Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-15 / 294. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1994. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 9 Kérjük, segítsenek! Olvasóinkat nem kell meggyőznünk arról, hogy a hazai napilapok között ma a Pest Megyei Hírlap képviseli a leghatározottabban az ellenzéki, jobbkö­zép nézeteket, s az egyetlen, amely a nemzeti oldal pártjai, mozgalmai, szervezetei felé megkülönbözte­tés nélkül nyitott. Nem titok, ráfizetésesek vagyunk, ám feltételezzük, hogy nélkülünk a magyar sajtó, s a magyar újságolvasók szűkülő tábora is szegényebb lenne. Kérjük ezért mindazokat, akiknek fontos la­punk életben maradása, s képesek is anyagi áldozat­ra, segítsenek! Kérjük, a Szörényi Levente által ala­pított Parázs Alapítvány számlaszámára történő be­fizetésekkel tegyék lehetővé, hogy a PMH helyzete stabilizálódjon. Az alapítvány számlaszáma: Kon­zumbank Rt. Banküzletház 1132 Budapest, Nyugati tér 5. 217-98948; pénzforgalmi jelzőszáma: KO 1-87951. A befizetett összegek az adóalapból levon­hatók. Segítségüket előre is köszönjük. A Pest Megyei Hírlap szerkesztősége Bevált a vétkes gépjárművezetők utánképzése Balassi Bálint-évforduló Pályázati felhívás középiskolásoknak Művelődésszervezői tanfolyam indul Lassan három esztendeje, hogy hatályba lépett a 139/1991. (X. 29.) kor­mányrendelet, amely ki­mondja: azokat a közúti jár­művezetőket, akinek vezetői engedélyét közlekedési bűn- cselekmény (vétkesség bal­eset okozásában, járműveze­tés ittas állapotban), vagy sorozatos szabálysértés (két éven belül három eset­ben szabálysértési határozat­tal kirótt büntetés) miatt bí­rósági vagy rendőrhatósági végzéssel a közlekedési igaz­gatás visszavonja, utánkép- zésre kell kötelezni. A veze­tői engedély visszaadásá­nak feltétele az eredményes részvétel az utánképzés va­lamelyik programjában. Hazánkban a közlekedési törvény 1988-ban teremtet­te meg az utánképzés lehe­tőségét. Hosszú szakmai előkészítés után, az adott cselekményhez legjobban il­leszkedő programokkal kezdték el a vétségek elkö­vetőinek szakszerű felkészí­tését a biztonságos közleke­désre: nem általában foglal­koznak a járművezetéshez szükséges ismeretekkel, ha­nem a hibás viselkedés meg­változtatására törekednek az utánképzési programok foglalkozás vezetői. Azok, akik megkapják a végzést az utánképzésre kö­telezésről, a területileg ille­tékes közlekedési felügyele­ten jelentkezhetnek „beisko­lázásra”. (Aki valamilyen meggondolásból nem kíván részt venni az utánképzés- ben, azt csak két évi várako­zás után vehetik fel jármű­vezetőképző tanfolyamra!). Az utánképzés első lép­csője a feltárás. Ennek kere­tében azt vizsgálják a szak­emberek, hogy a vezetői en­gedély visszavonásának oka az elméleti vagy a gya­korlati ismeretek hiányá­ban, illetve magatartási hi­bákban keresendő-e. Az előzmények és a feltárás eredményének ismeretében háromtagú bizottság dönti el, hogy a jelentkezőnek az utánképzés melyik program­jában kell részt vennie. A feltárás díja kategóriától függően 2355-től 5850 fo­rintig terjed, személygépko­csival például 3100 forint. Az elméleti tudás hiánya­it a szabályismeretet felmé­rő tesztláp kitöltésének hi­bái árulják el. A hiányok pótlása az I-es programban történik meg, 6 órában, egy közlekedési pedagógus ál­tal vezetett csoportban, vizs­gakötelezettséggel és 4550 forintos költségtérítéssel. A vezetési próba során derül ki a nem megfelelő, vagy a hibás gyakorlati tu­dás. Az ismeretek pótlását, a hibák korrigálását egyé­nenként segíti a közlekedé­si pedagógus. A Il-es prog­ram díja kategóriától függő­en, 8520—36 000 forint kö­zött mozog. A közlekedési pedagó­gus mellett már pszicholó­gus is jelen van a 12 órás III-as program foglalkozása­in. Ez a 7800 forintos költ­ségű utánképzési forma bi­zonyult eddig talán a legsi­keresebbnek. A IV-es prog­ram 25 órás foglalkozáson való részvételt ír elő. A 16 250 forintos költségtérí­tés igazán nem tekinthető soknak, ha ezen az áron a járművezető a program be­fejezése után már felkészül­tebben, nyugodtabban és bűntudat nélkül képes ismét a volán mögé ülni. A V—VII-es programok hallgatói különböző mérté­kű ittasság miatt vettek bú­csút egy időre vezetői enge­délyüktől. Az V-ös prog­ramban az enyhén ittasnak talált járművezetőkkel 7 órá­ban, 4550forintért foglalko­zik egy pszichológus. A kö­zepesen ittasnak minősítet­tek 15 órában, két pszicho­lógus közreműködésével, 9750 forintért vesznek részt a foglalkozásokon. Az erő­sen ittasnak ítélt vezetők a VII-es programban, 25 órá­ban és 16 250 forintos költ­séggel vehetnek részt a programban. A legfontosabb tapaszta­lat, hogy az utánképzésre kötelezetteknek még a tíz százaléka sem lett „vissza­eső”. Beigazolódni látszik tehát, hogy a célzott foglal­kozások valóban jobb — előrelátóbb, a szabályokat tisztelőbb — járművezetői magatartást eredményeznek. Közlekedési Főfelügyelet gét, undok förtelmességét, Töröld el rútságát, Minden álnokságát, Könnyebbítsd lelkem ter­hét.” (Balassi Bálint: Bűnbo­csánatért — Szenczi Mol­nár Albert zsoltárkiadásá­ból.) A váci Madách-kör, a Ma­dách Imre Gimnázium és a „Fiesta” Alapítvány Balassi Bálint születésének 440. és halálának 400. évfordulója alkalmából, a Katedrális című folyóirat szerkesztősé­ge szakmai támogatásával, országos diákpályázatot hir­det az alábbi témakörökben. I. Balassi Bálint a ma­gyar nyelvű személyes líra megteremtője. Forr, gerjed elmémre, Mint hangya fészkére, Sok új vers, mint sok han­gya, Arra, mert szívemben Szerelem tüzének Csak te vagy édes lángja, Szózatot búm vere, Vigasság tételnek Zengő és gyönyörű hangja. II. Balassi Bálint magyar­sága, európaisága „Eger vitézeknek ékes os­kolája, Jó katonáságának szerető dajkája” (Rimay János tervezett Ba- lassi-kiadásához) III. Balassi Bálint istenes énekei „Úgy keres Úristen lelkem most tégedet, Szerte mind kiáltvás az te szent nevedet, Szabadulására hogy onts ke­gyelmedet, Mint forrásfejedet.” (B. B.: Psalmus 42.) IV. Balassi Bálint a szín­műíró Szép magyar comoedia; Valahány török bejt (1588) „Mindennek barlangit, Va­dak lakóhelit mi hasznom, hogy bejártam? Emberek nem laktak földön ily régulta mi jutái momot várom? Ha mindenött éget szerelem engemet, mind búm, kínom csak károm.” (B. B.: Szép magyar co­moedia: Actus I, Seena IV.) Kedves pályázóink, az idézett sorok értelmében kérjük: tetszés szerint vá­lasszanak ki egyet, az itt megadott négy témakörből: A pályázat jeligés. Pá­lyázni lehet 10-15 oldalas (1 sor 60 leütés, 1 oldal 28-30 sor), jegyzetekkel, forrásmegjelöléssel ellá­tott dolgozattal. Díjak: I. díj 8000 forint, II. díj 6000 forint, III. díj 4000 forint. A IV—VI. he­lyezettek a Madách Gimná­zium, a „Fiesta” Alapít­vány és a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyytár különdíjaiban' és könyvju­talmaiban részesülnek. A pályadíjakat az e cél­ra összehívott szakmai bí­rálóbizottság ítéli oda. A bírálóbizottság a pályázat anyagának ismeretében a díjak számát megváltoztat­hatja, a díjak összegét meg­emelheti, díjat megoszthat, vagy nem ítél oda, vala­mint munkákat külön juta­lomban részesíthet. A pályázati határidő: 1995. január 10. A pálya­munkát a Madách-kör cí­mére (2600 Vác, Géza ki­rály tér 10., Pf. 74.), tele­fon: (27)-310-147 kell el­küldeni. A pályamunkán szerepeltetni kell a jeligét, ugyanakkor mellékelni kell a jeligét feltüntető le­zárt borítékban a pályázó és iskolája nevét és címét. A díjkiosztásra 1995. ja­nuár 27-én, pénteken 9 óra­kor Vácott, a Madách-nap alkalmával kerül sor, me­lyet a gimnázium és a Ma­dách-kör immár harmadik éve rendez hagyományo­san a művelődési központ színháztermében (2600 Vác, Dr. Csányi L. krt. 63.). jgr A Pest Megyei Köz- művelődési Infor- mációs Központ kö- ■%.,# zépfokú művelődés- szervezői képzést indít Szent­endrén, az intézmény szék­házában. A tanfolyam célja, hogy a művelődési intézmé­nyekben, közösségi házak­ban, a sajátos érdekek és ér­tékek mentén szerveződött körök, egyesületek, közös­ségek, pártok intézményei­ben dolgozóknak középfo­kú szakmai végzettséget nyújtson, és megadja a kö­zösségi művelődés szervezé­séhez, a technikai, ügyinté­zői (vállalkozói) munkához szükséges elméleti és gya­korlati ismereteket, készsé­get és jártasságot. A tanfo­lyam hasznos a művelődés­ben vagy a helyi kulturális életben magántőkéből egye­temes értékek kínálatát (könyv, lemez kiadását stb.) adók, illetve kulturális szolgáltatást (például ma­gánóvodát) szervezők részé­re is. Jelentkezhetnek a közmű­velődés területén dolgozó, képesítéssel nem rendelke­ző népművelők, valamint A Matáv Rt. igazgatóságá­tól kapott tájékoztatás sze­rint új távhívó központot he­lyeztek üzembe a napokban a szentendrei primér körzet­ben, Pilisvörösvár és Pilis- szentkereszt—Dobogókő helységekben. A Pető—Kéri-per újabb tárgyalása Pető Iván és Kéri Edit pe­rében ma 12 órakor kez­dődik az újabb tárgyalás a Fővárosi Bíróságon, a Markó utca 27. II. emelet 86. szám alatt. azok a helyben, vidéken élő munkanélküliek, gyes-en vagy gyed-en lévő fiatalok, akik eddigi tanulmányaikat kulturális ismeretekkel sze­retnék kiegészíteni. A jelentkezés feltétele: büntetlen előélet, középisko­lád érettségi bizonyítvány. Az oktatás tanfolyami keret­ben történik, egyéni felké­szülésre nincs lehetőség. A tanulmányi idő 270 óra. A foglalkozásokon az ELTE közművelődési tanszékének vezető oktatói, illetve a szak­ma ismert kiválóságai taní­tanak. A tanfolyam nagy­részt önköltséges, a részvé­teli díj a jelentkezők számá­tól függően, előreláthatólag 25 000 forint körül mozog. A háromszemeszteres, más­fél éves szakképzés szakdol­gozat írásával és szóbeli vizsgával zárul. Jelentkezni írásban, rö­vid életrajz és az. érettségi bizonyítvány másolatának megküldésével lehet, 1995. január 15-ig. A jelentkezé­seket a következő címre kér­jük: D. Barabás Mária, 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7. (tel.: (06-26)-310-860). Az előfizetők továbbra is a 26-os körzetszámon hívha­tók. Pilis szentke reszt—Do­bogókő előfizetőinek, kap­csolási számai azonban — az első három számjegyük­ben — 327-ről 347-re meg­változtak. Környezetvédelem Európában Holnap este 6-kor Környe­zetvédelem Európában cím­mel vitafórum lesz Budapes­ten a Vegyipar Házban (VI. kér., Benczúr utca 45. IV. emelet). VEKO-KABEL BT Budapest, Polgár u. 3. II. 11.1033 Telefon/fax: 188-2898- Erős- és gyengeáramú kábelek- híradástechnikai vezetékek- komputerkábelek- jelző- és földkábelek- sínek- csatlakozók importja, kis- és nagykereskedelme. MCu, MBCu, MT, MKH, LiYY, RG, LiYCY, GT, Tzvinax, Silicon Szállítás: raktárról, illetve egy héten belül. Budapesten ingyenes házhoz szállítás. Amit máshol nem talál, keresse nálunk! V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font* 172,38 175,86 Ausztrál dollár 86,04 87,64 Belga és lux. frank (100) 341,86 348,78 Dán korona 17,93 18,29 Finn márka 22,66 23,12 Francia frank 20,41 20,83 Görög drachma (100) 45,46 46,38 Holland forint 62,78 64,04 fr font 170,10 173,56 Japán yen (100) 110,08 112,28 Kanadai dollár 79,66 81,24 Kuvaiti dinár 368,30 375,54 Német márka 7033 71,75 Norvég korona 16,10 16,42 Olasz líra (1000) 67,48 68,88 Osztrák schilling (100) 9,99 10,19 Portugál escudo (100) 68,52 69,92 Spanyol peseta (100) 83,54 85,26 Svájci frank 83,16 84,86 Svéd korona 14,64 14,94 USA-dollár 110,58 112,72 ECU (Közös Piac) 133,92 136,64 * Ideértve a skót és északír kibocsátású angol font bankjegyeket is. Megváltozott telefonszámok

Next

/
Thumbnails
Contents