Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-03 / 258. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK 13 Ne engedjük! * Szeretném megkö- > szönni Benedek Ist- \ vánnak, Sándor ' Andrásnak, Toldi Miklósnak és mindazoknak a munkáját, akik e lap hasábjain jelentetik meg igaz, az ország sorsáért aggódó és nagy tudásról tanúskodó írásaikat. Szeretném megköszönni ezt azok nevében is, akik ugyanúgy várják nap mint nap ezeket a jóleső, igaz gondolatokat, akárcsak én. Mert most igen nagy szükség van ezekre a bátor gondolatokra, amelyek lámpásként mutatják az irányt, s amelyeket talán már csak egyedül a Pest Megyei Hírlapban találnak meg az erre a hullámhosszra hangolódó olvasók. Egy-egy ilyen cikk elolvasása után az ember erőt meríthet, újra felfrissül, akárcsak a növények egy kiadós májusi eső után. Benedek Istvánnal egyetértve, az országnak most nem a külső ellenségtől kell tartania (habár ezt sem szabad lebecsülni), hanem a belsőtől. Azoktól az álmagyaroktól, akik ugyanúgy sorvasztják el a magyarság öntudatát, akár az ember testét a rák. Ezért kérek minden, a Pest Megyei Hírlap szellemiségével , egyetértő olvasót, ne engedjük, hogy a Fenyő Jánosok kivegyék a kezünkből az újságot, hogy aztán a maguk képére formálják azt. Csak azért, mert ők ülnek a pénzeszsákokon. Ne engedjük! Vanó Tibor Vác Heródesek dáridója @ Magyarországon ma nincs értelmiség a szó igazi értelmében. Megdöbbentő ez a mondat, tudom, de ki kell mondani, mert „növeli, ki elfödi a bajt”. Természetesen vannak szellemi dolgozók: tanárok, orvosok, mérnökök, közgazdászok, költők, szociológusok stb. Végzik dolgukat, többségükben becsülettel, s kezük nyomán sokszor nem is jelentéktelen eredmények születnek. Hol van hát a baj? Miért állapítom meg ilyen keserűen az értelmiség válságának a tényét? Azért, mert — tisztelet a kivételnek — szellemi elitünkből hiányzik a legfontosabb, a lényeg, a kovász: az igazi eszmény és az erkölcsi tartás. Kemény szavak, de ennek következményeibe nap mint nap belebotlunk. Gondoljunk csak a megvesztegethető orvosokra, a mindenre, csak példamutatásra nem alkalmas tanárokra, az erkölcsi relativizmust harsogó írókra, a giccset a művészettel egy kalap alá vevő kritikusokra. Múlandó tünet, mondhatnánk egy kéz- legyintéssel. Csakhogy itt már régen sokkal többről van szó. Ma úgy tűnik, az értelmiség egyetlen célja a jelenhez való alkalmazkodás minden áron. Ennek azonban súlyos ára van, s az értelmiség ezt az árat meg is fizette keményen, amikor feladta önnön lényegét, azt, hogy kovász legyen, s ezzel együtt feladta öntörvényűsé- gét, erkölcsi szuverenitását is. Ma ez a réteg döntő többségében egy kívülről bábként irányított, képlékeny massza. Olyan, mint a gyurma, amelyből ma csacsit, holnap elefántot lehet gyúrni, mikor mire van igény. Mitől lettek ilyenek azok, akiknek legnagyobb gondolkodóink a fáklyavivő szerepét jelölték ki? Attól, hogy lemondva önnön belső lelkiismereti indíttatásukról, megelégedtek azzal, hogy a mindenkori divat szerint változó kaméleon szerepét játsszák el. Belementek ezzel egy veszélyes, már-már a hivatásukat megcsúfoló taktikába. Ma ennek a végkifejletét éljük meg, amikor az élvonalbelinek mondott író a szabad kábítószerezést javasolja, a másik meg büszke trágárságára. Egy titokzatos félelem diktálja mindezt. Félelem a magányos értékvállalástól, a szélmalomharctól. Értelmiségünktől ma mi sem áll távolabb, mint a Gutta Cabat lapi- dem szelleme, a későn, vagy e világon soha meg nem térülő áldozat elfogadása. Gyors eredmény, gyors meggazdagodás, hírnév, siker, reklám, nyugati kocsi, ez hajtja őket. S bizony a legkevésbé szabad ember az, aki a dollárokkal körülbástyázott héttorony rácsainak a rabja. Hiszen ő az ördögnek is képes eladni magát egy kis múlandó előnyért. A Kádár-korszakban eljátszott ellenzéki értelmiség mítosza a rendszerváltozás utánra kártyavárként omlott össze, amikor szellemi elitünk jelentős része egy hazug, modemkedő, a nyugati pénzmaffiától vezérelt ér: dekcsoport kezébe tette le a HISTÓRIA Vezéri szálláshelyek emlékei (IV.) Selyem és brokát a foglyokért Ezzel arra is utalok, hogy a leletekben szegény vidékek mögött nem kizárólag kalandozó vitézek hiányát kell keresnünk, hanem a jövedelmező kalandozásokból kizárt vezérek elszegényedett harcosait, akiknek sírmelléklete alig gazdagabb, mint a köznépbelieké. Ugyanakkor a nemesfém jelenléte elsősorban az Árpád-fiák és egy-két szövetséges törzsfő kalandozásának eredménye, s így ezek és kíséretük szállásterületét jelzi. Az érmék időbeli és térbeli szóródásából néhány tanulságos példát emelek ki. Árpád Csepel-szigeti és kalocsai szállásterületén csupán Bölcs Leó egy-egy bronzérméje került elő; más lelőhelye nem ismert, noha numizmatikai gyűjteményekben Leó számos bronzát őrzik lelőhely megadása nélkül. Fejér-megyében olyan sír, amely I. Be- rengár 915 és 924 előtti érmeivel záródik, csak két közeli helyen, a Szabolcsnak tulajdonított Csákvár közelében, Vereben, s a Pusztaszabolccsal határos Szolgaegyházán került elő. Nézetem szerint ez amellett szól, hogy az Árpádot követő Szabolcs gyula is részesült a 924-ig vert érmékből. A Sárvíz eredeténél, Veszprémnél és torkolatánál, Szekszárd közelében, hol Árpád-fi Jutás herceg és az ő fia. Fájsz- fejedelem tartotta szállását, mint I. Berengárnak, mind a 924 után őt követő itáliai királyoknak kerültek elő érméi. Külön figyelmet érdemel, hogy a szeredig (Sered’) és vörösvári (Cerve- ník) olasz érmés sírok a Vág-mellék azon részén találhatók, ahol az Árpád-fi- ak közül helynév őrzi Jelő (Üllő), Tevel, Taksony és Tarmacs (ma Tamóc) nevét, de a kalandozó Súr vezér neve is árulkodik közeli szállásairól. Más vonatkozásban érdemel figyelmet Ond és Al- pár Ondavától Titelig terjedő országa. Nem számolva a huszti kincsleletet, a hazai dirhemek 3/4 része innen került elő. Ez nem ka- landozási zsákmány, hanem azt jelzi, hogy e két vezér kezében tartotta a Tisza mente fő kereskedelmi útját. Az Aral-tó melléki Khoraszánban vert érmék Kazárországon át is juthattak ide, de még kézenfekvőbb, hogy közvetlen származáshelyük a Kárpátok északi oldalán elterülő Fe- hér-Horvátország s a mögöttes lengyel—pólyán terület volt, ahonnan számtalan e korabeli dirhem- kincslelet került elő. E kereskedelem bizánci érmeellentétele hiányzik; ennek oka a görög forrásokat kiegészítő arab Mas’udi közléséből olvasható ki. A bizánci császár kincstárnoka a magyaroktól a foglyokat főként selyem és brokát ellenében váltotta ki, hasonló drága kelmékért, mint a monteca- sjnói apát saját jobbágyait. Úgy látszik, hogy a görög adózás ezzel a kívánatos áruval folytatódott; így bizonyára drága kelmék halmazát kapták a Bizáncba menő vezérek, köztük a birodalmukhoz legközelebb országló Tisza vidék urai. A görög császártól csak 948-ban Bulcsú, majd Gyula megkeresztelésekor kaptak vezéreink nagy pénzvagy ont (pleistón khréma- tón), s így az aranysolidu- sok beáramlását- a görög misszió idejére kell tennünk. Ebből arra következtetek, hogy Alpár 945 körüli megölését megelőzően (amikor a kalandozások több évig szüneteltek) Ond és utódai az északra szállított bizánci áruk ellenében jutottak sok dirhem birtokába. A szállító és kereskedő karavánok forgalma kora tavasztól késő őszig zajlott, amikor Ónd és Alpár főként nyári szállásain tartózkodott. E térség fő vára Zemplén és állandó udvarhelye Sárospatak volt, így érthető, hogy a 932-vel záródó dirhemek zöme főleg e két fő hely körül került elő (Kisdobra/Dobrá, Bod- rogvécs/Vec, Karos, Sárospatak), ahol a vezéri kíséret sírjai is nagy gazdagságról tanúskodnak. Ebből a kereskedelemből kiszorultak az Árpád-fi- ak, akiknek egyik fő vára a Tisza túlpartján, Szabolcson emelkedett. Ez a hátrány elsősorban Jelő (Üllő) fia Tas herceget érintette, akinek Szabolcs vár körüli, Rakamaztól Tasvásárig (Nyírtass) terjedő térségében eddig csak 8 dirhem ismert (Kenézlő, Hajdúdo- rog és Pap leleteiben), szemben Alpárék 33 Bodrog vidéki és 3-4 Alsó-Ti- sza melléki dirhemével, annak ellenére, hogy a raka- mazi és geszterédi seregve- zéri aranyleletek, s az eszlá- ri, berencsi és kenézlői lovas sírok nyugati dénárai bizonyítják, hogy az Ár- pád-fiak vitézei a kalandozásokból igencsak kivették a részüket. Tas hercegnek a Solt-széktől a Mátraaljá- ig terjedő részein sem találtak eddigi dirhemeket, csupán az Árpádok híveinek tekinthető kabar Örsúr- nem borsodi szállásterületén (Eger balpart, Kisto- kaj). Nem részesedett e kereskedelemből a Duna bal partján ági szállásfölddel rendelkező Taksony sem, viszont a hercegsége jogán a Vág és Csalló közén bírt taksonyi szálláshely közelében, például Szereden (Sered’) bőven kerültek elő a kalandozásokból eredő nyugati érmék. Ha más nem, a Tisza- menti kereskedelmi út birtoklása elég ok lehetett arsorsát. így ma sajnos érték- vesztett, cinikus, szétzüllött értelmiségi csoport mutatja a példát. Hát mi sem egyszerűbb, mint a gyávaságból, meghunyászicodásból elkövetett eszményfeladást úgy minősíteni vagány tettnek, hogy magát az erkölcsi alappillért kérdőjelezem meg. Irtsuk ki a lelkiismeretet, hogy ne furdalhasson? Ejtsünk szót azonban azokról is, akik vállalják küldetésüket — óh, de csúnya szó ez ma egyeseknek! — s ezzel magányukat is egy erkölcsi hitelként vesztett többséggel szemben. Ők azok, akik mindenféle divat ellenében nevén nevezik a dolgokat: az abortuszt gyilkosságnak, a kon- zumkultúrát szellemi prostitúciónak. Tudják, hogy ma nem az övék a terep, s talán holnap sem. Ők várnak, hisznek, remélnek, mert tudják, Isten malmai lassan, de őrölnek. Ők a virrasztók a „nagy tenger éjszakában”. Őrzik a lángot, ami nélkül a legnemesebb szellemi tevékenység is silány robotmunkává fajul. Bízzunk az igazukban és őket kövessük. Az ő fejükön ma töviskoszorú díszük, és gúnytól frö- csögő heródesek dáridóz- nak köröttünk. De egyszer a hangzavar elül, és a sáros, agyagos avar helyén igaz virág terem. Földes György Nagykőrös Sokan szégyellik Huszonhat éve va- gyünk előfizetőjük. Mnp Szeretjük a lapot, 'V bár már nehezen gazdálkodjuk ki az árát. Abban a korban voltunk fiatalok, amikor húszévesen már öreglányadót kellett fizetni. Majd fizethettünk terv- kölcsönt, békekölcsönt egy keresetnek megfelelő összeget. Sokat tettünk az ország háború utáni felépüléséért, majd az 1956 utáni károk helyreállításáért. Ha az ösz- szefogás segít, szívesen támogatjuk a világkiállítást is. Szlovákiából kidobott magyar vagyok, 1948-ban kellett elhagynom a szülőföldemet. A nemzeti tudatot igenis ápolni és hirdetni kell. Mert azok, akik beleszülettek a magyarságba, kevésbé értékelik a nemzeti fölemelkedést. íme, ez is az egypártrendszer öröksége. S most itt van a jelenlegi folytatás. Sokan szégyellik is, hogy rájuk szavaztak. Molnár Imréné Gödöllő ra, hogy az Árpádok szembekerüljenek Álpárral, sőt a Temes vidéki Gáláddal is, akinek al-dunai partvidékén Alpárék Bizánc felé átjárást élvezhettek. Az ismertetett 945 körüli belharcok, melyeket Anonymus a honfoglalás korába helyezett, olyan nagy változást idéztek elő a magyarság települési rendjében, beleértve talán még a konstantinosi hét törzs népének s a kabaroknak a részbeni újraosztását is a győztes vezérek között, mintha egy második, az anonymusi hagyományban jelentkező honfoglalás és megszállás zajlott volna le. E rövid tanulmány keretei nem engedik meg, hogy kitérjek azon helynevek kérdésére, melyek a vezérek és a katonai kíséret bel- harcainak emlékei, erre remélhetőleg egy eljövendő ülésszakon kerül sor, mely a honfoglalás és a helynévadás kérdéseit is tárgyalja. (Vége) Györffy György akadémikus Szabó Károly Nagykőrösön 1855. november 4-én Arany levelet írt Tompának, többek között örvendezve közölte barátjával: a tanári kar egy ,Jó fiúval egészeden ki: ez Szabó Károly. (...) Excellens gyerek, igénytelen, de talpig becsületes, a mellett mulatságos fiú, kivel öröm lenni”. Szabó Károly akkor már ismert volt mint történész, később pályája az akadémiai tagságig és a kolozsvári egyetemi tanárságig ívelt. Nagykőrösi évei alatt került kapcsolatba a gimnázium könytárával, tanári munkája mellett az ő tiszte volt a tekintélyes nagyságú gyűjtemény gondozása. Szabó Károly a városban töltött évei alatt szerezte meg azokat a gyakorlati bibliográfiai ismereteket, melyek egyik legfontosabb műve, a Régi Magyar Könyvtár összeállításához vezettek. A gimnázium könyvtára azokban az években értékes gyűjteménnyel gazdagodott: Szilassy Ferenc koronaőr, bibliofil hagyatékából számos régi könyv és kézirat került Kőrösre. Szabó Károly a könyvek katalogizálásakor döbbent rá, hogy a ló—17. századi magyar nyomtatványok mennyire ritkák, ismeretlenek. Hogy ez a jellegzetességük arra vezette, hogy különgyűjteményt alkosson ezekből a könyvekből: az 1711 előtt nyomtatott kiadványokat külön tárolta és dolgozta fel. Később ezt az évet választotta nagy rendszerező bibliográfiája határpontjául is. A Régi Magyar Könyvtár első tudományos igényű bibliográfiája volt régi irodalmunk és nyomdászatunk emlékeinek.
