Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-07 / 261. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 7., HÉTFŐ J3 A vácegresi óvodások öröme A Lakitelek Alapítvány 1994 tavaszán pályázatot hirdetett meg a kis lélekszámú községek körében, melyre a vácegresi óvoda is benevezett. A tárgyi feltételek milyensége és mennyisége meghatározza az óvodai értelmi és testi fejlődés ütemét. Az intézmény vezetősége ezért ragad meg minden alkalmat az eszközök beszerzésére, bővítésére. Ez az óvoda kis létszámú, két csoportjába mindössze 38 gyermek jár. A gyermekek iskolába való felkészítése nagyon tudatosan történik, hiszen minden ősszel több általános iskolába mennek innen a gyerekek. A pályázaton nyert pénz felhasználása kötött volt, csak sportszert lehetett érte vásárolni. Nagy öröm érte ezért október végén az óvodás gyerekeket, amikor a megnyert 20 000 forintból vásárolt sportszereket, sporteszközöket kipróbálhatták, tornázhattak rajtuk. Az óvodában minden forintnak megvan a maga helye, hiszen idén vezetik be a gázfűtést, ami igen nagy anyagi kiadásokat jelent. Mindezek mellett a nyert összeget a polgármesteri hivatal is kiegészítette. Az óvodában dolgozó óvónők a testi nevelést nagyon fontosnak tartják. Ezért is örültek, hogy a költségvetésből vásárolt udvari sporteszközök mellé most a csoportszobában történő testnevelés-foglalkozások eszközei is gyarapodtak. Takács Ibolya Galgamácsa Ki a pontatlan? á Szerény terjedezi lemben emlékező p. olvasói levelemet közölte a Pest Megyei Hírlap (IX. 20.) Ko- dolányi János születésének 95., halálának 25. évfordulóján. Pontatlan emlékezés cím alatt a lapban visszaemlékezéseim jelentős részét megkérdőjelezi az író fia, ifjabb Kodolá- nyi János. Hangneme sértő, levele bizonyos tájékozatlanságot mutat. Még szellemi hitelrontást is felfedezhetek benne. Kodolányi János 1939. január 7-től 1939. szeptember 30-ig a Magyar Üt című világnézeti és társadalompolitikai hetilap szerkesztője volt Pap Bélával, Fónyad Dezsővel együtt. Ebben az időben a lapot már Vácott szerkesztették a református parókián. Pap Bélát, miután itt megválasztották lelkipásztornak, a szerkesztőséget és a fő kiadóhivatalt korábbi budapesti lakásáról Vácra, a Horthy Miklós u. 54.-be tette át. Hiteles forrásként három mellékletet csatolok, a M. Ú. fejlécét és egy kolofont, másolatban. Kodolányi János mint szerkesztő hetenként utazik Vácra és csak másodlagosan lehet feltételezni, hogy meglátogatja itt élő festőművész barátait. A Magyar Út ma is részben zárolt sajtótermék, 1990 óta a kutatók az Országos Széchényi Könyvtárban csak hiányos állapotban tanulmányozhatják. Sem a múltban, de még a jelenben sem kerülhet az a politika napos palettájára, akinek a nevét a lappal összehozzák. Megértem Ifjabb Kodolányi János aggodalmait. 1936-tól a lapnak szinte valameny- nyi példánya megtalálható gyűjteményemben, és amit leírtam, az „nihil obs- tat”, azaz kétséget kizárólag igaz. A „példátlan rendőrségi zaklatások” felemlítését eltagadni? — mi ezzel a célja az író fiának?(...) Ha megelégszik vele, ezt a tényt finomítom: adminisztratív intézkedéseket hoztak édesapja ellen. Felhívom szíves figyelmét a Társadalmi Szemle 1958/6. számára. Ebben az MSZMP KB mellett működő kulturális elméleti munkaközösség állást foglalt a népi írók ellen. Az állásfoglalás, különösen Kodolányi János irányába, kérlelhetetlen és gyűlölködő. Egy mondatot idézek: „... néhányan — mint például Kodolányi János is — a fiatal magyar demokráciát támadó írásokkal jelentkeztek a sajtóban”. (IV. 54. p.) Kodolányi János milyen minőségben tartózkodott Verőcén? Erről is mindent tudok. Másolatban megküldöm a helyi Verőcei Szó elmúlt évi, decemberi számát. Mivel Kemény László jó barátom volt — tanulmányt is írtam róla —, így tudom, hogy dunai zsánerképeinek egy részét Verőcén is festette. Kodolányi János ajánlatára őt bízták meg a katolikus kápolna freskóinak megfestésével. Hogy akarattyai kertjében írt-e a fa alatt? Hány éves volt az író fia akkor, 1942-ben, élt-e már egyáltalán, hogy olyan pontosan emlékezik arra, hogy HISTÓRIA Ganz Ábrahám, a magyar ipar úttörője (II.) Ezüstérmet adott az alkalmazottaknak Az új eljárás sikerét, eredményességét bizonyította, hogy csakhamar szinte valamennyi magyar és osztrák vasúttársaság bevezette e kerekek használatát. Rövid időn belül a külföldi vasúti szakemberek is elismerték a gyártmány nagyszerűségét, és fokozatosan rátértek a használatára. Ez volt az első magyarországi termék, amely rövid idő alatt európai hírű lett. Ezt a gyártási technológiát eddig csak az Egyesült Államokban alkalmazták. Az öntöde, Ganz Ábrahám vezetésével, a kerékgyártási módszert állandóan javította, fejlesztette. 59 vasúttársaságnak 1866-ig több mint 85 000 kéreg- öntésű kereket adott el az üzem. A malomiparban Ganz alkalmazta először a kéregöntési technológiát a hengerszékekhez készített hengerek előállításával. Gyártmányaival 1855-ben részt vett a párizsi világkiállításon, ahol három bronzérmet szerzett. 1859-ben belátta, hogy vállalatának további vezetését egyedül nem tudja ellátni, ezért szakképzett segítőtársakat, három mérnököt vett A Pesti Hengermalom az I840-es években maga mellé. Az egyik Krempe Ödön Vilmos a gyárépítések tervezésében, kivitelezésében vállalt jelentős szerepet, ám négyévi tevékenység után azonban megvált a cégtől. A másik Eichlei- ter Antal felügyelői munkakörben vezető szerepet kapott a gyárban, és hűségesen szolgálta Ganz Ábrahámot. A legnagyobb szerep harmadik munkatársának, Mechwart Andrásnak jutott, aki mint szervező, mérnök, feltaláló és az új gyártási ágak bevezetője, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Ganz gyár világhírre emelésében. Hírnevének tetőpontján, 1867. november 23-án, a 100 000. kéreg- öntésű vasúti kocsikerék elkészültét a gyár méltó módon __ megünnepelte. Ganz Ábrahám ebből az alkalomból vacsorát adott minden dolgozója, munkatársa és családtagjai tiszteletére és minden alkalmazottjának egy- egy erre az alkalomra veretett ezüst emlékérmet ajándékozott. Rövidéi ezután, december 15-én, Pest-Budi köztiszteletben álló polgáraként tragikus hirtelenséggel — önkezével véget vetve az nem.(...) A múltból kitalálni valamit 72 éves korban? Mi értelme lenne? Mellékesen jegyzem meg, Kodolányi János 1940. december 6-tól Zilahy Lajos lapjának, a Hídnak a főmunkatársa. Itt néhányszor a Krónika rovatban jelentek meg időszerű gondolatai a rousseau-i magányáról, a bonte naturale elmét frissítő hatásáról és arról, hogy ez miképpen jelentkezik azokban az írásaiban, amelyeket kertjében fogalmaz meg. Végezetül ajánlom ifj. Kodolányi Jánosnak édesapja egy idetartozó gondolatát Az író visszaemlékezik az időben című írásából (M. Ú. 16. sz. 4. p.): „Leírni, megírni csak azt lehet, amit bizonyos távolságból figyelünk, ítélünk meg.” Petővári Gyula Budapest Juszt — is Hallgatom a Juventus rádióban Latorcai János és Barátit Etele főpolgármesterjelölteket, amint sehogyan sem alakul ki közöttük ellentétes vélemény fővárosunk helyzetének elemzéséről — mindketten azonosan aggasztónak tartják. (Talán ha a harmadik főpolgármester-jelölt, a jelenlegi főpolgármester, Demszky Gábor elfogadta volna a meghívást, és részt vesz a beszélgetésben — lett volna mit ütköztetni.) A két kérdezett hovatovább annyira egyetért, hogy a riporter, Juszt László ezt meg is jegyzi. De sebaj! Majd jön a fogós kérdés: „Ön hogyan tippel, mi lenne az expóról kiírt népszavazás eredménye, ha azt ma tartanák?” Láss csodát! Mindketten úgy vélik, hogy a főváros lakossága bizony ma is szimpatizál az expó gondolatával, és azt támogatná! Itt már betelik a pohár Jusztnak, és „kénytelen” kifejteni ellenvéleményét, miszerint „neki más adatai vannak egy esetleges népszavazás eredményéről”. Csak azt nem értem, őt ki kérdezte. Vagyis, hogy ki kérdez kit. A riporter kérdezi-e a riportalanyt, vagy netán ő maga is képvisel-e valakit ebben az eszmecserében, és annak a nevében nyilatkozik? Vagy ha egyik sem, akkor juszt is ütközünk? V. Cs. Budapest (Teljes név és cím a szerkesztőségben) életének — elhunyt. Hamvai a Kerepesi temetőben nyugszanak. A vándorló öntőlegény rövid idő alatt a magyar ipari élet vezéregyéniségévé vált. Az általa alapított és nevét viselő gyár a gépipar szinte minden területén jelentkezett termékeivel. Ganz Ábrahám korszakalkotó találmányával, a kéregöntésű hengerek készítésével forradalmasította a malomipari hengerszékeket. Halála után Mechwart András folytatta a gyárban a hengerszék tökéletesítését, és feltalálta a kéregöntésű hengerek gépi rovátkolásának módját. A Ganz gyár termékei szerte a világon hirdették az alapító és a magyar ipar jó hírnevét. (Vége) Réz Gyula Csata Isaszegnél A Csűk-nemzetség pályájának felfelé ívelése a 13. században kezdődött. /. Csák Máté fiai, II. Máté és Péter — az ő fia volt a leghíresebb Csák, a Trencsé- nínek is nevezett III. Máté — a IV. Béla király és fia, István fiatalabb király közötti viszályokban István mellé álltak. 1264—Í265-ben az apa és fia közötti ellentét polgárháborúhoz vezetett az országban. István híveivel a Tiszántúlról indította meg apja elleni támadását. A kitűnő hadvezéri képességekkel rendelkező ifjabb király gyors egymásutánban három győztes ütközetben verte szét a királyi sereget. A döntő ütközetre Isaszeg mellett került sor. Az isaszegi csatában István seregében küzdött Csák Máté és testvére Péter is. Péter érdemeit 1273-ban az V. Istvánként uralkodó, ám 1272-ben meghalt király fia, IV. (Kun) László ismerte el gazdag adományokkal. Az oklevélben megemlékezett az isaszegi csatáról is: „Továbbá Isaszegnél, midőn ugyancsak apánk Béla herceg, Preussel, Henrik bán és segítőtársai, továbbá más bárók ellen harcolt, e Péter mester, bár harcolni nem tudott, minthogy előtte lándzsával átszúrták és karddal megsebezték, mégis inkább meghalni akart apánkért és értünk, mint hogy a dicsőséges végrehajtás előtt félbehagyja apánk érdekében megkezdett munkáját.”Az isaszegi csatát követően István ifjabb király és IV. Béla békét kötött, István jelentős jogkörrel megerősítette részhatalmát az országban. Pogány György
