Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-15 / 294. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK „Az Atilla... megnő az időben!” Szörényi Levente az Erkel színházi bemutatóról Könyvespolc Benedek Elek: Az Operaház vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen 1994 decemberében sor kerül Szörényi Levente rockoperájának Erkel színházi bemutatójára. A hírt Koltay Gábor rendező jelentette be még tavaly szeptemberben, az „Atilla — Isten kardja” margitszigeti előadás- sorozatának záróbankettjén. A bejelentés méltán hatott a szenzáció erejével, s immár teljes erővel folynak a színpadi próbák, közeleg a nagyszabású művészeti vállalkozás premierjének napja — december 27. Jelképesnek tekinthető, hogy ez a „nagy tisztesség” éppen Szörényi Leventének, a magyar beatkorszak élő klasszikusának jutott ki. A népszerű zeneszerző a lázas ütemű próbák közepette is készségesen vállalkozott rá, hogy válaszoljon a Pest Megyei Hírlap kérdéseire. — Az „Atilla...” közelgő Erkel színházi bemutatója kapcsán sokan „frontáttörésről”, a rockműfaj hazai történetének kiemelkedő eseményéről beszélnek. Ön milyen érzésekkel néz a nagy nap elébe? — kérdeztük. — A feszültség és a reménykedés érzései töltenek el, ha a december 27-i premierre gondolok. Márpedig mostanában — tulajdonképpen jó ideje már — csak erre tudok gondolni. Nyilvánvaló, hogy itt most többről van szó, mint egy vendégjáték vagy egy rockkoncert esetében. Annál is inkább, hiszen mindkettőre volt már példa az Erkelben. Én magam is fölléptem már itt az Illés- együttes egyik születésnapi koncertjén, 1988-ban pedig a „Fénylő ölednek édes örömében...” című oratórium csendült fel ugyanitt. Ám magyar rockopera most kap először helyet a klasszikus operák e népszerű színpadán — s alig hiszem, hogy ennek a jelentőségét el lehetne túlozni. — Az „Atilla..." Erkel színházi „honfoglalása" óhatatlanul fölveti a kérdést: miért nem jutott ki eddig hasonló megtiszteltetés az „István, a király"-nak? — Nem tudom, mennyire ismeretes ez, de évekkel ezelőtt szóba került az „István...” operaházi bemutatója, amely azonban csak terv maradt. Türelmes ember vagyok, s így remélem, hogy az „Atilla...” Erkel színházi előadásai utat törnek az „István, a király” számára is. Őszintén be kell vallanom: személy szerint jobban örülök, hogy elsőként az „Atilla — Isten kardja” kerül a klasz- szikus nagyoperák színpadára. Tisztában vagyok azzal, hogy a két rockopera közül az „István...” örvend nagyobb népszerűségnek, mi több, tiszteletben is tartom a közönségnek ezt a véleményét. Mint szerzőnek azonban engedtessék meg nekem, hogy az „Atillá.. ,”-t egy más nagyságrendű, ösz- szetettebb szerkezetű műnek tartsam, amely éppen ezért nehezebben küzdi ki magának azt a fajta népszerűséget, amelynek az „István...” örvend a királydombi ősbemutató óta. Bizonyos vagyok abban, hogy kőszínházi környezetben — tehát zárt térben — jobban előtűnnek majd az operának a belső „Biztos vagyok abban, hogy az »Atilla...« túléli a pre- koncepciós megközelítéseket és szándékos ferdítéseket...” Kanyó Béla felvétele dramaturgiai és zenei értékei, amelyeket a látványelemekre összpontosító szabadtéri előadás egyszerűen nem hangsúlyozhatott eléggé. S mindez végső soron azt eredményezheti, hogy az „Atilla...” közelebb kerülhet a közönséghez. — A margitszigeti előadások óta alaposan megváltozott a hazai politikai erőtér. Hadd tegyem hozzá: nem éppen az „Atilla... "-típusú művészeti alkotások javára. Azt ugyan nem nehéz megjósolni, hogy a közönség most is szeretni fogja a produkciót: ám mit vár az előadások kritikai fogadtatásától? — Nem először okozok szomorúságot olyan embereknek, akik előítélettel közelítenek mindahhoz, amit csinálok. Úgy érzem, most sem tehetek másképp. Ismételten le kell szögeznem tehát, hogy az „Atilla...” nem arról szólt, amiről a kritikusok egy része úgy vélte, hogy szól: semmi köze nem volt ahhoz a „nacionalista propagandához”, amellyel — meglehetősen átlátszó „csúsztatással” — megvádolták. Az egy évvel ezelőtti belpolitikai helyzet csak egyetlen dologban kedvezett nekünk: hogy a darabot be tudtuk mutatni, és 16 telt házas előadást ért meg a Margitszigeti Színpadon. Különben nem lepett meg, hogy az előadás egynémely toliforgatót MDF-es pártgyűlésre emlékeztetett. Ha visszaemlékszik: 1983-ban, s az azt követő években az „István, a király”-ra is megpróbálták rábizonyítani, hogy a Kádár-rendszert dicsőíti, lám az „István...” túlélte ezeket a tendenciózus „félrehallásokat”. Érdekes egyébként — és szorosan idetartozik —, hogy Atilla alakja egyre jobban izgatja a világ történészeit és alkotóművészeit, elsősorban Amerikában, de Európában is. Ezek egy része — gondolok itt a készülő Schwarzenegger-filmre — sötét és gusztustalan képet próbál festeni a hun fejedelemről. Természetesen örülök annak, hogy éppen nálunk jelennek meg olyan tudományos munkák, amelyek megpróbálnak ellene szegülni ennek a szélsőségesen egyoldalú, negatív ábrázolásnak. Gondolok itt például Szász Béla „A hunok története — Attila nagykirály” című alapvető könyvének újrakiadására, vagy Wess Roberts amerikai szerző hamarosan megjelenő Atilla-könyvére... Ezekből világosan kitűnik az, hogy Atilla nagy formátumú uralkodó volt, aki nemcsak zsarnoki, katonai eszközökkel kovácsolta össze hatalmas birodalmát, hanem elsősorban mint politikus, mint diplomata munkálkodott egy egységes Európa megteremtésén. Itt, a Kárpát-medence térségében, ahol mi is élünk, véleményem szerint ma is ez a legéletképesebb idea. Nos, én a napi politikai csatározásoktól függetlenül ezt az államférfit és uralkodót állítottam rockoperám középpontjába. Hogy a kérdésére konkrétan is válaszoljak: nem érne váratlanul, ha az Erkel színházi előadások kapcsán művészi szándékaimat ismét „félreértenék”. De bizonyos vagyok abban, hogy az „Atilla...” túléli a prekon- cepciós megközelítéseket és szándékos ferdítéseket: túléli, és megnő az időben... Majoros József (További előadások: december 28., 29., és 30.) Körösfői-Kriesch Aladár: Aquileja ostroma (1908). Az Atilla-motívum egyik feldolgozása a velencei magyar pavilon számára Magyarok története Az olvasók többsége Benedek Eleket úgy ismerte meg, mint a magyar népmesék és mondák gyűjtőjét, a világ meseirodalmának fordítóját és közreadóját. Nemzedékek sora nőtt fel a kis gömböc, a csillagszemű juhász, a Ludas Matyi és sok más hős csodálatos történetén. S nem utolsósorban a „Cimbora” című gyermeklapon... A székelyföldi Kisbaconból származó író munkássága azonban színesebb, sokrétűbb volt. Szebesi Jobbal tett néprajzi gyűjtőútjai tapasztalatait újságíróként, lapszerkesztőként, regényíróként és országgyűlési képviselőként is hasznosította. Minden műfajban maradandót alkotott. Munkatársa volt a Budapesti Hírlapnak, 6 alapította az első irodalmi értékű hazafias gyermeklapot. Tevékeny résztvevője volt a századforduló politikai és társadalmi életének. Versek, ifjúsági és felnőttregények, tankönyvek mellett szép számmal írt a magyarság történetével foglalkozó munkákat is. Ezek sorából való a Magyarok története, mely élete alkonyán, 1925-ben jelent meg Kolozsvárott. Ez a könyv nem történelmi munka, hanem népünk ősmúltját, regés-mondás kezdeteit is felidéző, a XX. század küszöbéig végigkísérő történelmi áttekintés. Ebből a gyermekeknek és fiataloknak írt könyvből a magyarság eredetmondáitól követhetjük végig az elmúlt viharos évezred legfontosabb történéseit. Dicsőséges vagy tragikus eseményeket, kiemelkedő történelmi alakokat ismerhet meg mindenki, aki vonzódik a történelemhez és kedveli a „nagy székely mesemondó stílusát”. « Mesemondói hírnevéhez híven aránylag nagyobb helyet foglal el a honfoglalás előtti idők története, a csoda- szarvastól a fehér Ló regényéig. Majd végigvezeti az olvasót Árpád népe viszontagságain, kudarcok és dicsőség váltakozásán. Nemcsak a királyok tettei és a háborúk, bánéin a hazát fenntartó egyszerű emberek élete, sorsa is helyet kap e történelmi olvasókönyv oldalain. Az újabb századok leírása historikusi alaposságú. A kötetet lezáró fejezet felsorolja a magyarság nagyjait, és a trianoni csonkítás okozta bánat ellenére is hitet sugároz a nemzet jövőjébe. Mivel korának történelmi ismereteit tényszerűen adja vissza, tanulságos és ismeretgyarapító, ugyanakkor stílusa, nyelvi színessége mai ifjú és felnőtt olvasónak egyaránt kedves élményt nyújt. Szép karácsonyi ajándék Benedek Elek könyve, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Róbert Péter A magyarok bejövetele a Thuróczy-krónika brünni kiadásából Pályázati felhívás középiskolásoknak Balassira emlékeznek a váciak * A váci Madách-kör, ' a Madách Imre nevét ) viselő gimnázium és a Fiesta Alapítvány — a „Katedrális” című folyóirat szerkesztőségének támogatásával — országos diákpályázatot hirdet Balassi Bálint születésének 440., halálának 400. évfordulója alkalmából. A négy témakör az első magyarul író költőóriás munkásságának egy-egy aspektusát ragadja meg, ezeket kéri kifejteni. A jeligés pályázatokat — amelyről lapunk 9. oldalán bővebben tájékoztatjuk olvasóinkat — 1995. január 10-ig kell beküldeni a váci Madách-kör címére. (2600 Vác, Géza király tér 10., Pf. 74., 2601 Vác.) A díjkiosztásra 1995. január 27-én, a Madách-nap alkalmával kerül sor a helyi művelődési központ színháztermében.
