Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-21 / 299. szám
V PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 21., SZERDA 13 Felszámolás Sebes-módra (Az alábbi „bevezető” ismertetés után, egy-két kisebb kihagyással közreadjuk levélírónknak Sebes Gáborhoz, akkor még a főváros XII. kerületi polgármesteréhez írt, 1994. december 6-i keltezésű levelét. Az írás megkésve érkezett lapunkhoz, ezért csak most közölhetjük. A Szerk.) a A budai hegyvidék ijto lábánál, a Csörsz ut- cában a századfordu- —* ló óta működik a csaknem 120 éve alapított műszeripari cég jogutódjaként a Magyar Optikai Művek. Ez a világpiacon is elismert cég hosszú évtizedeken keresztül folyamatosan biztosított szakoktatást, munkalehetőséget (...). A nagyhírű gyárban családi dinasztiákon át adták tovább a szaktudást, s az így felhalmozódott gyártáskultúra eredményeként a gyár a ’80-as évek végéig dinamikusan fejlődött. Az elmúlt évtized végén bekövetkezett világpiaci változások (...) természetesen a MOM működésében is rendkívüli nehézségeket okoztak. Ezek leküzdésére már 1989-ben számtalan intézkedést hozott a vállalatvezetés. 1991 tavaszán a világpiaci helyzet alakulását figyelembe véve a Csörsz utcai gyártelep mintegy kétharmadának felszabadításáról és más irányú hasznosításának előkészítéséről született döntés. így a MOM (...) folyamatosan végezte tevékenységét, a privatizáció előkészítése, illetve végrehajtása mellett nem kis eredménynyel. 1992 februárjában váratlan eseményként, felülről és kívülről, kormánybiztosi minőségben új elnök-vezérigazgatót neveztek ki. Tisztelt Sebes Gábor polgármester úr! Ön ^’’májusában a Hegyvidék című lapban így tájékoztatta a több ezer érintett polgárt Miénk lesz a MOM Művelődési Ház című írásában: „Annak idején, 1992 februárjában a MOM kereste meg az önkormányzatot, mert a cég igen rossz pénzügyi helyzetbe került. A keleti piac ösz- szeomlása miatt a kiutat abba az irányba keresték, hogy a rendkívül értékes XII. kerületi területet eladnák valamilyen befektetőnek, és az így kapott pénzből Budapest határán kívül építenének fel egy új, az eredetinél jóval kisebb gyártelepet, ahol a perspektivikus tevékenységet még folytatni lehete. Ehhez kérték az önkormányzat- együttműködését.” Későbbiekben ön a következőket írja: „A képviselő-testület örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy most végre lehetőség nyílott a kerületbe egyáltalán nem illő gyártelep felszámolására.” Tisztelt polgármester úr! Hány kerületi polgár munkahelyének a megszűnését prognosztizálták? Lehet, hogy az ingatlanforgalmazásban érdekeltek már ’92 előtt is komolyan foglalkoztak más irányú hasznosítási tervekkel? (...) Mint ön is tapasztalhatta, ’92. november 12-én személyesen is megismerkedtem az önkormányzat testületi munkájával. Mint érintett szülő (addig a MOM-ban már 36 évet ledolgoztam) az Alkotás utcai iskola sorsát tárgyaló napirendi pontra érkeztem. Bevezetésként a MOM-mal tárgyaló ad hoc bizottság egyik képviselője a következőkkel „indított”: „A MOM privatizációjával kapcsolatosan nem kívánok részletekbe belemenni, (...) Ma úgy néz ki, hogy a bankok már a MOM-privatizáció mögött állnak, s remélhetőleg hamarosan elköltözik innen ez a rosszhírű hadiipari üzem.” (...) A továbbiakban sok érdekeset megtudhattak az érintettek (...). Elsősorban azt, hogy egy 1992 májusi testületi ülés már döntött az iskola helyben történő működésének megszüntetéséről, s a polgármester felhatalmazta a testületet a MOM-mal történő szerződéskötésre. Az ülés alatt kiderült, hogy a kultúr- ház megszerzése az elsődleges cél, de ezért a gyerekek iskoláját kell feláldozni! Ekkor már nem új iskola létesítése, hanem „a kártalanítás a cél”. (...) Mindenesetre két héten belül az ÁVÜ megvonta a MOM-tól a rendelkezési jogot, és a Belvárosi Iroda Kft.-nek adta át! Tisztelt polgármester úr! (...) A ’92 novembere óta tartott, iskolával kapcsolatos testületi üléseken és a lakossági fórumokon (egy kivételével) részt vettem. Az önnek feltett kérdéseimre, észrevételeimre éppúgy nem kaptam választ, mint egyes képviselők (...). HISTÓRIA A Nemzeti Színház fantomjai (II.) Megkörnyékezték az államtitkárt E ponton szakítsuk félbe a történetet, amelyet később még folytatunk, s kapcsolódjunk be a cselekmény egy másik síkon futó szálába. Mindenekelőtt viszont a jobb megértés céljából, no meg a fantom leleplezésének reményében utaljunk itt a Nemzeti ügyének kiindulópontjára, egy több mint 160 éves eseményre. 1835-öt írunk. Ez év szeptember 22-én Grassalkovich Antal herceg saját kezűleg egy adománylevelet fogalmaz, amely az alábbiakat tartalmazza: „Alulírott: Minekutána a múlt 834. Esztendőben Nagy Szabad Királyi Pest Városában a Hatvani Kapun kívül fekvő üres fundusomat a Tekintetes Nemes Vármegyének olly- végre, hogy ott és azon Magyar Nemzeti Theátrum építtessék odaajándékoztam volna, most mikor a Tekintetes Nemes Vármegye az építéshez már hozzáfogni akar, az érdeklett Fundust a fenn érentett czélra ezennel tökéletesen által írom, engem, és meg Bízottam által resignállom. — Azon esetre mindazonáltal ha netalán a Magyar Theátrom felépítése valamelly akadályok miatt vagy most nem sikerülhetne, vagy azon Fundust jövendőben akár melly más czélra, és nem a mostani általam kívánt Magyar Színház építésére és fenn tartására akarnák fordítani, akkor azon fundusról további Rendelkezésemet és a dologba való bé szollásomat magamnak és Succesorimnak fenn tartom.” A végrendeletnek is tekinthető okiratban (pár év múlva, 1841-ben a bőkezű herceg, Gödöllő ura már halott), nos e végrendeletben szereplő telek a mai Múzeum körút sarkán, a Rákóczi út 1—3. szám alatt található. Mint ez az iratból nyilvánvalóan kiderül, a herceg a telket azzal a szigorú kikötéssel adta a városnak, hogy ide csak Nemzeti Színházat lehet építeni. Pesti polgárok adományából fel is épült itt, s 1837. augusztus 22-én megnyitotta kapuit a Pesti Magyar Színház, amelyet három év múltán, hogy a végrendeletnek tökéletesen érvényt szerezzenek, Nemzeti Színháznak neveztek el. Csathó Kálmán visszaemlékezéseiből tudjuk, ki ez idő tájt — Apponyi Albert gróf kultuszminisztersége idején — a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban a színházi ügyek előadója volt, nos tőle tudjuk, hogy az 1837-ben közadakozásból Zitterbarth Mátyás által felépített ház külsőleg ugyan nem volt hivalkodó, „belsőleg azonban méreteiben és arányaiban olyan szerencsésen sikerült, a nézőtér minden pontjából olyan jól lehetett Az 1837-ben épült Zitterbarth Mátyás-féle Nemzeti Színház színpadra látni, akusztikája olyan tökéletes volt, hogy intim hatású darabok éppen úgy érvényesültek benne, mint a nagy személyzetűek és látványosak. Hetvenegy éven át ragadták el a közönséget ebben a színházban estéről estére a legkitűnőbb színészek. Hangjuk elszállt; mozdulataik elmúltak; emlékük is elhalványult — mégsem enyésztek el nyomtalanul: szívük dobbanása, hangjuk forrósága, pillájuk rezdülése némán és láthatatlanul beivódott a falakba, serkentő és megszentelő hagyományul. Ezért fogott el mélységes áhítat minden magyar embert — lettlégyen színész, szerző, rendező vagy csak lelkes közönségbeli —, ha a régi Nemzeti Színház kapuján belépett. És ebből az Isten áldotta, annyi művész emlékével megszentelt kedves otthonból 1908-ban kiköltöztették a Nemzeti Színházat, egy prózai előadásokra mindenképpen alkalmatlan épületbe, melynek szerencsétlen méreteibe minden intimhatás bele- vész: akusztikája meg olyan emelt hangot kíván, amelyen közvetlenül és természetesen beszélni majdnem lehetetlen. Akkor azt mondták — jóhi- szeműen-e vagy csak megnyugtatásul? — hogy az új hajlék ideiglenes: csak addig marad ott a színház, míg régi otthonát átalakítják, vagy újat építenek helyette. A régit azonban 1913-ban lebontották, újat pedig mindmáig nem építettek. Az ország első prózai színháza több mint ötven esztendő óta egy énekes színháznak épült hodályban játszik”. De ne menjünk a dolgok elébe. Az olvasónak jogában Mindezek után azon már nem is csodálkozom, hogy ma (1994. XII. 6.), ismeretem szerint az iskola „eladási árának” fele — a ’94. évi várható önkormányzati bevétel 1,6 százaléka! — befolyt a kerület kasszájába. Tisztelt polgármester úr! Sajnálatos, hogy a több ezer polgár életkörülményeit alapvetően befolyásoló MOM-pri- vatizációval kapcsolatban 4 év óta nem került sor lakossági fórum összehívására. Több mint három év óta reng a föld a Csörsz utcában és közvetlen környékén. A sokkterápia legalább ennyi ideje tart. (...) Az érintett iskola fejlődését és a módszeresen előkészített 9—10. osztály szakmai programjának beindítását megakadályozták. Csak gratulálni tudok a pedagógusoknak, hogy gyermekeink érdekében mindezek után még kitartanak. A MOM a fel- és végelszámolók kezére került. A csaknem 120 éve megkezdett szakoktatást 1993-ban felszámolták. A keletkezett károk szinte felmérhetetlenek! Egy termelő üzemet megfelelő árért privatizálni az egész világon lehetetlen úgy, hogy a befektetőnek, a leendő tulajdonosnak az ipari tevékenységhez szükséges (...) 4 döntő kérdésre nem adnak választ. Sajnos nekem a Csörsz utcai „társasjátékról” a Capi- taly jut eszembe. Azonban még ezt sem tisztességesen játsszák. Az elődök által megépített és működtetett intézményeket felszámolják, a vételárat azonban nem kívánják kifizetni, és kártalanítás nélkül, már belülről bontják, hogy Buda belvárosát valaki, lehetőleg nyugati befektető, megépítse, irodaházzal, szállodával. Nekünk, XII. kerületi polgároknak és MOM- osokoak! A Fotex legalább gyorsan kifizette a MOM- nak a vételárat. Igaz, hogy ekkor még 1991-et írtunk és MOM-vezetés is volt, stratégiával és a kerület érdekeit is figyelembe vevő, gyors területfelszabadítással. Levelem bevezető részében erről írtam, és ezt még ma is mint megoldást jelenthető kiutat ajánlom az új önkormányzat, az ÁVÜ, a részvényesek és hitelezők figyelmébe. Sörös Antal Budapest áll megtudni, hogyan dőlt romba egy ördögi fondorlat folytán (keresd, s nevezd meg a fantomot!) 1913-ban 71 évi működés után a nemzet első, s mindmáig egyetlen színháza. Rövidre fogva a történetet, egy pokoli összeesküvésről volt szó. A mai Blaha Lujza téren állt a már említett „ho- dály”, a Népszínház. Ennek bérlője egy Máder Raul nevű német származású férfi volt, aki a színházat Népszínház- Vígopera néven igazgatta. Nos, ez a színház, egyre gyérebb látogatottsága miatt rettenetesen eladósodott, és már a tönk szélén állt, amikor Máder és igazgatótársa, Bálint Dezső megkörnyékezték — és alapos okunk van azt hinni, hogy megvesztegették — Apponyi államtitkárát, Molnár Viktort. Molnár addig ügyeskedett, míg kijárta, hogy a Nemzetit nyilvánítsák tűzveszélyesnek, zárják be, a társulat pedig a mai Blaha Lujza téri épület bérlőjétől vásárolja meg a bérleti jogot. Apponyi grófot is megtévesztve Molnár olyan előnytelen bérleti szerződést kötött hatszemközt a két megvesztegetővei, olyan óriási összegben állapodtak meg, aminek a feléért!!) — mert ez is szóba jött — a Vígszínház épületét örök áron vásárolhatták volna meg. (Folytatjuk) Paizs Tibor Grassalkovich Antal gondolatai Grassalkovich Antal nemcsak a mérhetetlen gödöllői uradalom birtokosa, fontos tisztségek betöltője volt, hanem író is. Gondolatait ugyan nem jelentette meg nyomtatásban, csupán szőkébb környezete ismerhette meg a világról alkotott nézeteit, aforizmáit, „Beteges és Unalmas Gondolatai”-1,ahogyan kéziratos művét nevezte. Mintegy négyszáz gondolatát jegyezte le a főúr. Az 1750-es években keletkezett, két másolatban is ismert gyűjtemény a magyar nyelvű irodalom egyik, ha nem is túl jelentős, de figyelemre méltó darabja. Grassalkovich pártolta a magyar nyelvet. Fal- lenbüchl Zoltán megállapítása szerint hivatali működésében is előnyben részesítette a magyar nyelvűséget és „köztudomású volt GrassalkovichróL, hogy az állások betöltésénél a született magyarokat pártfogolta és szívesen szólt magyarul”. Gondolatai nem egészen önállóak, olvasmányai utánérzésnek tűnnek: forrásuk a Biblia volt, esetleg klasszikus szerző. De ismerte kora íróit is. Fallenbüchl Zoltán megállapítása szerint Grassalkovich kapcsolatban állt Barkóczy Ferenc egri püspökkel, aki egy kis irodalmi kört szervezett maga körül. Grassalkovich Antal Barkóczy püspöknek ajánlotta kis könyvét, a 18. században népszerű Grácián Bölcs és figyelmes udvari embere magyar megfelelőjeként. A közéletben mindent elérő főúr az irodalomban sikertelen volt, nyelve nehézkes, mondatfűzése bonyolult. De bizonyítja kötete, hogy ő is akart tenni valamit a magyar nyelvért és a magyar irodalomért. Pogány György