Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-01 / 256. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER KEDD A magyar kultúra búvópatakjai Stockholmi beszélgetés Veress T. Magda szerkesztővel Néhány száz svédországi s mintegy száz dániai, finnor­szági, norvégjai, németországi, svájci magyar családot, összesen több mint ezer személyt átfogó kulturális moz­galom az EKE — az 1990 őszén Stockholmban alakult Erdélyi Könyv Egylet (Transsylvanska Bokvánner). Tagjai eddig három könyvet jelentettek meg, alapszabá­lyuk értelmében otthon élő erdélyi magyar írók munká­it, az egyetemes magyar irodalom szerves részét alkotó erdélyi magyar irodalom támogatására. E kötetek fele­lős kiadója Veress T. Magda, a stockholmi városi könyvtár tisztviselője, akivel az interjút készítettük. — Mi az EKE tulajdon­képpen? Meghatározása benne van a nevében, de ér­dekelne bennünket, hogy ezt Ön miképpen értelmezi? — Szerintünk, a kuratóri­um tagjai szerint, az EKE olyan egyesület, amelynek első és legfontosabb célja a kapcsolatteremtés, a szaka­dék áthidalása eltávozottak és otthonmaradottak között. Annak a felismertetése, hogy egyazon „áldozati nem­zedékhez” tartozunk mi itt és ők ott, akiket elsősorban a nyelv köt össze, mint legben­sőbb sajátunk. Annak a felis­mertetése, hogy felelősek va­gyunk egymásért: mi az ott­honhagyottakért, ők pedig ér­tünk, a nagyvilágba sodró- dottakért. — Belefér ebbe az értel­mezésbe az is, hogy az EKE segélyszervezet? Ugyanis legtöbben annak tekintik. — Belefér, de nem a szó megszokott értelmében, és a segély fogalma különben is az utóbbi időben mintha kis­sé devalválódott volna. Az EKE esetében kétirányú se­gélyről beszélhetünk: segély­ről hazafelé, hiszen a mi ösz- szefogásunk erdélyi magyar írókat segít nyilvánossághoz — és segélyről önmagunk felé, hiszen ez a közös terem­tés némi hasznosságtudatot ad mindnyájunknak. Ami a hazafelé irányuló segély gya­korlati részét illeti: a tagdíj­ból az aktuális könyvnek leg­alább három példányát állít­tatja elő minden EKE-tag, s ebből legalább két példány Erdélybe megy. — Inkább csak erdélyiek a tagok? — Többnyire igen. De szép számmal vannak közöt­tünk Magyarországról elszár­mazottak is, sőt néhány ott élő is, s be kell vallanom: kü­lön öröm számunkra minden anyaországi és minden más kisebbségi helyzetből jövő tagunk. Részükről ehhez több tudatosság kell, mint a mi részünkről. Mi erdélyiek, hogy úgy mondjam, a lel­kűnkből tesszük, amit te­szünk, minket emlékek köt­nek oda, nekünk abba a föld­be beleszakadtak a gyökere­ink; a többiek viszont az ér­telmükkel mérik fel — hi­szen tudják, ki volt Mikes Kelemen, Körösi Csorna Sán­dor, a Bolyaiak —, hogyan segítette elő az erdélyi ma­gyar művelődés elszigetelő­dését, az egyetemes magyar kultúrától való elszakadását a kommunista rendszer isko­la- és művelődéspolitikája. — Negyedik könyvük ki­adásán dolgoznak. Milyen távlati terveik vannak, meny­nyire tekint előre az EKE? — Tervekben nincs hi­ány, de természetesen min­den az anyagiaktól függ. Az idén az előállítás és szétkül­dés egyre növekvő költségei miatt a tagdíjat 120 koroná­ról 150-re emelte a kuratóri­um, és belátható időn belül ezen már nem változtatunk. Vannak, akik befizetéskor megtoldják, felkerekítik a tagdíj összegét, amit nem ál­talánosíthatunk, hiszen ma­napság elég tehertétel 150 korona kiadása is. Csak ab­ban reménykedhetünk, hogy egyre többen leszünk. — Hogyan terjeszkedik az EKE? Nemigen találko­zunk hirdetéseikkel, felhívá­saikkal... — Elsősorban a szemé­lyes kapcsolatokat vesszük igénybe. Az induláskor köz­zétettük felhívásunkat a Ma­gyar Ház, illetve a SMOSZ híradójában is (az Új Kéve akkor még nem létezett), de az emberek ritkán figyelnek fel ilyen felhívásokra. Bará­ti, rokoni szálak mentén kap­csolódnak be a legtöbben, s nagy öröm, amikor azzal for­dulnak hozzánk: „Én nem tudtam erről, szeretnék részt venni, hogy kell?” — Valóban: hogyan? Mit tegyen például az, aki abból az interjúból szerez tu­domást az EKE létezéséről, munkájáról, s részt akar venni benne? — írjon a Transsylvanska Bokvánner Ekenbergsvágen 110/1, 117 69 Stockholm címre vagy hívja fel a 08-744 09 91 telefonszámot, és mi részletes tájékoztatást küldünk neki. — Végül hadd kérdezzük meg: mi lesz legújabb, ha jól tudjuk, jövő' tavasszal megjelenő' könyvük? — Címe: Kövek egy sira­tófalhoz, és a kommunista évek erdélyi áldozatairól szól. Szerzői igaz története­ket idéznek fel, amelyek a posztkommunista rendszer­be is átnyúlnak. Megrendítő olvasmány. Tehetetlenül lát­juk, milyen tudatossággal ku- szálják össze, semmisítik meg ma is a hatóságok az igazságkeresés szálait. (b.) Megjelent a Svédországi Ma­gyar Protestáns Gyülekezet lapjában, az Új Kéve I. (X.) évfolyam 5. számában, 1993 decemberében. Azóta a szer­kesztők már az ötödik köte­ten dolgoznak. Sokszemközt (Emigráns és otthon élő erdé­lyi magyarok párbeszéde) lesz a címe. Megjegyezzük, hogy a Pest Megyei Hírlap História rovata idén több részletet közölt a Ceausescu- diktatúra erdélyi áldozatait bemutató kiadványból, a Kö­vek egy siratófalhoz című do­kumentumkötetből . (A szerk.) Költészet templomtorony nélkül Egy győri versantológia kis ünnepén vehet­tünk részt nemrég a Magyar írók Szövetsé­ge Klubjában. Turcsány Péter költőt, a Ma- gánmitológia-est (Magánmitológia az anto­lógia címe) házigazdáját megkértem, mutas­sa be e becses könyvet. Egy irodalmár kezdeményezésére jött lér­te a Magánmitológia, aki már nem élhette meg alkotószerkesztő munkájának megva­lósulását. Z. Szabó László író-tanárról, iro­dalomtörténészről van szó, aki mintegy ne­gyedszázadon át segítette a pályakezdő, fia­tal írókat. Ezt a halála után jó időre megsza­kadt munkát aztán Devecseri Zoltán, a kö­tet egyik szerzője fejezte be. Tornai József, az írószövetség elnöke előszavában hangsúlyozta: Templom nélkül maradt korunkban a költészet, a költők hite mégis, önmgában is oltárt emel, amíg csak lesz olvasó ember. Valóban, mítoszok han­gulata árad Gláser Péter, Gülch Csaba, Hárs György Péter, Pétercsák Maxim és Devecseri Zoltán verseiből. Mai, huszadik századi, modemnek mondott költő vall így, Devecsri Zoltán személyében: Érted telik a hold, értem sarlósodik. Hárs György Péter, a legfiatalabb alkotó a tételes vallás teljes evangéliumi bűvöletében szólal meg: „Üve­ges szélben a csipkebokort még / Engedi égni az égi portás.” Mint minden magyarországi könyvnél, a Magánmitológiáná\ is megkésettségről be­szélhetünk, a költők zöme túl van a harma­dik ikszen. Szellemiségüket együtt az eg­zisztencializmussal való rokoníthatóságban lehetne meghatározni, empátiakészségük magas fokú. Gülch Csaba intenzív beleérző­képességgel azonosul Van Gogh személyi­ségének és képeinek aurájával. A szó ne­mes értelmében vett kultúrélményekből táp­lálkoznak szinte mindannyian. Egy kivétel­lel tanáremberek, sőt a kivétel sem igazán kivétel, Hárs György Péter ugyanis az an­tikvitás szorgos búvára. Mindent összegez­ve: példaadó, lokális és lokálpatrióta kezde­ményezés teremtette ezt az egyáltalán nem helyi érdekű és értékű könyvet. Pósa Zoltán Portréfilm Illés Györgyről Illés György filmoperatőr hol­nap (november 2-án) nyolcvan- éves. Nem pusztán arról van szó, hogy minden idők egyik legjelentősebb magyar filmkép­alkotója tisztes, örvendetesen magas kort élt meg, hanem sze­mélyében sokan — összes ta­nítványa — „a világ legjobb operatőrtanáiját” is tisztelik, s köszönthetik ebből az alkalom­ból. De még többről is van szó: Illés György, a magyar film­szakma szinte egyetlenje, aki­vel ebben a marakodós művé- szetben-mesterségben minden­ki szeretettel áll szóba, s egyál­talán; szóba áll. Ő a magyar film nagy békítője és összetar- tója. Mint ilyen, valóságos in­tézmény. Az idei tavaszutón ké­szült három napon át egy életú- tinteijú Illés Györggyel az Or­szágos Széchényi Könyvtár Történeti Inteijúk Videotára stúdiójában. A kérdező Csala Károly volt. Életének szaka­szairól is megnyilatkozott eb­ben Illés György, amelyekről máskor még nem szólt a nyilvá­nosság előtt, például az orosz fronton munkaszolgálatosként eltöltött másfél esztendejéről. Ebből a beszélgetésfolyamból ragad ki több részletben cse­kély ötvenpercnyit az Egy sze­rencsés élet című film. (Duna Tévé, ma este 21.15-kor.) Szellemi es anyagi kulturankert A Bethlen Alapítvány díjazottjai A Bethlen Gábor Alapít­vány kuratóriumának szep­tember 8-i döntése alapján díjakat és emlékérmeket adományoztak azoknak az alkotóknak, közéleti embe­reknek és csoportoknak, amelyek 1994 folyamán te­vékenységükkel az egyete­mes magyarság anyagi és szellemi kultúrájának hírne­vét öregbítették. Bethlen Gábor-díjas lett: Gazda Jó­zsef író, néprajzkutató (Ko- vászna), Kató Béla reformá­tus lelkész (Sepsiillyefal- va), Koncsol László költő, irodalomtörténész (Po­zsony) és Sulyok Vince köl­tő, műfordító (Oslo). Tamá­si Áron-díjban részesült Marosi Ildikó irodalomtörté­nész (Marosvásárhely). Márton Áron-emlékérmet kapott: Jeleníts István pia­rista tartományfőnök, dr. Levendel László főorvos, valamint a szlovákiai Ki- rályhelmec polgárai, a Ro­mániai Magyar Gazdák Egyesülete és az egyesült ál­lamokbeli Magyar Öregdi­ák Szövetség Bessenyei György Köre. A díjak ünne­pélyes átadására november 2-án, szerdán délután 6 óra­Szervátiusz Tibor: Már­ton Áron (A' Pataky Galé­ria anyagából) Krekács Róbert felvétele kor kerül sor a Széchényi Könyvtár dísztermében (Bu­davári Palota „F” épülete). Egy szentendrei tárlat elé Üllőn és papíron szól hitvallásáról: Szeretke­zem a vassal, / há, hiszen ez egy angyal... Ami a kenyérkeresetet il­leti, a szentendrei Szabadté­ri Múzeumban dolgozik, tár­saival együtt a skanzen épü­lő házainak vasalatait készí­tik. Személy szerint részt vett a kovácsművészek több külföldi* találkozóján, de jelen van az itthoni tárla­tokon is; a legutóbbi Pest Megyei Művészeti Hetek keretében megtartott vizuá­lis kiállításon Ágnessel együtt mindketten díjazot­tak voltak. A mostani közös tárlatuk előtt Putu előszede­gette a kazánházban őrzött fiatalkori munkáit, de lesz­nek újabbak is: sétabot és kapupánt, kisplasztika és ke­rítésrács, gyertyatartó és óri­áshaj tű. Régi és legújabb alkotása­ival jelentkezik Sz. Varga Ágnes is, aki a ködös, hópu­ha mesevilágú zártságát ép­pen odahagyva váltott az ed­dig alkalmazott színösszeté­telben, valamint sajátos for­maszabályain. — Ezt sok­kal szabadabban csinálom — mondja —, mindenféle görcsök nélkül. Ötletes szójátékkal grafir- káknak nevezik azt, ami most a keze alól kikerül. Grafirkák és vasba csa­vart álmok. Avagy — amint a tárlatuk címe is jel­zi — üllőn és papíron. A ki­állítás november 4-én, pén­teken 17 órakor nyílik Szen­tendrén a Céh Galériában (Bercsényi u. 3., első eme­let), s egy héten át tekinthe­tő meg. S. P. # Magától adódik a kérdés: milyen (kö­zösnek mondható) szempontok vezet­tek az együttes tárlat gondo­latához, hiszen egyikük fes­tészettel, másikuk a vas ko­vácsolásával foglalkozik... — Régóta ismerjük egy­mást — kezdi Sz. Varga Ag­nes —, utaink később kissé elkanyarodtak, néhány éve azonban ismét gyakran dol­gozunk együtt, vagy leg­alábbis érdeklődünk egy­más munkái iránt. Azonfe­lül korábbi vásznaim mind Szentendréhez kötődnek, Putu kovácsoltvas dolgai szintén, de az újabb, medita­tiv indíttatású munkáink kö­zött is fellelhető azonosság. A Putu művésznév mö­gött negyvenegy-két éves kovácsmester húzódik meg, aki először versbeszédben Ajtókopogtató a XVI. századból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents