Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-09 / 289. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAC 1994. DECEMBER 9., PENTEK Antall József-emlékest Gödöllőn Nagy államférfi volt A választás az ellenzéki pártok próbája lesz Az MDF hosszabb távú együttműködést remél Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá tegnap Für Lajos, az MDF elnöke és Lántzky László, a Ke­resztényszociális Szakszervezetek Országos Szövetsé­gének elnöke. Az ezt követő sajtótájékoztatón Für Lajos elmondta, hogy pártja tárgyalásos együttmű­ködésre törekszik minden szakszervezettel, mert sze­retné minél jobban megismerni a munkavállalók igé­nyeit és akaratát. A KESZOSZ elnökétől megtudhat­tuk, hogy folyamatosan törekedtek a pártokkal való párbeszédre, s az MDF-fel sikerült először megálla­podniuk. Felvették a kapcsolatot a KDNP-vel és a kisgazdákkal, s lépéseket tettek a Fidesz, az SZDSZ és az MSZP felé is. Antall József néhai mi­niszterelnök halálának kö­zelgő első évfordulója al­kalmából tegnap emlékes­tet tartottak a gödöllői művelődési központ szín­háztermében. Antall Jó- zsefnét, Boross Péter volt miniszterelnököt, ország- gyűlési képviselőt és a közel négyszáz résztve­vőt Gémesi György pol­gármester köszöntötte a rendező helyi MDF-szer- vezet nevében. Emlékez­tetett arra, hogy a gödöl­lői magyar demokraták is kivették részüket a rend­szerváltoztató folyamat­ból, s fontosnak érezték a méltó emlékezést a ki­emelkedő államférfira. Kiss Éva helytörténész és Bárdy Péter tanár sze­melvényeket idéztek An­tall József munkáiból. A miniszterelnök özvegye elmondta, hogy családja szoros szálakkal kötődött a városhoz. Szülei 1923 novemberében itt kötöt­tek házasságot, édesapja modellje volt Nagy Sán­dor festőművésznek is. Boross Péter felidézte, hogy elődje dolgozószo­báját Batthyány Lajos arcképe díszítette. Az első felelős magyar kor­mány miniszterelnöke ak­kor a felívelő reformkort koronázta meg, míg An­tall József a diktatúra el­lenében vált államférfivá. (balázs) Az MDF elnöke beszá­molt a hét elején tett erdé­lyi útjáról, s találkozóiról az RMDSZ vezetőivel. El­mondta, hogy pártja ezzel a látogatással demonstrál­ni kívánta: a jelenlegi el­lenzéki szerepében sem változtat kisebbségvédel­mi politikáján. Vélemé­nye szerint az erdélyi ma­gyarság helyzete lényege­sen romlott az utóbbi hó­napokban. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a budapes­ti EBEE-csúcstalálkozóra nem hívták meg a szom­szédos országokban élő magyar kisebbség politiku­sait. Csapody Miklós, az MDF kampányfőnöke hangsúlyozta: a választáso­kon nem áttörést vár, de a közös ellenzéki jelöltek eredményes szereplésére számít. Remélem, hatni fog a választókra pártunk kampányüzenete, vagyis, hogy az önkormányzat egyben önvédelem is — mondta. — Üzenetünk ugyanez lenne akkor is, ha megmaradtunk volna kormánypártnak — tette hozzá. —■ A hét végi vá­lasztás az ellenzéki pártok próbája is egyben. Mi na­gyon reméljük, hogy a há­rom pártban megvan az el­szántság arra, hogy hosz­szabb távú együttműkö­dést alakítsanak ki a parla­mentben és a politikai élet­ben. Reményeink szerint ez az együttműködés nem csak egy alkalomra szólt. Für Lajos szerint a párt anyagi lehetőségeihez ké­pest jól szervezett kam­pányt folytatott ország­szerte. Rendkívüli ered­ménynek értékeli, hogy Latorcai János főpolgár­mester-jelölt rövid másfél hónap alatt — a legutóbbi felmérések szerint — na­gyobb népszerűségre tett szert, mint Baráth Etele, az MSZP jelöltje. Egyes becslések szerint — ma­gas választói részvétel ese­tén — Demszky Gábort is legyőzheti. Kampányzáró nagygyűlés Érden Szép számmal gyűltek össze az érdi polgárok tegnap este azon a kampányzáró nagygyű­lésen, amelyen bemutatták a helyi KDNP, az MDF és a Füg­getlen Kisgazdapárt által közö­sen támogatott képviselőjelölte­ket. A rendezvényen részt vett Schamschula György, volt köz­lekedésügyi miniszter, Giczy György, a KDNP alelnöke és Lányi Zsolt, az FKGP ország- gyűlési képviselője. Schamschula György véle­ménye szerint a jelenlegi kor­mánynak előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy a társadalom szempontjából rossz politikát folytat. — A szocialista terv­gazdálkodási rendszer, illetve a liberális iámyzat egyik alap­vető hibája, hogy az ipari ter­melés növekedésének rendeli alá az életszínvonalat, más szó­val az infrastruktúrát elhanya­golja a termelésért — mondta. — A polgári irányzat azonban a lakosság érdekeit szolgálja — folytatta. — Négy év alatt be is bizonyosodott ez, hiszen soha annyi út, csatorna nem épült, olyan telefonfejlesztés nem volt, az elmúlt negyven évben, mint a közelmúltban — hangoztatta. Úgy vélte, hogy a lakosság abban az esetben dönt saját javára a választáson, ha a polgári irányzat képviselő­ire szavaz. — Büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, hi­szen ez egy rendkívül tevé­keny, kreatív nép, mely min­dig megtalálta a maga útját — szólt Lányi Zsolt az egybegyűl­tekhez. Szerinte a magyar la­kosság többsége rájött, hogy mekkora baklövést követett el májusban, s meg fogják ragad­ni az utolsó lehetőséget, hogy ezt a hibát helyrehozzák. Giczy György beszédében elmondta: hatalmas eredmény­nek tartaná, ha a nemzeti ke­resztény oldal győzedelmes­kedne az önkormányzati vá­lasztásokon, hiszen ez óriási tá­mogatást jelentene a parlament­ben. Reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki pártok együttműködése hosszú távon megvalósítható. A politikusok beszédét kö­vetően mutatkozott be Szabó Lajos polgármesterjelölt. V. Cs. Égbe szöknek az energiaárak (Folytatás az 1. oldalról) Hárommilliárd pedig az egészségügyi, szociális, köz­oktatási, felsőoktatási és mű­velődési intézmények több­letköltségeinek részleges kompenzációjára. Az ellenté­telezés részleteiről a kor­mány még tárgyalni kíván a szociális partnerekkel. A kor­mány sajnálattal vette tudo­másul, hogy a tárgyalások el­lenére is sor került tegnap reggel a vasutasok figyel­meztetősztrájkjára, és meg­erősítette: fenntartja a 6 szá­zalékos béremelési ajánlatát, és felkéri a MÁV vezetőit, hogy tárgyaljanak tovább az érdekképviseletekkel. Szemle a nagymarosi töltésen Januárban vágják át a gátat Jövőre egységes vámnyilatkozat Gyorsabbá válik a határforgalom Hatékonyabb ellenőrzés, gyorsabb határforgalom, egy­szerűbb ügyintézés. Mindezt az Európai Unióban és az EFTA-országokban honos egységes vámáru-nyilatkozat hazai bevezetése teszi lehetővé újév napjától kezdődően. (Folytatás az 1. oldalról) Mint mondta, a munkát a hatóságok jónak ítélték, ám ti­zenötezer négyzetméteren (az összterületnek mintegy há­rom-négy százalékán) a me­der alját képező köveket ki kell cserélni, és még egy-két apróbb javítást végre kell haj­tani. Ezek a munkálatok — folytatta — az időjárástól füg­gően körülbelül egy hónapot vesznek igénybe. Ezek után már hatósági engedély nélkül — ha minden jól megy — ja­nuár közepén megkezdődhet a meder elárasztása. Hangsú­lyozta azonban, hogy a vizet nem szabad hirtelen a meder­be engedni, mert rombolást okozhat. Ezért először két csövön keresztül szivattyúz­zák a töltésen belülre a vizet a Dunából, míg el nem ér egy bizonyos szintet. Ez körülbe­lül két hetet vesz majd igény­be, és ha már kellő mérték­ben megtelt a meder, akkor le­het átvágni a gátat. Remélhe­tőleg augusztus végétől már a régi-új mederben közleked­hetnek a hajók. F. R. A külkereskedelemben részt vevő cégeknek, vállal­kozóknak ezzel jelentősen könnyebbé válik az áru to­vábbítása, hiszen elegendő lesz a korábbi gyakorlat he­lyett egyetlen okmány kitöl­tése az európai célországok felé. Ráadásul az új nyom­tatvány az eddigi tízfajta nyilatkozatot is egyben tar­talmazza, és az ehhez kap­csolódóan épülő korszerű nyilvántartás, a külkereske­delmi statisztikáról is ponto­sabb adatokat szolgáltat — hangzott el a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancs­noksága által tartott sajtótá­jékoztatón. Az EU-val kötött társulá­si szerződésünkben feltétel­ként szereplő egységesítés bevezetését mérföldkőként értékelte Nagy János ezre­des, országos parancsnok­helyettes. Fekete Antal alez­redes ezután elmondta: a csalók kiszűrését elősegíti a vámérték-nyilatkozat kötele­zővé tétele még behozatali előjegyzés esetén is, vala­mint az, hogy a kereskedő által lerakott adóbiztosíté­kot ezentúl harminc napon belül kell elszámolni. A turisták által behozott termékek elvámoltatása is változik várhatóan a jövő év második hónapjától — tette hozzá az alezredes. En­nek oka a fizetés terén ta­pasztalt állampolgári fegyel­mezetlenség, ezért a jövő­ben a vámost a határállo­máson kell „leszurkolni”, miközben a kivihető forint mennyiségét várhatóan nem emelik. Ha valaki a szükséges összeget helyben nem tudja kifizetni, elfogad­ják a Postabank csekkjét is, vagy az illetőnek a legköze­lebbi bankfiók adhat kezes­séget. Végső esetben a be­hozott terméket a határon kell hagyni, és a fővárosban lehet utólag fizetni. Ez a változás nem érinti az au­tók és a nagy értékű moto­rok behozatalát. (nánási) A műszaki bejáráson megállapított hiányosságok egyikét — a hajózóút medrének megfelelő kővel borítását — kell még kija­vítani s csak ezután árasztják el ezt a területet Vimola Károly felvétele Ipari védegylet alakult A Magyar Szellemi Védegy­let nemrég rendezvényt tar­tott a gazdasági helyeztünk- ről és a nemzeti vagyon véd- telenségéről, s ott elhatároz­ták, hogy egyesületet alapí­tanak Magyar Ipari Védegy­let néven. Posgay Csaba képviselő lapunkhoz eljuttatott tájé­koztatásából kiderül, hogy az egyesület célja a hazai ipari és agráripari termékek előállításának, forgalmazá­sának és értékesítésének se­gítése. Továbbá tagjai mindazon szükségleteiket, amelyeket a hazai termelés — beleértve az 50 százalék­nál nagyobb hazai termé­kösszetételű vegyes vállala­tokat is — elő tud állítani, elsősorban itthoni termé­kekből elégítik ki. A célok érdekében országos szinten összefogja és informálja a tagokat, elősegíti érdekvé­delmüket. A kocsmázás a párbeszéd? Tegnap reggel a televízióban Antall Józsefre emléke­zett többek között Kéri úr, a politológus, akinek An­tall Józsefről ez jutott eszébe: „Három lépés”. Antall József miniszterelnök nyilván Kéri úrral szemben megtartotta azt az ominózus három lépés távolságot. De valljuk be: ahhoz, hogy Kéri úrral szemben vala­ki (ez esetben a hosszú évtizedek után először demok­ratikus választások útján a kormányfői székbe került miniszterelnök) a három lépés távolságot megtartsa, ahhoz bizony nem kell sem túl úrinak, sem túl gőgös­nek, sem túl lekezelőnek lennie, merthogy én nem va­gyok Magyarország miniszterelnöke, de Kéri úr eddi­gi nyilatkozatai alapján bizony nem három, hanem sokkal több lépés távolságot kívánok vele szemben tartani. Az emlékező műsorban bőven kijutott Antall Józsefnek, hiszen állítólag nem tudott a néppel párbe­szédet folytatni. Bizony nem tudott, legalábbis úgy nem, ahogy azt Keleti Györgytől láttam emlékezetes oroszlányi választási küzdelmében, mikor is egy kocs­mában boldog-boldogtalannak fizetett. Ám, ha ez a társadalommal való párbeszéd, akkor magam nem­hogy számon kérném ezt a miniszterelnöktől, hanem az ilyesfajta párbeszédet egyenesen tiltanám. Antall Jószef párbeszédére az a jellemző, hogy 1993. január 2-án megjelenő lapunk első oldalán mintegy négy gé­pelt oldalon kívánt boldog új évet Pest megye lakói­nak, s egy olyan megyei áttekintést adott, ami az én számomra igenis párbeszédet jelent. Hogy Pest me­gyében ezt sokan nem tudják értékelni, az nem An­tall József hibája, hanem annak a Rákosi- és Kádár- korszaknak, amelyik lákóhelyük, azaz megyéjük, fa­lujuk iránt érzéketlen emberek tömegét nevelte a ,jól bevált” világnézetileg semleges iskoláiban. Mert lássuk be, a párbeszédhez általában két emberre van szükség, ám jó, ha a párbeszéd során kiderül, azonos nyelvet beszélő emberek ülnek egy asztalnál. Sajnos szinte természetes, hogy Antall József sokak számára érthetetlen volt, hiszen ezeknek az embereknek a szá­mára az az igazi politikus, aki időnként le tud rájuk kacsintani. Erre a lekacsintásra Antall József nem volt képes, ami jól bizonyítja: nem kívánt a nemzet fölébe kerekedni. Ezt megtették helyette azok, akik sajnos körülvették. Őket jellemezte annak idején Be­nedek István a régi Magyar Fórumban így: az álno- kok kamarillája. (Vördös)

Next

/
Thumbnails
Contents