Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-04 / 259. szám
Hova visz ma oda-vissza hétfő péntek hányadik sikoly-sínen sárga bárka zörg a csontunk hányatik halhatatlan hatos tuja tuskó testek satuja kőrútból négyszögesített örökmozgó skatulya bordabökő ringó inga sorsköszörű vaskerék holdbalökő ingó hinta bokatörő sokkos fék mentő vijjog őrült vércse nem mennek beljebb azért se állva durmol váltva dur moll reménytelen hogy megértse légkalapács gépkotkodács sajgó sejtet bont a gond mit miképpen mibül meddig pattan az ér mint a gomb aki nem vak ott az ablak unt laterna magica szecesszió recesszió patikának praktika Brázay sósborszesz vezet bambit igyon felnőtt gyerek éljen féljen seregéljen nyeljen folyékony kenyeret abcúg vivát zengjen gigád nadrág-ülep s jövő fényes bíbor hajnal zeng a kardal generalissz’ hetvenéves löttyedt lotyó töppedt popó kimérai fintort vág lottó-totó ingyen klotyó biztosítás biztonság pezsgeti agyát Törley miipengővei törölje ki húzódjék mán az ajtóból neki mondja neki neki kassza meg a pénztár hallja bumbumyák a tiéd kassza kalóz elvtárs átszállómat ne a fülemet lyukassza szavazz Apponyi Albertra Rákosi a forint apja hova topog a tappancsa hol motoszkál mocskos mancsa nyista Tosca missz Motosca mit akar e faksznival M. Tóth Ferenc Tuja-csárdás sasszé jobbra forgás balra menjen akkor taxival Kakas Márton Borsszem Jankó bajúszpedrő méhpempő mivé lett a kis Indó-ház megdagadott rettentő mely szélvihar fútta be a Kőrút-menti öreg árkot mely görcs rángat lajhár-csárdást jaj mióta hoppszaszázok Walpurg-boszik bűvköre e nyüzsgő-bozsgó fél-ellipszis fókuszban a citadella: átkaikkal tele pikszis lerogytak a konflis-pacik elkopott patkójuk lábuk sose rogy le a vágóhíd hol a bárd lesújtott rájuk úsznak csúsznak a kulisszák hova kúsztak a borisszák mennyi rendőr mekkora rend mitől vagyunk összevisszák megyünk mintha máris jönnénk alkonyodik hajnallik mint az ostornyeles lámpák hátunk nyakunk meghajlik a Baross utcától tűnődöm miért lötyög húsom bőröm feszes volt még a szigetnél egy vasárnap délelőttön óvja a fogait kaszkó mi az ami megnyuvaszt ó használjon Fuchs-féle fűzőt hol az ajtó hol az ajtó szálljon ha annyira szállna szabad szállni szólni szülni ha szédül a szabadságtól tessék kicsit lecsücsülni voltam vagyok legfőbb érték ki veszi meg bodzacsokrom éltem pacalként kimérték vár komfortos bodzabokrom biztosítson nem lesz kára hussanjon el Mallorcára dörzsölgesse svéd cseppekkel ha zsibbad a kamatlába láthatatlan suhan nyájas mensevik és bolse... hegyek között völgyek között zakatol a Porsche zúgva szállnak rozsdás tankok távböfögnek messzi bankok dobhártyámat hashártyámat püfölgetik hírharangok kikészít e bumlizás ó a temető hány megálló miért nem áll meg vezető úr leszálló van hé leszálló váll mellkasba könyök hasba fenekekhez fenekek davaj daj-daj muszáj banzáj sikongnak a kerekek piros lámpák zöldre váltnak zöld utat a haláltáncnak csörögjetek öreglányok roskadt fenegyerekek a féktuskók mind elkoptak súroljátok már a Holdat ezüst sugárköteg-váltók xilofonként pengenek tegnap előtt fut a holnap úszik a nagy sárga csolnak legyezgeti szürke felhő örök-sorstárs verebek s csöpp kolibriszámyú puttók sohanemlett gyerekek súlytalanul velük szállnak összegürcölt árva tárgyak roncs paraplé réz-aranylánc vak tükrök és egyebek ajtóvesztett rozsdás kulcsok üres fényképkeretek tört zsebórák tépett tárcák el nem küldött levelek műláb műfog borosbutykos zöld parízerszeletek szertecsilló ábrándmorzsa: okuláré-cserepek. Szikra János Könyörtelen Uram, ha vagy, csördíts nagyobb ostorral rám. Zivatarod álmos zápor. Küldj tornádót, dobj nyakamba tonnás zsákot — próbálj ki. Szúrj a szívembe. Tégy úgy, mintha nem is lenne rajtam kívül különb mókád. Hajítsd sutba unott nótád, hogy: kellek s nincsen méltóbb nálam. Isten, többet bír a hátam! Küldj halált rám, hadd temessem azt, ki senkit nem szerettem, tán csak néhány nőt és strófát. Nagy Ég! Mondd, mi a valóság?!... Egem, ha van még, Csillagom, mosollyal végül rádhagyom, s minden galaxist, bolygót, fényt, miként az üres drótgórét falunkban, házunk udvarán. Neked még hinnék is — talán, ha hozzám szólna néma szád. Uram, hitemhez adj hazát! Balog dalok Madarászi Lászlónak Vodkáspalackban őszirózsaszál. Torkomban lúg az elivott jövő. Lélegző vakolat-darabokat szakít le szívemről az ég. Az özvegy szél rázta asszonycsípőjű fákat nem nézi senki. Penészzöld. nyirkos utálat veri a tájat. Pár szál őszibarackfa bólint a nyári tarackra. Felbőg egy méla hajóduda. Glóriás álmok dögtemetője, higgadt és mocskos a Duna. Fogháztól eltolt kerékpár, rozsarany-küllőjű jövendő! Te nézz rám! Vác, Fürdő utca 2. Forradalmárok a parancsnokságra kísérnek egy elfogott ÁVH-st Antal Attila Baráti ablak egy kétnevű városban (A Cseh Tamás-dal kamaszának) Havasra tekintő ablak sarkaid hogy csikorognak! porrá málló gyanta sír így talpán katonabakancsnak Lyukas zászlód: gyűrt falevél (alakja szív a színe vér) festéked pereg — barna hó támasztó vasad feketéll — kitárjam-e hát a szárnyad? vagy most se jókor támadt csúcsokat ölelő kedved? (odakinn vágyak meg árnyak) vagy nyitva s csukva is lenni és készen bármire — ennyi a szabály itt? értem! — s persze: feledni és nem feledni! Galambosi László Fogságban Nem kondul fölöttem angyal-rejtő harang, zöldben hempergő hajnal nem ölel pirosra. Kerít gyalázat-bandákat uszító sötétség, Rontás Völgyébe taszító csonka csillag, üstökös-kanca. Szörnyek nyergében szörnyek indulnak ellenem rohamra. Madártoll-sisakos fejem tövisek foglya a hóban. Nem surrog mögöttem szánalom malma, nem zokog gyöngy a meny- nyei kagylóban; csak moha dereng avar-koszorú közepén, hold az Erdőisten ezüstös kenyerén. Fölém hajló lánynak, virág-zászlós anyának leszek-e ringató fészek? Páncéloznak-e még, öltöztetnek-e még kristályból indázó fények? Csorgasd rám forrasztó rózsa-nyáladat, Föld. Hajlékom hevében bőségem beérjen. Bálványát ne főssé Urammá, ne faragja buktató hatalommá szégyen. Békési Gyula Ady sírjánál Magyar csontok hamva-vedre- őr-szelleme, Ady Endre! hozzád szólok; meghallod-e ÉN-hangomat, amit zengne villámszórón itten-mostan e csendesült viharosban, melynek neve: Halál-Ország; ám, hangom is elorozták; csak a lefojtott indulat ver szívemben halk indulót leendő masírozáshoz, mely életet vagy halált hoz miránk, szegény magyarokra? tudja az Ég csillag-csokra fölött csillangózó Lélek...! A jövőtől, bizony, félek, hogy az Idó egyre rostál, s teli-s-teli az Ocsus Tál konkoly-szíttá rossz-magvakkal; s merthogy rég ellenünk rukkol — s immár csinnadrattásan is! — sok-sok kápráztató hamis, mit a vak szellem is un már; s hogy nem vagyunk jó-Magunknál életesen, sors-lebírón; s hogy a gonosz, gyilkos Nérón semmi nem vesz erőt itten; s tűri ember, tűri Isten léleknyúvasztó igánkat: rángunk mi, ha nem is rángat Kísértete ez utálat gőzében bűzlő világnak...! S rúgjuk egymást idegentől átvett kedvvel, nemzetvesztő kábulatban itt mindétig, míg csak el nem kopunk térdig, „szép-ép-jövőnk” csúfságára; s ez már: bensőnk csonkasága! — O, Prófétám! csak most értem azt, hogy...: „térdem van, csak térdem”...! — „Cifra szolgák”, minden versek fölé emelkedett herceg, magyar-sors-úr, Ady Endre! tyhű, mi-minden várna kendre, ha unná az örök-álmot lenn s magyar feltámadáshoz kerekedne úri kedve...! (1993) Az oldalt összeállította: Döbrentei Kornél _L Lyukas zászlód: gyűrt falevél
