödik „szabad” karácsonyunk. Öt évvel ezelőtt nagy változások rázták meg társadalmunkat. Az arcokra visszatért az elhervadt mosoly, föléledt a remény, mindenki szerete- tet sugárzott, és az átkos ellentét, széthúzás okát a bukott rendszerben keresték. Most öt év múltán bizonyos honvággyal gondolunk vissza az akkor megélt percekre, napokra, hetekre. De miért csak honvággyal? Mivé lett a remény, hova lett a lelkes kezdeményezés? Akkor is karácsony volt, akkor is békét sugárzott jászlából az Emberré lett Isten. A hiba tehát nálunk van. Talán nem mértük fel őszintén, mennyit rombolt a lelkekben az elmúlt fél évszázad. Naivul bíztunk az emberi jóságban, az őszinte törekvésben. Öt év tapasztalata ismét megmutatta, hogy mi, emberek még mindig megváltásra szorulunk. Isten megtett mindent értünk. Most rajtunk a sor: működjünk közre a felkínált üdvösséggel, valósítsuk meg Isten országát, uralmát, amely karácsony óta „már köztetek van” (Lk 17,21). Helyzetünkre nagyon talál Carlos Mesters brazíliai karmelita atya hasonlata. Kr. e. a VI. században elpusztul Júdea királysága. A hetvenéves babiloni fogságban a választott nép hite válságon megy át. Hol van Isten az örök királyság ígéretével? Belátják, hogy „kettőn áll a vásár”. Isten mindig hű volt, csak ők hagyták el a szövetségi hűséget. A kijózanító fogság meghozza a bűnbánatot és a szabadulást, Kürosz alatt hazatérnek az első karavánok. Már közel húsz éve élnek újra felépített házaikban, de nem volt kedvük ahhoz, hogy Isten házát is romjaiból felépítsék. Nem így képzelték el a boldog hazatérést. A független, boldog messiásország helyett perzsa uralom alatt élnek, bevándorló idegenek között, vidéki, elfeledett tartományban. Próféták szava rázza fel őket a tespedés- ből. Felépül mégis a második templom. De az öregek, akik még látták az elsőt fénykorában, visszasírják a múltat. Ismét próféta vigasztal: az új templom felülmúlja majd a régit, mert ebben lép fel a Messiás (Agg 2,9). Vannak, akik teljes restaurációt akarnak. Rövid ideig még egy királyi herceg is ott szerepel az élen, de azután nyomtalanul eltűnik a történelem színpadáról (Zorobábel). A próféták mégis új kezdetről beszélnek. Valamit tenni kell: az Úr Törvényét megváltozott idők megváltozott körülményei között kell megvalósítani. „Vajon van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját?” (Zak 4,10.) Visszatekintve az eltelt öt esztendőre, megállapíthatjuk, hogy nálunk is vannak olyanok, akik mindent ott szerettek volna folytatni, ahol fél évszázada abbahagyták. Vannak még szemtanúi a letűnt dicsőségnek. Restauratio in integrum? Mindent vissza, ahogy volt? De lehetséges-e ez egyáltalán? Fél évszázadnyi idő nem telt el nyomtalanul. Megváltoztak a körülmények is. Ami akkor időszerű volt és lelkesített, most már talán idejét múlta. De hol vannak a próféták, akik lelkesen mutatják, hogy a régi Törvényt új körülmények között is meg lehet tartani? Akik nem engedik, hogy a múltat visszasírva ne vállaljuk a jövőt? A betlehemi jászol előtt állunk, a Gyermek Jézustól várjuk a vigaszt, a bátorítást, az eligazítást. Műve folytatására Egyházat alapított, követői a keresztények, akiket arról ismernek meg, hogy „szeretettel vannak egymás iránt” (Jn 13,35). A kereszténynek kell teljesítenie prófétai küldetését, hogy megmutassa a világnak: a krisztusi eszméket minden társadalomban, minden történelmi körülmény között meg lehet valósítani. Az ószövetségi bölcs figyelmeztet: „Ne mondd: Miért van az, hogy a régi idők jobbak voltak, mint a mostaniak? Mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel.” (Préd 7,10.) Krisztust minden nemzedék megélheti. Nem kell irigyelnünk kortársait. Tamás apostolnak és nekünk mondta az Úr: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29). Krisztus Egyháza nem tud kész receptet adni a társadalom megtervezéséhez. De meghirdeti a boldogító igazságokat, rámutat Krisztusra, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ha a törvényhozó az Országházban, a közéleti személy illetékessége területén, mindenki a becsület mezején és otthon a családban megélné keresztény hitét, követné lelkiismerete szavát, akkor boldogabbak lennénk. É letünk minden napja karácsony lenne, mert embertárs embertársán tapasztalná meg, hogy mennyire szeret minket az Isten. Ez már „a szeretet civilizációja” lenne (II. János Pál pápa). Kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket kívánok minden keresztény olvasónak, és áldott, boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek! Jakubinyi György gyulafehérvári érsek
