Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-08 / 288. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994.-DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 13 Válasz Halász Ferencnek Tisztelt Halász Ferenc! Jól időzített, de pontatlanul címzett nyílt levelére az alábbiakban válaszolok: I. A nemzeti összefogást a Magyar Fórumban közzétett levelemben magam kezdeményeztem. Választ az úgynevezett nemzeti pártok vezetőitől nem kaptam. Ennek ellenére, amikor az MDF budapesti választmánya dr. Szentgyörgyvölgyi Pétert jelölte főpolgármesternek, bíztam benne, hogy személyében megjelent a küzdőtéren a mindenki által elfogadható közös személy. Azután az MDF budapesti választmánya megváltoztatta a saját döntését. Hogy milyen nyomásra, azt nem tudom. Az FKGP—MIÉP szövetkezés a fővárosban csak ezután jött létre. A másik összefogáshoz pedig csatlakozott az a Fidesz, amelyiknek korábbi politizálása semmilyen nemzeti vonást nem mutatott fel választási vereségéig. A Fidesz belépése abba a szövetkezésbe azzal járt, hogy az MDF tárgyaló megbízottai szinte mindenütt a MIÉP kizárását kezdeményezték. II. Ön, tisztelt Halász úr, aki nemzeti elkötelezettségűnek mondja magát, megengedi magának azt a kijelentést, hogy Szabó János esélye „gyakorlatilag nulla”. Ha ezt liberális közvélemény-kutató ellenfeleink valamelyike teszi, az megszokott dolog. Ők hazudhatnak és akarhatják ilyen irányba befolyásolni a választókat. De Ön, a nemzeti oldal védelmében? Mert mi az Ön erkölcsipolitikai álláspontja ebben a kérdésben? Az, nyilván, hogy Latorcai János esélyei jobbak és ő is nemzeti jelölt. Az első tételt nehéz vitatni. Latorcai úr esélyei nagyobb ismertsége következtében kétségkívül jobbak. Ám de nemzeti mivolta már kétséges, minthogy miatta kiütöttek egy nemzeti politikust a jelöltségből, aki elkötelezettségét már bizonyította, ugyanakkor Latorcait a Fidesz is támogatja. Tehát legjobb indulattal is csak azt lehet mondani, hogy valami nem teljesen tiszta e körül a jelölés körül. III. Miért engem tisztelt meg ezzel a levéllel? Dr. Szabó János a kisgazdapárt főtitkára. Nem sokkal illetékesebb ennek az indulásnak vagy visszalépésnek a kérdésében Torgyán József? Vagy talán bizony valakik máris a bűnbakot keresik és azt bennem vélik megtalálni, aki nemzeti ösz- szefogást kezdeményeztem? Már tavasszal is. De Szabó Ivánt is megkérdezhetné, tisztelt uram, hogy miért adott alkalmat a Népszabadságnak annak közlésére, hogy „jó Demszky imázsa”. (dec. 7., 5. old.) Egyébként köszönöm a figyelmeztetést, hogy tegyem meg, amit meg kell tennem. Ennek szülötte ez a válasz is. A MIÉP tagjait és szavazóit egyébként semmilyen pártfegyelem nem köti, eddig is lelkiismeretük szerint szavaztak, és bosszantja őket, ha valaki erre noszogatja őket. Tisztelt Halász Úr! A Pest Megyei Hírlap levelezési rovatában Nyílt levél Csurka Istvánhoz címmel írt gondolataihoz szeretnék hozzászólni. (...) Mint a MIÉP alapító tagja el kell mondanom, hogy a MIÉP olyan emberekből tevődik össze, akiknek nem szokásuk, hogy hátba szúrják a szövetségesüket. Mi tiszteletben tartjuk a megállapodásokat. Ebben az ügyben Csurka István épp annyit tehet, mint én, vagy Ön, mivel a főpolgármester-jelöltet az FKGP adja. Tehát ebben az ügyben csak ők dönthetnek. (...) Az Ön véleményével szemben egyáltalán nem ajánlom Csurka Istvánnak, hogy kövesse Pozsgay Imrét és „eltűnjön a süllyesztőben”. (...) Ha körülnéz az MDF háza táján, úgy egészen biztosan megtalálja azt az okot, hogy miért jött létre az FKGP és a MIÉP választási szövetsége. Andrássy József a MIÉP IV. kerületi elnöke Tisztelettel: Csurka István HISTÓRIA Decebál kincse és Martinuzzi György barát halála (VI.) A mór megtette kötelességét Castaldo és hívei már a gyilkosság pillanatában elkezdték a kutatást a barát kincsei után. Rögvest megtaláltak húszezer aranyat abban a pénzesládában, amit mindig magánál hordott. Mivel megszerezték a barát pecsétnyomóját is, az arany egy részét benne hagyva, ismét lezárták a ládát, és csak ezzel számoltak el a császárnak. Akadt egy áruló is, Csáki Pál, aki „miután a veretlen ezüst és arany egy részének felajánlásával minden esetre bebiztosította magát, az alvinci várat a kincsekkel egyetemben átadta. Volt ott rengeteg hordónyi ezüst- és aranypénz, veretlen még sokkal több. Példája nyomán Várad, ahol a legtöbb arany, ezüst és minden egyéb volt felhalmozva, majd a többi is megadta magát”. Castaldo egy megbízható emberét azonnal elküldte Szamosújvárra, ahol a hírek szerint „tömérdek kincs őriztetett”. A barát halála után lefolytatott császári vizsgálat szerint Alvin- con a ládában 11 858 arany maradt, és megtalálták benne az aranykígyó felét is, tele Lysimachus-arannyal, más drágaságok társaságában. Nem ismerjük, mert nem is ismerhetjük pontosan, mennyi kincsre, és közöttük hány Lysimachus-érem- re bukkantak Alvincon, Sza- mosújvárott és Váradon Castaldo emberei. Alvincon biztosan volt legalább 50 ezer vert arany 175 kg súlyban, de ebben nincsenek benne a hordók. Szamosúj- várott találtak 250 ezer magyar forintot (875 kg arany), 872 font nyers aranyat (434 kg), négyezer Lysimachus-érmet egyenként négy magyar arany értékben (56 kg), és 17 font aranyrögöt és aranyport (8,4 kg), összesen tehát 1548,4 kg aranyat. A kincsek java azonban Váradon volt! Ezt maga Castaldo is beismerte 1552. február 20-án a pápa bécsi követéhez küldött levelében. Ebben mesés kincsről ír, és ami a kegyetlen gyilkosságot illeti, apró szerencsétlenségről: piccola miseria. Viszont Váradon szerinte is sokkal több kincs volt, mint Szamosújvárott. A pápai követ, H. Martinengus 1552. március 7-én kelt levele szerint Martinuzzi kincsei között legalább 500 ezer du- kát súlyú, tehát 1750 kg aranyat zsákmányolhattak Cas- taldóék, és ebben legalább 30 ezer Lysimachus-érem is lehetett, a többi akkorra már szétszóródott. A hatalmas zsákmányból Castaldo mindössze 20 ezer aranyat adott át Ferdinánd- nak, a többit szétosztotta zsoldosai között, és főleg megtartotta magának. Részesült persze az aranyakból a főgyilkos, Pallavicini Sforza is. Őt a törökök hamarosan elfogták, „és miután megvesszőzték, sok aranyon váltotta meg magát”. Verancsics Antal, a kortárs, imigyen számol be a kegyetlen gyilkosságról és a kincsrablásról: „Karácson előtt egynéhány nappal, mert az kiszerzett dolog vót, Palavicinus Sforcia egynéhány olasz és ispa- nyollal, egy reggel ugyan házában általverik az barátot, megölik, minden kincsi- ben, ki ott vót, zsákmányt tőnnek. Az filit egy ispa- nyol, Markard nevű, elmetszi neki, és Bécsben Ferdi- nandos királnak bemutatá. Ugyan ezen az időben Gastaldo nagy hamarsággal siete az Újvárban és kerály számára foglalá Barát ken- csit, ki ott vala, minden kéziben vevi. Vót penig az idűben Barátnak XXXV ezer gíra (talán 210 kg) ezisti Újvárban, ki mind plikekben (lemezekben) állott. Az néköl pénze, aranya, egyéb gazdagsága, ki sokkal több vót, hogy nem hirdették, Még annak kívüle is, ki iminnitt amon- nant Gastaldo kezihöz jutott, kiről micsoda számot adott királnak és hová tette, volna mit mondani.” Ugyanezt írta Istvánffy Miklós is krónikájában: „Miután Castaldo mindenütt lefoglalta a barát kincseit — ezek valóban királyiak voltak —, az emberek erről különbözőképpen vélekedtek: hogy Castaldo azért buzgólkodott annyira, s ve- télytársát azért ölette meg, hogy a tartományt kifosztva s a kincseket megkaparintva, egyedül legyen a főparancsnok.” Castaldo azonban nemcsak a barátot „verte által”, hanem megbízóját, a császárt is. Üres kézzel, lóháton jött be az országba, és mikor két év múlva, 1553 tavaszán sok arannyal megrakodva, ipse multo auro onustus, távozott, összeharácsolt vagyonát ötven társzekér szállította el Szebenből. Egy Galgócról keltezett korabeli levél szerint Castaldo útja Erdélyből Pozsonyig 34 napot vett igénybe. E késedelmet a meredek hegyek, a megáradt folyók és az óriási poggyász okozták, melynek őrizetére 300 spanyol katona volt kirendelve. Nem kétséges viszont, hogy 1542-ben Decebál 106-ban elrejtett kincseinek egy olyan részére bukkantak rá, amit a rómaiaknak nem sikerült megtalál- niok. Az érmek számát nem tudhatjuk pontosan, de bizonyára közelebb volt a négyszázezerhez, mint a negyvenezerhez. A hatalmas szám egyúttal hitelesíti a Traianus katonái által kiszedett óriási mennyiségű aranyat és ezüstöt is. A négyszázezer arany, és a körülötte szövődött legenda közszájon forgott Erdélyben, és nyilván feltüzelte a kegyetlen zsoldosvezér, Castaldo kapzsiságát. A Mohácsot követő tragikus széthúzás szörnyű körülményei között tehát akadt végre egyetlen politikus, az egyébként horvát születésű Utjesenity Martinuzzi György (1482—1551), aki sem Fer- dinándhoz, sem a törökhöz nem húzott. Aki éppen 1551-ben János Zsigmon- dot és anyját, Izabella ki/ Árulás, jutalommal A főváros II. kerületi ön- kormányzata november 29-én tartotta utolsó ülését. A zsúfolásig megtelt tanácsteremben szülők, pedagógusok várták izgalommal a képviselők döntését, egy nagy múltú iskola új igazgatójának kinevezését. Az intézmény vezetésére ketten pályáztak, az egyiket a liberális pártok támogatták, a másik a nemzeti koalíció jelöltje volt, akit a tantestület 84 százaléka is elfogadott volna. A név szerinti szavazáson az utóbbi jelöltre a Fidesz valameny- nyi képviselője nem-mel voksolt, így a népszerű pedagógus kinevezése nem történhetett meg. A fiatal demokraták hűek maradtak önmagukhoz, de elárulták választási szövetségeseiket, a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi képviselőit és képviselőjelöltjeit, meg mindazokat, akik hittek nekik! Egy másik napirendi pontként a képviselők egy, az önkormányzat tulajdonát képező telek eladásán vitatkoztak. Az ingatlan eladási ára gyanúsan olcsó volt, pályáztatásra sem került. Áz ügylet előterjesztője dr. Balogi László alpolgármester, a kerület egyik polgármesterjelöltje volt, aki ezen az utolsó ülésnapon még több telekeladást, illetve telekátalakítást is javasolt. Szó ami szó, az egyik szabaddemokrata képviselő „korrupciógyanúsnak” találta az ügyet, és bejelentette, hogy az eset kivizsgálása végett a gazdasági rendőrséghez kíván fordulni. Ezen az ülésnapon még félmillió forintot könyvelhetett el magának Póta polgármester (SZDSZ) és 400 000 forintot Balogi polgármesterjelölt (MDF). Ény- nyit szavazott meg nekik a képviselő-testület egy része. Az indoklás: jól végezték munkájukat az elmúlt négy évben! Szilvásy György önkormányzati képviselő Budapest rálynét lemondatta a trónról, és Erdélyt átadta Ferdi- nándnak, hogy az egyesült erő jobban tudjon védekezni a török ellen. Meggyilkolására tehát pusztán csak két ok lehetett. Az egyik: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A másik: Martinuzzinak Erdély természeti forrásaira, elsősorban arany- és ezüstbányáira támaszkodó gazdagsága, amelyet legendássá növesztett az 1542-ben megtalált és részben birtokába jutott Decebál-kincs. Traianus Rómájával ellentétben tehát Decebál öröksége nem hozott semmi jót a magyar Erdélynek. (Vége) Makkay János a történettudomány doktora Idill a vármegye börtönében Bállá Károly, Pest vármegye kapitánya 1832-ben jelentést készített a megyei tömlöc helyzetéről. Meglehetősen idilli képet figyelhet meg a 20. századi olvasó. A rabok egy része — derül ki a jelentésből — sem a közmunkán nem akar részt venni, sem a szigorú fogságot nem tűri, helyette „a kapu alját ellepvén, pipáznak, a bezárt rabokhoz és azoktól postát hordanak, (...) nyilvános botránkozásokat követnek el”. A megye utasította a főügyészt, szigorúbban ellenőrizze a közmunka végzését és a, jövőben a rabokat, ha már a városba engedi, hát ne nőgyermek, hanem strázsa kísérje” A szigorítások kétségtelenül indokoltak voltak, hiszen a korábbi években egyáltalán nem volt ritka, hogy valaki a fogházból rendszeresen kijárt: Bikszeghy Sámuel az Emmerling kávéházban intézte fegyőr nélkül ügyeit; Legány János két hölgyismerősét kereste fel. Mikor kérdőre vonták, azzal védekezett, hogy „sürgős ügyeinek elvégzése céljából tátogatta meg a dámákat”. A borozás rendszeres volt a börtönben. 1852-ben szigorú rendeietet hoztak, mert kiderült: „a vármegye fogházaiba annyi bor vitetik be, hogy a rabok már többször lerészegedtek” Ezért meghagyta a megye: az a rab, aki engedetem nélkül bort visz be, 25 pálcát kap, az a hajdú pedig, aki nem ellenőrizte megfelelően a foglyokat, 12 „pálcaütéssel fenyíttessék meg”. Az idilli állapotok azért megtévesztők, a megyegynlés többször foglalkozott a börtönállapotokkal, elismerve: „a vármegye fogháza az ország legrosz- szabb” börtönei közé tartozik, a járványok miatt gyakori volt a halál a foglyok között. Pogány György
