Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-05 / 260. szám

í v- >­EN7EÍ4D PEST MEGYEI HÍRLAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM Ára: 17,50 forint 1994. NOVEMBER 5., SZOMBAT Hável a rengetegben Székely Adám írása (2. oldal) Csúcs László az ellene indított perekről (7. oldal) Aranyolimpia Atlantában Interjú a magyar olimpiai követtel (14. oldal) Román bocsánatkérés A kolozsvári Interetnikai Pár­beszéd Egyesület vezetője, Octavian Buracu nyílt leve­let intézett a magyar etni­kumhoz, megkövetve azt a szélsőséges RNEP legutóbbi gyalázkodásaiért. A levél szerzője többek között ezt ír­ja: „Gheorghe Funar leg­utóbbi, a legelemibb jóérzést is nélkülöző kijelentéseitől megütközve és fájdalmasan érintve, mint ennek az or­szágnak az állampolgára és mint jó román, tiszta szívem­ből bocsánatot kérek vala­mennyi magyartól, aki az or­szágban és a határainkon túl él, mindazokért a meg nem érdemelt, nyegle, minősíthe­tetlen sértésekért, melyeket ez a magából kivetkőzött per- szóna nyilatkozataival, kez­deményezéseivel és tetteivel elkövet. Biztosítom önöket, hogy azok, akiket ez az elfaj­zott viselkedésmód megaláz, a román polgártársadalom je­lentős rétegét alkotják.” Befejezte munkáját a megyei közgyűlés Kitüntetések decemberben A Pest Megyei Önkormányzat tegnap tartotta utolsó ér­demi döntéshozó közgyűlését. Annak érdekében, hogy a folyamatban lévő ügyek lezárulhassanak, illetve az új ön- kormányzat felállásáig ne álljon meg az élet, csaknem fél évig készítették elő ennek az ülésnek a „forgatókönyvét” az illetékes bizottságok. Erdélyi László főjegyző bejelenté­se értelmében ezzel a tanácskozással a Pest megyei Köz­gyűlés befejezte munkáját. December 2-án tartanak ugyan még a megyeházán egy közgyűlést, ám azon ér­demi döntések már nem születnek. Sőt a tegnapi ülé­sen megszavazott javasla­tok a fent említett időpont­ban mint a négyéves cik­lust lezáró ünnepi esemény középpontjába kerülnek, így ott kapja meg a Pest megye díszpolgára címet Bánk József nyugalmazott váci püspök, a Pest Megyé­ért Emlékérem csoportos díját a Tököli Nemzetiségi Délszláv Együttes, illetve a veresegyházi képviselő-tes­tület. (Folytatás a 4. oldalon) Ügyelet az önkormányzatokon Holnaptól jelöltajánlás Az ajánlási ívek megnyitha- tósága érdekében holnap az ország minden polgármeste­ri hivatalában ügyeletet tarta­nak. A választási névjegyzé­keket hétfőtől függesztik ki, s készülnek a személyre szó­ló értesítések is arról: a pol­gárok hol és mikor szavaz­hatnak. Ezt azon a tegnapi sajtótájékoztón jelentették be, amelyen a decemberi ön- kormányzati választás soron következő feladatai, vala­mint a vasárnap kezdődő, s november 21-ig tartó jelölt­ajánló aláírásgyűjtő időszak ismertetése volt a téma. Forró nyomon Budaörsön „Bűnözők vannak ebben a gépkocsiban. Azonnal meg kell állítani!” Erdősi Agnes felvétele Megbilincselt, két vállra fektetett nyomozó­kat láttunk tegnap, akik felszólításra enge­delmesen átadták a fegyvereiket, és fogoly­ként beszálltak a „Police” feliratú gépko­csikba. Azután fordult a kocka, és a fog­lyok néhány perccel később megint zsaruk voltak, akik terepszínű gyakorlóruhában kényszerítették megadásra az előbb föléjük kerekedőket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói tartottak lát­ványos bemutatót Budaörsön, a rendőri ez­red lőterén. A nézők — köztük a Pest Me­gyei Főügyészség és a Pest Megyei Bíró­ság vezetői, valamint a városi rendőrkapi­tányságok képviselői, újságírók és tévések — így betekintést nyerhettek abba: hogyan történik forró nyomon a bűnüldözés. (Folytatás a 4. oldalon) Nagyvárad A palota az egyházé A nagyváradi bíróság helyt adott a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület fellebbezésének a püspöki palota ügyében. Semmisnek nyilvánítot­ta a nagyváradi püspöki pa­lotára vonatkozó, egyértel­műen politikai megfonto­lásból és hatalmi erőszak igénybevétele nyomán szü­letett „ajándékozási szerző­dést”. Az igazságügyi hatóság elrendelte az eredeti telek­könyvi állapot visszaállítá­sát. Ha jogerőre emelkedik a döntés, a református egy­ház újból birtokba veheti jogos tulajdonát, amelytől törvénytelen eszközökkel fosztotta meg 1962-ben az akkori román hatalom. Álljatok fel! Bobby Robson beismerte: „Alaposan megsértettük a Ferencvárost, és ez a vártnál is jobban feltüzelte a ma­gyar gárdát”. Az FC Porto labdarúgócsapatának edző­je a KEK-visszavágó mérkőzést követőén egyértelmű­en dicsérte az FTC futballistáit lelkesedésükért és mu­tatott játékukért. A portugáliai 0-6 után azonban nem­csak Lipcseiék, hanem az a nyolcezer szurkoló is elis­merést érdemel, akik a továbbjutást illetően reményte­len helyzetben egy emberként álltak a zöld-fehérek mellé! A fentebb említett sértés abból állt, hogy a vendé­gek pihentették legjobbjaikat, tudván, a továbbjutás már Portóban eldőlt. Az FTC is „több sebből vérzett”, úgy a kinti, mint az itthoni összecsapáson. Meghatáro­zó játékosok hiányoztak különböző okok miatt, s ez még inkább összefogásra sarkallta a csapatot. A csü­törtök esti kétgólos győzelem pedig bizonyította: nem lenne szabad „leírni”bennünket, „sértegetni”, s ez az élet más területeire is igaz lehet. Hiszen vannak hely­zetek, amikor fel tudunk állni a padlóról, tudunk küz­deni. S ha ezzel nyolcezer vagy annál több, de akár egyetlen embernek is örömet lehet szerezni, akkor ér­demes volt küzdeni. Az Üllői úti győzelem csupán részsiker volt, miután lényeges döntést nem hozott. A továbbjutás kérdése már Portóban eldőlt. Mégis. Kilencven percen át ün­nepelt a publikum: a Ferencváros nyert az egykor a Bajnokcsapatok Európa Kupáját elhódító ellenfelével szemben. Az, hogy ennek ellenére mégis búcsúra kényszerült a kupaküzdelmektől, már senkit nem érde­kelt. A végén zúgott a vastaps és az „Álljatok fel!, áll­jatok fel!” rigmus. S bizonyságot nyert: minden hely­zetből talpra lehet állni... Oláh György Ötven év után Jegyzöszövetség alakult Jegyzők Országos Szövetsége néven csütörtökön szak­mai szervezet ala­kult Érden. Az egyesület az országban tevékenykedő több mint 2100 jegyző szak­mai, anyagi és erkölcsi érde­keinek megfelelő képvisele­tét, valamint munkájuk szín­vonalának emelését tűzte cé­lul — közölte tegnap a szer­vezet elnöksége. Az egysé­ges szervezet létrehozásá­nak gondolata a csaknem három éve működő regioná­lis jegyzőklubok és jegyző­szervezetek szeptemberi konferenciáján vetődött fel. Az egyesületnek tagja lehet valamennyi közjegyző és fő­jegyző — a későbbiek fo­lyamán a kinevezett aljegy­zők is —, aki elfogadja a szövetség alapszabályát. 1877 és 1944 között egyéb­ként már működött hasonló szakmai szövetség Magyar- országon Országos Jegyzői Egylet elnevezéssel. FEG SZOLG. RT. QÁZKÉSgÖLÉK MARKASZÍBRVIZ BEÜZEMELÉS- KARBANTARTÁS, ÉRTÉKESÍTÉS CIRKÓ, KONVEKTOR,VÍZMELEGÍTŐ, TŰZHELY GARANCIÁLIS ÉS GARANCIÁN TÚLI JAVÍTÁSA KÖZPONT: BUDAPEST, XIIL, PÁRKÁNY U. 6. « 06-1-270-1522 KIRENDELTSÉGEK; SALGÓTARJÁN: «06-32-316-173, GYÖMRŐ: «06-60-331-172, KEREPESTARCSA: «06-30-415-866 KISZÁLLÁSI DÍJ TÁVOLSÁGTÓL FÜGGETLENÜL EGYSÉGES. NE FÁZZON. TELEFONÁLJON! On £

Next

/
Thumbnails
Contents