Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-21 / 299. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. DECEMBER 21., SZERDA Gödön és Túrán Önkormányzati alakuló ülések Ma délután fél 4-kor tartja alakuló ülését Göd ön- kormányzati testületé, a községháza tanácskozó termében. A tervezett napirendi pontok: dr. László Domokos korelnök megnyitóját követően a helyi választási bizottság elnökének, Lukács Istvánnénak a tájékoztatója hangzik el a polgármesteri- és képviselő- választás eredményéről, majd sor kerül a megbízó- levelek átadására. Ezt követi az új képviselők és az új polgármester eskütétele. Dr. Bognár László polgármester a továbbiakban pénzügyi bizottság felállítására tesz javaslatot. Ezután a pénzügyi bizottság elnöke tesz javaslatot a polgármester bérének meghatározására. A továbbiakban alpolgármestereket választanak, majd létrehozzák az oktatási bizottságot. Ez utóbbi két napirendi pont előadója is a polgármester. * Túra önkormányzatának képviselő-testülete is ma este 6 órakor tartja ünnepi alakuló ülését a művelődési ház nagytermében. Az ülés napirendjén szerepel a nagyközség polgármesterének és képviselő-testületének eskütétele, a megbízólevelek átadása, az új tisztségviselők bemutatkozása, valamint különböző aktuális kérdések megvitatása. A gödöllői Petőfi Sándor Művelődé- u|k sí Központ (Sza- ' badság u. 6.) januárban az alábbi kézművestanfolyamokra várja az érdeklődők jelentkezését. Origami-tanfolyam: január 19-én kezdődik és négy hónapig tart. A foglalkozások csütörtöki napokon, délután fél 5-től este 6 óráig lesznek. A részvételi díj: 2000 forint. Bőrdíszműves-tanfolyam: az első foglalkozás január 20-án lesz, a tanfolyamon 12 alkalommal vehetnek részt a jelentkezők, pénteki napokon délután 4 órától este 7 óráig. Előkészítő kurzusok a középiskolai felvételikre Középiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamokat indít matematikából, magyar nyelv és irodalomból a ' budapesti Pit a gór asz Matematikai Stúdió, olyan 8. osztályos diákoknak, akik gimnáziumban vagy szakközépiskolában kívánnak továbbtanulni. Felvételi vizsgára előkészítő kurzusokat szerveznek matematikából és magyarból azoknak a 6. osztályos általános iskolai tanulóknak is, akik 6 osztályos gimnáziumban szeretnék folytatni tanulmányaikat. A két tannyelvű gimnáziumokba és a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba felvételiző nyolcadikosoknak ugyancsak tanfolyamokat hirdetnek, speciális matematikai, logikai és magyar irodalmi-nyelvi tesztek felhasználásával. A stúdióban ezenkívül — gimnáziumi tanárok vezetésével — az egész tanévben, hetente tartanak konzultációkat, hézagpótló és felzárkóztató foglalkozásokat korrepetálásokat. Az érdeklődők a Pita- gorasz Matematikai Stúdió 176-8057-es telefonszámán kaphatnak további részletes felvilágosítást. Uj telefonszámok Piliscsabán A Matáv Budapest-vidéki Igazgatóságának tájékoztatása alapján közöljük, hogy december 19-én, hétfőn a szentendrei primér körzetben, Piliscsaba és Tinny e helységekben üzembe helyezték a Szentendre AXÉ távhívó központ kihelyezett új RSS- fokozatát. Az előfizetők továbbra is a 26-os körzetszámmal hívhatók. A piliscsabai előfizetők kapcsolási számának első három számjegye viszont megváltozik, 335-ről 375-re. A kézműveskamara küldöttgyűlése Ma délelőtt 10 órakor kezdődik a Magyar Honvédség Művelődési Házában (Budapest XIV., Stefánia út 34.) a Magyar Kézműves Kamara alakuló küldöttgyűlése. Az egész napos tanácskozáson megvitatják és elfogadják a küldöttgyűlés munkarendjét, ismertetik a kamara alapszabályára és költségvetésére kidolgozott javaslatot, s végül megválasztják az új kamara tisztségviselőit. A ceglédi Vöröskereszt szervezet tájékoztatása szerint a helyi vérellátó állomás ma reggel nyolc és délután öt óra között az ahonyi művelődési házban rendez véradó napot. A Gödöllői Vértranszfúziós Állomás tájékoztatása szerint holnap reggel nyolc és délután három óra között a pátyi orvosi rendelőben, illetve délelőtt fél kilenc és délután két óra között a zsámbéki A hernyófészkek téli pusztítása Ilyenkor télen a kopasz fák vesszőin itt-ott száraz levélcsomókat himbál a szél. Ezeket nehéz letépni, mert nyelüknél szívós selyemszerű fonállal vannak odakötve az ágakhoz. Ez a két-három, néha négy levélből álló csomó a kis hernyófészek, amely a galagonyalepke tíz-tizenöt kis hernyóját rejti magában. Ezek a hernyófészkek a diófa kivételével, szinte minden fán megtalálhatók, de legjobban az almafákat és a szilvafákat lepik el. Ha a tél folyamán nem szedjük le ezeket a hemyófészkeket, nagy lesz a kárunk a jövő évben.' Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a téli viharos szelek majd letépik és elfújják a kertből ezeket a levélcsomókat, mert ilyen még sohasem történt meg. A hideg sem árt a kis hernyóknak, a legkeményebb telet is baj nélkül átvészelik. Vegyük elő tehát a metszőollót meg a hernyózóollót és vágjuk le a levélcsomókat a vesszők hegyével együtt, s égessük el a leveleket. A munkát gondosan végezzük, mert ha csak egy-két fészek marad a fa tetején, tavasszal a kikelő harminc-negyven hernyó is letarolhatja a korona felső részét. Tavasz- szal a felmelegedő levegőtől a fészekben lévő kis hernyók szétszélednek a fakadó rügyeken, s le is rágják. A gyorsan növő hernyóktól mindjobban kopaszodik a fa koronája. Később már nemcsak a levelek, hanem a virágbimbók, a virágok, sőt a kisebb gyümölcsök sincsenek biztonságban tőlük. Ezért a kifejlett hernyók elleni védekezés már elkésett és költséges munka. Minden gyümölcstermesztőnek érdeke, hogy a hernyófészkeket az utolsó szálig levágja a fáról, megelőzve ezzel a hernyók tavaszi pusztító munkáját. Akadhatnak a fákon nagyobb levélcsomók is, ezekben az arany- farú pille hernyói telelnek. Az ellenük való védekezés ugyanolyan, mint a galagonyalepkéé. (széli) A jogász válaszol Adózásban járatlan idős házaspár vagyunk. Kétszobás öröklakásunkat kénytelenek vagyunk kisebbre elcserélni, jelentkezett is egy partner, aki csekély összeget akar csak ráfizetni, de azzal próbál minket meggyőzni, hogy jövőre több adót kell fizetnünk. Sies- sünk-e a cserével, hogy járunk jobban — kérdezik Cs. A. és felesége budapesti olvasóink. Kedves olvasóinkat megnyugtathatom, hogy a személyijövedelemadó- törvény vonatkozó szabályai jövőre nem változnak, így nem kell az előnytelen ajánlatot elfogadniuk. Lakáscsere esetén az idén is és jövőre is csak az eladási és a vételi ár különbözeiének 50%-a minősül adóköteles bevételnek, illetőleg jövedelemnek. Adójogi szempontból a csere adásvételnek minősül, az eladott lakás árából kvázi vásárolt új lakás vételi ára nem tekintendő bevételnek. További kedvezmény, hogy a lakások eladásából származó jövedelem 50%-a adómentes. Olvasóinknak azt tanácsolom, hogy ne siessék el a lakáscserét, mindenképpen érdekük, a reális és anyagi gondjaikat megoldó értékkülönbözethez történő hozzájutás, mivel, mint kisnyugdíjasok a kettőjük között megosztott adóköteles értékkülönbözet (valószínűsítem, hogy közös tulajdonú és öröklakásuk) valószínűleg nem esik magas adókulcs alá. Az adókulcsok egyébként jövőre változatlanok maradnak, a nyugdíj után adót pedig továbbra sem kell fizetniük. Nagyon fontos továbbá: ha a lakást 1992. január 1. előtt tíz évnél régebben szerezték, teljes adómentességben részesülnek. Dr. F. G. Az Európa Kiadó új könyvei Az Európa Kiadó a téli könyvvásár alkalmából, az alábbi könyveket ajánlja az olvasók figyelmébe. Barbara Taylor Bradford angol írónő legújabb, Angyal című regénye napjainkban játszódik. Négy hőse — négy árva — tinédzserkorban ismerkedett össze a hetvenes évek végén. Megfogadták, hogy „családként” kötődnek egymáshoz, a barátokénál sokkal kitartóbb hűséggel. A felnőttkor küszöbére nincstelenül érkeznek, de valamennyien felküzdik magukat. New York utcáin, Hollywood stúdióin, Párizs kőrútjain, a Loire völgyén át vezeti olvasóját az Angyal, az elveszett ártatlanság története. A könyv ára 498 forint. Ernest Hemingway Edénkért című olvasmányos, rendhagyó és szenzációértékű műve a húszas években játszódik. Főhőse David Bourne, a fiatal amerikai író, akinek gyönyörű feleségéről különös dolgok derülnek ki. Idillikus kapcsolatuk még így is felhőtlen, amíg az Eden- kertben meg nem jelenik a kígyó... s innen veszi kezdetét az izgalmas történet. A regényből nem hiányoznak a nagy Hemingway- művek erényei — a feszültség nőttön nő, a leírások pompásak, a dialógusok‘lendületesek. A könyv ára 450 forint. Gerald Durell A véznaujjú maki meg én című könyve szerencsés ötvözete a hamisítatlan Gerry Du- rell-féle humornak és a szigorú szakmai szempontoknak. A könyv egy mada- gaszkári mentőexpedíciő- ról szól. A lemur-féle nagyfülű, bánatos szemű, véznaujjú maki már csak kis számban található a madagaszkári őserdőben. Durell ezúttal is azzal a szándékkal indult expedícióra, hogy találjon néhány párat ebből a fantasztikus állatkából, hogy aztán a Jersey-szigeti híres állatkertjében megmentse őket a kipusztulástól. A kötet 698 forintba kerül. Desmond Morris Állatlesen című könyve az állatok viselkedésének kiváló terepkalauza. Miért csíkos a zebra? Hogyan szerveződnek az állatok szociális csoportokba? Hogyan védekeznek a ragadozók ellen? Miért nem isznak egyes állatok? — ilyen és ehhez hasonló érdekes kérdésekre keresi a választ a sok, színes fényképpel illusztrált gyönyörű kiállítású könyv, melynek ára 1950 forint. A Mérleg sorozat új kiadványa Luc Ferry Új rend: Áz ökológia című műve. A mai francia filozófia kiemelkedő alakja ebben a könyvében azt vizsgálja — kellemesen, kiváló stílusban —, hogy miként kapcsolódnak a mai természet- védő zöld mozgalmak a múlt filozófiai áramlataihoz. Konkrét példákkal, esetekkel illusztrálja a középkortól kezdve, a mai legszélsőségesebb természetvédő irányzatokig, a természetvédelem bölcseleti és jogi fejlődésének állomásait. A Mérleg sorozat 75. kötete 380 forintért kapható. Az itt felsorolt kiadványok megvásárolhatók a nagyobb könyvesboltokban és megrendelhetők a kiadó címén: Európa Könyvkiadó 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 13—15. (Postacím: 1363 Budapest, Postafiók 65). (d. cs.) Kézművestanfolyamok A tanfolyam díja az anyagköltség beszámítása nélkül 2500 forint. Kosárfonás: Szintén január 20-tól indul, majd 12 héten át péntekenként 16—20 óráig tartja foglalkozásait. A részvételi díj: 2500 forint. Kőkör: A tanfolyam 4 hónapos és január 18-án kezdődik. A foglalkozások szerdánként délután fél 5-től este fél 6-ig lesznek. A részvételi díj: 2500 forint. A tanfolyamokról további felvilágosítást Vértes Istvánná ad a művelődési központban, vagy a (28)- 320-977-es telefonszámon. Várják a jelentkezőket Véradások a megyében művelődési hazban varjak az önkéntes véradókat. Mindenki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt már 18, de még nem töltötte be a 65. életévét. Egy jó tanács: véradás előtt lehetőleg étkezzenek, fogyasszanak bőségesen folyadékot és legalább ezen a napon mellőzzék a dohányzást! így elkerülhetik az esetleges rosszulléteket! (y) Suzuki, szenzációs ajándékokkal Ha december 31-ig magyar Suzukit vásárol, 1 év kötelező és casco biztosítással adjuk át autóját. Gyermekének vagy unokájának egy 17 ezer forintos Legót adunk ajándékba. Részletfizetés 10 százalék előleg befizetésével, hitel- vizsgálat nélkül. Kamatmentes kölcsön: 300 ezer—400 ezer forint, 12, 24 vagy 33 hónapos futamidővel. Swift típusú haszongépjárművek vizsgáztathatok, így az áfa visszaigényelhető. Megérkezett az új 1.6-os, 16 szelepes Sedan. Bevezető ára mindössze 1 millió 498 ezer forint. Suzuki-Jansik Márkaképviselet, Cegléd, Körösi út 28. Tel./fax: (53)-314-005.