Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-08 / 288. szám

Az európai klubtagság fontos feltétele a bankok függetlensége — mondta Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, akivel Vödrös Attila főszerkesztő', illetve Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek beszélgettek.

Elnök úr, milyennek látja a közelmúltban hozott, gazdaságunkat érintő intézkedéseket?

— Idáig nagy jelentőségű változások nem történtek. Ismeretes: lemondták az expót. Tudjuk, ez beruházásigényes vállalkozás volt. Lehet, hogy nincs pénz az országban és hiányzik hetvenmilli- árd forint, de akkor azt nem lehet odaadni béremelésekre sem. Leértékeltük a forintot. Nem nagyon örültem neki. Azután szóba jött egy bérmegállapodás, ami csökkenti a reálbért, de a jelek szerint nem teljesen állt össze. Szó van egy hároméves tervről, ami még nem készült el. Viszont elkészült a költségvetési javaslat, aminek a hiánya, ha a privatizációs bevételeket nem számítom be, akkor a „nemzeti össztermék nyolc és fél százaléka, lényegében annyi, mint tavaly. Tehát drasztikusnak nem elég drasztikus, markánsnak nem elég markáns, vagyis közgazdászszempontból nem eléggé erőteljes lépés. Ha egy súlyt ki kell lökni, de ehelyett nyomni próbáljuk, akkor ez a lökés nem fog sikerülni, a súly visszaesik.

— Hogyan látja mindezt a Nyugat?

— Ott azt látják, hogy meg lettek hirdetve bizonyos lépések. Például az, hogy a privatizáció gyorsulni fog, ám azt tapasztalják, hogy éppenséggel lassul. Itt van e héten ismét a Valutaalap. Ez racionálisan működő és gondolkodó szervezet. Nem törődik a politikával, de véleménye" sokat számít a kormányok szemében. Volt némi szimpátia és respekt irántunk az elmúlt négy évben, de ők nem tesznek túl nagy gesztusokat. Ugyanakkor nem is tekinthetők mumusnak. Ha egy országnak jól megy, akkor nincs velük ügye. Szokták ugyan mondani, hogy ahol az IMF megjelenik, ott mindig baj van. Persze, de nem azért van baj ezekkel az országokkal, mert ott megjelenik az IMF, hanem épp fordítva. Aki tőkeexportőr, az nem kér tőlük kölcsön. A kölcsönnyújtók viszont ügyelnek a garanciákra, így arra, hogy egy kormány jó politikát folytat-e, vagy sem. Mondhatnánk, hogy ha valakinek nem tetszik az IMF, az ne kérjen tőlük kölcsön. Magyarország esetében ez a kérdés nem ilyen egyszerű, mert ahol akkora örökölt adósság van, mint nálunk, ott a visszafizetésből adódó kötelezettségek kényszerpályát jelentenek. Elvileg persze meg lehetne csinálni azt, amit Ceausescu tett, nevezetesen: visszafizette a nyugati adósságot és közben teljesen tönkretette az országot. A külföldi pénzügyi körök velünk szemben nem jó- vagy

rosszindulatúak. Olyanok mint a kapufa, ahonnan vagy kifelé, vagy befelé pattan a labda. Jól kell rúgni a labdát.

Hiányok pótlására nincs kölcsön

— Itt van például a mi hitelfelvételi kérelmünk. Mi a legfőbb akadálya annak, hogy olyan nagy összegű hitelt kapjunk, mint amilyet a jelenlegi kormányzat szorgalmaz az Európai Uniónál?

— Ennek ma nincs realitása. Nyereséget hozó célra lehet kölcsönökhöz jutni, mint ahogy a világban rengeteg hitelt vesznek fel, közöttük a magyar vállalkozók, bankok is. Minden évben nő a vállalkozói hitelállományunk hat- száz-hétszáz millió dollárral. Pénz tehát van. De arra, hogy egy kormány abból az állam- háztartás hiányát fizesse, nyilvánvalóan nincs pénze az Európai Uniónak.

— Akkor ismét eljutunk ahhoz a kérdéshez: minek alapján állítják magukról a kormányzat emberei, hogy szakértők?

— Tudtommal ma azt mondják, hogy politikusok.

— Nemrég nyilatkozta Horn Gyula, hogy a közeljövőben várható energiaáremelést még az előző kormánynak kellett volna elrendelnie. Összefügg ez a kijelentés a hitelfelvétel technikai kérdéseivel?

— Ha az ország például energiafejlesztésre szeretne hitelt kapni, akkor a Világbank azt mondja: adok kétszázmillió dollárt ilyen meg ilyen feltételekkel. A hitelnyújtó ilyenkor azt vizsgálja, megtérül-e a pénze. Amikor 1991-ben fölvettünk egy nagyobb összeget, kötelezettséget vállaltunk arra, hogy az árak arányosítását három év alatt befejezzük. Ez azt jelenti, hogy az egyik fogyasztó nem finanszírozza a másik fogyasztását. Ilyen kötelezettség van, persze az ésszerű tarifarendszer elsősorban nem a hitelnyújtó érdeke.

— Kijelenthetjük-e azt, hogy a Nyugat nem finanszírozta a kelet-európai rendszerváltozást?

— Mondhatjuk, mert ez történt. Nem tudom persze, mi lett volna akkor, ha a Szovjetunió nem dől össze, és huszonhárom ország helyett csupán három jelentkezik támogatásért. Ebben az esetben talán nagyvonalúbbak lettek volna. Tény, hogy nem ajánlottak fel jelentős segítséget. Könnyítést vagy segélyt kormányoktól lehet ugyan kérni, de tudni kell azt, hogy a közpénzekkel minden kormánynak el kell számolnia. Nem teheti meg, hogy pusztán a szimpátia alapján ennek leírja az adósságát, amannak meg nem. Egy magánbank által nyújtott hitelt sem lehet minden további nélkül leírni, mert az a betétesek pénze. Ha csődbe jut a partner és elveszett a pénz, azt tudomásul lehet venni, és akkor bekövetkezhet a leírás. Nagyon leegyszerűsítve a példát: a nyugati betétes betette a pénzét a bankba, a bank odaadta Lengyelországnak, Lengyelország pedig nem tudott fizetni 1980-tól. Egy országot nem lehet fölszámolni, a betéteseknek tudomásul kell vennie, hogy a pénzük elveszett. Ehhez azonban az adósnak csődbe kell menni és csődben kell maradnia tíz évig. Ebbe azonban bele lehet rokkanni, mint ahogy Lengyelország is sokat szenvedett másfél évtizedig.

— Nagyobb realitása volt-e a hitelkérelmeinknek négy évvel ezelőtt, mint most?

— Igen, és kaptunk is valamelyest támogatást. Gondoljunk a német szénsegélyre, a starthitelre, bizonyos katonai eszközök átadására. Ezek kis tételek voltak, de valamit mégiscsak kaptunk. Most új esélyünk akkor lenne, ha végre befogadnának bennünket az Európai Közösségbe. Akkor ugyanis a tagságunk miatt kaphatnánk támogatást, amely a felzárkózást segítené. Stratégiai kérdés ezért, hogy Magyarország be tud-e jutni az egyesült Európába, az európai klubba. Ha befogadnak, hozzájutunk többletforrásokhoz, ha kinnmaradunk, minden bizonytalan marad. Antall József miniszterelnöknek teljesen igaza volt abban, hogy hazánk két nagy problémájára — nevezetesen, hogy szegények vagyunk és biztonsági szempontból kritikus helyen élünk — az a megoldás, hogy bejutunk az Európai Közösségbe, illetve a NATO-ba. Ennek a célnak rendelte alá a lépéseit.

Be kell jutnunk a klubba

— Egy időben sok szó esett az adósság átütemezéséről is.

— Az átütemezés megtörtént. A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt három-négy évben ezt csendben megtette. Az országnak most nincs jelentős rövid lejáratú adóssága. Pénzügyileg működőképesek vagyunk. Az adósság természetesen nem tűnik el, és terheli a következő éveket. De az átütemezés, vagyis az, hogy a pénzt nem most kell visszafizetni, az megtörtént. Visszatérve az alapkérdéshez, vagyis, hogy be kell kerülnünk a klubba, ehhez teljesíteni kell egyet s mást. A forint legyen valamelyest konvertibilis, ha bejön ide egy cég és nyereséget termel, akkor azt ki is tudja vinni. Erezze itt magát úgy, hogy hazánk része a világnak, és nem valamilyen kiszámíthatatlan banánköztársaság. A klubtagságnak fontos feltétele a Magyar Nemzeti Bank függetlensége. Anélkül ugyanis senkit nem vesznek fel. Fontos tényező az is,

hogy a hadsereg fölött ne katonai, hanem civil irányítás legyen, hogy a törvényeink harmonizáljanak az európai normákkal. Körülbelül tíz olyan elv van, amit teljesítem kell.

— Az Európai Közösséghez való csatlakozásunkkal kapcsolatban nemrég Habsburg Ottó élt egy szellemes hasonlattal. A csatlakozni akaró országokat egy konvojhoz hasonlította, amelyben a leglassúbb résztvevő diktálja az iramot. Hozzátette, hogy nem híve az ilyen konvojnak. Önnek mi erről a véleménye?

— Egyetértek vele. Nyugaton vannak, akik szeretnék, ha mi együtt maradnánk az Európai Közösség előszobájában. Ezt azért mondják, hogy ne kelljen dönteniük, hogy a döntést minél későbbre lehessen halasztani. A klubba való felvételnek a kritériumait pontosan még nem ismeijük, de annyit biztosan kell teljesítenünk, amennyit Portugália vagy Görögország, a kevésbé fejlett tagok. Igaz, az Európai Közösség tagjai sem mind tesznek eleget a legszigorúbb politikai és gazdasági követelményeknek. Itt van például Görögország, ahol tavaly győzött a Pánhellén Szocialista Párt, és ezt követően menesztették a független jegybanki elnököt, akinek hat évre szólt a mandátuma. Eltávolították a légitársaság, az olajtársaság, az adóhivatal vezetőjét, illetve a rendőrség vezetőjét is. Áthallások elkerülése végett hangsúlyozom, hogy mindez máshol történt. Ami minket illet, nekünk nem áll érdekünkben addig várni, amíg a szlovákok, a csehek vagy lengyelek mind eleget tudnak tenni a szükséges feltételeknek.

— Nem tart attól, hogy a gazdasági életünkben fennáll a balkanizálódás veszélye?

— Az első szabad választásunk modellválasztás volt: szocializmus, vagy nem. A második egy almodellválasz- tás, vagyis az, hogy milyen piacgazdaságunk és demokráciánk legyen: egy európai kontinentális, közép-európai, vagy balkanizált forma. Nem akarom levonni a következtetést, de tény, hogy a nyugat-európai gyakorlat szerint egy kormányzó párt programját a miniszter képviseli, az államapparátus pedig tudomásul veszi. Nem kell egyetértenie vele, de végre kell hajtania, ám ehhez nem kell új ember. Az európai hagyományoknak nem része az a lenini mondás, hogy „minden a kádereken múlik”. Teljesen mindegy, hogy egy adóhivatal főnökét ki nevezte ki, az ő dolga az, hogy begyűjtse az adót. Egy nemzeti bank elnökének többek között az a feladata, hogy az ország pénzének az értékét megőrizze. Az említett almo- dellválasztás nálunk sajnos eldőlni látszik, és nem a megfelelő irányba. Ez baj, de a legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk, mi lesz négy év múlva. Vajon megteheti-e a következő kormányzat, hogy a helyükön hagyja mindazokat, akik most személyes vagy politikai kapcsolatok révén a félreállítottak helyére kerültek? Valószínűleg nem teheti meg.

Nincs szükség ennyi bankra

— Időnként riasztó híreket hallunk hazai bankokról. Egyes bankok tönkremennek, mások fuzionálnak. Mitől válnak ma működésképtelenné magyar bankok?

— A pénzügyi életnek nem vált előnyére az, hogy a reformfolyamat viszonylag korán elkezdődött. Ma a szakirodalom nem beszél erről, vagy azt mondja, hogy ez előny. Én meg azt mondom, hogy a pénzügyek területén ez inkább hátrány, mint előny. Mert ha már nem 1968-ban keltették életre a kereskedelmi bankokat, akkor 1987-ben várhattak volna még egy évet, hiszen ezek úgy jöttek létre mesterségesen, hogy nem volt banktörvény, megfelelő ellenőrzés, oktatás, kellő technika, és a vezetők kiválasztása is sok kívánnivalót hagyott maga után. Nem volt rájuk kényszerítve az ügyfélminősítés, magyarán a bankigazgató annak adott pénzt, akinek éppen jónak látta. Ez melegágya a rossz döntéseknek és a korrupciónak. És ennek az országnak talán már sok a negyven bank. Nem a bankfiókok száma sok, hiszen ezek az ország számos pontján még hiányoznak, de talán eny- nyi bankra nincs szükség. Ezért nem rossz ötlet az, ha a versenyképtelen és túlságosan költséges bankok összeolvadnak.

— Ön távozni kényszerül a Magyar Nemzeti Bank éléről, holott ez a bank az Ön vezetése alatt eredményesen működött. Miért kell mégis elmennie?

— A történetben érdemes legalább addig visszamenni, hogy a választások második fordulójának éjszakáján valaki tájékoztatott arról, hogy a koalícióra készülő két párt köreiből üzenet érkezett: nekem mennem kell. Azt is mondták, hogy a jegybanki törvények olyan módosítását készítik elő, amely lehetővé teszi a félreállításomat, amennyiben magamtól nem távoznék. Voltak ugyanis olyan jogtechnikai elképzelések, hogy összevonják a Magyar Nemzeti Bankot a bankfelügyelettel, ami egyébként nem abszurd dolog és szakmai érvekkel is alá lehet támasztani. Ezt az átszervezést lehetett volna felhasználni az elnök és az alel- nökök elmozdítására. Én akkor visszaüzentem, hogy nem állok fel. Aztán amikor megjelent a képernyőn Horn Gyula és Pető Iván, és a kormány ösz- szeállításáról beszéltek, akkor az is elhangzott a kijelölt miniszterelnök szájából, hogy lecseréli Bőd Péter Ákost. Pető Iván is hallotta ezt, de nem szók semmit, nem mondta, hogy ez törvénytelen, hiszen a bank nem része a kormánynak. Beszélgetést kezdeményeztem hát a két pártelnökkel, és ezek során kiderült, hogy ők bizony komolyan gondolják ezt a tervet. Akkor eldöntöttem, hogy nem hozom olyan helyzetbe a Magyar Nemzeti Bankot, amely egy törvénymódosítás nyomán bekövetkezne. A döntésemben az is szerepet játszott, hogy az ország gazdasági helyzete labilis, és minden olyan harc és viszály, amely köztem és a kormányzat között zajlik, árnyékot vet ránk, tovább rontja a rólunk kialakított képet.

— Ön hamarosan a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik vezetőjeként folytatja pályafutását. Mi lesz a feladata?

— Az igazgatótanács tagja leszek. Matolcsy György helyére megyek, ő ugyanis hazatér. A kényszerű lemondásom negatív nemzetközi hírét némileg ellensúlyozza az, hogy távozó magyar bankelnökként nem szakadok el az országtól, .és azt — feladatkörömnek megfelelően — három másik országgal együtt képviselem ebben az intézményben. Szeretnék is eloszlatni egy félreértést. Ugyanis nem kizárólag a mindenkori magyar kormányt, hanem hazánk, továbbá Horvátország, Csehország és Szlovákia pénzügyi, gazdasági érdekeit kell képviselnem az EBRD- nél. Az országtól és a középeurópai régiótól nem szakadok el, és — ha már a Magyar Nemzeti Banknál nem tehetem — külföldön képviselem érdekeinket.

Bőd Péter Ákos: Visszaüzentem, hogy nem állok fel

Talum Attila felvétele

Nem a kormányt, az országot fogom képviselni

Beszélgetés Bőd Péter Ákossal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével